Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)

1907-12-15 / 100. szám

4-ik oldal. E templom romladozván, 1786. május 28-án el­határozta az egyházgyülés, hogy egy uj tornyos tem­plomot épit, e végből felhívta az akkori lelkész Martsa Mózes urat, hogy a szószékből önként való adakozásra serkentse az egész népet. A fölhívásnak eredménye lett, hogy a nemes város tanácsa téglavető-helyet adott az egyháznak, a nemes Csizmadia Czéh 100 Rfrtot ajándékozott. Meghatároztatott az is, hogy »a templom pedig építtetni fog a nagytemetőbe« — vala­mint az is, hogy a templom hosszúsága 24, szélessége 8 öl legyen. 1787-ben kezdték a téglát vettetni. Veress György téglavető-mesterrel megalkudtak 60.000 téglára, melyért fizettek 115 Rfrtot. 1788. szept. 7. tétetett le a templom fundamen­tuma atkalmi könyörgés és prédikációval. A kőmives-mester fizetése a templom és torony munkájáért 250 Rfrt-ban állapíttatott meg, a kőműves legényeknek napszámjuk 12—12 garasra határöztatott. A templom és torony építése hosszú évekig tar­tott. A nép kézi napszámot és fuvart szolgált mellette évenkint. A fa-anyagot, léceket, fenyőszálakat, tölgyfa­deszkákat Máramarosmegyéből és Erdélyből, a meszet Nagyvárad vidékéről fuvarozták. Számtalan Deputátu- sok jöttek-mentek messze vidékekre beszerezni a Materialékat, itthon az utcai Gazdák serkentették a népet. A költségek előállítására kivetések és Erogatiók tétettek. A kőműves mester volt Peinlich Zzigmond, ács­mester Ekker Antal Nagykárolyból, asztalosmester Belényesi József, lakatos Prein Lőrinc, üveges Probszt János. Sipos János és Kolozsvári Ferenc asztalos mes­terek arra ajánlották magukat, hogy mindenik fog egy-egy ajtót az Ekklézsia deszkájából ingyen készí­teni, me y szives ajánlások elfogadtattak. Az üveges egy-egy ablak beüvegezéseért 12 Rfrt-okat kapott. Bajza György lakatos-mester Czéhbe állása alkalma­tosságával reu ekbe készített egy ajtó zárat a temlom- hoz. Móga Dániel rézműves készítette a templom te­tején ledő gombot 24 Rfrt-ért. Kertész Mihály a tem­plom körül levő munkálkodásban szerencsétlenségből oly sérelmes sebet kapott, hogy amiatt 15 hétig feküdt s ezért az egyháztól segedelmet is kért 1796. augusztus 21-én tartott egyházi gyűlés meghatározta, hogy a Catholicum Templom építésére kölcsön adott 33600 égetett téglának visszaadattatása iránt tétessen hathatós jelentés a Templom Curátorinál. 1797. aug. 24-én a torony gombja szerencsésen feltétetett. Liblay János 1798. szeptember 9-én tartott gyűlésben jelenti mint a Templom Perceptora, hogy a templom építésére az eddig való költség 21230 Rfrt-ra ment és a Cassában Remanentia semmi nem maradott. A templom belső felszerelése ezután vette kez­detét. Meghatároztatott, hogy a templom stukaturára készíttessék. A székeket Frits asztalos készitetle tölgyfa deszkákból, egy-egy szék készítését 8 Rfrt-ért vállal­ván el. Meghatároztatott, hogy a Kar csak a két végén legyen a templomnak fél ovális figura formára. A Kar készítésénél az ácsmesternek 15 garas, a legé­nyeknek pedig 10 garas napi fizetés járt. A uiég hátralevő kőműves munkákra meghatároztatott, hogy magának a Mesternek 1 Vft, a Legényeknek pedig, kik reggeli 5 órától fogva esteli 7 óráig dolgoznak és igy 12 órákig egy nap, 13 garas napi fizetések lészen és hogy hűségesebben dolgozzon, 400 köpenyeg tég­lákkal megajándékozta az Ekklesia a Mestert. Belényesi József asztalos mester a Katedrára két formát adott be rajzolatban, a nagyobb formának aranyozva leendő elkészítéséért 800 Rfrtot kér, melyre nézve az egyház megalkudott 600 Rfrt-ban. A B. Varga Legényi Társaság a Karbeli székekre 20 Rfrt-okat ajánlott. Nztes Horváth István Assessor ur a teuiplombeli asztal készíttetésére 60 Rfrtot aján­lott, mely is háládatos szivvel vétetvén, meg is kö­szöntetett. A régi Kalmár Társaság is ajánlott 40 Rfrtot. 1807. jnnius 8-án tartott gyűlésben meghatároz­tatott, hogy a templom kőoszlopokról függő láncokkal vétessen körül. — Ugyanezen gyűlésben jelentés téte­tett, hogy az orgona elkészítésére már annyi ajánlat tétetett, hogy reménység lehetne azokból az orgonát elkészíttetni, mire nézve a Curátorátus megbizatott, hogy valami jó mester emberrel »fél Orgona elkészíté­sére megalkudjon. Az Orgona helye a templom nap­nyugati Karjába rendeltetett, az Orgona azonban csak 1814-ben készült el, mikor is Ország Pál tanítónak az »Orgona veréséért« 100 Rfrtoi resolváltatott. Itt megjegyezzük, hogy az orgona 1872-ben 400 forintba kerülő jelentékeny javításon ment át. Az 1807-ik év julius 19-én tartott tanácsgyülés azon óv szept. 27 éré határozta a templom felszente­lését s hogy a szükséges intézkedések jó előre meg­tétessenek, az arról tejendő gondoskodásra egy bizott­ság rendeltetett ki. Meghagyatott a jegyzői hivatalnak, hogy iraltason levél főt. Püspök urnák, melyben ez S Z A T M Á R-N É M E T I. Szatmár, 1907. december 15. ünnepi alkalmatosságra személyes megjelenése kéret- tessen. A prédikálásra tiszt. Diószegi Sámuel urat kívánja az Ekklésia megnyerni, ki is a kivánt szolgá­latra különös levél által meghivattasson, valamint a Debreceni Kántor Deákok kikérése eránt is tiszt. Rector Professor urnák irattasson. 1807. aug. 2-án tartott gyűlésen a kirendelt kül­döttség tudósítást tett arról, hogy jónak látta, hogy Erdélyi Mágnások a Templom szentelésre meghivattas- sanak, valamint a vármegyei uraságok is és a Debre­ceni Curátorátus és Professorátus is. Hogy pedig a Vendégek jobb módon fogadtassanak, jó volna négy szekér szénát vásárolni, zabot pedig a Polgároktól kérni, a Céheket is a segedelem iránt megkeresni. Amennyiben pedig Nztes Nagy Pál V. Curátor ur most a Lőrinci vásárra Debrecenbe menne, jó volna általa két üveg nád mézet, !0 font kávét, 100 citromot, Főzeléket és cukros csemegéket és két véka munt lisztet vásároltatni. Mindezeket a tanács helybe hagyta és annak végrehajtása V. Curátor urra bízatott. 1807. aug 23-án tartott tanács gyűlés a Templom szentelés iránt a következő rendeléseket tette: »a dolgok igazgatására s jó módon lehető folytatására egy FŐ Gazdát s Gazdaasszönt rendelt, úgymint Nztes Faji József Fő bíró urat a maga Ifjú-Asszonyával együtt, Vice Gazdának Tegze Mihály ur rendeltetett. Levél által meghivattak az Erdélyi Méltóságok, a Deb­receni Curáforátus és Professorátus is, a Kántor Deákokkal együtt. A Debreceni Vendégeknek elhoza- tására két kocsik és négy szekerek rendeltettek, úti Gazdának Asztai Sámuel ur neveztetvén. Kolozsvárra tiszt Herepei János űrért egy kocsi küldetett Péter , István úti gazdával. A Vendégeknek elégséges szállás | készítésére Nztes Laky Sándor, Esze Gábor és a | Caneellista urak rendeltettek. A Ns. Várostól asszu sző’ő és közönséges bort és sert kértek. Ebédlő szo­báknak a két Parochiális ház, a fiú és leány isko'a és Horvát Istvánné háza jelöltettek, mindenik helyre külön Gazdák és szakácsnők rendelteitek, stb.« Ezek szerint tartatott meg a templom felszente­lés ünnepélye 1807. szept. 27-én. Felszentelő imádsá­got mondott Németi István szatmári lelkész, alkalmi egyházi beszédet Diószegi Sámuel debreceni lelkész és egyh. kér. főjegyző. Az egyházi beszédet az egyház költségén a debreceni könyvnyomda kinyomatta 2000 példányban 145 Rfrtért s példányonként öt garasával árulták a könyvkötők. Érdekes a következő feljegyzés: »tiszt. Diószegi ur Ekklésiának fáradtságáért ajánlott pénzbeli ajándékát el nem vévén, számára egy akó pálinka, két véka asszu szilva s nehány itce harmat kása küldetett.« A templom és torony tölgyfazsindellyel fedetett be. A tetőzet úgy látszik nem sokáig tartott, mert már 1834-ben az egyháztanács Jéger András rézműves mesterrel egyezségre lép a torony tetejének rézzel lejendő befedése eránt. A munka bevégzéséről 1835-ben számolnak el a 1 Vice Curátor és a Perceptor urak, mely szerint a 1 torony fedelezési költsége 5717 Rfrl és 12 krba került j váltóban. 1838. évben március 25 én tartott Tanácsülés i elhatározza, hogy Szatmári Antal fülesdi harangöntő- j vei egy 18 mázsás harangot öntett s az egyezség j szerint az Ekklésia maga adja az érceket, még pedig j veres rezet 13, sárga rezet 3, cint 4 mázsái, mert j minden tizedik font apadásba mégyen. As érceket Fülesdre az Ekklésia szállítja. Ennek a harangnak összes költségei 3243 Vfrt 34 krba került. Az 1840-ik évben a Templom kivül belül ki- meszeltetett 283 Frt. költséggel. Ugyanekkor a Katedra és Orgona kifestetett. Í841. szeptemberben Blahunka Sámuel orgona- művész az orgonát javította 350 frt. költséggel. 1851-ben öntötték a kis harangot, melynek te­kintve tiszta és kellemes hangját és »idomzatos külső alakját,« a harangöntőnek a kialkudott bérén felül az egyház 50 forintot adott. 1846-ban az orgonát kitakarították, két mutáció­ját kijavították és felhangolták 70 Vfrtért. 1849-ben a Templomot faoszlopokkal vették körül. 1853-ban a templom cseréppel befedetett. 1855-ben ismét harangot öntöttek, a fülesdi harangöntő munkája úgy látszik, nem vált be. 20 má­zsás harangra kötött szerződést egyháztanács Csepelyi Ferenc mesterrel, kinek 1516 Pfrtot ki is fizettek, de mivel a harang hangja tompa és siket volt, a kivá­nalmaknak meg nem felelt, a mestert perbe fogta az egyházi ügyész s a fennmaradt összegei nem fizette ki a mesternek az egyház. 1860- ban a templom belseje kifestetett, az or­gona kijavíttatott. J 1861- ben a templomot újra cserepezték. 1862- i ben kőoszlopokkal s vas lánccal vették körül. 1865- j ben vadgesztenyefákat ültettek a templom és torony körül, miket néhai Luby Zsigmond f.-darnói földbir­tokos, később tanfelügyelő ajándékozott. A gesztenye­fákat 1876-ban megritkitották s némelyek indítványba tették azoknak eltávolítását, mert azoknak gyökerei a falakat veszélyeztetik. 1872-ben az orgonát Blahunka Sámuel mester kijavította 350 írtért. 1872-ben az Urasztalát rácsos kerítéssel vették körül. 1879-ben a templom tetőzet kijavítása és cserepezése került 1168 forintba. Ugyan­akkor készültek a szélfogó ajtók. Majd a torony előtti tér, a mai Kölcsey-szobor környéke rendeztelett s drótkerítéssel körül vétetvén, parkiroz'atott. 1901-ben a közép harangot újra öntette az egy­ház s ennek költségére Nóéh Zsuzsánna úrnő 1000 koronát adományozott. 1907-ben a templomot kivül-belől s a tornyot egészben kiujitfatta az egyház és egy 29 változatú uj orgonát készíttetett Rieger Ede budapesti gyárossal. — A kar vasoszlopokkal és vas sínekkel megerősittetett. N'yil t=t éb r**) *) E rovat alatt közlöttekért nem felelős a szerk. Báli Musseline - Voile Marquisette ­és „Henneberg1- selyem 60 kr-tól feljebb, bér­mentve és vám­mentesen. — Minta ' postafordultával. Megrendelések bármely nyelven intézendók: an SeidenfaMkt Henneberg in Zürich. Fogak'*1 katschuk-vulkanit, aranylemezzel, áthidalások, (szájpadlás nélküli müfogak), arany koronák/ csapos-fogak, tartós togtömések, — foghúzás fájdalom nélkül Dr. FODOR Operateur fogorvosi rendelő-intézetében Szatmáron, Hám János-u. 6. sz. a., (a színházzá, szemben.) i------- — Re ndelés: d. e. 9—12-ig. d, u. 2—6-ig. kapható minden kereskedésben. Pénzcsomagoló papír nyomással ellátva igen jutányos áron kapható BOROS ADOLF könyv és papirkereskedésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom