Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)
1907-07-17 / 57. szám
2-ik oldal. SZATMÁR-NÉMETI. Szatmár, 1907. julius 17. Nagy költséggel fenntartott tűzoltóságunk pedig nemcsak egyeseknek tenne emberbaráti szolgálatot s védelmezné vagyonukat, hanem közvetve magának a városnak is védné anyagi érdekeit az által, hogy a bebiztosított a tűzvész ellen oltalmazza. Megvallom őszintén, nehezen határoztam el magamat, hogy ezen eszmét a közönség elé bocsássam, annál is inkább, mert érdeklődtem: nincsen-e már más városokban ilyen intézmény, s úgy értesültem, hogy az ország egyetlen városában sincsen. Egyelőre csupán az eszmét óhajtottam fölvetni, a részletkérdések megvitatása, az eszme keresztülvitele módozatainak megismertetése későbbi dolog. Bátorkodom e sorokra a város ügyei iránt nemesen érdeklődő polgármester urnák ,és az arra hivatott férfiaknak szives figyelmét felhívni. Tanítók esküje. — (Saját tudósítónktól.) — A nem állami tanítók ezideig nem voltak kötelezve arra, hogy állami tanhatóság előtt hivatalosan fölesküdjenek. Pedig kétségtelen, hogy a tanító bármily jellegű iskolánál működjék, fontos állami érdekek letéteményese. Éppen azért bárki legyen az is- kolafentartó, közművelődési és főleg nemzeti szempontból az államhatalomnak köze ván a tanító munkaköréhez. Népoktatási törvényünkben világosan kör- vonalaztatott e jog, de hiányzott a megfelelő forma, a mely utján e jog a gyakorlati életben kifejezésre juthatott volna. Apponyi gróf a fején találta a. szeget, amidőn az uj tanítói törvényben a nem állami tanítókat hivatali eskü letételére kötelezte, amelynek szövegében benne van a következő jellemző kitétel : »esküszöm az élő Istenre, hogy magyar hazám és annak alkotmánya iránt tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetem,. . . a gondjaimra bízott ijjnságot a magyar haza szeret etében jogom nevelni«. A szatmári járásban működő összes nem állami tanítók és tanítónők — mintegy hatvanan — e hó 15-én jelentkeztek eskütételre Bodnár György kir. tanfelügyelő előtt. Az ünnepélyes'aktuson, mely Rá- kóczy-utcai állami iskola dísztermében folyt le, jelen volt a királyi tanfelügyelői személyzeten kívül a róm. kath. egyházi főhatóság képviseletében Hámön Róbert pápai kamarás, püspöki titkár; a munkácsi gör. kath. egyház képviseletében Gönczi Antal esperes; a sza- mosujvár gör. kel. egyházi főhatóság képviseletében Hubán Gyula esperes; a nagyváradi gör. kath. egyházi főhatóság részéről dr. Brán Felicián ny. főesperes; í az ev. ref. egyházi főhatóság képviseletében Szabó József aranyosmedgyesi ev. ref. lelkész és Gachal János szatmári ev. ref. s. lelkész. Bodnár György kir. tanfelügyelő szívélyesen üdvözölte az egyházi főhatóságok kiküldötteit s azután a tanitói-karhoz alábbi lelkes hangú beszédet intézte: Tisztelt Tanító Urak ! Kedves Munkatársaim ! Ez a pillanat nem merev kötelességszerü alkalom. Nem kényszer aktus. Ideálisan szép, nemes frigynek a kifejezője, megpecsételje. A tanítói magasztos hivatás esküvője a nemzettel, a magyar hazával, melynek önök eljegyeztettek. Mert az eskü szent és ünnepélyes volt minden nemzetnél. A magyar népnél pedig . .. mikor nagy, országot, nemzetet érdeklő hivatásról volt szó az adott szó erejétől önként emelkedtek fel a lelkek . .. az Istenhez, az eskü szentségéhez. A gyarló ember Istent hívta le mintegy a földre, hogy Ö legyen segítsége abban, hogy megtartja azt, amire esküt tesz. A legelső magyar ember, a király, esküt tesz népe előtt az alkotmányra. A nemzet és király Istent esdik le, hogy Ö legyen tanúja annak, mily szándékkal, mily jogokkal és kötelességekkel veszi a koronát hogy átlássa és betöltse nagy helyzetét. A király miniszterei is esküt tesznek. És minden oly hivatást, mely nagy nemzeti érdekeket érint az eskü szentségével erősítenek meg, mint legszentebb frigyet, ami csak hivatás és ember között létrejöhet. Önök előtt tisztelt munkatársaim nem kell kibontogatnom a tanító nevelői hivatás nagyságát és igazán ideális voltát. De nagy nehézségeit és felelősségét sem. Koszorús írónk ama mondásál, hogy Magyarországot még egyezer kell meghódítani, mindnyájunk előtt ismeretes. És e hivatás reánk, tanítókra vár. Szontágh Pál nagy hazánk fia hirdette, hogy a magyar nemzetet át kell gyúrni, de úgy, hogy magyar, hivő, vallás erkölcsös legyen. E munka vár reánk tanítókra! A tanítók gvujt- I ják meg az ifjú keblekben a nemzeti érzés igaz szikráit, jog és kötelesség szent eszméinek ők a megtestesítői. Hogyan képzelhetjük ezt a nélkül, hogy maguk a tanitók ne lennének hűségben, önfeláldozásban, kötelesség! udásban, a jog helyes ismeretében elsők a nemzethez, a királyhoz, a hazához, tehát egész hivatásukhoz ? Az egyesült állemok elnöke kétezer főnyi tani- tóság előtt hirdette, hogy a tanítóság a ma;;a munkájával az egész világot adósává teszi. Azzá tette nemzetünket is ! De ismerjük el, hogy ez a nemzet, a magyar nemzet ezt az adósságot nagy áldozatok árán csak imént is letörleszteni igyekezett. A nemzet odáig ment, hogy a múltban végzett, de különösen azon munkáért, melyet a tanítóságtól a jövőben vár, megtette és megfogja tenni mindazt, amit a tanítóság méltán várt és várni fog. Arra kérem tehát önöket, szeressék ezt a nemzetet, a nemzet jövő életet, az ifjúságot. Ne csak érezzük, hogy a nemzet nagy testének tagjai vagyunk, ne csak azért ragaszkodjunk hozzá, mert várunk tőle... de szeressük önzetlenül, csatoljon e nemzethez minket.. . szent, a csont velőig átérzett nagy hivatásunk is. A tanító szerepe hasonlít a harm ttéhoz. Sokan gázolnak rajta, de nyomában virág kél, áldás fakad. Ne feledjék és ne feledjük, hogy a mindennapi , életben is a legnehezebb, a legnagyobb feladatok teljesítése sokszor azoknak jut osztályrészül, akiket legtöbbször észre sem vesznek, akik az élet zajától el- vonultan munkálkodnak. De biztosíthatom önöket, hogy eljött az idő, mikor a nemzet szeme rajtunk, önökön függ. Közmeggyőződés e hazában, hogy nagy kulturális és sociális kérdések megoldása van az önök kezébe letéve. Nagy szó, rajtunk a sor, hogy tettekre váltsuk. És segíteni fog az Isten, ha mi is segíteni akarunk és tudunk e sokat szenvedett hazán és nemzeten, mely hogy magyar leszen és tudjon is, akarjon is az lenni, szálljon le hozzánk a gondviselő Isten szelleme, a magyarok Istene, kinek nevére ime esküdjünk ! Eme hazafias érzéstől, ügyszeretettől duzzadó beszéd mély hatást gyakorolt a hallgatóság Ielküle- tére. Hisszük, hogy az elhintett nemes magvak alkalmas talajra hullottak, ahonnan az egységes magyar nemzettel meg-megujuló, erősítő gyökérszálai állandó tápot fognak nyerni. Az eskü kivevése szabályos alakiságok betartása mellett történt. Az eskü okmányok aláírása után kir. tanfelügyelő elvegyült a tanitók között s kit-kit személyesen ismervén, egyenkiut lelkesítette őket az uj honfoglalásra. Örömmel tapasztaltuk, hogy a lelkes vezér köré mily bizalommal csoportosul a derék tanitó- gárda. ügy véljük, hogy Bodnár György eltalálta nyitját annak, miként kell egyfelől az oktatásügy színvonalát emelni, másfelől eredményes nemzeti tanügypo- litikát folytatni. Nemzetünk erősödése két feltételhez van kötve. Szükségünk van jó országos törvényekre I és szükségünk van oly férfiakra, akik azoknak végrehajtásáról hatékonyan gondoskodni tudnak. Folyó hó 15-én lefolyt ünnepélyen a két kellék szerencsés találkozásában volt részünk gyönyörködni. B E R K. — Erzsébet rend. ő felsége a király Gróf Káro- i lyi Istvánná, született Csekonits Margit grófnő palota ; hölgynek a közjotékonyság terén szerzett érdemei el- í ismeréséül az első osztályú Erzsébet rendet ado- j mányozta. édesen hangzottak, hogy azt hitte talán, hogy a király muzsikusai vonulnak el ablaka alatt. Pedig a muzsikus egy kis pacsirta volt, de mert oly régen nem hallott zenét kertjében, úgy tűnt neki föl, mintha a világ legszebb zenéjét hallaná. A jégeső fölhagyott csapkodásaival és az északi szél nem lombolt és agy tavaszi szellő szökött be a nyitott ablakszárnyon. — Azt hi-zem, a tavasz végre megérkezett — mondá az óriás, kiugorva ágyából és kifelé tekintett. És mit látott ? —■ Valami csodásat. A falban levők is, lyukon bemásztak a gyerekek a kertbe és a fák ágain üldögéltek. Minden fán egy-egy gyermek ült. A fák pedig úgy örültek, hogy megint magukon láthatják a gyerekeket, hogy virágokkal takarták be magukat, karjaikat pedig szeretetteljesen a gyermekek fejei fölé terjesztették. A madarak körbe röpködtek és elragadtatásukban vígan ciripellek, a virágok pedig kikandikál- tuk a zöld fü közül és boldogan nevettek. Megragadó volt mind ezt nézni és csupán egy sarokban volt tél és itt egy kis fiúcska állt. Oly kicsiny volt, hogy nem ért fel az ágakig Körülfutotta szegényke a fát és keserűen sirdo- gált. A fa még tele volt fagygyal és hóval, az északi szél pedig zúgott és tombolt körülötte. »Mászszál fel kis gyerkőc« — n ondotta a fa, miközben ágait annyira lehajtotta, amennyire csak bírta, de a fiúcska nem tudta elérni. Az óriás szive meglágyult, amikor ezt látta „Milyen önző voltam“ — mondta — »mert tudom, miért nem jöhetett ide a tavasz. Fölsegitem a szegény fiúcskát a fára, azután ledöntöm a kert falát, a kert pedig minden időre a gyermekek játszó helye legyen“. Valóban nagyon szomorú volt az óriás a fölött, mit csinált. Lement zajtalanul, kinyitotta a kaput és belépett a kertbe. De a mikor a gyerekek megpillantották őt, úgy megijedtek tőle, hogy nyomban elfutottak. A kartben pedig újólag tél lett. Csak a kis fiú nem futott el, mert a szemei telve voltak könyekkel és nem láthatta meg az óriást. Az óriás lassan oda sompoly- gott hozsá, gyöngéden megfogta karját és felültette a fára, és nyomban virágozni kezdett a fa, a madarak eljöttek és énekeltek rajta. A kisfiú kiterjesztette karocskáit az óriás nyaka köré és száján megcsókolta. Amikor a többi fiuk látták, hogy az óriás nem haragos, visszafutottak és velük visszajött a tavasz is. »A kert a tiétek, gyerekek«. — mondta az óriás és vett egy nagy csákányt és ledöntötte a falat. Mikor az emberek délben hazafelé mentek, csodálkozva látták, hogy az óriás játszadozik a gyerekekkel a legssebb kertben, a melyet valaha láttak. Egész napon át játszadoztak, este pedig eljöttek az óriáshoz és jóészakát kívántak neki. — Hol van kis társatok ? — kérdezte. Az a kis riu, a kit a fára segítettem ? Az óriás azt szerette legjobban, mert ajkon csókolta őt. — Nem tudjuk — mondták a gyermekek — elment. — De meg kell mondanotok neki, hogy holnap biztosan jöjjön — szólt, az óriás. A fiuk pedig azt felelték, hogy nem tudják, hol lakik és az előtt sohasem látták őt. Az óriás erre nagyon szomorú lett. Minden délután iskolazárta után jöttek a gyerekek és az óriással játszadoztak. De a kis fiú, kit az óriás annyira szeretett, nem mutatkozott többé. Az óriás nagyon jó viszonyba volt a gyerekekkel, de leginkább kis harátja után vágyódott és gyakran mondta róla ; »Oh, hogy szeretném őt viszontlátni« Évek múltak, az óriás pedig nagyon öreg és gyenge lett. Már nem tudott a gyerekekkel játszadozni és igy csak karosszékbe ülve nézte őket és örült játékaiknak. — Sok szép virágom van — mondta — de mind közül legszebbek a gyermekek. Egy téli reggel öltözködése közben kitekintett az ablakon. Csodálkozással dörzsölte ki szemeit és na- gyott nézett. Valóban csoda volt az, a mit látott. A kert leg- távolesőbb sarkában egy fa állt, befedve kedves és V gzámtalan hála és elismerő nyilatkozat bizonyítja, hogy a csúz- és kömény-balzsam biztosan ható szer fog- és fejfájás, rheuma, köszvény, csúz és idegfájdalmak, oldalszurás, inak és izmok merevsége ellen. Egy üveg ára í korona. Kapható: BARTÓK LÁSZLÓ drogériájában és bármely gyógyszertárban. 6 koronás megrendeléseket a pénz előleges b eküldése mellett bérmentesen szállít a készítő: FRIED SÁNDOR ö cs. és kir. fensége-----------------------------.József Főhercegéhez " - címzett gyógyszertár —..........BU DAPEST—BÁKOSPAIiOT A.
