Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1908-08-05 / 63. szám

2-o'k oldal. SZATMÁR-NÉMET1. Szatmár, 1808. augusztus 5. HÍREK. — Katonai ünnepély. A m. kir. honvéd állomás­parancsnok tudatta a tanácsosa!, hogy O felsége a király születésnapját a Deák-léren iábori misével egybekötött katonai ünnapélylyel fogja megülni. — Rekviem gróf Károlyi Istvánért. Julius 31-én volt egy éve, hogy gróf Károlyi István meghalt. Az évfordulón a nemes grófért Nagykárolybnn rekviemet tartottak. A templomot e szomorú alkalommal gróf Károlyi István özvegye, Csekonics Margit grófnő vi­rágok s délszaki növényekkel gyönyörűen feldiszitette. A templom hajója közepén állt a hatalmas katafalk égő kandeláberekkel körülövezve. A gyászistenitiszte- teleten a család részéről özv. gróf Károlyi Istvánné, gróf Károlyi Gyula és neje, gróf Károlyi György és gróf Károlyi József, továbbá dr. Falussy Árpád főis­pán, a vármegyei, városi tisztikar, a pénzügyigazgató­ság és láptársulat, valamint az uradalmi tisztikar, Nagykároly város előkelősége s a függetlenségj-párt tagjai nagyszámban vettek részt.Az egyházi szertar­tást dr. Titz Antal házfőnök teljesítette. — llosvay Aladár főispán lesz. Állítólag jól ér­tesült körökben azt az érdekes hirt kolportálják, hogy llosvay Aladár Szatmárvármegye alispánja október 1-én Nógrádvármegye főispánjává lesz kinevezve. Noha a hir valósága még megerősítésre szorul, egyesek már a népszerű alispán utódáról is beszélnek. Az egyik ver­zió szerint Nagy Sándor nyug. tb. főjegyző, apai föld- birtokos, a másik szerint Jékeg Zsigmond volt orsz. képviselő géberjéni földbirtokos lenne az uj alispán. — A tűzoltó-kongresszus. A folyó hó 14—17-én tartandó országos tűzoltó kongresszus előkészítő mun­kálatai lázasan folynak a tűzoltó laktanyán levő kongresszusi irodában. Az eddig jelentkezett tűzoltók szállásai már mind kijelöltettek s a közeli napokban nyomtatott katalógusban jelenik meg a jelentkezők névsora, szállási helye stb. tudnivalók.] A legutóbbi napokban három dalárda jelentkezett részvételre és pedig a nagybányai dalárda 37 taggal, a máramaros- szigeti 28 taggal és a kisújszállási 5 taggal. Jelentke­zett még a budapesti keleti pályaudvari tűzoltók szö­vetsége, mely két tagot delegált a kongresszusra. — A közegészségügyi bizottság ma délután ülést tart, melyen különösebben annak a kérdésnek eldön­tésével fog foglalkozni: vájjon a föllépett tifuszos megbetegülésükkel szemben megtarthaló-e a tűzoltó kongresszus ? Ok a kongresszus elhalasztására nincs. — Hangverseny. Mar röviden emlitettük, hogy a szatmári országos tűzoltó-kongresszus tagjainak bik- szádi kirándulása alkalmából aug. 17-én a dal- és zeneegyesület a fürdőn hangversenyt rendez. Ebben az egyesületen kívül közre fognak működni Nüter Elza, Háwel Edit és Benkő Alic kisasszonyok zongo­rával, énekkel és hegedűvel. — Ágostai evangélikusok isteni tisztelete' Aug. 9-én vasárnap d. e. 10 órakor a Rákóczi-ulcai állami elemi iskola V. számú emeleti tantermében ág. ev. isteni tisztelet lesz Harsányi István hernádvécsei lelkész, kiváló hitszónok részvételével. Istentisztelet után értekezlet lesz. Úgy az istentisztelet, valamint az értekezletre ez utón is felhívjuk a hívek figyelmét. — Jogerős névjegyzék. A tanácsnak bejelentet­ték, hogy az országgyűlési képviselőválasztók jövő évi névjegyzéke, melyet már ismertettünk, jogerőre emel­kedett. A tanács a névjegyzéket további eljárás végett áttette a központi választmányhoz. — Kereszt föltétel A szatmári Jézustársaság ál­tal épített s Jézus szent szivéről nevezett templom­nak építése arnyira előrehaladt, hogy a kereszt­föltételt augusztus 8-án, szombaton déiután 4 órakor a templomra megtartják. — Eskütétel. Villányi Andor, a kir. kalh. főgim­názium uj tanára, vasárnap tette le az igazgató ke­zeibe az esküt. — Táncmulatság. Az iparos ifjak köre augusztus 2-án, a Kossuth kertben nyári táncmulatságot tartott, melyen a megjelent nagyszámú közönség igen jól mu­latott. — Szövetkezeti közgyűlés. A mezőgazdák, keres­kedők és iparosok takarék- és hitelszövetkezete augusztus 2-án rendkivüli közgyűlést tartott, melyen az igazgatósági tagok számát 17-ről 25-re és a fel­ügyelő bizottsági tagok számát 4-ről 6-ra emelte föl. Uj igazgatósági tagok lettek ; Schwartz Albert, Schefteli Sámuel, Küszner Albert, Fölkel Béla, ifj. Reiter Mór, dr. Fekete Antal, aki egyúttal jogtanácsos, Lővy Miksa és Ösztreicher Tóbiás. Felügyelő-bizottsági tagok lettek Zsolnai Ármin és Markovits Gyula. — Megkerült térképek. Emlitettük, hogy Kovás (Nagybánya melletti) községben az iskolahelyiségbe betörtek és a tagositási térképet ellopták. Most Hunyor Ödön tagositó biró, kitől ez a hir származott, vasár­nap arról értesítette táviratilag a szatmári törvény­széket, hogy az ellopott térkép megkerült. Közelebbi adatok hiányoznak. — Egy elmaradt vendég. A rendezőség a szat­mári országos tűzoltó-kongresszusra többek közt gróf Széchenyi Ödön török császári táborszernagyot, a szultán hadsegédét és az ottomán tüzoltó-ezredek fő- parancsnokát is meghívta. Most Széchenyi sajátkezű- lég írott levélben tudatja, hogy teendői a személyes megjelenésben akadályozzák, azonban lélekben részt vesz az ünnepélyen. — Hatósági átirat. Háromszékvármegye közön­sége felhívta Szatmár törvényhatóságát, hogy pártolja az önálló nemzeti bank fölállítása ügyében az or­szággyűléshez intézett föliratát. Minthogy ez ügyben a városi közgyűlés már május 11-ről fölirt, a tanács a megkeresést egyszerűen tudomásul vette. — Fölterjesztések. Az iparos- és kereskedelmi tanonciskolák állami segélyének fölemelése iránt, mint már emlitettük, a közgyűlés a belügyminiszterhez fölterjesztéseket rendelt. Eleket a tanács tegnapi ülé­séből küldte föl. — Elutasított kérelem. A rendőrök és hivatal- szolgák kérvényt nyújtottak be a tanácshoz fizetésük megjavítása iránt. Minthogy a közgyűlés ugyanezen személyzetnek hasonló kérelmét májusban nem telje­sítette s minthogy ez idő óta a viszonyok nem vál­toztak, most a tanács a megújított kérelmet eluta­sította. — Ragályos betegek kocsija. A tanács megbízta a főkapitányt, hogy a ragályos betegek szálliiására a j budapesti mentő-egyesülettől vagy a fertőtlenítő hiva- j táltól egy alkalmas, habár használt kocsit szerezzen. — Szives kérelem. Miután sajnosán tapasztaltam, hogy a tüzoltó-congressus céljaira begyült adományok­ról leadott hírlapi nyugtázásokban több tévedés for­dult elő, pl. 10 K helyett 10 f. vagy 40 K lett nyug­tázva és mert szinte lehetetlenség valamennyi hírlapot összehasonlítani az eredeti aláírásokkal és a tévedé­seket igy korrigálni: addig is tisztelettel