Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)
1907-07-07 / 54. szám
Szatmár, 1907. julius 7. S Z A T M Á R-N É M E T I. 3-ik oldal. ügyelő vett részt. A választmány az ügy ismertetése után tárgyalás alá vette Dr. Adler Adolf ügyvéd, Szatmárvármegye tb. tiszti főügyésznek a fegyelmiek kérdésében beadott indítványát, mely szerint a vádolt tisztviselők írásbeli dorgálással sujtassanak. Böszörményi Emil beszéde után a választmány nevezett tisztviselőket két szóval egy ellen a vád alól felmentette, Plachy Gyula a megbüntetés, Böszörményit Emil és Bodnár György a felmentés mellett szavaztak. — Tíz éves találkozás. Az ev. ref. főgymnasmiu- ban 1897. évben érettségizett ifjak szerdán délelőtt 10 éves találkozóra gyűltek össze. A találkozóra 14-en jöttek össze és pedig : Csornai Imre ügyvédjelölt Szat- már, Dr. Barna Samu ügyvéd Nagybánya, Dobray Endre számtiszt Szatmár, Helmeczi Pál ügyvédjelölt Szatmár, Horváth István mérnök Brassó, Jeszenszky Béla szolga- biyó Nagykároly, Lovas Aladár tanár Hajdúnánás, Lévai Béla pénzügyi számellenőr Nagykároly, Mándi Jenő mérnök Szatmár, Dr. Erdélyi Dávid köz- és váltó-ügyvéd Magyarlápos, Ozsváth Lajos adótiszt Fehéi gyarmat, Sorbány József városi tisztviselő Szatmár, Szabó Sándor vasutas Szatmár, Szilágy Géza tanár, Hódmezővásárhely. Az összejövetelt a szokásos tisztelgetésekkel és bankettel ünnepelték meg. — KÖnyvelÖVálasztás A szatmári gazdasági és iparbank rt. legutóbbi igazgatósági ülésén Zoltán Ferencet könyvelővé választotta. — Á gazdasági szakbizotság ülése. Törvényhatóságunk gazdasági szakbizottsága csütörtökön ülést tartott Dr. Vajay Károly polgármester elnöklete alatt. Az ülésnek tárgya áz avasi erdő kitermelésének kérdése volt. A bizottság megállapította az árlejtési felfeltételeket. Kimondotta, hogy a zárt ajánlatok augusztus 8-ig beadandók és a 12-ig közgyűlésen elbirálatok lesznek, mert az iparvasut kiépítést; és azóerdők kitermelése nagyon sürgős. A bizottság városunkra nézve a legkedvezőbb feltételeket kötötte ki, igy a kitermelt tűzifára nézve — körülbelül 22 esztendőre való — az elővételi jogot is fenntartja. — - A tűzoltók lakbére. A gazdasági szakbizottság a hivatásos tűzoltók lakbérrendezési kérelmét tárgyalta legutóbbi ülésében és évi 120.K lakbérben jvvasolla a közgyűlésnek — megállapítani. — Járványos állatbetegség. Nagybányáról írják lapunknak, hogy ott és Felsőbányán a lépfene jár- ványsserüleg fellépett és nagy pusztítást visz véghez a' házi állatokban. A zárlatot mindkét helyen elrendelték és a közös marhalegelőket beszüntették. A hatóság a kötelező oltást a lépfene ellen elrendelte. — Uj lap. Fehérgyarmaton julius 4-ón »Fehér- gyarmat éá Vidéke« címen uj társadalmi és közgazda- sági hep lap indult meg. A lap felelős szerkesztője : Dr. Jármy Béla ügyvéd, megjelenik minden csütörtökön. Az első szám változatos tartalommal jelent mtg — A bírósági jegyzők mozgalma. A bírósági jegyzők a dévai törvényszéki jegyzők kezdeményezésére mozgalmat indítottak helyzetük javításáért. E célból a mai napra Szegedre gyűlnek, hogy országos kongre- szust tartva, memorandumot nyújtsanak a kormányhoz, melytől helyzetük sanalását remélik. Hatvanhat törvényszék területén működő bírósági jegyző csatlakozott a dévaiak mozgalmához. A szatmárnémeti-i törvényszék és járásbiróság jegyzői külön körlevélben jelentik ki csatlakozásukat a dévai bírósági jegyzők által megindított mozgalomhoz. A körlevélben kifejtik, hogy a mozgalomnak tu'ajdonképpeni célja: független bírói kar megteremtéséhez az alapokat lerakni. Követeléseiket a követketkezőkben foglalják össze: Előkészítő szolgálat: 1. a díjtalan joggyakornokság megszüntetendő; 2. hat hónapi díjas joggyakornokság uián a joggyakornok hivatalból aljegyzővé kinevezendő, ha beválik; 3. az aljegyzői szolgálat 3 év, mely után a birói vizsgálattal rendelkező aljegyző hivatalból aljegyzővé nevezendő ki; 4. a birói és ügyvédi vizsgálat egységessé teendő s letétele csoportonkint is megengedendő; 5. a nem sikerült vizsgálat ismételhető; 6. az újra jelentkezés idejét a vizsgáló-bizottság belátása szerint határozza meg. Pragmatika: Törvénynyel szabályozandó s ebben nyerjenek megoldást: előlépési, függőségi, fegyelmi, minősítési kérdések, törvénykezési szünet stb. Jóléti intézmények: A fürdőzés, betegsegi- tés, családi házak építése kölcsönkonvertálás, stb. Fizetésrendezés : Külön bírósági státus létesítendő, melybe a bírákat, jegyzőket, aljegyzőket osztják be, méltányos kezdő fizetéssel. A nős aljegyzők és jegyzők a gyermekek számához mért pótlékot kapjanak, úgyszintén a bírák is, kiknek háromnál több gyermekük van. Nyug- dijkérdés: A szolgálati idő 30 év, a mi teljes nyugdíjra jogosít. — Adótörlés burgonya vész esetén. A magyar királyi közigazgatási bíróság a minap kimondotta, hogy a burgonyával bevetett szántóföldeknél a burgonya vész által okozott károk miatt a gazdák adótörlésre tarthatnak igényt, mivel a burgonya vész •lemi csapásnak tekinthető. — Csendőr és alkapitány. Nagykárolyban a minapi tűzvész alkalmával Csorba Gyula lüzollófőpa- rancsnok alk tpitány és egy csendőrőrsvezető között szóváltás támadt, mivel a csendőr a lüzoltófőparancs- nok felhívásának eleget tenni nem akart, sőt szuronyt szegzetf neki. A főparancsnok emiatt panaszt adott be a csendőr felettes hatóságához, mely a vizsgálatot állítólag megindította. — A helyőrségből. Honvéd helyőrségünk e hó 10-én városunkat elhagyva nyári hadgyakorlatra indul. Tizenegyedikén Nagykárolyból Mátészalka környékére vonul, a hol két hadtestnek összpontosító gyakorlatai lesznek, — Esküvő. Márkus Jenő, a Göbl és Márkus cég beltagja, folyó hó 23-án tartja esküvőjét Lorbeer Teréz urleánynyal Budapesten. — Árpád emlékünnep. A munkácsi Árpád-szobor bizottság a nagy honalapító halálának ezeréves fordulója alkalmából folyó évi julius hó 6. és 7. napjain a vereckei szoros érintésével hazafias társaskirándulást { rendez, a beszkidi határszéli emlékoszlophoz, hol a nemzet e nagyja iránt érzett kegyelete jeléül az emléket megkoszorúzza ; — majd visszatérve Hársfalva- fürdőben estélyt tart az Árpád-szoboralap javára. Indulás Munkácsról julius 6-án (szombat) d. u. 2 óra 48 perckor gyorsvonaton. Érkezés a beszkidi határszéli emlékoszlophoz reggel 9 órakor. Itt ünnepély a következő programmal : Elnöki megnyitó, tartja : Nagy Gyula királyi közjegyző, a rend. bizotts. elnöke, Koszorúk letétele, ünnepi beszéd dr.^Tarczy Károly főgymn. tanártól. Szózat, énekli a közönség. Este Hársfalván ca- baret-estély igen változatos műsorral. Utána a fürdő í olvasótermében tánc, melyre a hangversenyre váltott | jegyek érvényesek. — Eljegyzés. Beillik József fürészgyári munka- j vezető ma tartja eljegyzését Verebély János leányával, Mariskával. { — Helyreigazítás. A ielső kereskedelmi iskola e j évi értesítőjében a fenntartási dijak kimutatásánál té- ! védésből Schwarcz Albert ur 20 kor.-val szerepel, ho- j lőtt évenkint 50 koronát ajánlott fel s fizetett be az j 1907—7. tanévre. — Idegen művészek Felsőbányán. Mr Adrián Stokes angol iró és festő neje társaságában Londonból í Felsőbányán tartózkodnak. Hat hétig maradnak itt, ! hogy a vidék ethnografiai nevezetességeiről adatokat j gyűjtsenek, valamint a vidék szebb tájékait lefessék. j — Az iparos ifjak mulatsága. A szatmárnémeti ( iparos ifjak köre ma este a Rákóczi-utcai Otthon kert- ! helyiségebe műkedvelői előadással és felolvasással egy j bekötött táncestélyt rendez. Az est műsora a következő : 1. Felolvasás, tartja : dr. Glatz József ur. 2. A féltékenység, bohózat egy felvonásban, irta: Fodor Lajos. Személyek : Balázs, mérnök Mészáros Imre ur, Lenke felesége Fehér Juliska k. a., Makár Béni, rajzoló Székelyhídi Sándor ur, Pista, inas Varga Géza ur, Juczí, szobalány Kiss Erzsiké k. a. 3. Tréfás mutatva- j nyok, bemutatja : Szőllősy Gusztáv ur. Az estély iránt j városszerte nagy az érdeklődés. — Hangverseny. Tegnap este a Honvéd sörcsar- ■ nők kerthelyiségében Meggyesy Zoltán budapesti zenetanát négy éves fiával hangversenyt tartott. — A kolunbácsi lógyek áldozatai. Megírtuk a minap, hogy a kolunbácsi legyek Mikolában egy embert és négy lovat megöltek. Most Fehérgyarmatról értesülünk a kolunbácsi legyek garázdálkodásairól. Itt Varga Gábor ácsot és feleségét, valamint Nagy Áron földbirtokost csípték meg, kik most súlyos betegen feküsz- nek a közkórházban. — A vasutasok sztrájkja A szamosvőlgyi vasút mühelymunkasai húsz százaléknyi béremelési követel- , tek, tekintve az egyre fokozódó drágulást és nehéz j megélhetési viszonyokat. Az igazgatóság előbb ridegen i visszautasított minden feltételt és a mnnkások sztrájkba ! léptek. Néhányan ki is kérték munkakönyvüket és másutt kerestek állást; a legtöbbeu azonban ott maradtak és várják mozgalmuk eredményét. Három napi munkabeszüntetés után egyezség jött létre a munkások és az igazgatóság között. Ezek szerint a munkások 10 százaléknyi béremelést kapnak. A munkásokat két kategóriába osztják: a fiatalaabbak és idősebbek csoportjára. Az első kezdő napi díjazása 2 korona, a másik csozorté 2 K 40, napszámosoké 1 K 70 f, a munkások bére két évenként 20 fiilérrel, napszámosoké 10 fillérrel emelkedik egész 2 K-ig illetve 2 K 50-ig. A megállapodás még több pontot tartalmaz, szabadság, felmondás, és egyébre venatkozólag. — A jogügyi bizottság ülése A városi jogügyi szakbizottság tegnap délután ülést tartott. Az ülésen a fegyvertariási szabályrendelt tervezetét, a közpénztári alapok gyömölcsöztetését és a kereskedelmi iskola városi kezelésbe vételét tárgyalták. — Városi ügyek. Városunk törvényhatósági bizottsága hétfőn délután tartja júliusi közgyűlését. A közgyűlés tárgysorozata a következő: polgármester havi jelentése intézkedéseiről s a törvényhatóság állapotáról. Tanácsi előterjesztések A Kossuth-kerti vízvezetékre 20,999 korona megajánlása az 1905. évi pénz tári maradványból. A szatmái-mátészalkai vasúti hozzájárulás törlesztésére 30,000 K megajánlása ugyanazon fedesett terhére A városi színház átalakítására 10,000 K megajánlása ugyancsak az 1905. évi pénztári maradványból. Dr. Heller Gyula és Ingük Pál telekmegosztási ügye. Május havi adó elő- és leírás. Gazdasági és jogügyi szakbizottság javdslatai. A Rákóczi-kép megfestése a köz8y. terem számára. Az avasi erdő értékesítése. Szerdahelyi Ágoston 4000 K szegényügyi alapítványa. A hivatásos tűzoltók lakbérrendezése. A kereskedő tanonciskola 1907—8. évi költségvetése. Az iparos tanonciskola 1907—8 évi költségvetése. Schöberl Ferenc főispáni írnok 200 K segély iránti kérelme. A fegyvertartási szabályrendelet tervete. A közpénzek gyümölcsözése. A felső kereskedelmi iskola városi kezelésbe vétele. Hatósági átiratok: Trencsén vármegye átirata az erdőtisz!ek|‘elesketésénekmagas*bb képzettségtől függővé tétele tárgyában. Somogy várm. átirata ez egy-gyermek- rendszer tárgyában. Győr várm. átirata március 15- ének nemzeti ünneppé avatása tárgyában. Sáros várm. átirata az aíkoholiámus megszüntetése tárgyában. Temes várm. átirata Ivánovics Sándor alispán rehabilitálása tárgyában. Magán kérelmek. Koós Gábor kiadó 5 heti szabadság iránti kérelme. Flontás Demeter számtiszt 4 heti szabadság iránti kér. Bura Sándor végrehajtó 4 heti szabadságidő iránti kérelme. Nagy József Írnok 4 heti szabadságidő iránti kérelme. Dr. Lénárd István közgyám 5 h. szabadságidő iránti kér. Kerteszffy Gábor pénztárnok 4 k. szabadságidő iránti kérelme — Megőrült a fájdalomtól. Gaazs János husztor- falvi utmesternek a minap egy pattanás támadt a nyakán. A pattanás elmérgesedett és Gaazst operálni kellett. A műtét alatt olyan nagy fájdalmai voltak, hogy a beteg ember beleőrült kínjaiba. A mármarosszigeti tébolydába vitték. — A marokkói sáska. A hortobágyot pusztító marokkói sáska immár a megyénkkel szomszédos Ér- mihályfalva határán is ellepte s rengeteg pusztítást visz véghez a lábon álló gabonában. A gazdák tehetetlenül állanak a veszedelmes férgekkel szembeu. — Tébolyda Nagysomkuton. Nagysomkuton a régi vármegye házában tébolydát szándékozik a kormány elhelyezni. Lesz 2—3 kezelőorvos, több ápoló így a járásbiróság, az adóhivatal és a főszolgabírói hivatal részére külön helyiségek lesznek építendők. Most e hivatalok a régi vármegyeházában vannak. — Szabályrendelet az uszályról. Érdekes szabályrendeleten dolgozik Budapest székes-főváros kiváló főorvosa. Szabadságideje alatt dolgozta ki a szabályrendeletet a tuberkolózis ellen való védekezésről A tüdővész rettenetes mértékben puzstitja a főváros lakosságát s alig történt valami hatósági részről a védekezés érdekében. A szabályrendeletnek két nagy- fotosságu intézkedése van. Az egyik meglehetősen szigorú intézkedéssel akarja megakadályozni az utcán való köpködést. a másik a női uszály ellen szól, mert az uszály fölveri a gyalogjáró porát t vele a gyalogjárón elszórt s ott beszáradt köpetet is a levegőbe ^zámtalan hála és elismerő nyilatkozat bizonyilja, hogy a csúz- és kömény-balzsam biztosan ható szer fog- és fejfájás, rheuma, köszvény, csúz és idegfájdalmak, oidalszuras, inak és izmok merevsége ellen. Egy üveg ára i korona. Kapható: BARTÓK LÁSZLÓ drogueriájában és bármely gyógyszertárban. 6 koronás megrendeléseket a pénz előleges beküldése mellett bérmentesen szállít a készítő: FRIED SÁNDOR ó cs és kir. fensége József Főhercegéhez címzett gyógyszertár BÚD AFEST—RÁKOSPALOTA.