Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)
1907-03-10 / 20. szám
2-ik oldal. ségük adja meg méltó illatát. A közoktatási politikában is az erős nemzeti szempont fog érvényesülni, mégha az urak úgy táncolnak is kopasz fejükön, mint mis Eleonora Dunkán a csupasz lábain, — akkor is, sőt most már: csak azért is; mert ebben van a magyar nemzet- állami jövő ezer esztendejének legnagyobb garanciája s az uj Magyarország megifjult ereje és nemzet hatalma. Azért hát az uj Magyar- ország kiépítésének küszöbén mondjuk: »veletek, ha tetszik; ellenetek ha kell!« — Válasszatok!! ... A fegyelem és eszközeiről. Az emberi nem nevelését az iskola ott kezdi el, a hol azt a család elhagyta. A fegyelmezés is mint a nevelésnek egyik ága, már a csecsemő korban veszi kezdetét és e fokon még az akarat jelei mutatkoznak, csak helyes szoktatásnak nevezhető. Az édes anya adja gyermekének az első nevelést, gondosan ápolja csecsemőjét, óvja mindentől, mi ártalmára lehet. Az okos anya mind ezt a jövőre nézve teszi és ettől függ a tulajdonképeni nevelés és sikere, vagy sikertelensége. Nem is okoz ez a szüléknek nagy bajt, mivel ők ismerik legjobban gyermekeiket. De másként áll a dolog az oly tanítóra nézve, a ki sok gyermeket tanit és csak nagy fáradság árán bukkan oly dologra, a melyből egyik, vagy másik tanítványát kiismerheti. Ellenben egy magán tanítónak, ki csak egy-két gyermeket tanit s mindig velők lehet, könnyebb azok egyéniségét kiismerni. • Gondolkozó tanitó ott is lát megjegyezni valót, hol közönséges emberre nézve semmi különös nem történik.« Tanulmányozzuk hát növendékeinket szabad j óráinkban! A fegyelmezés alatt nem a hideg szigort kell értenünk, mely az iskolai nevelésben nem cél, hanem csak eszköz : melynek alapja nem a hideg égben áll, mely előle a gyenge gyermeki szív bezáródik, hanem az Őszinte meleg szeretetben, mely megnyitja a legfélénkebb sziveket is. A példaadás a legelső fegyelmi eszköz, de méltán is, mert a példa vonz. Maga a hallhatatlan mester a Jézus is nagy súlyt fektetett a példaadásra, sőt egész élete, halála, példaadás volt. Legyen azért a tanitó növendékeinek nem csak az iskolában, hanem az életben, szóban és tettben valódi példányképe. Valamint a növény magasabb fák közt mindig félfelé tör, úgy a gyermeki lélek is mindig utói érni vágyik azt a mi magasan áll fölötte — mondja Rüegg. — Peldaadás legyen hát a tanítónak első fegyvere a fegyelmezésben. De ez még nem elég, mert valamint a ió búza is csak a jól megmunkált földben terem; úgy a tanítónak is meg kell tisztítani a teret, a melyben nemes magvakat akar elvetni, mivel itt-ott kövér dudvák csiraleveleit mutatja már. Itt nem elég a példaadás hanem pozitív eszközökhöz kell nyúlni. De a fegyelSZATMÁR-NÉMETI. mezós pozitív eszközeivel is csak úgy ér célt a tanitó, ha a gyermekeknek értésükre adja, hogy nem a maga, hanem az ő érkedekökben tesz mindent. A büntetésnél tartson a tanitó fokozatosságot. A testi büntetésekhez csak az utolsó esetben nyúljon, mikor már sem a külön helyre való ültetés, sem a játszástól való elvonás, sem a pádból való kiállítás nem használ semmit. A testi büntetés mindig óra végén történjék a mi által a tanitó ezen idő alatt a büntetés végrehajtásához nyugodtságot szerez. A nagyobbaknál, a hol az értelem fejlettebb, a testi büntetés kerülendő, mivel itt többet árt mint használ. A fegyelmezés eszközeihez tartozik a jutalmazás is. Azonban ennek alkalmazása nagy nagy megfontolást igényel, mivel a téves alkalmazása arra vezethetné a gyermekeket, hogy a jót csak jutalom reményében lehet illetőleg kell tenni. Ez által az önzés és haszonlesés kártékony magva hintetnék el a fogékony gyermeki kebelben. — »De valamint okosan használva a méreg is bir gyógy erővel, úgy a kényestermészetü jutalmazást is lehet a nevelés hasznos eszközévé tenni.« Mivel a kicsiny korban csekély dolgok is örömet szereznek a gyermekeknek, ezért elégséges nekik egy elismerő szó, egy irka, vagy egy palavesszó. >De a jutalom mindig ajándék ne pedig a fizetés színét hordja ma- ' gán.« Leányoknál elégséges egy tütartó, vagy egy cserép virág stb Önként értetik, hogy ajándékozni csak ott lehet a hol meg van az alap. Itt is a jutái mák és dicséretek osztogatásában ne legyen bőkezű a tanitó. A leány gyermekeknél a tanitó ne alkalmazzon testi büntetést, mivel a leányoknál a szégyen érzet korábban kifejlődik mint a fiuknál s sokkal érzékenyebbek. Ezért különbséget kell tenni a fiukkal és leányokkal való bánásmód között. Barazsi József, tanitó. „Az erdő szépe.“ Feuillet régi romantikus darabja kevés közönséget vonzott a színházba. Jobban tenné az igazg 'ó, ha az ilyen régiségeket a lom árba hagyná és ha már mi. dénáron a régi re értőit! akarja fölhasználni: úgy a zenés rég: égek között keresgéljen. Itt bizonyosan találni fog olyat, mely örökké szép és mél'ó arra, hogy minden időben előadásra kerüljön. Az erdő szépe különben Papp Etel volt, aki a címszerepet igen lanyhán játszotta Partnere Kiss Miklós hason’ókép unalmas alakot adott, míg Le Derle egy gentry szerepben pompás és elegáns z-ánert produkált. Jó volt még Jászai 0 ga, Peterdi és Tihanyi. „Lumpácius vagabnndus és a három jó madár“- ra’,mit Tisztái jufa’omjáfékaul választott, régiség e’eve- nedett fel. Tisztái, aki a vastag komikum színpadi kepv velője. — a! gha választhatott volna stilszerübb darabol, mert ebben ugyancsak vastag humor nyer kifejezést. A közön-ég, mely egészen megtöltötte a színházat és egy szép babér-ággal is kedveskedett a jubilánsnak, egész estén át bőséges tapsokkal hono- ; rálta az előadást, melynek különösen a 4-ik képben előadott cabaret adott jelentőséget. Ennek keretében Várady énekelt szépen, Barna Mariska ügyesen adta elő a fésü-dalt, Fábián L. a színházi karmesternek egyik ötletes keringőjével viharos tapsokat kapott, Kerényi a Traviata nagy áriájával érdemelte ki a közönség ovációját, főleg azonbán Komáromi Giza és Tihanyi szenzációs attrakcióját illeti a legnagyobb elismerés. E két igen tehetséges és kedves tagja a színháznak, ez estén át is ritka élvezetet nyújtott a közönségnek. A Tihanyi által szerzett szövegek ép olyan sikerültek, mint a Kövér Dezső honvédzenekari karmester által hozzájuk komponált zeneszámok. A közönség többször szólitotta őket a függöny elé és valósággal elhalmozta úgy a szerzőket, mint az előadókat tetszés nyilvánításával. Helyes volna, ha a cabaret e számait legközelebb megismételnék. Szatmár, 1907. március 10. — Színházi műsor. Hétfőn »Aranyvirág« (zóna), kedden »Rezervisták«, szerdán »Vig özvegy«, csütörtökön »Szegény Jonathan« (Váradi M. jutalomjátéka), pénteken »II. Rákóczi Ferenc fogsága« (zóna), szombaton »Aranykakas«, vasárnap délután »Bor« (zóna), este »Vig özvegy«. HÍREK. — Városi közgyűlés lesz holnap délután 3 órakor. Közgyűlés tárgysorozata. Hitelesítő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. Palgármesier havi jelentéséi s a törvényhatóság állapotáról. Választás. A németi gör. kath. lelkészi állás választás utján való betöltése. Tanácsi előterjesztések. Perez Andrásnak a községi kötelékbe való fölvétele Jelentés a mügyalogjáróról alkotott szabályrendelet életbe léptetéséről. A polgármester helyettesítési idejére járó fizetési különbözeti kiutalása főjegyző részére. Az esküdteket összeíró bizottság megalakításé Gazdasági és jogügyi szakbizottság javaslatai. Uj óvodák céljára szükséges telkek vétele. A varos latorszegi ingatlanára nézve Koz na Jánossal kötött szerződés. Az árvataitalék alapnak Korányi János elleni követelése. A szatmárhegyi gör. kath. egyház önállósítása. Közegészségügyi bizottság javaslata• A bevenyferiőző betegségek e leni védekezésről alkotandó szabályrendeletet. Rendészeti szakbizottság javaslatai. A dinyéskeríi telek rendezés a Kölcsey-uica folytatásában. A Kossuth-kert mögöili telekrendezés. Hatósági átiratok. Torontálmegye átirata a tanítói fizetések rendezése tárgyában. Pozsony város átirata a cukor kartell megszünteiese tárgyában. Zombor város átirata az állategészségügyi törvény módosítása ! tárgyában, Mosonmegye átira.a az elöfogati pótdijak tárgyában. Szeged város átirata a progressiv adó behozatala tárgyában. Somogy vármegye átirata a nem- • zeti kormány üdvözlése tárgyában. Győr város átirata ] a községi törvény átdolgozása tárgyában, A magyar mérnöki és építész egylet memoranduma Rákóczi hamvainak méltó elhelyezése tárgyában. T A R O A. Népdal. Irta: Barazsi József. Szentmártoni febő-utcán, Ott lakott egy szőke leány, Barna fiú volt babája, Életének szivárványa. De e barna legény szivét, Bántotta a féltékenység, És hogy ettől szabadulna, Érzelmeit fojtá borba. Szentmártoni csárda felül, Gyászhirt hoznak éjfél körül, Azt beszélik, hogy egy legény... Öngyilkos lett, meghalt szegény! Színész élet. i. Egyszerű segédszinész volt Nagylaky Ferenc egy kis vidéki társulatnál. A negyven évet túl haladta már és őszülő haja is az ifjúság elmúlását jelképezte. Nagy családot kellett szerény fizetéséből eltartania s nagy nyomorban élt. Felesége egykor hires színésznő volt a vidéken, ki mint kedvelt és dicsőített primadonna játszott a vidék nagyobb színpadjain, sőt egynéhányszor a fővárosban is vendégszerepeit nagy sikerrel. Sokat játszott és sok pénzt szerzett hangjával s férjével igen rendes, szolid életet folytatott. Egy este azonban azonban meghütö!te magát; a színpad forró gőzé' ől kiment az udvarra és a hirtelen levegő- változás megártott neki, Bár ezt mIndjárt megérezte, könnyelmű természeténél fogva nagy megerőltetéssel végig játszotta a szerepét A baj pedz'g elmérgesedett, torokgyuladá t kapót*, ehhez még egyéb bajok is járultak s hónapokig nem hagyhatta el az ágyat. Az orvosi tudománynak végre sikerűit őt az életnek visz- szaadni, hangját azonban elve z ette. Nem is léphetett föl többé. A fényes lakás, jó életmód, taps, babér, mind C3ak az elmúlt idők emléke lett. Azu án az egyik baj a másikat erte s házukból sohasem távozott a szükség. Most is nagy a szó moruság a csa’ádban. A legkisebb fiú, a szemefénye, beteg, — nagyon beteg s az oreos valeménye szerint nehezen éri meg a reggelt. Az apa pedig a színházban van azalatt, mig az anya a haldokló mellett vir- raszt. Ott nevet, vígan, hangosan, pedig úgy fáj a szive, szemei könyüvel befutottak. Hja ! a kötelesség az első a gond, az élet fentartása, a második. S játszik a szegény öreg, mosolyog, nevet, hogy majd a szive megreped, de ha nem látják, szétmorzsolja azt a tolakodó könyüt, mely akarva, nem akarva előfut szeméből, II. Elmúlt este tiz óra, az előadásnak vége. Ki vendéglőbe, ki kávéházba megy; ismerősök, jóbarátok barátok összjönnek, mulatnak, szórakoznak a fárasztó előadás után. Csak Nagylaky nem megy vendéglőbe, csak őt nem látni ismerősök között, neki nincsenek jóbarátai, egyenesen hazafelé siet. Hármat is lépne egyszerre, úgy szeretne már otthou lenni, pedig még messze van, egészen kint lakik a város 'végén. Végre hazaér. Benyit a szobába, szomorú kép fogadja. Az egyetlen kopott ágyban fekszik a kis gyermek — holtan Meghalt mialatt az apja a színházban neveteit, jókedvűen ugrált, táncolt s a szegény anyának nem volt senkije, a kivel értesíthette volna a férjét. Nagylaky ingadozó téptekkel megy az ágyhoz, mely fölött egyetlen gyertyaszál világítja a kis holttest sápadt arcocskáját, melyen a szenvedés nyomai láthatók. Az ágy előtt térdepel áz anya, szemei beesettek, arca a sok nélkülözéstől elcsufult, ráncosodott s a mikor ott térdel a földön, senkisem ismerné föl benne az egykori hires szépséget. A színész csüggedten áll meg az ágy előtt, sóhajtva néz körül a szobában. A földre hintett szalmán fekszik a másik három gyerek: egy leány, két flu. ők boldogok, mert még nem értik a szenvedést. Sovány, halvány arcuk mosolyog — bizonyára szépet álmodoak. Az apa szemébe könyek tolulnak, elfordítja fejét s látja a rozoga asztalt, a törölt lábú széket, a kopott szekrényt, a kunyhó nyomorúságos berendezését. És előveszik a régi emlékek és eszébe jutnak az elmúlt idők, a gyermek évek, a mikor mint gazdag család egyetlen fia, nevelkedett jólétbe i, boldogságban. És szövi tovább gondolatait, eszébe jut, hogy egy tüneményszerü nőbe lett szerelmes, egy színésznőbe, a kinek kedvéért elhagyta a szülői házat s lelt belőle komédiás, És amikor visszagondol a jólétre, a boldogságra és a saját nyomorúságát látja maga előtt, eltelve a nagy fájdalomtól, ráborul az ágyra, a kis tetemre és sir, zokog keservsen . . . H. Za.