kérem az érdekelteket, hogy ilyen sérelmeiket kizárólag velem közöljék s én készséggel-logom megmutatni a pénztári könyvet, melybe helyesen vannak összeolvasva és bevezetve a tételek. A congressus lezajlása után pedig füzet alakjában lesz kiadva az összes adományok sora. Egyúttal legyen szabad tudatnom, hogy naponként reggeltől estig a tüzoitó-congressus irodájában vagyok s a még érkező adományokat készséggel veszem át úgy a congressus, mint a hölgyek dijára. Valamint szives készséggel állok a közönség rendelkezésére ! bárminő, a tűzoltó congressust illető ügyben. Thnrner Albert, titkár. — Bérkocsisok megrendszabályozá8a. E tárgyban a főkapitány a következő rendeletet bocsátotta ki : 1. Az állomástéren a bejárásnál egymásután sorakozva kizárólag csak a napos szolgálatot teljesítő négy két | lovas fogatú bérkocsi állhat. 2. Az állomáslérre érke­zés elsőbbsége határoz. Az állomástérrői eltávozott bérkocsi helyére az utána következő áll. 3. Tilos a sorrendet az utasok felszólítása nélkül megbontani. 4. Tilos a bikszádi vasúti test mellett közvetlenül megállani, hanem, midőn a bikszádi vasút megérkezik, 2 vagy 3 a kijárásnál álló 2 fogatú bérkocsi s egy- egy lovas fogatú bérkocsi az állomás raktáránál a kapu előtti téren egymásután sorakozva felállanak és az utasok megrendelésére a városba való bevitelt eszközük. Nagyon természetes, ha több kocsira volna szükség, úgy sorrendileg a következő bérkocsik men­nek a jelzett megállóhelyre. 5. A napos szolgálatot teljesítő négy bérkocsi és vele szemben párhuzamosan felálló bérkocsik között legalább 4 méter távolság akadálytalan közlekedés céljából betartassák és azott egymás mellett álló bérkocsik egy vonalban állhat­nak fel. — Védekezés a mozdonyszikra ellen. A m. kir. államvasuti osztálymérnöknek felhívása folytán érte­sítem a gazdaközönséget, hogy a vasúti vonalak men­tén learatott gabonanemüeket, szénát és más könnyen gyűlő mezei terményeket a vasúti sínektől 95 m. tá­volságban szabad lerakni. Kik földjeik rövidségé foly­tán ezen távolságot betartani nem tudják, kötelesek terményeiket onnan elhordani. A közelebb lerakott termények a vasúti mozdony szikra által ha elégnek, a vasút igazgatósága kártérítést nem fizet. Az ilyen tüzek elleni védekezésben a vasúti utak mentén cél­szerű a táblákat leszántani. Tankóczi, főkapitány. — Egyfogatu bérkocsik állomáshelye. Az egyfo- galu bérkocsi tulajdonosok kérelmére elrendelte a fő­kapitány, hogy a vasúti állomástéren a kijelölt megálló helyen minden három kétfogatu bérkocsi után egy- fogatu bérkocsi egy vonalban áljjon fel. Eddig csak a kélfogatuak álltak közvetlen az ut szélén, mig az egyfogatuakhoz az előttük álló kétfogatu kocsisor folytán nem tudott a közönség hozzá férni. — Eljegyzés. Morvay Zsigmond, a tiszántúli járás főszolgabirája eljegyezte Fogarassy Aurél farkasfalvai nagybirtokos leányát, Blankát. — Gyászhir. Siposs Géza ügyvéd, julius 31-én, 60 éves korában Nagybányán elhunyt. — A vessző alatt csatolt kacsa. E napokban egy ügyvéd a postán csomagot kapott, melynek tar­talma a szállító levél szerint szárnyas. Szárnyas? _ gondolja, bizonyosan valami hálás kliens küldi. Két­ségtelenül szép kövér lesz. Felbontja a csomagot, hát csakugyan szárnyas volt: egy kacsa, még pedig sző- röstől-bőröstől. Meg se volt még koppasztva. Egy kicsit furcsa módja a csomagolásnak, gondolta az ügy­véd, mikor megpillantotta, de a következő pillanatban már káromkodásra állt a szája, mert a kacsa olyan büdös volt, hogy alig lehetett megmaradni tőle. Dü­hösen forgatja, egyszerre csak egy levél esik ki a kellemetlen illatú szárnyasból. Ez a levél aztán meg­magyarázott mindent. A levélben az ügyvédet egy végrehajtást szenvedett arról a szomorú hírről értesíti, hogy a 7. alatt csatolt s általa lefoglalt kacsa tüdő- csucshurutban elpusztult, minek következtében a végrehajtási jegyzőkönyvből kéri ezt a kacsát töröltetni. — Hangulatos hir. Az egyik vidéki újság egyik eljegyzési hírét a következő sorokkal kezdi: »Fent az éterikus magasságban két kicsi angyal már régen kovácsolt két arany karikát. Nagy szeretettel buzgól- kodtak rajt. dolgozgattak kis arany kalapácscsal, csiszolták, fényesítették, mig végre két csillogó gyűrű vált a karikákból. Megelégedetten gyönyörködtek mun­kájukban, összesugt k-bugtak, hogy melyik földi ha­landónak adják viselni éltük fogytáig, legboldogabb . napjuk örök zálogául. Külön-külön bevéstek egy egy nevet és elindultak a földre ; a rózsaszínű felhő lassan szállva hozta őket és kutató szemük csakhamar meg­találta ütjük célját. Ma hozott a posta egy kevés szóval sokat mondó levelet erről a két gyűrűről, me­lyen az áll, hogy X. Y. jegyesek.« — Uj főkönyvelő. A Szatmári gazdasági és ipar­bank igazgatósága főkönyvelőül Szabó Bakos József lajosmizsei könyvelőt választotta meg, — Uj segédlelkósz. A németi ref. egyháztanács a karcagi ref. egyházba eltávozott Kolozsváry Mihály helyett segédlelkészül a n ár előzőleg is működött Szabó Bélát hívta msg. — Uj lakóházak. A tanács Mónus Lajosnak Vo- rösmarthy-utca 13., Bakos Mihálynak a keleti tagban, Flóra Jánosnak a Kiskőkert lankában és Kocsis Jó­zsefnek Bercsényt-utca 32. szám alatt uj lakóházak építésére adott engedélyt. — Pályázatok postamesteri állásokra. Szatmár- megyében Jármiban és Hagymásláposon postamesteri állások vannak üresedésben. Pályázni f. hó 17-ig lehet. — Aratósztrájk. Börvelyben a Löjfler-féle bér­gazdaságban a munkások a cséplésnél sztrájkba léptek. A sztrájk, — miután a nagykárolyi főszolgabiróság közbelépése folytán a munkások jogos követelése ki­elégítést nyert, — egy nap tartott. — A szülök ellenezték a házasságot. Királydaró- con Tóth Sárika, egy jómódú gazdaember leánya gyufa­oldattal megmérgezte magát, mert szülei nem akarták feleségül adni ahhoz a legényhez, akibe szerelmes volt. — Szerencsétlenség a cséplőgépnél. Pataki Fe­renc 1 gyermek atyja, gépetető, a szamosdobi határ­ban a gróf Károlyi Mihály cséplőgépénél volt alkal­mazva, mely az oltani gazdák terményeit csépelte Augusztus 3-án a gép dobjában a buzakereszt meg­torlódott s ezt Pataki elég könnyelműen a kezei által akarta elhárítani. Amint lehajlolt, az állványon meg- sikiott s a dobra esett, úgy, hogy nyakánál fogva an­nak túlsó oldalán fenakadt. Lecsüngő kezeit ez alatt a gép ellenáilhatlanul magába vonla s tőből mindkettőt Uj ruha üzlet! 0SP** Megnyílt “*!§ygj| Szatmár, Deak-téren, a Fehér­ház mellett a Korai Anniimé a hol a férfiöltöny, felöltök, utazóbundák, különféle gyermekruhák, valamint dús választékban a legelegánsabb gssr női kabátcikkek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom