Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)
1907-01-13 / 4. szám
2-ik oldal. SZATMÁ R-N ÉMETL mert szolgálja, megmenti a harc, megsokasitja a béke, mert kuruc képében, magyar köpenyeg- ben oda özönlik a trónhoz, a kormányhoz, a húsos fazékhoz. Az igazi magyar sohase labanc tettben és érzésben. Mig«. Bécsben a császár és német a király: addig nem hisz neki, nem ül föl a csalfa hitegetésnek. Egy istene, egy imádsága, egy oltára. Kossuth képe a szivében, Rákóczi emléke lelkében. Az okos magyar nemcsak harcolni mer, de dolgozni Is tud. Küzd ha kell, épit, mikor lehet. Amit a szabadságért feláldozott a harcban, azt sokszorozva visszaszerzi a békében. Hivatalt is vállal. Nemhogy meghizzon, hanem, hogy a köz javára éljen, munkálkodjék. A huncut magyar jó labanc a harcban, jó kuruc a békében. Háborúban polgár, békében katona. De ez már nem is labanc, de még csak nem is magyar, hanem alávaló, söpredék népség. Az első fajtából születnek a hősök, a második fajtából válnak ki a labancok, a harmadikból kínálkoznak fel az árulók. Kurucság, labancság: kétféle magyarság. Fény és árnyoldala ugyanazon képnek. Pedig hazánk egy van. Amig e két fajtája, békében és harcan egybeforrni nem tud, egy- gyé lenni nem bir: szolgaságunk marad. Fennmarad a magyar, de szolga is marad Kuruc is, labanc is legyen csak magyarrá. Ne gyanusitgasson, ne is szidja egymást! Keljenek versenyre a magyarság mellett, az idegen ellen! Kettő egyesülve mindkettőnek célját viszi diadalra: magyarok maradunk s önállók is leszünk. A harmadik áldást Úristen adja rá hálaadásképen! Elpusztul az osztrák keserves kinok közt és sohase támad föl. Haladjunk a korral! A jelen század, mint azt nevezni szokták, a felvilágosultság százada, amelyben az eszmék tisztultak és minden téren haladás és tökéletes- bülés mutatkozik. De sajnos, e században sem eléggé művelt minden ember, mert ha az volna, nem része- sitnék oly szégyenletes bánásmódban a nagyob- bára műveletlen és sokszor még Írni sem tudó iskolaszéki' tagok a tanítót, mint azt nap-nap után olvashatjuk. Talán nincs is oly hivatalnok, akinek anv- nyian parancsolnak, mint eg, felekezeti tanítónak. Megkezdi a faluban a még Írni sem tudó potentáta és végzi a miniszter. De ezzel nem ezt akarom mondani, hogy nekünk nem kell ellenőrzés, sőt igenis kívánjuk a szigorú ellenőrzést, — de csak arra hivatott egyénektől. »Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.« As iskolaszéki intézmény is lehetett valamikor jó, de abból az nem következik, hogy ez az idők folyamán is örökre jó marad. Ha óránk elromlik, azt nem bízzuk a szabóra javítás végett, mert az ahoz nem ért. Ép oly képtelenség a nevelés szent ügyét, a tanító nagy munkáját és vele a tanítót ahoz nem értő emberek gyámsága* alá helyezni. Avagy honnan tudja a tanításban járatlan egyén, mint amilyenek nagyobbára a falusi iskolaszéki tagok, hogy a tanító jó vagy rossz módszert használ? A tanítónak azt a nagy munkáját, amelylyel az ifjú nemzedékbe öntudatot ébreszt és ameiylyel e földi élet nehézségei és terhei közölt az ifjút biztos léptekkel vezeti a boldogulás útja felé, honnan ismerik? És honnan udják azt, hogy a tanító kötelessége a kisdedek szivét eszmenyekkel gazdagítani, szivökbe hazaszeretetet és az emberiség iránt önzetlen áldozatkészséget plántálni? Jól mondá hazánk egyik derék jeles fia: »A tanító dicsősége — mely ép azért hervadhatatlan is — nagy hivatása teljesítésében van és jutalma egyedül az örök Istennél áll!« Hogy meddig kell még nekünk, szegény felekezeti tanítóknak a bölcs iskolaszékek gyámkodását tűrni: az a jövő titka. Pedig hogy valamikor ettől megszabaduljunk, az nagyon kívánatos volna, mert hogy nevelhessünk mi a hazának szabad honpolgárokat, ha mi is járom alatt nyögünk. Reméljük azért, hogy a közoktatás-ügy élén álló nagy miniszterünk gondoskodni fog arról is, hogy az iskolaszékek továbbra ne ba- sáskodhassanak és az iskolaszékek egészségleien és korhadt intézményétől a tanítók megszabadulhassanak. Csak igy nevelhetünk a hazának oly honpolgárokat, akik a boldogságot és biztos megélhetést nem a külföldön, hanem e szent haza földjén fogják keresni és feltalálni. — Pardon, ez az én ügyein . . . önnek semmi köze ehhez! Hanem a hölgy sietett fölhasználni az odajöt- temet és gyorsan beléfüzva a karomba az ő karját, mmár kacér parancsolással felelt a támadójának : — De igenis, köze van ennek az urnák az én ügyemhez . . . ő a vőlegényem és megvédelmez. Ugy-e, Georges ? — Természetesen, — feleltem azonnal. — Jer velem, édesem, heza kisérlek. A faképnél hagyott gavallér bambán maradt egy helyben, mi pedig nevetve, de gyors iramodással tértünk be a városba. Amikor már bizonyos távolba jutottunk, bemutatkoztam. — Igazán köszönöm önnek, uram, hogy megmentett. — felelte uj barátnőm, — de ez az ur szinte üldöz a szerelmével, naponta megles és nem tudok előle menekülni. Vén ostoba . . . rám pazarolja az ajándékait, pedig gyűlölöm, utálom ! A kicsike — most láttam csak, mennyire bájos, szőke, kékszemü — a helybeli szinház naivája volt: félig francia, félig német eredetű, valahonnan Elzászból való. — Ma este szerencsémre nincsen dolgom a színházban és igy nem bánom, ha kis időre feljön hozzám ; legalább addig, amig ez az öreg elmegy az odújába. Pompás művész-fészekbe jutottam; csupa illat csipke, virág és babérkoszorú. Ebben a fészekben pedig ennivaló dalosmadár volt maga a lakója. — Kedves vőlegényem, — incselkedett nevetve, ' — most már meg kell jutalmaznom egy csésze theával. I — Köszönöm, azt elfogadom, de csak úgy, ha az édességet sem tagadja meg abból. — ó, maga francia ! Ez a tiltakozás azonban nem szabott határt a kalandnak. Nagyon is ellenkezőleg. Bebizonyult előttem újra az igazság, hogy a legtöbb hódítást nékünk, fér fiáknak, a véletlen nyújtja . . . Már régen elmúlt éjfél, amikor Charlotte C. kisasszony azt parancsolta nékem, hogy immár haza mehetek. Keedvetlenül botorkáltam le a lépcsőkön, gyufával világítva meg előttem az utat a vén ház kijárata felé. Egyszerre megbotlottam valamibe. Megálltam s puhát éreztem a lábam alatt. A gyufám nem égett, újat kellett tehát gyújtanom. Amikor ekkor a földre pillantottam, vad rémülettel kiáltottam fel ... a földön véres emberi alak feküdt. A kiáltásomat meghallották a házbeliek és meghallotta első sorban a kedvesem. — Mi az? Mi baja történt? — kiáltott le az emeletről. — Egy ember . . . talán halott . . . csupa vér! — feleltem iszonyattal s nem mertem elmozdulni a helyemről. Perccel később már összefutott a háznép. És tudjátok, ki volt a halott? Az az öreg ur! . . . Revolvere ott szorongott még a kezében. A tragédiába belekeveredtem és is. Tanúnak fogtak, vallattak s egy hétig ott kellett vesztegetnem abba a kis városban halálos boszuság és lehangoltság közepeit, mert hát ennek az emberhalálnnk én voltam az okozója. Azóta sohasem avatkozom többé mások szerelmi ügyében. 0. _________________Szatmár, 1907. január 13. Hi maiwziiraHMi1 i.'W ■; . MII ii'mr wi. Min i ----- ---- n in...... Csak igy értethetjük meg növendékeinkkel, hogy Isten — két hazát adott, az egyik odafönt van, a másik itt alant, a melyben élünk és a melyért ha kell meg is tudunk halni. Le hát az ósdi intézményekkel és haladjunk a korral! Barazi-i József, ev. ref. *anitó. ^inliá25. Szerdán Ohnetnek örökszép színmüve: „A vas- gyáros" került színre, a szereplők közt két vendéggel Clairenek szerepét Verő Janka, a nagyváradi szinház Phipp Derblayt pedig Lő Derle a városligeti sziukörnek volt művésze alakította. A legutóbbi vendégszereplés óta alig múlt el még néhány nap s annak szomorú akkordjai még fülünkben csengenek, de meg Claire egyike a nehezebb drámai szerepeknek, — szóval izgatott várakozásunkba nem kevés bizalmatlanság, kétkedés vegyült. S hogy bizalmatlanságunk igaztalan volt, kétkedésünk minden reményt felülmúló, megelégedésteli valóvá változott át, hogy az első megjelenést ünneplő köteles tapstól egész az önzetlen, igazi s nagyszabású elismerés hangos megnyilatkozásáig úgyszólván észrevétlen és önfeledten ragadtatta el magát a jelen volt előkelő nézőközönség, az a vendégművészeknek, s különösen Verő Jankának érdeme. Verő Janka határozott, kiforrott, intelligens művésznő. Mozdulatainak természetes színpadiassága, játékának ritka értelmessége, de kü'önösen hangjának orgánuma, s a legizlésesobb mód szerinti fokozhatúsága azok a motívumok, melyek folytán kellemes várakozással nézünk a legközelebbi évadban élvezendő alakításai elé, mert — úgy tudjuk — Krémer direktor állandó tagul szerződtette. Le Dériéről is, leszámítva néhány eltévesztett geszturát, és itl-ott hálátlan küzdelmét a szöveggel — elismerően kel! nyilatkoznunk. Kellemes megjelenésű, temperamentumos szinész. Jászay Olga (Athenais) másodrangu szerepet adott ugyan, de ebben az ő tudásával s elismert rocline-jával kalmiet-alakitást nyújtott. — Elismerőleg jegyezzük meg, hogy rég láttunk oly kifogástalan, minden tekintetben elfogadható előadást színpadunkon mint ez volt. Csütörtökön a „Vig özvegy"-el adták hatodszor. Még mindég elég szép számú közönséget vonz. Az idei kassza-darabok közt első helyen áll. Pénteken a „Baba". Szintén vendégfellépéssel volt ugyan jelezve, de a vendég nem jelentkezett. S lehet, hogy vesztettünk a körülmények ilyetén alakulása folytán, mert Barna Mariska, akármilyen szép : baba is különben, — még sem volt jó — Baba. Ta- ; gadhatatlanul kedves jelenség a színpadon, de hiába, j — a hangot, melylyel a gyönyörű zenéjü operett I áriáit kellene érvényesítenie, nem pótolja semmi. Nagyon kedves volt Komáromy Lanceletja, Vá- i radi (Maximin atya) egy igen szépe i elénekelt számáért nyilt színen megérdemelt tapsot kapott. Kiss Miklóst (La Chanterelle) említhetjük még meg, mint a kinek ügyes mókáin és aktuális szójátékain sokat | mulattunk. Vendégszereplések. Rövidesen két budapesti mü- I vész játékában lesz alkalma gyönyörködni színházi közönségünknek. Az egyik vendégszereplő 4 estére ! Pintér Imre lesz, a népszínház nagytehetségü baritonistája, aki a Pesti Ihász Lajos igazgatóságának utol.-ó : évében (896/907) színházunk állandó és közkedvelt tagja volt. — Színházunk másik vendége Komái . Berta, a magyar szinház volt primadonnája lesz. A művésznő azonban nagyváradi szerződése miatt való- ! szinüleg csak e hó végén, vagy ép i jövő hóban lép fel nálunk és pedig előre láthatólag a Koldus grófba í I és a Milliárdos kisasszonyban. Mind két veudégszerep- 1 lést örömmel adjuk hirül s azt hisszük örömteli ér- 1 deklődéssel veszi tudomásul a közönség is. — Színházi műsor 1907. január 13-tól: Vasárnap délután »Páholy« (zónaelőadás félhelyárakkal), este »Milliárdos kisasszony«, hétfőn »Asszony« (zónaelö- adás félhelyárakkal), kedden »Baba«, szerdán »Doktor ur«, ssütörtökön »Milliárdos kisasszony«, pénteken »Két árva« (zónaelőadás félhelyárakkal), szomb - ton »Tökéletes feleség« (először). A szinügyi bizottság megállapította a társulatnál észlelt hiányokat s azok pótlására a színigazgatót kötelezte, A kifogások eltekintve a személyi kérdésektől abban kulmináltak, az előadásokra elég gondot nem fordítanak, a rendezés nem kielégítő. Kellő gonddal gyengébb erőkkel is szebb előadásokat hét produkálni, A bizottság tehát azon megfigyeléséből kiin-
