Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)

1907-09-18 / 75. szám

Szatmár, 1907. szeptember 18. 3-ik oldal — Kutyavilág. Mióta el van rendelve városunk­ban az ebzárlat, azóta csodálatos, a kutyák nagyobb számban kóborolnak az utcákon, mint. az előtt. Ezt a körülményt a kapitányi hivatal szives figyelmébe alánljuk. — Vízvezeték Kapnikbányán. Kapnikbányán el­határozták, hogy vízvezetéket létesítenek, hogy elejét vegyék a minduntalan fellépő járványoknak. A köz­ségnek kitűnő forrásvizei vannak ugyan, de téli idő­ben megközelithetetlenek, úgy, hogy a lakosság télen az inficiált patak vizét kénytelen inni. A vízvezeték ügye már túl van a tervezgetés stádiumán s már is a terveken dolgoznak. — Az elsült puska. Komorzánban Béres Balázs 18 éves dinnyicsőszhöz kiment a barátja: ifj. Barnai János suszterlegény és ott a csősz kunyhójában együtt töltötték a délutánt. A csősz kezében ott volt a pus­kája s elkezdte heccelni barátját, aki még sohasem lőtt puskából, hogy meg se tudná talán fogni a pus­kát, olyan ügyetlen hoszá. Nemsokára odavetődött a kunyhóba egy harmadik komorzáni legény is, s Bé­res ez előtt is tovább folytatta barátjával a heccelő- dést. Te — mondta neki — hisz még akkor sem mersz * a fegyverhez nyúlni, ha nincs is megtöltve! Erre Barnai, hogy megmutassa, miszerint nem fél a fegy­vertől, kikapta barátja kezéből a puskát s elkezdte babrálni. Véletlenül a kakashoz ért a kezével s ek­kor a puska, amelyről mindegyik azt hitte, hogy nincs megtöltve, elsült és szivén találta Bérest, aki holtan rogyott össze. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejt­hetetlen drága férjem elhunyta alkalmából szivünk fájdalmát részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ezúttal mond hálás köszönetét az igaz részvétért, özv. Vass Károlyné és családja. — Anyakönyvi hírek. A lefolyt augusztus hónap egyaránt gazdag volt születésekben, halálozásokban és házasságkötésekben. Születtek rdes Ilona gkath, Kondor István ev. ref., Stark Miklós izr., Rósenberg Róza izr., Leitner Gusztáv r. kath.. Flóra Anna ev. ref., Erdélyi Vilma ev. ref., Borhidán Ferenc gkath., Mantu Angyalka ev ref., Teodor Ilona ev. ref, Tan- kóczi Ilona ev. ref., Dobrai Zoltán ev. ref., Szilágyi Juliánná gk., Fischer Jenő izr., Antalfi Margit rk., Ge­reben András gk., Hartman Gabriella izr., Pusz Ferenc rk., Ardeleán János gk., Kikeli János gk., Józsa Zsu- zsánna ev. ref., Siska Jolán gk., Csendes András ev. ref., Papp Mihály gk., Borgida Klára izr.. Fehér Ist­ván rk., Funk Aranka izr., Tamás Károly gk., Papp József ev. ref., Rajta Ferenc ev. ref., Rápolti Juliánná ev. ref., Bihon Mária gk., Moskovics Izidor izr., Ke­gyes Ilona gk., Virág Gyula ev. ref., Ösztreicher Jo­lán izr., Reinelt Margit rk., Sándor Juliánná gkath., Nagy Mihály rk., Molnár Sándor gk., Gottesman Ilona izr., Gergely Ilona ev. ref., Csolosz Béla ev. ref. Füredi György izr., Grósz Dávid izr., Fülöp Lajos ev. ref. Tóháti István gk., Kozma Magdolna rk., Junger Abrahám izr., Szőke Magdolna izr., Suszter Anna rk., Petka Mária rk., Bak György ev. ref., Treszber Ist­ván rk., Eidlicz Berta izr., Filep Jolán ev. ref., Blága József gk., Borhidán Róza gk., Kupferschmied Sándor izr., Perlik Gyula rk„ Talpas János ev. ref., Suta Bor­bála gk., Fehér Ida ev. ref., Kiss Sándor gk., Herman Mária rk., Kékedi Ilona ev. ref., Kiss Juliánná gkath. Meghaltak: Augusztus hóban özv. Kovács Dá- nielné 95 éves, végelgyengülés, Hartman J enő 2 éves, dyphtéria, Weiss Veronika 2 hónapos, görcsök, Mi­lián János 2 éves, vörheny, Halmi József 16 hónapos kanyaró, Tomoján Sándor 63 éves, tüdőlob, Éliás Henrik 22 hónapos bélhurut, Hudák Mária 9 hónapos, gör­csök, Ari Ferencné 43 éves, hashártyalob, Ferenc* Margit 4 éves, vörheny, Turzó György 1 napos, gyen­geség, Rosenfeld Józsefné 47 éves, szivbénulás, Lábas Róza 16 éves, tüdőgyuladás, Funk Májer 66 éves, májrák, Krauczer Mózes 7 hónapos, dyphtéria, Lof- csányi Piroska 3 éves, agyhártyalob, Izráel Mór 8 éves, vörheny, Fisch Regina 13 éves, szervi szívbaj, Udvarhelyi Pál 70 éves, agylágyulás, Nyisztor Endre 53 éves, arcrák, Danigovics Bogdánná 76 éves, vég- elgyengülés, Fried Simon 8 hónapos, bélhurut, Ilniczky Sándor 65 éves, májrák, Halmi Istvánná 25 éves, tü- dőgümőkór, Nyesze Ferenc 19 éves, belsősérülés, Mol­nár Juliánná 5 hónapos, görcs, Mónus Erzsébet 10 éves, vörheny, özv. Kiss Istvánné 85 éves, végel­gyengülés, Nagy István 39 éves, gyomorrák, Freund Erzsébet 7 éves, vörheny, Fischer Sámuelné 80 éves, végelgyengülés, Rab Ilona 2 éves, vörheny, Lovas Jőzsef 14 éves, pokolvar, Varga István 37 éves, tüdő- gümőkór, Écsi János 1 hónapos, bélhurut, Ozsváth István 36 éves, szivszélhüdés, Ari Gyula 1 napos, bélburut, Mester Emma 16 éves, tüdővész, Szaszarán István 37 éves, szivbénulás, Tar Istvánné 67 éves, tüdőlégdaganat, Marián János 36 éves, hagymáz, Lip- pai István 9 hónapos, bélhurut, Demján László 10 hónapos, bélhurut, Máté Károly 6 éves, vörheny, Nagy SZATMÁR-NÉMETI. Ferenc 4 éves, tüdőgyuladás, Tolnay Sándorné 59 éves, bryghtkór, Éva András 78 éves, bélzáródás, Kas­sai Antal 40 éves, szivbénulás, Kocsis Bálintné 48 éves, méhrák, Szatmári Irén 18 hónapos, mellhártya- gyuladás, Fazekas Elek 16 hónapos, tüdőgyuladás, Nagy Dezső 5 hónapos, tüdőgyuladás, Győry Józsefné 37 éves, szivbénulás, Csonka Tógyer 45 éves. tüdő- / gvuladás, Borsodi Lajos, 10 hónapos, vörheny, Trébics Herman 6 é., vörheny, Lofcsányi Erzsébet 5 é., vörheny, Drágos László 28 hónapos, görcsök, Békéssy Géza 6J éves, szivbénulás, Becze Károly 12 hónapos, angolkór, Husson Mária 2 éves, vörheny, Angerman Lázárné 65 éves, bélhuruf, Trébits Móricz 11 éves, vörheny, Schvarcz Jónás 8 éves, vörheny, Balog Islván 10 éves, vörheny, Fehér Sándor 4 éves, vörheny, Szé­kelyhídi Ignácné 74 éves, végelgyengülés, Schvarcz Gizella 8 hónapos, bélhurut, Gasparik Anna 9 éves, vörheuy, Matolcsi István 5 éves, vörheny, Biró György 75 éves, végkimerülés. — Házasságot kötöttek: Krüzselyi Barna — Kótai Mária, Simon Sámuel — Májer Mari, Pataki Károly — Gajdácsi Emma, Földényi Mihály — Oko- licsányi Ida, Varga Lajos — Tóth Mária, Grósz Tó­biás — Freund Berta, Berkovics Chaim — Goldstein Pepi, Klein Nóéh — Ehrenstein Teréz, Lasztóczi Jó- > zsef — Szécii Mária, Dajkovics János — Szentgyörgyi Ilona, Bartha Ferenc — Kardos Juliánná, Feldman Eduárd — Lőrincz Róza, Vojth Simon — Kiss Erzsé­bet, Kiss József — Halubán Alojzia, Stoicin Zakariás — Markovics Berta, Somogyi Sándor — György Zsu- í zsánna, Matyasovszky Gyula — Csernyi Hona, Mar- ! toncsák Géza — Lasztóczi Anna, Mester István — | Székely Juliánná, Miklósi János — Kiss Zsuzsánna, Rogoz János — Kiss Juliánná, Czakó Sándor — Big Mária, Farkas György — Bábel Juliánná. (x) Lüttichi vadászfegyverek és revolverek | valamint legszebb, legtartósabb kcnyhaedények , és konyhaberendezési különlegességek, épület és ; bútor vasalások, úgyszintén mindenféle gép és gazdasági cikkek legnagyobb választékban Szat- máron lelchnei1 Testvérek vaskereske­dőknél (dr. Lehotzky és özv. Böszörményi Jó- zsefné-féle házban kaphatók. — (x) Nagy újdonság. Fényképészek és amateur rök részére 100 drb. bellőidin levelező lap csak K. 3.80 f. Kapható Hartmann Jakab és Fiai cégnél Szatmár. Imperial lemezek, Gereyt papírok ott kap­ható (x) Felhívjuk a közönség figyelmét a „Szatmári Leszámítoló Bank“-nak lapunk mai számában közölt i hirdetésére. (x) Olcsóbb lett a kávé. Arról legjobban meg- j győződhetünk, Szatmár piacán, Pannónia szálloda j mellett, Néhma kávékereskedőnél, ki 3 kilós posta cs, ; kuba kávét 3 jrt. 60 krajcárért bérmentve utánvétellel j küld. i (x) A legolcsóbb óra és ékszer üzlet Kepes Dá­vid mü-órás és ékszerésznél, közvetlen a Színházzal szemben, nagy raktár mindennemű ékszerekben, órák­ban. Tajtéknemükben és látszerészi cikkekben — a legolcsóbb árak mellett. Minden óra javítás egy évi jótállással csak 80 krajcár.' fogak katschuk-vulkanit, aranylemezzel, áthidalások, (szájpadlás nélküli műfogak), arany koronák, csapos-fogak, tartós togtömések, ======== foghúzás fájdalom nélkül Dr. FODOR Operateur fogorvosi rendelő intézetében Szatmáron, Hám János-u. 6. sz. a., (a színházzal szemben), i----- — Re ndelés: d. o. 9—12-ig, d. n. 2—6-ig. Eladó mintegy 20 hektoliter ó»bor, és mintegy 50 hektoliter szűrendő must;* Értekezhetni Rákóczí-utca 32. szám alatt. gs=--=--­Nyilt.tér*) Kitünően megvéd a sokfél* infeetiosu bajtól; a paszta grónitsziklából '£üß fakai ' <;:V Több epidémiánál fényesen bevilL (*E rovat alatt közlőttekért nein felelós a sisrkesztt. 986| 1907. végreh. sz. ‘ - •:.» ríT Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, bogy a szatmári kir. járásbíróságnak 1907. évi V. 109/3. sz. végzése folytán dr. Kovács Dezső nagykárolyí ügyvéd által képviselt Wagner Lajos cég felperes részére Csombók László alperes ellen 34 K 58 f. tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alpe­restől le- és felülfoglalt és 1128 kor. becsült ingósá­gokra a szatmár-németi-i kir. jbiróság 1907. V 109|4. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a ko­rábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, ameny- nyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, al­peres lakásán, Tyúkodon leendő megtartása határ­időül 1907. évi szept8mb. hó 24 ik napján d. e. 10 órája kitüzetik, amikor a biróilag lefoglalt bútorzat és malom­berendezési tárgyak és egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett szükség esetén becs­áron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő in­góságok vételárából a végrehajtató követelését meg­előző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbb­ségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt ki­küldöttnél írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A iörvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számit- tatik. Kelt Szatmáron, 1907. évi szeptember hó 8. napján. Tatay Bertalan kir. bir. végrehajtó. Tűzifa eladási Tisztelettel értesítem a n. é. közönsé­get, hogy helyben, a vasúti állomásnál tűzifa kereskedést nyitottam. — Szállítok házhoz saját fuva­rosaimmal mindennemű tűzifát, úgymint elsőrendű bükk-, hasáb , tölgy-, gyertyán- és cserfát, valamint dorongfát. Az árakat jól kirakott ölenként 32—36 koronába számítom. A fa megrendelhető Weisz Izsák könyv- kereskedésében Deák-tér (Fehérház). Horvát Testvérek füszerkereskedéséb«n Néhma Lajos kávé-kereskedésébe és UllmanTestv. fűszer- kereskedésében, valamint lakásomon Petöfl-u. 17. sz. udvarban Nagybecsű pártfogásért esedezik Genuth Mendel. A latorszegi lankán 75 drb. fűzfa vastag és egy füzes eladó. ZZU Értekezhetni lehet Széchenyi-utca 13. ' Jókarban és üzemben levő mosóintézet = berendezéssel = november I-re esetleg előbbre is eladó. Cim megtudható a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom