Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-02-11 / 12. szám

X. évfolyam Szatmár, 1906. február II. Vasárnap 12 szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU orsz. képviselő. Felelős szerkesztő Dr. Komáromy Zoltán. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ===== Telefon'szám 80. == ____ ■_= Mi ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Küzdelmeink. Sokat szenvedelt hazánk egén sötét fel­hők boronganak. Százados sebeink kiújulva sajognak. Jövőnk képe a szomorú bizonytalanság ködébe vész. Ha valaha a honfiúi erények megnyilvánulására, önfeláldozó munkájára'szük- ség volt, úgy most igen. Nemzeti önállóságunkért, szabadságaink­ért, létünkért vivott hosszú küzdelmeink na­gyon megviselték nemzetünket. Életerőnk sor­vadásnak indult; gazdaságilag sinyledjük a ránk zudult sorscsapást. A nemzet törzse, a nép egészen elszegényedett. A faluk határá­ban a fiatal fák pusztulnak, vándorbotot farag belőlük a reményveszteit magyar. És mert a föld népe roskadozik az élet nyomaszló terhe alatt, magával huzza a többi réteget is, ame­lyek megélhetésének főforrása a föld népe. így megérzi az egész nemzet a súlyos helyzet hatását. Idegen államnak voltunk hosszú időn át kiszolgáltalva. Életerőnket mesterségesen csa­polták. Vérveszteségünk semmivel nem pótol­tatott. Ezt sinyledjük most. És ennek álkos nyomása alól akarunk egyszersmindenkorra szabadulni. Ezért vettük föl a nagy küzdel­met. Élethalál harc fejlődött ki gyötört nem­zetünk és gyötrői közt. Politikailag álljuk is a harcot. Elszántsá­gunk szilárd. Honszerelmünk rendíthetetlen. Nemzeti Jetünket az utolsókig védjük. A nemzet emberek összeségéből áll; em­berekéből, kik családok szerint élnek s ezek a családok társadalmilag vannak egymással ösz- szekötve. A nagy politikai küzdelmek végcélja tehát tulajdonképpen az egyes emberek, csa­ládok megmentése, föntartása, jóléte és boldog­sága. A legideálisabb gondolatnak is összefüg­gésben kell lenni bizonyos emberies céllal. Az ember boldogsága kell, hogy legyen minden­ben a végcél. A magyar nemzet nagy politi­kai küzdelme is tehát vég3ő céljában a ma­gyar hazában élő honpolgárok erdekeit szol­gálja. Ez az érdek pedig az, hogy a nemzet minden tagja jogot, szabadságot élvezzen, bol­dogulásának jogos eszközeitől meg ne fosztas- sék, jólétet és boldogságot teremthessen ön­magának és hozzátartozóinak. Meg kell védeni tehát a szabadságot, jogot, a jólét, vagyonoso- dás és boldogság eszközeit. Meg kell védeni elsősorban a bennünket eddig is sanyargató, szipolyozó és elnyomni akaró idegen hata­lomtól. S mig ez a nagy politikai küzdelem a politika harcmezején folyik, addig a társada­lomban is arra keli törekednünk, hogy a pusz­tulásnak indult javak megmentessenek. Köte- lessségünk legjobb erőink szerint az általános ; romlás következtében támadt szegénység istá- polása is. A szegénység, sajnos, nagyon nagy. A szegénység mellett ott áll a nyomor ré­me. Napról-napra hullanak szét családok, melyek jó napokat láttak. Aki pedig sze­A vén malom. — Mese. — Egy kellemes fekvésű csinos falu végén egy­szerű malom állott, egészen fából építve, de azért oly jól nézett ki, hogy dicsérte mesterét, ki oly ügyesen öiszeállitotta, mert falain egy repedés sem volt látható, tiszta ablakai pedig messze csillámlot- tak a napfényben. Gondosan ápolt kis kert vette körül a malmot három oldalról, mig egy felől a pa­tak zuhogott alá, hajtva a kereket. Ez a patak a hegyről jött s a malom alatt jókora tóvá szélesedett ki; itt úszkáltak aztán nappal a falusiak libái és ka­csái. Éjjel azonban nem mert senki a tóhoz köze­ledni, mert azt beszélték, hogy a holdfénynél fehér alak látszik a vízből felmerülni, egy vizitündér vagy hableány alakja. lalva s a drágaságot következő szavak kíséretében adta kis leányának: — Vedd e gyűrűt s jól megőrizd, mert régi becses tárgy ez előttem, mint a tavunk tündérének ajándéka. Egykor, még mint fiatal leány, a faluban voltam s az utczán két fiút találtam, kik a vízből kifogott halacskákkal játszottak s azokat kinozták. A szegény állatokat a homokba rakták s kegyetlenül örültek kínos vergődéseiknek. Én megdorgáltam a szívtelen gyermekeket, kötőmbe szedtem a halakat, elvittem a tóhoz s beraktam egyenkint a vizbe. Mi­kor kezemet utoljára vettem ki a vízből, ez a gyűrű volt ujjamon; a hableány tette rá azt észrevétlenül. Az ajándékot azóta mindig viselem s kérlek édes gyermekim, őrizd meg ezt te is s ne válj meg tőle soha. A kis leány zokogás közt tett haldokló anyjának Ígéretet. A malomban fiatal molnár lakott nejével és kis leányával. Jámbor, munkás emberek voltak s jólét­ben éltek. Azonban egykor nagy szerencsétlenség érte a falut, hirtelen tűz ütött ki s az megemésztett minden házat, csak a távol eső malom maradt meg, mert viz úgy is bőven volt megmentésére. De a fia­tal molnárné az általános rémülés közepette úgy megijedt, hogy fekvő beteg lett s nemsokára meg is halt. Az anya halálos ágyán egy arany gyűrűt hú­zott le ujjáról; a gyűrűbe értékes gyöngy volt fog­A helység lakói, kik nagy bajjal tudták saját életöket és jószágaikat megmenteni, elhagyták az el­pusztult helyet, szét vándoroltak a szomszéd helysé­gekbe s csak a molnár maradt ott gyermekével. Az özvegy molnárnak azonban végkép oda lett előbbi jókedve, hallgatagon, sóhajtozva végezte dolgát. A szegény kis leánynak igen szomorú gyermek­sége volt a magános malomban, mig körűi minde­nütt csak üszkös romok hevertek. Idővel azután ezek is elkorhadtak, elenyésztek s vadbokrok és csalánok nőttek fel helyökön, majd aztán cserjék és génynek születik, az az éhenhalás örvényő nek szélén imbolyog; s könnyen bele esik. Na­gyobb a szegénység, mint valaha. És ha a felebaráti szeretet és könyörületesség erénye, a szegények gyámolitására sietett eddig is úgy most nemes feladatának legfelsőbb ma- gasl atán kell hogy álljon. A tehetségesebbek segítsék azokat, akik tehetetlenül állanak. Ki tudja, mire készül a bosszúálló hata­lom ?! Jogainkról nem akarunk lemondani, az igát nem akartuk önként nyakunkra venni. Ezt akarja megtorolni rajtunk. Legalább is ilyen szándékot tanusit. Az intéző körök pöf- feszkedve hangoztatják, hogy Magyarország­gal tartományként kell elbánni s makacsságát hatalmi erővel kell megtörni. Politikai számításaikon keresztül huzni lát- 1 szik az idő. Ausztria szomszédságában vesze­delem készül. Németország és Anglia közt há­ború fog kitörni, s ebből aligha nem világhá­ború lesz. Az olaszok Trieszt-tartományt fog­ják követelni s valószinüleg komoly összeüt­közés lesz belőle. Délről Szerbia fenyegetőzik. Ausztria teste bomlásnak indult. A csehek elégedetlenkednek, az osztrák németek kikiván- koznak Ausztriából Németországba. Az oszt­rák kül- és belpolitika esztelennek és hülyé­nek bizonyult. ilyen helyzetben kétszer is meg kell gon- ! dolnia a tisztelt udvarnak, hogy helyes lesz-e j gőgös hatalmaskodással még jobban összebo- nyolitani a politikai helyzetet. fák növekedtek fel. A tó vizén nem úszkáltak többé ludak s kacsák, sárga és fehér vizirózsák széles le­velei libegtek a felületen s csak a békák hallatták szomorú egyhangú danájukat. Most már nem beszélt senki a hableányról, csak a fiatal molnárleány látta őt néha a világos holdfénynél, mikor szobácskájának ablakából kinézett. De nem félt a vizi tündértől s a mikor az feléje integetett, ő üdvözölte a bájos ala­kot. így mindketten miadegyre bizalmasabbakká let­tek egymáshoz s a meleg nyári éjjeleken a loány kisompolygott a malomból a tó partjára s beszélge­tett a tündérrel. A leány elbeszélte, mily magános életet él szót- lan, buskomor apjával, a sárga macskával s két vi­rágával, melyeket ablakában tart. Egy fukszia meg egy rozmarintő volt az. Ezek képezték egész háziéle­tét és társaságát. A hableány is sokat beszélt a víz mélyében lévő liűs lakásáról, hol halak, csigák és rákok lak­társai. Azt is mondta a leánynak, hogy jöjjön le hozzá lakni s éljen vele. De a molnárleány erre nem állott rá, mert mégis csak jobban szerette komor ap­ját, a vén malmot, a sárga macskát s virágait. Ezek­től nem akart megválni. Idővel a leányka szép karcsú hajadonná nőtt fel. Ekkor történt, hogy egy este nagy vihar dúlt az egész környéken s ebben a rósz időben egy lovag szállott le paripájáról, épen a malom ajtajában s a I csendes fedél alatt szállást kért addig, mig a viha jloó fászló óra és ékszer üzletét folyó évi április 15-én a Gilyén József ur házába a Szlávik -------------Zsigmond ur üzlete mellé--------------­he lyezi át. Tisztelettel Joó László utóda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom