Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-09-05 / 71. szám

Szatmár, 1906. szeptember 5. S Z A T M Á R-N É M ÉTI. 3-ik oldal. főhadnagynak panaszos levelét. László ur többek kö­zött rólam is megemlékezik és azt mondja, hogy a választásomat követő második napon teljesen szabad elhatározásomból magamhoz hivattam, kijelentettem, hogy ügyét kezembe veszem és nem nyugszom addig, mig az ellene elkövetett igazságtalanságot jóvá nem teszik, — azonban még sem tettem semmit. Ebből a nyilatkozatból legyen szabad megrögzite nem két mozzanatot. Az egyik az, hogy én kötelessé­gem teljesítésére senkitől felhívást nem vártam, még László úrtól sem, hanem teljesen szabad elhatározá­somból cselekedtem; a másik pedig az, hogy nem a képviselőválasztások előtt, népszerűség hajhászásból, hanem a választások után, tehát tisztán kötelességér­zetből ajánlottam föl szolgálataimat László urnák. Amit ezek szerint László Imre mond. az szósze- rint igaz, de ez az igazságnak csak egyik fele. A teljes igazság az, hogy mikor László Imrének fölajánlottam) hogy minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy őt állá­sába és rangjába visszahelyezzék, ő ezt az ajánlatot köszönettel visszautasította. E helyett azzal a kíván­sággal állott elő, hogy neveztessem Őt ki kereskedelmi szaktudósitónak Berlinbe. Kérdésemre, hogy foglalko­zott-e valaha kereskedelmi ügyekkel, őszintén beval­lotta, hogy: nem. De úgy tudja, hogy ez a megbízatás előkelő társadalmi állást jelent és igen szép fizetéssel jár. Gondolom nem méltóztatnak túlságosan meglepetve lenni, hogy László urnák ezt az ajánlatát én utasí­tottam vissza — köszönet nélkül. Dr. Kelemen Samu, országgyűlési képviselő. — Egy darabont tisztviselő letartóztatása. Krá- kélerségéről, párbajairól és kötekedő természetéről széles körben ismerték Rónay László urat, Várme­gyénkkel köselebbi nexusba a darabont-kormány jut­tatta, amelynek illő honorárium ellenében felajánlotta szolgálatait. így tették meg Szatmárvármegyébe vár­nagynak. A Fejérváryék bukása után a várnagyi hiva­talból kitették a szűrét s ő visszament Pestre lova- giaskodni. Még várnagy korában megvert Nagykároly­ban egy rendőrt, aki hetekig nyomta ettől az ágyat, a miért aztán hatóság elleni erőszak miatt, megindult ellene az eljárás. Az ügyészség vádiratát azonban se- hogysem tudták neki Pestre kézbesíteni, nem lévén bejelentett lakása. Az ügyészség végre elfogatási pa­rancsot adott ki ellene, mire Rónay önként jelentke­zett a bpesti főkapitányságon. Ott letartóztatták s át- kisérték a szatmári ügyészség fogházába, ahol a volt várnagy most elmélkedhetik, hogy miért is nem küld­heti el az ember Justitiához is a segédeit. — A krassói választás a bíróság előtt. A leg­utóbbi krassói képviselőválasztás alkalmával Pilisy István, volt szabolcsi főügyész, a jelenlegi képviselő és Lucaciu Constantin oláh pópa, a hírhedt raemo- randista testvéröccse állottak szemben egymással. Az oláhok mindent elkövettek, hogy jelöltjüket győzelemre juttassák. A legféktelenebb izgatással próbálták a hi­res magyarfaló papot mandátumhoz segíteni. Minden korlesfogást felhasználtak, hogy a magyar jelöltet elbuktassák. így a választás napján azt hiresztelték a magyar választók között, hogy az oláhok Krassó alatt agyonütötték az amaci bírót. Ezzel azt akarták elérni, hogy a nép otthagyja a választás színhelyét s menjen a biró segítségére. Mintegy 50 főből álló tö­meg el is indult a krassói határra, de — természe­tesen — rájöttek, hogy a hírből egy szó sem igaz. Mikor aztán a magyar választók visszafelé jöttek a faluba, az oláhok Pálinkás Ambrus krassói lakos ud­varáról szitkozódni kezdtek, majd revolverrel lövöl­döztek a váratlan támadás elől menekülő magyarok közé. Az oláhok segítségére jött egy másik csapat is s igy bekerítve a magyar választókat, valóságos csata fejlődött ki köztük. A véres háborúskodásnak a csen­dőrség vetett véget. A verekedés színhelyén négy oláh választó maradt holtan, tizenöt súlyosan sebe­sült meg. A szatmárnémeti kir. ügyészség a vereke­désben részt vett 20 amaci választó ellen vádiratot adott be gyilkosság és súlyos testi sértés miatt. A vádtanács e héten foglalkozik a bünügygyel. A vád­lottakat dr. Horvát Sándor védi. — Öngyilkos honvéd. Ivanovics Péter n.-károlyi honvéd közlegény lakásadójától ellopott egy ezüst órát s attól való félelmében, hogy a lopás kiderül szolgálati fegyverével szivén lőtte magát. Nyomban meghalt. — A kereskedelmi kamara a kofákról. A debre­ceni kereskedelmi és iparkamara konkrét esetből ki­folyólag azon véleményét nyilvánította, hogy azok, kik hetivásárokon gyümölcsöt árulnak ipari-igazol­vány nélkül is űzhetik a kofa-mesterséget. — Szeptemberi esküdtek. Augusztus 28-án a dr. | Papolcy Gyula kir. tszéki h. elnök, ifj. Jákó Sándor j kir. alügyész, Korányi János ügyvédi kamarai elnök, 1 jelenlétében a szeptemberi tárgyalási ciklusra a következő esküdteket sorsolták ki: Lindenfeld Mór sza­tócs Szatmár, Lukácsovics István kelmefestő Szatmár, Pasztohi Jenő urad. intéző Aranyos-Medgyes, dr. Vass Gyula ügyvéd Nagybánya, Kuszkó József építész Nagy­bánya, Demeter József kereskedő Erdőd, Mangu Ist­ván birtokos Nagykároly, Oláh Gábor gépész Mikola, Lengyel Károly temetk. intézet tulajdonos Szatmár, Lctlinger Béla könyvelő Nagykároly, Müller János földbirtokos Mikola, Husovszky Gyula kereskedő Fel­sőbánya, Gottlieb Herman kereskedő Szatmár, Jurcsó József Szatmár, Fried Dezső fürdőbérlő Kisszekeres, Morvay János nyomdatulajdonos Szatmár, Kaufman Jenő bankigazgató Nagykároly, Gots János földbirto­kos Zajta, Hebe József bádogos Nagykároly, Kemény Kálmán urad. intéző Szaniszló, Madák Mihály iparos , Nagykároly, dr. Kovács Dezső ügyvéd Nagykároly» ! Kaufman Adolf gőzmalom-tulajdonos Nagykároly, Je- | ney Sándor földbirtokos Zsarolyán, Jakab János bá- | dögös Szatmár, Heller József takpénzt. könyvelő Nagy­bánya, Haller Ferenc takpénzt. könyvelő Szatmár. Hágen Ignác birtokos Nagykároly, György Gusztáv mérnök Nagybánya, Hámon Antal földbirtokos Sza­kasz. Póttagok Szatmárról: dr. llantz Jenő tanár, Biró Lajos földműves, Borgida Sámuel terménykereskedő. Hegyesi József kerékgyártó, Berecky Miklós birtokos. Einhorn Márton lakatos, Görömbei János szűcs, Gyu- láy Lajos földbirtokos, Bagothai Sámuel tanár, Loson- czi József, gözm. igazgató. — A szeptemberi cziklusra a következő ügyek vannak főtárgyalásra kitűzve: Lip­csei László (halált okozó súlyos testi sértés) Kiss József (szándékos emberölés kísérlete.) — Ingyenes hely a Mensán. A budapesti Mensa- akadémián egy ingyenes-ebéd és vacsorasegélyre jo­gosító hely van üresedésben az 1906—7 tanévre, a mely helyet Szatmárnémeti tölt be. A kérvényeket e hely elnyerése iránt szeptember hó 15-ig kell Bu­dapestre a Mensa elnökségéhez benyújtani. — Meghívás. A Szatmárnémeti ev. ref. főgimná­zium fentartó-testülete f. évi szeptember hó 9-én (va­sárnap) d. e. 11 órakor a szatmári ev. ref. egyház tanácstermében (főgimn. épület I. emelet) Hegedűs Sándor v. b. t. t. elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tart, a következő tárgysorozattal: 1. Igazgatói jelentés i a főgimnázium 1905—6. évi állapotáról. 2. A magyar­német nyelvi helyettes tanári széknek választás utján leendő betöltése, Ugyanaznap d. e. a rendes időben a ref. templomban tanév megnyitó istentisztelet lesz, melyen Osváth Elemér főg. tanár fogja a beszédet tartani. — Orvost keresnek. A remetemezei megürese­dett körorvosi állásra pályázatot hirdetett a szinér- váraljai főszolgabíró. A körorvos évi javadalmazása 900 kor. törzsfizetés, 300 korona utiátalány és a ze- lestyei üveggyár betegsegélyző pénztára részéről az orvosi teendők elvégzéséért 300 kor. A pályázatok f. évi szept. hó 30-:g nyújtandók be a szinérváraljai főszolgabíróhoz. — A »Status quo ante« izraelita hitközség fel­hívja az imaszékek bértőit, hogg amennyiben f. 5666. zsinagógái évben bérben birt üléseiket a következő 5667. zsinag. évre megtartani kívánják : a vonatkozó nyugtákat a hitk. pénzbeszedőnél legkésőbb f. 1906. évi szeptember hó 9-ig okvetlenül beváltsák, mert az ezen napig meg nem újított és ki nem fizetett bérleti ülések az ugyanazon nap délelőtt 8 órától megtar­tandó árverésen — tekintet nélkül az esetleges szó­beli fentartásokra — fognak bérbe adatni. Említett árverési napon imaszékek örök áron eladása is fog eszközöltetni. — A Máv debreceni üzletvezetösége értesíti a szállító közönséget, hogy az áruforgalom akadály­talan lebonyolítása érdekében további intézkedésig a Szatmárnémeti állomáson a fel- és leadásra kerülő mindazon áruk után, melyeket a vasul a díjszabás I. rész B. szakasz A-VI. fejezete értelmében nyitott ko­csikban szállíthat, a fekb rmentes időt felére leszállítja, a 0.4 fillér fekbér egységtételt pedig négyszeressége vagyis 1.6 fillérre felemeli. Ezen intézkedés 1906. év szeptember hó 3-án lépett életbe. — A szabászati tanfolyam a tegnapi nappal megkezdődött a Vigadóban szép számú hölgyközönség jelenlétében. Felette örvendetes, hogy Koch I. szabász­tanár városunkban is megismerteti valóban ügyes ta­lálmányát és a divatnak hódoló hölgyközönséget dicsé­retes törekvéssel oktatja ki. Miért is megérdemli a pártfogást. (x) Felhívjuk a közönség figyelmét a Leszámítoló bank hirdetményére. (x) Az iskolai beiratások megkezdődnek, ez al­kalomból ajánlom a m. t. szülők b. figyelmébe uri- női- és gyermek-divatárukban a legdusabban felszerelt raktáromat, hol is iskolás leánykák és fiuk számára e szakban szükséges cikkek a legfinomabb kivitelben és a legolcsóbb árak mellett szerezhetők be. Kiváló tisz­telettel: Hartmann Henrik, úri és női divatáru ke­reskedő, Szatmár, Deák-tér 20. (x) A »Korona«-bazárba megérkeztek a szebbnél­szebb kivitelű függő és asztali lámpák, ahol feltűnő olcsó árban lesznek a t. vevőközönség rendelkezésére bocsátva. — Ugyanott épület-üvegezések és szép ki­vitelű képkeretek elkészítése elvállaltatik. A legjobb »Armada« cipő-krém egyedüli raktára. (x) Egy idős úrnő öröme. Gyenge egészsége és rossz étvágya már egészen elgyengítette, úgy annyira, hogy csak a reggeli kávé és az J uzson nai tea tartotta benne az életet, de már azt is megunta, mert bárhonnét is hozatta a legfinomab­bat, mindig oly különös izt talált benne, hogy már kétségbe volt esve s panaszkodott barátnéjának, aki azonnal ajánlotta a kizárólagos kávé- és tea-üzle­tet. Az idős úrnő azóta onnan hozatja a kávét és teát, kinek jól Ízlett és jó hatással volt, hogy most már mint teljesen egészséges, ajánlja mindenkinek Néhma Lajos József kávébehozatalát Szatmáron, mivel egyedül ott kapható a legtisztább, valódi izü 25 féle pörkölt és nyers kávé, tea és rum a legolcsóbban, mely mentve van minden más idegen áruk szagaitól. Próbálja meg a friss „Néhma keverék“ pörkölt kávét, 10 deka 22 krajcár, mert csak egy kavébeho- zatal van Szatmáron Kazinczy utca 16. szám. Munkatárs: Dénes Sándor. Egy-két tanuló teljes ellátásra elfogadtatik Kinizsy-u. 56. sz. a. Egy használt, de jókarban levő zongora megvételre kerestetik. Gim a kiadóhivatalban. Ajánlok jó minőségű fiatal tűzifát» úgymint: elsőrendű hasábbükkfát, elsö- renü hasábtölgyfát és fiatal tölgy- dorongfát jutányos árakban. Ajánlok még továbbá a gróf Károlyi ura­dalmából származó száraz és vastag hasáb­cserfát, melyet képes vagyok t. vevőim kívánatéra 2 '/2 öl, vagyis 50 mázsa vételénél közvetlen az uradalom raktárából vasúti ko­csikban b. címükre juttatni. Kívánatra a fát — saját fogatommal — még a rendelés napján, házhoz is szállítom. Tisztelettel Fischer Herman, fakereskedó. Ihllífó • Várdomb-utca 24-ik szám alatt JldJ\ Idl dlV . g§ az államvasuti pályaudvaron Telefon-szám 122, BEHOZATAL Müller Zoltán SsSsír a főpostával szemben. 3 kiló legfinomabb minőségű Cubakávét 9 koronáért szállít postán bérmentve. Jobb minőségű és olcsóbb mint bárhol. Kérjen részletes kávé árjegyző két.

Next

/
Oldalképek
Tartalom