Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-05-06 / 36. szám

Szatmár, 1906. május 6. 3-ik oldal. ebből: br. Vécseyre esett 1629, dr. Tatárra 582 és Csizmadiára 41. A krassói kerületben is volt román nem­zetiségi jelölt: Lukácsiu Konstatin. A hivatalos jelölt dr. Pilisy István szabolcsmegyei tiszti­ügyész volt függetlenségi programmal. A vá­lasztási küzdelem itt is heves volt, de végül nagy szótöbbséggel Pilisy lett képviselő. — Főispáni beiktatás a megyén. Szatmár- vármegye uj főispánját, dr. Falussy Árpádot a f. hó 8-án tartandó vármegyei közgyűlésen fogják beiktatni hivatalába nagy ünnepségek között. A közgyűlésre a meghivót Ilosvay Ala­dár főjegyző, h. alispán bocsátotta ki. Az ün­nepségek sorrendje a következő: Délelőtt 11 órakor beiktató közgyűlés. Délelőtt 12 órától küldöttségek fogadása. Délután 2 órakor társas­ebéd. A részvételt folyó évi május hó 4-ig vagy az alispáni hivatalnál, vagy Debreczeni István Nagykároly város polgármesterénél kell bejelenteni, hogy a rendezőség a részvételt illetőleg kellő időben tájékozva lehessen. A nayyszöllösi választáshoz. Nagyszőlősön tudvalevőleg dr. Bródy Ernőt választották meg képviselőül demokrata programmal, dr. Volenszky Kálmán függetlenségivel szemben. Most azt ír­ják Nagyszőlősről, hogy a választásnál egy olyan forma-hiba történt, aminek következté­ben minden valószinüség szerint megsemmisitik a választást. Ugyanis elmulasztották a bizalmi férfiak megesketését, amit a törvény előir. A Volenszky-párt a választást ezen kivül megtá­madja petícióval azért is, mert a választási elnök több választót a záróra lejárta után a másik szavazatszedő küldöttség előtt leszavaz­tatott. E hir megersőitésre szorul. — A főkapitány helyettesítése. Tankóczi Gyula főkapitány, egészségi állapotának javítása céljából több heti szabadságra menvén, őt Ferencz Ágoston tanács­jegyző helyettesíti. Ez időre pedig Fcrencz Ágostont a tanácsjegyzői teendők végzésében dr. Pap Zoltán fogja helyettesíteni. — Eljegyzés. Dr. Török István helybeli orvos Szutmáron eljegyezte néhai lovag Zygadlovicz Gusz­táv, cs. és kir altábornagy és özvegye, szül. Lengyel Luiza leányát, Lulikát. — A függetlenségi kör tagjaihoz. A füg­getlenségi kör kedden, e hó 8 án délután 6 óra­kor választmányi ülést tart. Külön meghivók nem bocsáttatnak ki és igy ez utón kérjük a választmány tagjainak megjelenését. Az értekez­letnek tárgya: a pártnak tisztelgése az újonnan kinevezett főispánnál. delemnek. Először a fejedelem, utána a fejedelemnő mosta meg kezét. Ekkor a lelkész vagy egy betanított inas elmondta az asztali áldást, mely alatt a fejede­lem kezében tartotta süvegét. Ennek végeztével az asztalhoz ölt s enni kezdett. Ekkor foglaltak helyet a vendégek is, a főudvarmester által kijelölt helyen, úgy azonban, hngy a fejedelmi pár és a vendégek he­lyei közt legalább két arasznyi üres tér maradt. Egy inas ott állott a fejedelem háta mögött s az egész idő alatt kezében tartotta a fejedelem kardját és buzogányát. Valahányszor ivott a fejedelem (pedig Apafi gyakran ivott I; a főpohárnok mindannyiszor egy kis ezüst tányérra töltött a borból s azt a feje­delem szemeláttára megiita, csak azután töltött a fe jedelmi párnak ugyanabból a borból.j§ Ebéd végeztével ismét volt asztali áldás, s a menet ugyanazon sorrendben, mint előbb, visszatért a fejedelem belső termeibe. Azóta a kor, a változott szokások sokat módo- itottak mindezeken a szertartásokon, s ma már na­gyon különösnek tűnnék föl, ha egy helyen hasonló szokásokkal találkoznánk. A régi magyar jelleg fele­désbe ment. Miként Apor Péter keserűen mondja; »minden esztendőben uj-uj mód, vagy a mint a né­met mondja, náj módi vagyon ; úgy hogy mentői in­kább szegényedünk annál nagyobb titulusra és cif­rább paszomántos köntösökre vágyunk, és már az atyáink szokott cledelit meg sem ehetjük, hacsak né­met szakácsunk nincsen és különbnél különféle drága ételeket nem főz.» K. F S Z A T M Á R-N É M E T I. _ Távozó ügyvéd. Dr. Fon Antal szatmárnéme­ti-i ügyvéd, a napokban városunkból Kalocsára köl­tözködött, hol már meg is nyitotta ügyvédi irodáját­— Véres összeütközés oláhok és magyarok, között. A krassói kerületben nagy izgatások folytak a román nemzetiségi jelölt érdekében. Ennek az izgatásnak volt az eredménye, hogy az amaci oláhok nagyon dühösek voltak a magyar jelöltre, dr. Pilisy Istvánra és a reá szavazó választókra. A szintén Amacon lakó, de az ottani olahsággal amúgy sem jó viszony­ban élő magyarok Pilisyre szavaztak; ezért az amaci oláhok közzül vagy huszonötén- har­mincán kapákkal, fejszékkel megtámadták az országúton a választásról szekereken hazaérkező magyarokat, akik szinten annyian lehettek, mini ők. Véres verekedés fejlődött ki, úgy hogy két oláh ember, Kovács József és Drágos György halva maradt a küzdelem színhelyén, másik két oláh pedig, névszerint Suta György és Suta János életveszélyes sérüléseket szenvedett. A magyarok közzül is többen megsérültek. A csendőrség erélyes nyomozást indított. — Nöegylet kiadása április hóban. Árvaháznak 127 K 68 f. Szegények segélyére 176 K Rögtöni se­gélyre 8 K. Vegyes kiadás 15 K. Összesen 326 K 68 f. — Táncmulatság. A Szalmár-Németi iparos dalegylet Pünkösd első napján tartja dalesté­lyét, melyre az előkészületek már is folynak. Ezen mulatság jövedelmét az István király napján tartandó bikszádi kirándulás költségeire fordítják. A mulatságon résztvevő közönség jegyszelvényei a bikszádii hangversenyre is érvénnyel bírnak, csupán a mérsékelt vasúti jegy lesz fizetendő. — Óvás. Tudomásomra jutván, hogy több tál - mudtanuló (bocher) azon ürügy alatt, hogy nálam, vagy rabbi ülnököm Klein Ignácnál tanulnak, hitköz­ségem egyes nemeslelkü tagjainál heti vagy havi pénzsegélyt kéregetnek és kapnak: kötelességemnek tartom az igazság és köztisztesség érdekében ezennel kijelenteni, hogy ez idő szerint ilyen segélyre szorult lalmudtanuló sem nálam, sem a nevezett rabbi ülnök­nél egyáltalán egy sincs és a ki mégis ilyennek adja ki magát kellő igazolás nélkül, egyszerű csalónak tekintendő. Szatmár, 1906. május hó 4-én. Dr. Jordán Sándor, főrabbi. — Ügyvédi vizsga. Dr. Tanódi Endre ügyvédjelölt az ügyvédi vizsgát Budapesten letette. — A csendörségi laktanya. A csendőrség már átköltözött a Kossuth Lajos-utcai laktanyáról a Rá- kóczy-utcai uj laktanyába. Volt alkalmunk az épület belsejét megtekinteni. A lakások nagyon nyirkosak, ugyannyira, hogy a falhoz támasztott botot néhány perc múlva egészen vizessé teszi a falból kipárolgó nedvesség. Éppen igy megszállja a nedvesség a legény­ség ruháit, fegyvereit is. Elképzelhetni, hogy ebben a még eléggé ki nem száradt épületben milyen egész­ségtelen lehet a bennlakás. Mutatkozik is ez már. Rövid pár nap alatt három ember jelentett beteget szemfájás miatt, mások hülésről panaszkodtak. Min­denesetre szükséges leend sürgősen intézkedni az iránt, hogy a szobák fűtés által kiszárittassanak. — A lak­tanya különben is szűknek bizonyult. Ennélfogva talán egy szárny épületet kellene csatolni az épület baloldali hátsó részéhez. — Menhelyvezetőnöi kinevezések. A »Szatmár- vármegyei Széchényi Társulat« igazgatóválasztmánya 1906. évi május hó 15-étől 1906. október hó 15 éig terjedő időre Alsófernezeljre: Bernhardt Kornéliát, Alsókomoródra : Szüts Annát, Amacra : Ari Lajosnét, Angyalosra: Szombathy Gizellát, Apára: llosvainót, Atyára: Molnár Terézt, Avasfelsöfalura : Stéber Ilonát, Barlafalura: Csernus Viktóriát, Batizra: Viler Mihály - nét, Botpaládra : Nagy Irmát, Börvelyre: Kis Esztert, Csegöldre : Sepsy Ferencnét, Csekére : Torna Júliát, Csengerre : Geiger Ilonát, Csbagosra : Gulden Erzsébe­tet, Csujfalura : Maklary Zsófiát, Csomaközre: Torna Máriát, Dengelegre: Vajda Máriát, Dobrára: özv. Tolnaynét, Érendrédre: Takács Erzsit, Érkörtvélyesre: Kelemen Máriát. Fábiánházára : Martikány, Malvint, Gebére: Szekeressy Piroskát, Gencsre: Bene Kálmán- nét, Géresre: Varga Máriát, Gilvácsra: Markovits Ilonát, Győrietekre : Komorócy Annát, Hlaposra: Cincás Mártonnet, Hiripre: Medák Antóniát, Hodászra: Bányay Zizát, Homokra: özv. Bugyinét, Hoszufalura : Dongelovits Izát, Irinyre: Tar Rózát, Istvándira: Török Ilonát, Jánkra: özv. Benitzkynét, Jármira: Ágostonná Antal Ilonát, Józsefházára: Heinrich Júliát, Kjánosira: Dani Emmát, Keérre : Nagyné Jankovits Katát, Kda- rócra : Cseh Ilonát, Kisarra : Görömbey Ilonát, Kis- majtényra : Kovács Amáliát, Kisnaményra : Szoboszlay Szerénát, Kocsordra: Jakab Katát, Kohóra: Óváry Ilonát, Kölesére: Bocskay Kornéliát, Kömörőre: Ko- váts Júliát, Kremetére: özv. Szintaynét, Béltekre : Zaveckynét, Krassóra: Reményi Erzsébetet, Sztmiklósra: özv. Katónét, Lázári: özv. Joó Jánosnét, Mezőpetrite: Nagy Irmát, Mikolára: Dobrossy Rózát, Mteremre : Vörös Máriát, misztóllalura: Mándy Ilonát, Nagyarra: Hajdú Gizellát, Ndobosra: Kallós Etelt, Necsedre; Pá- pay Rózát, Ngócra: Koós Bertát, Nkolcsra: Bura Erzsit, Nmajtényra: Bacskó Máriát, Npaládra: Stauder Júliát, Npeleskére: özv. Papp Árpádnét, Nszokondra : Kosztelnik Mariát, Nántüre: Tar Ilonát, Nycsaholyra: Böhm Lujzát, Nyvasvárira: Melegánét, Nymegyesre : Henyinét, Olcsvára: Tolvay Júliát, Olcsvaapátiba: Pá­pai Terézt, Opályira: Jelinek Jánosnét, Óvárira : Me­dák Máriát. Panyolára: özv. Vargáné Antal Bertát, Paposra: Szazer Ilonát, Parasznyára: Berecky Idát, Penészlekre: Benyák Máriát, Patóházára: Marosánnét, Porcsalmára : Léderer Irmát, Pátyodra : Dukász Honát, Remetemezőre: Inglotth Jánosnét, Résztelekre : Brezsak Jánosnét, Részegére : Márlonffyne Meixn Jolánt, Sá- lyira: Király Jolánt, Sándorfalura: Fekete Máriát, Sárközre: Brunner Terézt, Sujlakra: Heffner Etelt, Berkeszre: Brand Izabellát, Sonkádra: Farkas Emmát Szszegre: Bunyitay Erzsit, Szinfalura : Krémer Ilonát, Tiszabecsre: Gyimothy M., Tőketerebesre: Ditrich Ilont, Tunyogra: Fazekas Ágnest, Tyúkodra : Henxler Annát, Udvarira: Bodornét, Vállajra: Tempfli Ilonát, Vamfalura: Fazekasnét, Veté-ue : Novák Gizellái, ve- zendre: özv. Less Jánosnét, Vitkára: Kocsis Júliát és Zsadanyra : Kovács Júliát nevezte ki. Aki kijelölt helyét e ho 15-éig nem foglalja el. lemondottnak fog tekintetni. Menhelyvezetőnöi állas iránti kérvényeit ezentúl évrói-evre szolgálati bizonyítvány s oklevél Csatolása mellett, a társulat Igazgatóságához február havában nyújtandók De. Okleveles óvónők s ezek közzül első sorban tanítói árvák tarthatnak igényt, kineveztetésükre. A helyben lakó kinevezettek kineve­zésüket a Rákóczi-utcai áll. isk. házfelügyelőjénél vehetik át. — Öngyilkosság. Balog Ferenc udvari-i lakos ré­szeg állapotban a Szamosba dobta magát öngyilkos- sági szándékból. Azonban a hideg vízben valahogy meggondolta a dolgot s átúszott a túlsó partra. Ott lefeküdt, aludt vagy két órát; mikor pedig felébredi, újra előfogta a keserűség, tehát visszaugrott a Sza­mosba. De ismét meggondolta a dolgot s átúszott a túlsó partra. Látta, hogy a vizben Ő nem tud meg­halni, a korcsmába ment tehát, bepálinkázott, s a fé­szerben felakasztotta magát. Mire észrevették, meghalt. — Automata ajánlott levelek felvételére. Május elsejétől kezdve egy uj magyar találmány illeszkedik be a postaszervezetbe. Május elsején felállították a budapesti főposta hivatalában és a gyárutcai posta- hivatalban az ajánlott levelek felvételére szolgáló automatákat. Bennünket szatmáriakat ez a találmány közelebbről érint, a mennyiben az egyik feltaláló Fodor Antal szatmári születésű, középiskolai tanulmá­nyait a szatmári kir. kath. főgimnáziumban végezte. Édes testvéröccse Fodor Ferenc dr. fogorvosnak. Ta­lálmányát most az egész világon szabadalmaztatja. — A szatmári lóverseny feltételei. 1906. szeptem­ber 23. vasárnap. 1. Mezei gazdák versenye. Dij 200 korona. Ebből 100 K az első; 60 K a második ; 25 K a harmadik ; 15 K a negyedik beérkező lónak. Táv. kb. 1600 m , futhat minden Szatmárnémeti szab. kir. városi és szatmármegyei föld mi velő kisgazdának tulajdonát ké­pező 3 éves és idősebb lova .nyeregnélkül. Legalább 5 lónak kell indulni, hogy a dijak kiadassanak. 2. Sikverseny. 1150 korona; ebből 800 K Szatmár szab. kir. város által adva, 350 K az Urlovasok szö­vetkezete által. 800 kor. az első,; 200 K a második ; 100 K a harmadik; 50 K a negyedik beérkező lónak. 3 éves és idősebb lovak részére, melyek az 1905. és 1906. években 760 K értékű versenyt nem nyertek. Táv. kb. 1600 m. Teher 3 é. 66. 4 é. 70. 5 é. és id 73 kg Kanca és heréitekre 1 és fél kgr. kevesebb.' Minden 400 kor. össznyeremény után 1 kgr. több hal­mozva 3 évnél 7 kg.-ig, 4 é. és id.-nél 5 kg.-ig. Fél­véreknél 3 kgr. engedmény. Lovasok, kik még ver­senyt nem nyertek, 5 kgr. súly engedménynyel lova­golhatnak. Beiratás 10, K további 10 K az indulóktól. 3. Hölgyek dija. Vadász-verseny. 200 K értékű liszteletdij az elsőnek, 100 K értékű tiszteletdij a harmadik beerkező lónak, 4.-ik beiratási-diját menti. Táv. kb. 4000 m. Szatmármegyében vagy Szatmár­jíoé £ász!6 óra= és — é ks45er»Uä5letet f. évi május hó l-én a Gilyén József úr házába, a Szlávik Zsigmond ór üzlete mellé helyeztem át, | Joó lUásatló utóda*

Next

/
Oldalképek
Tartalom