Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-06-20 / 49. szám

2-ik oldal. SZATMÁR-NÉMET1. Szatmár, 1906. junius 20. hoz küldött közleményét s megjegyzi, hogy azt lapunk irányának megfelelő kommentárral kel­lett volna kisérnünk. Mi, kezünkhöz jutván az ináncsi Pap Kálmán közleménye, azt azért közöltük le, hogy a megye-gyűlésen történlek felől közön­ségünk minél jobban tájékoztatva legyen. Hogy kommentárral nem kisértük, két oka van. Először is nem tartozunk kommentárt írni semmiféle közleményhez, másodszor szükségte­lennek is tartottuk azt e közleménynél, mert hiszen bárki megbírálhatja a dolgot, hol van náncsi Pap Kálmánnak igaza, hol nincs. Hogy pedig irányelveinkkel ellenkezésbe eddigelé nem jöttünk, mindenki láthatja lapunk­ból. Mi a koalíció politikáját támogatjuk s első sorban a függetlenségi politikát, annyira, hogy a függetlenségi párt politikájánál is már-már tovább tartunk; azonban mindaddig, mig csak valami remény lehet a koalíció politikájának jogosult érvényesülésére, igyekezünk a koalíció jelenlegi politikai taktikáját szem előtt tartani. Egyébiránt különösnek tartjuk az általunk nagyrabecsült koalíciós iaptárs fölényes hang­modorát, amelylyel talán bennünket leckéztetni akar. híre k. — Az ügyvédi kamarából. A szatmárnémetit ügy­védi kamaia dr. Stoll Tibor nagybányai ügyvédet lemondás folytán tagjai sorából törölte és iratait dr. Vass Gyula nagybányai ügyvédnek adta ki. — A szatmári püspökség. Az »Északkeleti Újság« legutóbbi számában azt Írja, hogy szatmári r. kath. püspökké dr. Boromisza Tibor kalocsai őrkanonokot nevezik ki. — A hir azonban még megerősítésre szorul. — Az állami tisztviselők fizetés rendezése. A pénzügyminiszter által a múlt szerdán benyújto t költségvetési javaslatban szó van az állami tisztvise­lők íizetésrendezéséről is, a mennyiben be fognak töl­tetni az üresen hagyod első fokozatok és megkapják a 200, illetve 400 K korpótlékot mindazok a IX. és XI. fizetési osztályba tartozó tisztviselők, a kik ugyan­abban a fizetési osztályban 16 illetve 20 év óta szolgálnak. — A zenedeí koncert. Junius 16. és 17-én tartotta meg a zenede évzáró hangversenyét. Nem akarunk bele szólani a zenede igazgatóságának a dolgaiba, annyit azonban bátorkodunk megjegyezni, hogy a hangversenyek ideje nem a legsikerültebben válasz­tatott meg. Ugyanis a különben is forró nyári napoknak legmelegebb időszaka — d u. 3 és 5 óra közt — nem hangversenynek való idő; fárasztó ez nagyon a közönségre, a mely ugyanis a mellett, hogy a sze­replők játékát hallgatja — sokat törődik azzal is, ho­gyan lehetne valahogy a nagy meleget türhetőbbé tenni — de különösen kellemetlen ez a szereplőkre, a kiket a nap melegen kivül még az úgynevezett lámpaláz is — tisztelet a kivételnek — hevit. A da­rabok megválasztására is van egy pár szavunk : Mindig akadnak a növendékek közt úgy nevezett „ tehetségek.“ Hogy bensőben miben nyilvánul a tehetség — azt eddig a legnagyobb lélekbúvároknak sem sikerült meg­állapítani — külsőleg azonban igen könnyen felismer- helő diagnózisai vannak, igy p. o. a zeneoktatásnál a tanár kitüntető elismerése, dicsérő nyilatkozatai, kü­lönösen pedig, hogy a „tehetség« a koncertekre ne­hezebb darabokat kap. Mi ennek a következménye ? Hogy a gyakorlatokkal egy nehézségi niveaun nem álló hanem azoknál sokkal nehezebb darabbal a sze­replő nem birkózik meg; igy aztan, ha esetleg oda­haza, vagy a tanárja előtt a szereplő hibátlanul is játsza darabját — a nyilvánosság előtt kikerülhetlenek lesznek a »gigszerek “; „ez úgy egymagában a játék sikerülte szempontjából nem valami erdernieges dolog, de fontos annyiból, hogy a szereplőnek randszerint el veszi a kedvéi a nyilvános fellépéstől. Sokkal helye­sebb volna a gyakorlatokkal egy nehézségi fokon álló — sőt azoknál Könnyebb darabokat kiosztani, mert ez önbizalmat öntene a szereplőkbe és a közönség is szívesebben hallgatná a technikai nehézségekkel köny- nyen megküzdő játékosokat. Mindez azonban csak bizonyos kivételekre áll — általánosságban csak a legnagyobb elismeréssel emlékezhetünk meg a szom­bati es vasárnapi hangversenyekről; haladas az egész vonalon, csupa ambitio, csupa törekvés es epen ebben rejlik a legnagyobb előnye a zenedének, hogy az együttes tanulás folytan előrehaladási vágy, mond­hatnánk verseny fejlődik ki a növendékek közt, árui a sikernek egyiK legerősebb biztosítéka. — Juni. 16-án szombaton a Koncert l-:,ő szama Cznkor i- rancziska biztos kézről és kiváló zenei talentumról tanúskodó hegedü-jateka volt. Ezután Reiter Rózsi Wéber gyö nyörü Polacca liriiiante-ját jatszotia nagyon szép technikával, majd l'anódy Anna hogedü-jatekaban gyönyörködött a közönség — a fiatal szereplő újabban igen sokat haiadt — hangképzése teljesen biztos és tiszta Kolozsváry Mariska nagyon szépen dolgozta ki darabjának válogatott nehézségeit; a kis tejes Mariska korát meghaladó zenei iuleitigenliáról tanúskodott. Nyárády Margit Gneg gyönyörű melodikus Berceuse- jat játszotta egyik számnak — a darab megvatasztasa igeu szerencsés volt es szerencsés volt a darab, hogy ily kezekbe került; a Chopin Walzerben a szereplő kiváló technikáját szemleltük. Nagyon sikerült volt a négy hatal Hegedűs vonos négyese és végül a két zongorán nyolc kezre előadott Tannhäuser nyitány. A 17-iki coucertneK 1-sű szama Kovács Margit zon­gora jatéka volt; a bajos szereplő fényesen megfelelt a hozzáfűzött varaKozasuak. igen kedves volt a kis Halász Hözsktí hegedujuteka. Deli Margit nagyon szép gonddal dolgozta ki darabjának finomságait. Halász tíandor valóságos hegedűtaientum — az eddigiekből kiindulva biztos haíadast jósolhatunk neki. Hawel Edith elsőnek egy Liszt átiratot, másodiknak egy Liszt rapsódiát játszott; mindkettőben erezhető volt a zon­gora-zseni, a ki nem ijedve meg a technikai nehézsé­gektől — fiatalos és dicsérni való ambitióval vállal­kozik a nehéz szerepekre. Fogarassy Juliska egy Beethoven concertet játszott; nem akarunk összeha­sonlítást tenni, annyit azonban mondhatunk, hogy ez az egyik legsikerültebb számja volt a hangversenynek. Utána Fejes Mariska és Tanódy Anna kettős concertja következett, majd Fogarassy Juliska és Nyárády Margit adták elő igen szép összjátékkal két zongorán Schumann egy variátióját. (—zy.) — Uj gyár városunkban. Egy vasgyárnak váro­sunkban leendő fölállítása tárgyában mozgalom indult meg, melynek élén György Endre, volt földművelés­ügyi miniszter áll. A vasgyár vasöntővel és gépész­iskolával lesz kapcsolatos, s ez utóbbi növendékeinek sorából kerülnek ki később a gyár munkásai. — Három uj törvényszék. Legközelebb három város, Nagykároly, Ungvár és Baja uj törvényszéket kapnak. Legelőször az uugvári törvényszéket fogják szervezni, inig a két utóbbi közzü> a uagykárolyi tör­vényszék szervezése az annyit emlegetett megyeren- de/.éssel lesz kapcsolatos. E kérdéshez közzelebb hozzá szólunk. — A zeneiskola igazgató-tanácsa f. hó 15-én ülést tartott Dr. Vajay Imre elnökletével, — melyen megállapította az évzáró vizsgálatok sorrendjét; tu­domásul vette, hogy a legutóbbi vizsgálat a pénztárt rendben tálalta; a magánvizsgálatok diját 30 koroná­ban állapította meg, mely egyenlő részekben az igaz­gatót, a szaktanárt és a zeneiskolát illeti; intézke­dett az évi értesítő kiadása iránt; meghatározta a zeneiskola által kiadandó bizonyítványok szövegé*. Végül az oktatás rendjét az eddiginél könyebb s ke­vésbé terhelő formákban állapította meg, mely nem lesz nebez a növendékekre, de minden esetben meg­felel az oktatás jól felfogott céljának. — Az ev. ref. felső leányiskola tornavizsgálata az intézet nagytermében junius 13 án, d. u. 4 órakor foiyt le. A leánysereg a torna-egyenruhában inár önmagában bájos volt s jobbára a svéd tornászat köréből vett gyakorlatait kitűnő eredménynyel, kerek- deden és össevágóan végezte. Az elért siker a Pilhoffer Ida tanárnő érdeme. — Nyári mulatság. A Szatmár-Nérneti ev. ref. főgimnázium 1905—1906. iskolai évben érettségi vizs­gálatot telt ifjúsága 1906. évi junius 30-án a Kossulh- kerti kioszRban nyári mulatságot tart. Belépti dij személyjegy 2 kor., családjegy 5 kor. A bál tiszla jö­vedelme egy alapítványra fordittatik, melynek kama­tai a fdgitmiáziu a Koicsey-önképzőkörében évenként kitűzendő történelmi tárgyú pályatétel jutalmazására adatnak ki. Tekintve a nemes célt, felülfizetéseket köszönettel fogad a rendező bizottság. Kezdete esle 8 órakor. Jegyek előre válthatók Lővy Miksa ur könyvkereskedesében. — Kirándulás. Az Ezres asztaltársaság 10 éves jubileuma alkalmával f. hó 24-én, külön menetes ki­rándulást rendez Bikszádra. A dalegyesület is részt- vesz e kiránduláson. — Kiküldetés. Majos Károly szatmári volt anya­könyvi felügyelőt, belügyminiszteri titkárt ismét anya­könyvi felügyelőnek küldték ki Dévára. A lefolyt decennium valóban dicsőségesebb volt a város és ország történetében mint a lefolyt századok legfényesebb idői: A nagy asztalok retorikai iskolái nevelték egy évtized óta e város szóvivőit, város atyáit, képviselő jelöltjeit, képviselőit, Sipuluszból és Samuból sohsem lett volna nagyságos ur, ha nem itt csinálják a tréningét, — igy a parlamenti törf stárjai lettek, s az első mezőnyben canterben több lóhosszal könnyen bejöttek. Sőt Pósa is nálunk merítette az ihletet a szép versekhez, Bródy Sándor a fehér könyv eszméjét innen vitte el, mind bevallották, hogy a mit produkáltak, utolsó szóig itt profilírozták. Hát Teitelbaum táti, Reiter Jakab, Pirkler József tutti quanti lehettek volna a legokosabb emberek és az Ezres bölcsei, a kereskedelmi akadémia, a bikszádi vasút, az oratórium előadásainak eszméje szőnyegre kerülhettek volna, Poszvék N. az orpingtonokot be­mutathatta volna az Ezres nélkül, tovább megyek és azt hiszik, hogy a függetlenségi párt^és Wekerle kor­mánya soká uralmon maradhatnak az Ezres segítsége nélkül ? Soha! Hát a város leghíresebb báljait ki rendezte ? Hét országra szóltak azok ! És csak természetes, hogy az Ezres nevét tisztes bámulattal emlegették a.indig a honi és külföldi vi­láglapok. Ilyen fenomenális pályafutás után az »Ezres« vigan jubilálhat. Éljen az Ezres s éljen a jubileum. A késő, hálás utónemzedék ezer óv után reánk gondolva szintén fényesen jubiláljon a Honvédban, — vagy mivel az Ezres olyan hatalmas, mondja ki a jelen publikum, hogy leg-ajátabb személyében fogja ezt megcselekedni s ezért ezen időpontig élni bátor lesz! Mi mindent megtehetünk! Éljen a jelenlevők és távollevők nagy közönségé! Ezután dr. Fodor Gyula, az „Ezres« fáradhatat­lan és érdemdús igazgatója olvasta föl élénk tetszés mellett a tiz éves „Ezres« humorosan összeállított történetét. Végül dr. Fechtel János, diszelnöki jogánál fogva a jubiláris-est emlékére tiszteletbeli állásokat és el­meket osztogatott! Lássunk egy-kettőt: Orosz Alajos kiérdemüit elnököt tiszteletbeli diszelnökké, Teitelbaum Herman alelnököt tisztelet­beli elnökké, bajuszviselési engedélylyel. Kürthy Endre bátyánkat az efikette főmesterévé. Tanódyt az Ezres birodalmi főkancellárjává. Reiter Jakabot nagy követté Münchenben ; és megadta neki a legfőbb exequaturt Bräuhaus-keller székhelylyel. Kovács Ábrahámot tiszteletbeli diszszónokká. Csomay Imre alelnököt tiszteletbeli elnökké és az Ezres országgyűlési képviselőjévé. Radó Bertalant, tekintettel nyugodt vérmérsékle­tére az Ezres fő idegorvosává. Kun Lászlót — tekintettel szőlőtelepitési és vil- laépitési érdemeire — az Ezres fővincellérjévé. Rohrlich Sámuelt — tekinteltel népes családjára, tiszteletbeli édes apává. Egyelőre csak a cimet kapja; a jelleget majd akkor, ha jövőbeli szorgalmával ki­érdemeli. Jékei Károlyt az Ezres tiszteletbeli lovassági tábornokává. Dr. Heller Gyulát — tekintettel az építészet te­rén szerzett érdemeire, főépitő mesterré nevezte ki. stb. A jubiláris finom-asztal hölgyeit pedig együttesen az »Ezres« palotahölgyeivé. A finom asztal rendezősége a hölgyeket szép rózsákkal lepte meg. A jubiláris finom-asztal sokáig maradt együtt pompás hangulatban. lóé íászlé óra= és -------------- ■ f. évi május hó i-én a Giiyén József úr házába, a Szlávik Zsigmond úr üzlete mellé I *j*i ja r & I -■ Tisztelettel — -— - ■ |i/Kj' | joó Iyás^lő utóda#

Next

/
Oldalképek
Tartalom