Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-06-03 / 44. szám

Szatmár, 1906. junius 3. SZATMÁR-NÉMETI. 3-ik oldal. ritka érdekes kerettel és élvezetes tartalommal dicse- kedhessék a juniális. A szórakozások ezer neméről beszélnek a meghívók, sőt titkos tartalék számokról is regélnek a beavatottak. A vidék is erősen ké­szül. Pénteken már a sátrak helyét is kijelölrék. — Adományokat kézi munkában, étel, italban s egyebek­ben még mindég kér és elfogad Jékey Károlyné alelnök. — Emlékeztető. A Szatmár-Németi iparos dal­egyesület a szokásos pünkösti mulatságát f. hó 4-én azaz pünköst másodnapján az Iparos Olvasókör hel yi- ségében tartja meg. — Emléktábla-leleplezés. Múlt év december 28-án Nagy László volt megyefőnök parancsára nem engedte meg a csendőrség Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának, hogy törvényesen összehívott közgyű­lését Nagykárolyban a megyeházán megtarthassa. Ekkor a közgyűlést a gimnázium tornacsarnokban tartották meg. Ennek a közgyűlésnek emlékét örökíti meg az az emléktábla, amelyet a vármegye közönsége illesztetett a tornacsarnok falába. Az emléktáb'át kedden délután, a vármegyei közgyűlés berekesztése után leplezték le fényes ünnepség keretében, amelyen jelen voltak a bizottsági tagok Falussy Árpád főispán vezetésével és nagyszámú közönség. Luby Géza országgyűlési képvi­selő gyönyörű ünnepi beszédet mondott, ami közben a lepel lehullott az emléktábláról. Az emléktáblára a következő sorok vannak bevésve : »Szatmárvármegye közönsége ebben a helyiségben tartotta meg közgyű­lését 1905. december 28-án, amikor az önkény fegy­veres hatalma saját székházából kizárta.« A lelkes hangulatban lefolyt ünnepség után a közönség a »Szózat« éneklésével szétoszlott. — Kötfős diploma. Dr. Joanovits Ernő szatmár- németi-i törvényszéki jegyző, ki a múlt hetekben bírói vizsgát tett, a megelőző héten Budapesten az ügyvédi vizsgát is szépsikerrel letette. — Bomba merénylet a spanyol királyi pár ellen. Május 31-én volt Madridban Alfonz spanyol királynak az esküvője Battenb rg Ena hesseni hercegnővel. Azonban a fényes esküvőt rémes bombamerénylet zavarta meg. Mikor az esküvő a templomban megtör­tént s a menet elhagyta a templomot, a Calle Mayor utcán egy házból a második emeletről egy virágcso­korba rejtett bombát dobtak le, mely már a levegő­ben felrobbant, s a királyi párt vivő kocsi jobb oldalán a hátulsó lovak és az első kerekek között esett a földre. A két ló nyomban elpusztult, valamint az egyiken ülő lovas is meghalt. A sorfalat álló tisztek katonák és rendőrök közzül többen meghaltak. Az illető ház erkélyein és ablakaiban állók közzül is többen. — Sokan súlyosan sebesültek. Azonban a királyi pár sértetlen maradt. Iszonyú zűrzavar támadt. A királyi pár gyorsan másik kocsiba ült s a királyi palotába hajtatott, ahol a kirly és ifjú neje zokogva borultak egymás nyakába. A merénylő, akit spanyol anarchistának tartanak, elmenekült. Az össze­esküvés szervezve volt A merénylet hire világszerte nagy szenzátiót keltett. — Eljegyzés. Berey Károly helybeli kir. adótiszt ma tartja eljegyzését Horváth János nyug. cs. és kir kapitány szeretetreméltó leányával, Erzsikével. — A szatmárnémeti kereskedelmi társulat f. évi közgyűlését junius 10-én tartja meg. — Szatmár és vidéki bér- és lakház építő rész­vénytársaság. Az ily cimü vállalat városunkban 100,000 korona alaptőkével alakittatik meg. Egy rész­vény 25 korona lesz, amely bemutatóra fog szőlani, hogy kereskedelmi értékesítése semmiféle nehézségbe ne ütközzék. A vállalat kisebb-nagyobb bér- és ma­gánházakat fog építeni, vagy a tagoknak tehermentes telkére, vagy pedig maga vásárolt üres városi telkeken esetleg pedig egész telepeken, házakat épit és azokat készpénz-lizetés vagy pedig a lehető legelőnyösebb módozatok mellett törlesztésre eladja. Az aláírási fel­hívás már ki is bocsáttatott s mihamar megtartják a végleges megalakuló közgyűlést. A társaság megalaku­lása után azonnal hozzálát az építkezéshez és ezért a tervbe vett mészhomokkő-tégla és tetőfedél-cserép gyárat ez évben már nem szándékozik felállítani, ha­nem a helybeli három téglagyár anyagából fog épít­tetni. Csak ha a téglák mesterséges áremelkedése kényszeríti majd, fog a társaság haladéktalanul saját gyártelepet létesíteni. — Gyászhir. Orosz Árpádné szül : Fazekas Ju­liánná életének 42.-ik, boldog házasságának 20-ik évé­ben, f. hó 28-án délután fél 6 órakor, hosszas szen­vedés után Szatmáron elhunyt. Temetése május 30 án délután 4 órakor történt nagy részvét mellett. — Megvett gyógyszertár. Bossin József helybeli gyógyszerész megvette a zemplénmegyei Mádon levő reáljogu gyógyszertárt, amelyet fia, ifj. Bossin József oki. gyógyszerész fog kezelni. — Krómer Mátészalkán. Krémer Sándor színigaz­gató szülörtökön tartotta az utolsó előadást Nagy­károlyban s innen Mátészalkára ment, ahol 14 napon át tart előadásokat. — A tanítói állomások betöltése.. Az állami ta­nítói kinevezéseknél lábrakapott protekciós rendszert igyekszik megszüntetni egy közokt. miniszteri kör­rendelet, mely hangsúlyozza, hogy az állások rendsze­rint pályázat utján töltendők be s ettől legfeljebb egyes kivételes sürgős esetekben lehet eltérésnek helye. Az olyan állami iskoláknál pedig, amelyek székhelyén magasabb fokú népoktatási intézet, középiskola stb. van, az állásra mindig pályázat hirdetendő s a beér­kezett kérvények elbírálásánál kiváló súlyt fog he­lyezni a miniszter arra, hogy a régóta szolgáló, érde­mes, családos és magasabb képzettségű tanítók előny­ben részesüljenek. — Vármegyei pénztárak ás a számvevőségek visszaállítása. A közigazgatás egyszerűsítése céljából Szeli Kálmán belügyminisztersége idején a képviselő­ház megszavazta az 1905. évi III. t.-c.-et, mely meg­fosztotta a vármegyéket egyik legnélkülözhetetlenebb szakszervüktől, a pénztáraktól és számvevőségektől, aminek káros követketményeit a vármegyék a le­folyt nemzeti küzdelem folyamán tapasztaliák leg­először. A vármegyei törvényhatóságok autonómiájá­nak szélesebb alapokra való fektetése és a törvény- hatóságokról szóló törvény revíziója es többek kö­zölt a vármegyei pénztárak és számvevőségek vissza­állítása tárgyában is több felterjesztés érkezett már- gróf Andrássy Gyula belügyminiszterhez. Mint érte­sülünk, gróf Andrássy Gyula a vármegyei közigazga­tás és önkormányzat tárgyában hozzáérkezett felirato­kat a legnagyobb figyelemben részesíti és azokat a törvényhatóságokról szóló törvény reviziónális mun­kálatainál — amelyeket még az ősz folyamán meg­kezd a belügyminisztérium törvény-előkészitő osztá­lya — amennyiben lehet, a vármegyei önkormány­zat intézményes biztositásánál fel is fog használni. A kormány, mely a belügyi közigazgatás terén teljesen szabad kezet nyert, az 1902. évi III. t.-c. hatályon kí­vül való helyezésével intézkedni fog a vármegyéknek régi jogaikba való visszahelyezése iránt, hogy a szám­vevőségeket és pénztáraikat visszakapják. Az aláren­deltségi viszony megszüntetése cdjaból a belügyi kormány minden vármegyében a »törvényhatóság mellé rendelt« számvevőséget fog szervezni. — Igazgató-választmányi ülés. A Szatmárvár- megyei Gazdasági Egyesület f. hó 30-án d. e. 11 óra­kor, Szatmáron, a varosháza tanácstermében tartotta IV-ik igazgató-választmányi ülését Szeőke Barna alelnök elnöklése alatt Az ülésen tárgyalt ügyek közzül kiemeljük a következőket: Kapnikbánya 3 országos s 1 heti vásár tartására engedély iránti kérvényét az ülés tárgyalván, 2 országos vásár és 1 heti vásár engedélyezését hozza javaslatba. Megnyug­vással vette az ülés tudomásul Szatmár-Németi szab kir. város polgármesterének az aratás nyugodt le­folyásának biztosítása érdekében a főkapitányi hiva­talnak kiadott rendelkezéseit. Az 0. M. G. E. felterjesz­tése mellett a munkás izgatások szigorú üldözése tár­gyában az ülés szintén állást foglalt. Az OMGE.-nek a kóbor cigányok elleni akcióját az ülés helyeslőleg vette tudomásul s megbízta Poszvék Nándor titkárt, hogy e nagy horderejű kérdést újabb népesebb ülés elé terjessze. Elhatározta az ülés, hogy az üsző-díja­zásra engedélyezett 1400 koronából 400 koronával 10-én az egylet batizi közlegelőjén az ott beváltott üszők közi, junius 17-én d. e. 9 órakor Szaniszlón 500 korona díjjal és junius 24-én Gsengerben 500 korona díjjal fogja a díjazásokat rendezni. E három díjazáson esetleg ki nem osztandó díjjal pedig egy újabb díjazás lesz rendezve, melynek helyét és ide­jét az utolsó díjazó bizottság állapítja meg. A Szat- márvármegyei Takarékpénztár Gyapjuvásárának támo­gatása tárgyában a határozatot következő, népesebb ülésnek tartották fenn. Tudomásul vette az ülés a tit­kár jelentését a szőlőtelep átadásáról, s megbízta a titkárt, hogy a már esedékes 6000 kor. váltságdíj kiutalása iránt intézkedjék, mely Összegből előző ha­tározat szerint 1000 kor. a fogyasztási szövetkezet­nél 100 üzletrészben, 5000 kor. pedig egyelőre a Szatmármegyei takarékpénztérban helyeztessék el. — Nyilvános nyugtázás. A szatmármegyei ált. tanito-egyesület szinérváraljai Körének május hó 22-én a máriavölgyi fürdőben tartott táncmulatsága alkalmával jegyeiket megváltották, vagy felülíizettek: Báró Vécsey László orsz. képviselő 50 K, Szentiványi Gyula 10, Pásztory Árkád pápai kam. 10, Óváry Ju­liska 2, Mudris Antal 2, Benedek József 1, Gaál Ist­ván 1. Ferenczy Zoltán 1, Berinde István 2, Prisnaer Sándor 4, Gulyási János 1, Ziher Mihály 1, Krizsán Gábor 1, Nyáguly Mihály 1, Móricz Elemér 4, Néma Ferencz 2, Kresnay Lukrécia 2, Lupis Szilveszter guardián 10, Kótai Lajos 2 és Illyés Elek 1 koroná­val. Fogadják a nemesszivü adakozók az egyesület nevében hálás köszönetemet. Marosán János tanító, e. jkvi elnök. — Kereskedők és iparosok figyelmébe. A keresk. miniszter ur a következő építésekre nyitott pályáza­tot: A nagybányai-kolozsvári áll. közúton levő 25 és 32 sz. műtárgyak újraépítései. A győrtelek-fehérgyar- mat-csekei tvh. közúton, a) A Holt-Számos meder át­töltése és a 6. sz. hid alépítményi munkái, b) a 6. sz. hid vasfelszerkezeti munkái, c) A 24. 275 km-ben tervezett 3 nyílású Turhid építési munkálataira. Ha­táridő junius 12. Ajánlatok a nagykárolyi áll. épí­tészeti hivatalhoz adandók be. — Tanítókon gvülés. A nagybányai róm. kath. esperesi kerület tanítói köre május 29-én tartotta Felsőbányán ez évi tanítói gyűlését Pály Ede esperes- plébános elnöklete alatt. A gyűlést mise előzte meg, mely után gyakorlati tanítás volt. Az e fölött megin­dult élénk eszmecsere után Lachmann Ferenc lápos- bányai tanító tartott felolvasást. Elnöklő esperes- plebános a jövő gyűlésre 25 koronás pályatételt tűzött ki. Üdvözölték Pemp Antal káptalani helynököt. A temetőben megkoszorúzták Ábrahám Ferenc Felső­bánya 56 évig volt tanítójának sírját. Ezután mind­nyájan Pály Ede esperes-plébánosnak voltak szívesen látott vendégei. — Esküdtszéki tárgyalás. Tegnapelőtt a kir. tör­vényszék mint eskűdtbíróság a rablással és szándé­kos emberöléssel terhelt Cinege Koszt,ém, Rusz András és az orgazdasággal terhelt Cinege Simon lacfalui lakosok bűnügyét tárgyalta. A vád úgy szólt, hogy Cinege Koszt un és Piusz András 1906. január 28-án este 8—9 óra között a Lacfalutól Felsőbányára vezető országúton Horvát Daniló lacfalui lakost megölték és tőle 86 korona pénzt elraboltak; Cinege Simon pedig az elrabolt pénzből 2 korona 30 fillért kapott kézhez. Az eskűdtbíróság elnöke Szabó József kir. törvény- széki biró volt; szavazóbirák voltak: dr. Ujfalussy Dezső és dr. Hunyor Ödön tszéki bírók; jegyző Oláh Miklós ; közvádló : dr. Balsay József kir. ügyész. Az elsőrendű vádlottat, Cinege Kosztémet dr. Dómján János ügyvéd helyett ügyvédjelöltje, Fridmann Árpád, a másodrendü.vádlottat, Rusz Andrást dr. Farkas An­tal ügyvéd helyett ügyvédjelöltje, dr. Ináncsy Elemér védte. Román tolmács Hozás János volt. A tárgyalás egész nap tartott. Kihallgattak 17 tanút; az elsőrendű vádlott beismerésben volt, inig a másodrendű vádlott tagadott. A perbeszédek után az esküdtek bűnösnek mondták ki a fennforgó cselek­ményekben mind a három vádlottat s ennek alapján a kir. törvényszék Cinege Kosztémet 10 évi, Rusz Andrást 4 évi fegyházra, Cinege Simont pedig 1 havi börtönre ítélte. Az ítélet ellen az elitéltek felebbeztek^ — Záróvizsqálatok a Szatmár városi állami is kólákban. Hittan: Rom. kath. 15-én a belvárosi isko- áknál, kültelekén és Szatmárhegyen. Gör. kath. 15-én, a belvárosi iskoláknál, kültelekén és Szatmárhegyen Ev. ref. 15-én I—-IV.- d. e. I8-án d. u. V—VI. o. bent 15 én d. u. kültelken, 15-én d. e. Szatmárhegyen. Izr. 15-én belvárosban, kültelekén és Szatmárhegyen. I. Rákóczi-utca: 18-án d. e. 8—10-ig IV. fiú és II. fiú d. u. 2—4-ig II. leány, 19-én d. e. 8—lOig VI. fiú és VI. leány, 10—12-lg V. fiú és V. leány. 21-én d. e. 8—10-ig IV. és III. leány, 10—12-ig III. fiú. 22-én d. e. 8—10-ig I. leány és I. fiú. II. Kazinczy-utca: 18-án d. e. 8—10-ig II. fiú és 10—12-ig I. leány. 19-éo dél­előtt 8 —10-ig IV. leány, 10—12-ig IV. fiú. 2i-én d. e. 8—10-ig III. leáüy és 10—12.ig III. fiú. 22-éu dél­előtt 8—10-ig I. leány és 10—12-ig I. fiú oszt. Vesee- lényi-utca: Ismétlő, 17-én délelőtt 8—11-ig I. és II. fiú, d. u. 2—5-ig I. és II. leány. 18-án 8—10-ig. II. fiú és 10—12 III. leány. 19-én 8—10-ig I. leány és 10—12-ig III. fiú. 21-én 8—10-ig I. fiú és IV. leány. 22-én 8—10-ig II. leány és 10—12-ig ÍV. fiú. IV. Ke­rület. 18-án d. e. 8—10-ig II. fiú és IV. leány. 19-én d. e. 8—10-ig IV. fiú és III. leáuy. 21-én 8—10- III. fiú és II. leány. 22-én délelőtt 8—10-ig I. fiú és I. leány. V. Kültelek: 19-én d. e. 8—10-ig I. és II. ve­gyes Hegyi ut melletti, 10—12-ig III. és IV. vegyes. 21-én d. e. 8—10-ig I. és II. vegyes, 10-12-ig és IV. vegyes. Méntelep melletti. VI. Szatmárhegy: 18-án délelőtt 8—10-ig 111—IV. vegyes. 10—12-ig I. és II. vegyes. Középhegy. 19-én d. e. 8—-10-ig I. és II. ve­gyes 10—12 III—IV. vegyes Nagyhegy. 20-án d. e. 8—10-ig I. és II. vegyes, 10—12-ig III—IV. vegyes, Újhegy. 21-én hálandó istentisztelet a felekezetek ál­tal megnatározandó időben. Értesítők kiosztása a tanév bezárása. — Betörés. Groza János nagypeleskei kereskedő boltjába junius elsejére virradólag ismeretlen tettesek betörtek s különböző árukat — mintegy 300 korona értékben elloptak A csendőrség erélyes nyomozást indított a tettesek kézrekeritésére. — Sok a farkas. Mára marosmegye egyes vidéj kein annyira elszaporodtak a farkasok, hogy a vár­megye főispánja kénytelen volt Mikolapatak és Barca - falva községek részére két napi időtartammal a hajtó­vadászatot elrendelni. — Gummipuskával lövöldöző suhancok. Szerdán délelőtt a Deák-téren, a nagy templom előtt levő el­árusítókra és vevőkre kavicsok hullottak sűrűn, több fazék eltört és több embert megütött a kavics; egy asszonyt pedig úgy fejen talált, hogy a vér elborította. Végre sikerült észrevenni, hogy a székesegyház tor­nyából jön a kavics. Timafi rendőr figyelmeztetve lett a dologra s ő a toronyba fölment, ahol fülön is fogott két gummipuskával lövöldöző suhaneót. Szerencse, hogy a vakmerő sihederek valakinek a szemét ki nem lőttek. — Lóversenyek a vidéken : Kassán jun. 3—4-én ; Alagon junius 7, 9, 10-én, 24, 26, 29; Debrecenben junius 16—17-én. Urak és hölgyek! Mindenkinek saját érdekében van mielőtt gyapjúszövet szükségletét megszerezné a WmS*£ GYULA Szatmár Deák-tér 21. Női kosztümök nagy választék ban hazai és angol gyapjúszövet divatáru-házát megtekinteni. Nevezett cég e szakmába vágó cikkekkel a legmesszebbmenő igényeknek is megfelel és bármely fővárosi kereskedővel is versenyképes. Martin Sons & C L T D. angol gyapjúszövet gyárosoknak egyedüli raktára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom