Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-03-15 / 22. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKÁI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. UAPVEZÉR: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. SZERKESZTŐ: FLRENCY JÁNOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. = Telelőn-szám 80.== Mindennemű dijak Szatmáriul, a kiadóhivatalban flzetendék. Március idusán. Ez a nap, melynek éppen hatvanadik évfordulóját ünnepli meg ma minden magyar hazafi, a legszentebb eszméket újítja meg sziveinkben ; azokat az eszméket, melyeket a haza legjobbjai e napon testesítettek meg. A nemzeti öntudat valósággal szentté avatta e napot, melynek emléke oly mélyen vésődött már a lelkekbe, hogy valóságos szentségtörés számba menne onnan azt kíméletlen kezekkel kiirtani. Mennél messzebb esnek tőlünk az 1848.-iki nagy és nevezetes események, annyival jobban megragadja lelkünket a visszaemlékezésnek ama hatalmas ereje, mely minket mintegy arra késztet, hogy a történelem szemüvegén át nézzük ma, hogy mit is köszönhet hát a mi népünk ennek a napnak,, mely a magyar nevet messze földeken át ismertté és a honfiúi önfeláldozást bámulttá tette ? Sokat, nagyon sokat! A magyar embert maga az isteni bölcs Gondviselés is mintegy predestinálta a szabadságra. Adott szivébe olyan nemes érzést, hogy szép hazáját, amelyen kívül a költő szavai szerint, nincsen számára hely, forrón és igazán szeresse. Isten sujtoló csapása gyanánt nehezedett azonban e hazára az a balvégzet, hogy soha szabad és független nem lehetett. Idegennek kellett magát érezni tulajdon házában. Áldozatul hozta legszentebb jogait annak a molochnak, melyet kielégíteni azért soha nem tudott. Más volt az Ur, ő csak le- igázott és várván-várta a szabadság hajnalának pirkadását, de ha azért — sikvaszállva —- küzdeni mert, biztos jutalma börtön és vérpad lön 1 Oh hányán vérzettek el azokért az eszmékért, melyek emlékezetét ma ünnepeljük ezek oltárán...! Nincs a magyar történelemnek talán egyetlen lapja sem, melynek minden sora vértanuk nevével ne volna beírva. Magok a külföldi történetírók elismerik már azt, hogy valóságos csodaszámba megy az a türelem, melylyel Árpád népe rabigáját el- hordozá. Titkon szállott ugyan a keblekbe a sóhajtás szebb jövő után, de minden küzdelem, melyet jobbjaink a szabadság szent eszméjének megtestesítéséért felvettek, már csirájában elfojtva lett. A megelőző szomorú eseményeknek természetes következménye már az, hogy hat évtizeddel ezelőtt elérkezettnek látta a magyar nemzet azt az időt, hogy a századokon át tartó idegen nyomás alól magát kiszabadítva, a szabadság, egyenlőség és testvériség szent eszméiért, szembeszálljon azzal a gőgös hatalommal, amely e népet legszentebb jogaitól s valóságos létfeltételétől fosztotta meg. És az egyetemes rianás, a mellyel mély fájda- dalmában minden igaz hazafi feljajdulva, kényszerhelyzetében fegyvert fogott, nyíltan jelezte azt, hogy az eszmét vashatalomnál elnyomni ugyan lehet, de végkép megöldökölni semmi fegyver nem képes. Az 1848-iki események is azt igazolják, hogy az eszmét, a hazafias lelkesedést lenyűgözni nem lehet. És ha mi méltó utódai akarunk lenni azoknak a nagyoknak, akik ez eszmékért küzdöttek, szenvedtek és elvérzettek, csak úgy valósulhat meg ez, ha szent hagyományként élteti sziveinket ma is ama gondolat, hogy a magyarnak a honszeretet és szabadság oltárán azokért az eszmékért bármely percben életét is áldozatul kell hozni, melyekért a mi eleink — haláimegvetéssel ontották egykor vérüket. Legyen a mai nap hatalmas memento azoknak a honfiaknak is, akik ajkaikon hordozzák ugyan e dicső eszméket, melyekre a március idusa emlékeztet minket; de ha újból kiáltana feléjek a haza veszélyeztetett szabadsága, hogy ők is érette sikraszálljanak . . . »pénzt talán, de vért és életet soha nem hoznának áldozat gyanánt«. S erre is gondoljunk éppen a mai viszonyok közt, eme nagy napon. Imánk pedig szálljon fel a népek sorsát bölcsen intéző nagy Istenhez, hogy adjon, időről-időre, e hazának önfeláldozó s tettrekész honfiakat. Az, aki e népet több, mint ezredévig annyi balszerencse közt, külső és belső ellenség ellen mind e mai napig megoltalmazzá, tartsa meg nekünk továbbra is e drága, szép hazát. Ne engedje, hogy viszály, egyenetlenség pusztítson ennek hegyei, rónái és folyói közt. Minden magyar ember lelkét a hála szent és nemes érzete hassa át e napon. S Minden szívből ima szálljon, Ének zengjen minden ajkon. A ki e napot elhozta S szabadsággal aranyozta, Áldott legyen a nagy Isten ! Dr. Márk Ferenc. (F. J.) Egy ritka s vitéz szabadságharcos hunyla le Szatmáron, március 12-én, örök álomra szemeit: Kovács Leó honvédezredes, kit életének 75-ik évében, hosszas szenvedés után ragadott el szeretteinek karjai közül a halál. A megboldogult 1834. évben Zsarnőcán, Bars- vármegyében született, ahol atyja a kir. kincstári kohók igazgatója volt; később őt Szomolnokra, Szepesvármegyébe, 1838. évben a felsőmagyarországi kohók főigazgatójává nevezték ki. Az elhunyt alsó gimnáziumi tanulmányait Ros- nyón, Tatán és Kassán végezte. 1848. évben a toborzás alkalmával Kassán jelentkezett a később híressé vált 9-ik zászlóaljhoz, de mint gyönge 14 éves ifjút nem vették föl; félév múlva fölvétel végett ismét jelentkezett Beniczky ezredes nél, ennek losonci hőstette után, de a vitéz ezredes Húrban csapatját Sárosba indulván szétverni, fölvételéből ismét semmi sem lett. Végül 1849. május havában Kassára érkezett Visoczki tábornok hadosztálya, melybe a lengyel légió volt beosztva ; itt Idzikovszki őrnagy fölvette zászlóaljába az ifjút; csináltatott neki egy négyszögletű vörös lengyel sapkát; kardot és lovat adott. Csakhamar Dembinszki tábornok parancsnoksága alá osztatván ezen hadosztály, elindult Galicia felé. Sztropkóra érve, megtudta a vezér, hogy a muszka már átlépte a magyar határt. A vezér kémszemlére egy huszárőrjáratot küldött ki; Kovács engedély nélkül lóra ült és követte az őrjáratot, mely csakhamar egy erdőből kitörő nagyobb kozákcsapattal találta szemben magát. A huszárok vágtatva visszafordultak, azonban a Kovács lova megbokrosodott s ekkor valóságos hajtóvadászatot indítottak a lova ellen s őt magát élve akarták elfogni, aminek oka iengyel sapkája volt. Kovács azonban szerencsésen megmenekült. Nemsokára megkezdődött a visszavonulás Kassa felé. Itt atyja és őrnagya nagynehezen rábeszélték Kovácsot, hogy hagyja el a katonai szolgálatot. Ennek megtörténtével Kovács letevén a Vl-ik gimnáziumi osztályról a vizsgálatot, atyja őt Bécsbe küldte útlevéllel a politechnikumba. Ez alatt Magyarországon megkezdődött a szomorú osztrák világ, mely alatt édes atyját is a kassai hadi törvényszék elébe hurcolták. Bécsben egy este a magyar fiuk a Kossuth- nőtát énekelték. Erre minden oldalról előkerült a rendőrség s a politechnikumba kergetett magyar fiukat a hátulsó kapun át szándékolt menekülés közben elfogták; hajukat levágták s magyar kalapjukat elszedték. Kovács a wiedeni rendőrségnél felvett jegyzőkönyv alapján rendőri kiséret mellett a józsefvárosi kaszárnyába került, hol az orvosilag még mindig gyöngének talált ifjúra nagy haraggal kiabált egy osztrák Őrnagy : — Nur einreisen den Kerl ! Besorozták tehát s midőn megerősödött, 1851. decemberében beosztották Kassára a 26-ik gyalogezredhez. Itt apja rábeszélésére letette a tiszti vizsgálatot; 1852. év márciusában hadapród és 1854. évben Galíciában, a tnuszka határon hadnagy lett. Ebben az állásban ismerkedett meg báró Stillfried altábornagy- gyal, az 50 ik gyalogezred tulajdonosával, aki átvette saját ezredébe. Atyját sok hurcoltatás után a szó szoros értelmében koldusbotra juttatták és 1856. évben elitélték, minek következtében szivszélhüdést kapott s meghalt, hátrahagyván özvegyül Kovácsnak mostoha anyját, négy kiskorú gyermekkel a legnagyobb nyomorban. Az 50-ik gyalogezred parancsnoka időközben lovag Appel Lajos lett; egy igen nemes szivü ember, aki 1859-ben Bécsben kihallgatást eszközölt ki Kovácsnak a császárnál, hogy az anyja számára szegény gyermekeinek fölnevelésére tőle kegydijat kérjen. Bécsben gróf Grünne lovassági tábornok, mint 35°l° engedmény, csakis akkor érhető el, ha Krámer Jeremiás BUYORRAKTÁRABAN Szatmár, színházzal szemben szerzi be: háló-, ebédlő- és irodai berendezését, tükrök, képek, kárpitozott és vasbutorok óriási választékban! — Modern kivitelben szilárd munka! — Rendkívüli tartósság! i Kovács Leó. ■■ii un i ■! mi mi ■mi mm ■ ■■! ■■■Min mini l lillim
