Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-03-18 / 23. szám
2-jk oldal. SZATMÁR-NÉMETI. Szatmár, 1908. március 18. kedtem egy Bálámnál nagyobb és erősebb fiúval, — és mikor szemrehányást tettem neki, az volt a válasza: »Nem baj, de legalább most megtanultam, hol kell megfogni azt a fiút, hogy a földhöz verhessem.« (Élénk derültség és tetszés.) Hát ha mi a harcban és küzdelemben ezt megtanultuk, akkor ez a harc nem volt meddő. (Élénk helyeslés.) A tanulságok, amelyek a küzdelemben ránk hárulnak, véleményem szerint két nagy elvben csúcsosodnak ki. Az egyik az : hogy meg kell szereznünk a nemzet számára a gazdasági erőnek teljességét. (Igaz! Úgy van!) Nem ma hangoztatom ezt, t. uraim ; első programm-beszédemtől kezdve minden egyes felszólalásomon ez a gondolat vonul végig. Tekintsünk szét, t. Uraim, a nálunknál boldogabb külföldi államokban és azt fogjuk találni, hogy ott még a hadsereg is a gazdasági érdekek szolgálatában áll; hogy ezren és ezren küzdenek a nemzet fiai közzül idegen államokban csak azért, hogy a gyarmatok termelését megszerezhessék az anyaországnak és az anyaország ipari termékei számára elhelyezést találjanak a gyarmatokban. Óriási költséggel, a milliók százaival és százaival szerveznek nagy hadihajókat, amelyeknek az a hivatásuk, hogy messze túl a tengeren szállíthassák azt, amit emberi erő, emberi ügyesség, emberi törekvés állilott elő a nemzet gazdaságának céljaira. (Igaz 1 Úgy van !) T. Barátaim 1 De nem is kell, hogy példákért a külföldre menjünk. Nézzünk szét saját hazánkban és azt fogjuk látni, hogy a szociálistáknak bámulatos gazdasági és társadalmi szervezete az, ami megnyitja számukra a politikai érvényesülés lehetőségét. Nézzünk szét a nemzetiségek között, azt fogjuk találni, hogy évtizedek tudatos munkásságával pénzintézeteket állítottak fel, hitel-szervezeteket létesítettek és ezek után érvényesítik most a magyar államban a maguk politikai erejét. A gazdasági erő tehát az az alap, amelyen egy nemzet politikai szabadságát fel kell építenünk, mert szegény nemzet koldus nemzet, koldusokkal uj szabadságharcot végig vívnunk nem lehet. (Igaz ! Úgy van !) Azt mondják, t. barátaim, hiszen a gazdasági helyzet 10 évre le van kötve. Ez igaz; hanem azért, mert a sorompók messze vannak, a sorompókig vezető utat egyenge'nünk kell és ki ke 1 köveznünk. Az a különbség közöttünk és az elmúlt rendszer között, hogy amig mi tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdasági közösség egy tűrt állapot, amelyet addig, mig megváltoztatni nem vagyunk képesek, kénytelen- ségből kell elszenvedni, hogy tehát minden erőnket a gazdasági felszabadulás munkájára kell szerveznünk és előkészítenünk : addig az elmúlt rendszer azt hirdette, hogy a kívánatos eél gazdasági lekötöttség nekünk, hogy önállóságunk megszerzése semmiképpen sem áll érdekünkben, mert csak úgy nagy, boldog, úgy hatalmas egy nemzet, ha erőivel szabadon rendelkezik. De, t. barátaim, még egy másik nagy tanulság is van az elmúlt küzdelmekben. És ez az, hogy egységessé kell tennünk a magyar társadalmat. (Úgy van I Úgy van !) Ezt az egységet két bontó jelszónak az előtérbe lépése veszélyezteti. Az egyik a felekezeti, a másik a nemzetiségi jelszavak homloktérbe jutása. Én, t. barátaim, elitélek minden felekezeti jellegű alakulást, elitélem a felekezeti kérdéseknek előtérbe helyezését, — történjék az a katholikusok, a protestánsok, a zsidók, vagy bármely más felekezet részéről. (Helyeslés.) Most, t. barátaim, azt látjuk, hogy ily bontó jelszavak alapján történnek szervezkedések és alakulások. Azt mondják : meg kell alakitanunk a katholikus népszövetséget, a katholikusok haladjanak el közömbösen mindenki előtt, aki nem katholikus és csak azt a törekvést támogassák, amely az a valláson lévőket juttatja a gazdasági, társadalmi és politikai életbe. Hát, t. barátaim, hozzám, lelkemhez közzel állanak számosán barátaim, akik a katholikus vallást követik; kérdem tőlük és mindenkitől, aki jó hazafi : mire vezet ez ? Arra vezet, hogy azon helyen, abban a községben, abban a városban, vagy talán abban a vármegyében, ahol a katholikusok többségben vannak, elérik ezt a céljukat és leszorítják a köztevékenység teréről a más vallásuakat; de a szomszéd városban, a szomszéd kerületben a védekezésre szorított protestánsok ugyanilyen jelszót adnak ki; őket is szervezkedésre szólítják föl ma már a lapokban : ott pedig ők fogják kiszorítani a katolikusokat a köztevékenység minden teréről. És igy fog ez menni tovább. (Élénk helyeslés.) Mi lesz ebből? A nem létező elnyomatásból járásonkint váltakozó valódi elnyomatás lesz; a vélt vagy képzelt sérelmekből igazi sérelmek alakulnak ki. (Igaz! Úgy van !) Ennek, uraim, csak az lehet a hatása, hogy ha nem is gyűlölködéssel, de bizalmatlansággal, keserűséggel néz egymásra a magyar és törekvésben szétforgácsolva, erőben megoszolva állunk szemben ellenségeinkkel. (Élénk helyeslés.) Ezért vallom azt meggyőződésemül, hogy a hit és a vallás a lélek világába tartozik, nem szabad azt odadobni a politikai tusakodások martalékául. (Igaz ! Úgy van !) Ugyanez az álláspontom, t. barátaim, a nemzetiségi kérdésben is. Ne felejtsük el, hogy a nemzetiségek számszerint ugyanannyian vannak, mintamenynyien mi, magyarok. A hivatalos statisztika a nemzetiségiek számát 482 százalékra teszi, meglehetős jóindulattal, mert hiszen ezt a hivatalos statisztikát hivatalos közegek állították össze, mindenesetre a magyar állam-eszmének tetszetősen. így is azonban az a helyzet, hogy 51-8 százalékkal szemben van 48 2 százalék nemzetiség. Ameddig a nemzetiségek meg voltak oszolva, addig a magyarság számbeli és művelődési túlsúlyánál fogva ez az állapot talán nem volt veszedelmes. A midőn a nemzetiségek egy pártba tömörültek. akkor ime a lakosság egyik fele áll a másikkal szemben Merem mondani, bármilyen különösnek hangzik ez az állítás, — a nemzetiségek erŐ3 sovén kezelése nem volt soha a magyar politika érdekében, mindig az osztrák politika érdekében állott. Ausztriának volt az érdeke, hogy itt fölka'mrja a nemzetiségi kérdést, hogy ez országban óriási külön tömbök és nagy elégedetlen csoportok álljanak, amelyek minden pillanatban készek arra, hogyosztrák intésre támogassák az osztrák beolvasztó törekvéseket.Közös ellenségeink Ausztriában vannak és a nemzetiségek ne felejtsék, hogy ők voltak azok, akiknek bőrére Ausztria velünk alkudozni akar; hogy ők voltak azok, akiket ott ellenünk biztattak, ingereltek, — aztán kijátszottak és amikor kihasználták őket, hitványul kirúgták. (Úgy van! Úgy van ! Egy hallgató közbeszól.) Kérem a közbeszóló urat, hallgasson meg türelemmel, ígérem, ha ő fog programmbeszédet tartani, én teljes nyugalommal fogom őt meghallgatni. Azon az állásponton vagyok ebben a kérdésben, amelyet Deák Ferenc és Kossuth Lajos, a magyar közélet két ellentétes óriása egyaránt hangoztatott: hogy olyan közállapotokat kell létesítenünk, amelyek között az országnak bármely nemzetiségű lakosa jól érezze magát e hazában, mert csak akkor, ha a törvényeket helyesen alkotjuk meg és méltányosan alkalmazzuk, lesznek a különböző nemzetiségű polgárok is igazi rokonérzéssel eltelve a magyar nemzet iránt és csak akkor fognak vele együtt teljes lelkesedéssel és egységben küzdeni a közös ellenséggel szemben. {Szent és igazi) Tagadhatatlan azonban t. uraim, hogy az ország közvéleményében épugy, mint a függetlenségi-párt hangulatában egy idő óta bizonyos elkedvtelenedés mutatkozik Ez a kedvtelen hangulat részben kapcsolatban van azokkal a mozzanatokkal, amelyekre most rámutattam, részben más két körülményben találja magyarázatát. Az egyik a kiegyezés megkötésének módja, a másik a házszabály revíziójának kérdése. A kiegyezés. T. uraim! A gazdasági kiegyezés kérdésével már részletesen foglalkoztam, múlt év okt. 6-án tartott beszédemben. A kiegyezés feliétien szükségességét hangoztattam akkor, de rámutattam arra is, hogy a kiegyezéssel kapcsolatba van hozva a kvóta kérdése is. A kvóta kérdését pénzügyi kérdésnek tekintettem, amelyért pénzügyi ellenértékét kívántam s azt mondtam, hogyha ezt meg nem kapjuk, akkor a kvóta emeléséhez szavazatommal nem járnlhatok. Én, t. uraim gondosan áttanulmányoztam a kiegyezési javaslatot és úgy találtam, hogy vannak benne értékek és ellenértékek és az áldozat, amelyet hozunk, nagyban és egészben fedve van az ellenértékekkel. Ámde a kvótáért, mint külön teherért külön pénzügyi ellenértéket nem ta'álfam. Az az Ígéret tehát, amelyet Önök előtt tettem, arra kötelezett, hogy a kvóta kérdésében a szavazástól tartózkodjam. Lehetséges lett volna egy másik álláspont is, hogy t. i. egyenesen a javaslat ellen érvényesítsem szavazatomat. Ezt azonban nem tarthattam lelkiismeretemmel és kötelességeimmel összeegyeztethetőnek. Abban az időben, amikor a kiegyezési tárgyalások folytak, Magyarország az elképzelhető legrosszabb gazdasági helyzetben volt. A pénzpiac abnormális ; a pénz nemcsak drága volt, de hiányzott is, nem volt hitele sem a gazdának, sem az iparosnak, sem a kereskedőnek. A válság szele fújt mindenfelől és ez lassanként olyan szélviharrá fejlődött, hogy már-már levitte gazdasági életünk épületének tetőjét és azzal fenyegetett, hogy elsöpri annak alapfalait is. Tetőzte ezt hazánknak rossz termése, mely még szükebbé tette a pénzt és bővitette a hiteligényeket. Mindezeken felül oly közjogi természetű lejárataink voltak, amelyek a gazdasági rendezés dolgát elodázhatatlanná tették. Ehhez járult egy < ly ok, amelyet tudtommal nem emlitettek eddig, de amelyet nem akarok elhallgatni. Tudjuk, politikai helyzetünk olyan, hogy a király személyében bekövetkezhető változásnak politikai jelentősége jóval nagyobb, mint bármely más államban. Egy trónutódlás nyomán előállható politikai bonyodalmak méretei egyelőre nem is számíthatók ki. (JJgy van\) Amikor a mull év őszén öreg királyunk betegségének hírét vettük, nemcsak az igaz részvétnek, hanem a megdöbbenésnek érzete is megmozgatta a lelkeket. Királyunk abban a korban van, amikor minden nap Istennek egy különös kegyelme és ajándéka és kérdem, t. uraim, hogy szabad volt-e a bekövetkezhető politikai bizonytalanságnak veszedelmét tetéznünk azzal, hogy a gazdasági élet nagy területeit is átengedjük egy óriási — bizonytalanságnak?! S ha nekem éppen a szocialisták tesznek szemrehányást azért, hogy minő magatartást tanúsítottam a kiegyezést illetőleg, kérdem tőlük, vájjon tudják-e, melyik osztály az, amely a legtöbbet szenvedett volna, ha a kiegyezés létre nem jön? Igaz, hogy ez a válság felemészthette volna a gazdának, az iparosnak és kereskedőnek tartalékjait s megroppantotta, esetleg összetörte volna őket, de az bizonyos, hogy azok a nagyipari vállalatok, amelyek a gazdasági nyomás következtében kénytelenek lettek volna üzemüket megszüntetni, műhelyeikből a munkások ezreit bocsátották volna el, a csődbement üz- í letekből az utcára tették volna ki a szerencsétlen | alkalmazottakat s igy éppen azt az osztályt sújtották | volna, amely a legszegényebb, amelynek vagyoni tartalékja nincs, amely a máról holnapra való megélhetésre van utalva. Akkor, ha a kiegyezés létre nem jön, lettek volna csak utcai tüntetések, a nyomornak jogos zavargásai s ha mi, mint a nemzet képviselői ezt előidézzük, megérdemeltük volna, hogy megbízó levelünket kiszakítsák a kezünkből. Meg nem szavazni e javaslatokat lehet, hogy népszerűséggel járt volna, de meggyőződésem szerint, az a képviselő, aki a kormányzat melleit áll, csak I akkor teheti ezt meg, ha úgy számol a tényekkel, mint aki adott szavazatával egyenesen megbuktatja a javaslatot s úgy és ebben a tudatban kell, hogy vállalja érte a felelősséget Isten, emberek és saját lelkiismerete előtt. Erre nem vállalkozhattam. (Élénk helyeslés.) Az bizonyos t. uraim, hogy a gazdasági kérdések megoldásához a nemzetnek nagy gazdasági készültséggel és ahhoz értéssel kell hozzáfognia és minden bizalmi érzésnek teljes kizárásával. Alkudozni és egyezkedni csak a bizalmatlanság álláspontjáról szabad. Máskülönben úgy járunk, mint az a földbirtokos, aki a vasúti kocsiban kártyázni kezdett az utazóval s mikor a birtokos bemondta a kvintet, az utazó arra kérte, hogy mutassa fel a kártyát. A birtokos megcsóválta a fejét, de mit sem szólt. Pár perc múlva az utazó mondott be négy felsőt és felszólítás nélkül felmutatta a figurákat. »De uram, szólott most a birtokos, nem szokás felmutatni a kártyákat, úri emberek megbíznak egymásban.« És mire a vonat az állomásra érkezett, a földbirtokosnak minden pénze elúszott. Amikor aztán valaki a mesés játékszerencse oka felől kérdezősködött, az utazó fölénynyel mondta, hogyne nyertem volna olyan játékban, amelyben nem kellett felmutatni azt, amit beinondtunk és — bizalomra játszottunk. {Derültség, éljenzés1) Hát t. uraim, az ilyen bizalmi játékot a gazdasági kiegyezés terén örökre el kell tüntetnünk. A legolcső 1bty beváisárl á^i ♦♦ ♦♦ MF* forrás posztó- és gyapjúszövetekben. WHISZ EMANUEL -i pcta-s.ue ♦♦ ♦♦ pf** Szatmár, a Pannónia mellett. ♦♦ ♦♦ Női kosztüm különlegessé- gek nagyvá- lasztékban! n
