Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-10-31 / 87. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATM ÁR-NEM ETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU országgyűlési képviselő. Fószerkesztó : Felelős szerkesztő : Dr. Komáromy Zoltán. Or. Havas Miklós. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. ■ = Teleíon-szám 80. -----Mi ndennemű dijak Szataiársa, a kiadóhivatalban fizetandők. Si tacuissess! . . . (V. M.) Szvatopluk nagy ivadéka, Hodzsa Milán, a főtót, megfenyegette Magyarországot. Coriolán Róma kapui előtt száműzetése pillanatában szelid, hízelgő kis macska volt a tót pártvezérhez képest, s átkai, fenyegetései hálál- kodások és dicséretek a pánszláv ezézár rémit- getéseihez képest. Reszkes Magyarország ! . .— mert ha elfelednél megijedni: Hodzsa Milán ur egész drótos pereputtyával együtt szövetkezik a proleláriatussal s Marx rakoncátlan gyermekeivel együtt fogja beorditozni az utcákat: droótoztááá! . . •— akarom mondani: vesszen a burzsoa! . . . Micsoda alkotmánytani lehetetlenség az, mivel Hodzsa Milán fenyegetőzik ? A tőtok, románok s tudja az Isten, hogy még miféle csodabogarak, szövetkeznek a szociálistákkal! Össze fog fogni a viz, a tűzzel. A nemzetiségek, kiket az államban uralkodó s vezető népfajjal szemben a közös származás, közös erkölcsök és erkölcstelenségek s a közös nyelv köt össze; kik soha nem létező jogokra s Ádám előtti történeti tényekre hivatkozva, nemzetiségi mivoltuk jellegét rá akarják erőszakolni mindenre, nemzetiségi rnivoltúk bélyegét rá akarják sütni egy olyan államban is minden intézményre, melyben ők végeredményében csak loyalitásbó! megtűrt polgárok; kik az állam hivatalos nyelve mellett is előjogokat s jogkedvezményeket követelnek a maguk külön nyelvének s akiket az uralgó népfajéval ellentétes népszellem hat át, szóval: akik a nem- ! zeti mivoltot a végletekig viszik s kik nemzeti j mivoltukban a legnagyobb soviniszták, — azok | akarnak bevonulni abba a táborba a melynek j zászlajára a hazátlanság jeligéjét írták. A nemzetiség egy fattyúhajtása a nem- ; zeti iránynak. így negativ irányú reakciója s tultengése a nemzeti államok alkotmánytani rendszerének. Tehát: a legszélsőbb véglet a nemzeti irányban. A szociáiizmus ellenkezőleg nem ismer nemzetet, csak népet. Nem ismer magyar államot éppúgy, mint nem ismer oláh vagy tót államot, hanem csak világállamot. Nem ismer állampolgárt, hanem csak embert. A szociális államot nem a nemzetté szervezett állampolgárok alkotják, hanem a társasággá szerződött nép. Nincs történeti múlt, nincsenek ősi hagyományok, melyek könyet csalnak a szembe vagy mosolyt az ajkakra. Marx tanai nem ismernek nemzeti büszkeséget, csak polgári hasznot. Róma összes fenmaradt kincseit nem becsülik annyira, mint egy fazék tőtött káposztát. Hogy egyeztethető hát össze ez a két ellentétes politikai irány? Hogyan lehetséges az, hogy azok, kik Magyarországot egyszerű geográfiai fogalommá s a magyar államot poliglot föderativ állammá akarják tenni, kik egy nagy lót országról állmodoznak, kezet fogjanak azokkal, kik megtagadják még a haza fogalmát is? Hodzsa Milán nagyon lekötelezne bennünket, ha ezt a képtelenséget megmagyarázni szives volna. Szolgálatot tenne vele az egész emberiségnek, mért hiszen megtanítana benőnket ezzel arra, hogy lehet összekeverni az olajat a vízzel úgy, hogy az olaj ne üljön külön rétegben a viz fölé. Pán Hodzsa világhírű ember lenne egyszerre, mert ha ő képes egy olyan alkotmánytani rendszert felállítani, melyben a nemzet-államot a szociális-állammal össze lehet foglalni, megoldotta az emberiség legnagyobb s legnehezebb politikai problémáját. Nem hisszük, hogy Hodzsa Milán erre képes legyen. De mi igen is képesek vagyunk megtanítani a képviselő urat arra, hogy — sokkal okosabb hallgatni, mint szamárságokat beszélni. Elvégre a beszéd meghallgatódik, legyorsiródik, kinyomatódik, elolvasódik — és megkritizálódik. S hova a fészkes fülemilébe lesz á nágyzságozs pán Hodzsá képviselő ur gyönyörű renoméja, ha ilyen szamárságokat beszél össze? — Hanem hát a szamárságoknak is van néha okos tanulságuk S ez az, hogy elvégre belássuk, hogy a nemzetiségekkel szemben eddig követett politikánkat tovább folytatnia, magyarság szup- remáciájának veszélyeztetése nélkül, nem lehet. Legyen vége az émelygős loyalizmusnak! Le a keztyüvel! Kesztyű helyet korbácsot a kézbe s e korbács ép az a dorong legyen, amelylyel Hodzsa ur hadonászott — a szocializmus! Egyik végletet a másikkal lehet és kell ellensúlyozni. A veszett kutya harapását is a szőrével gyógyítják. . . . T A R C A. II. Rákóczy Ferencz temetése napján. Irta: Dr. Gopoaa Endre. »Recrudeseuut dintina inelytae gentis Hungáriáé vulnera«— »Megújulnak a dicsőséges magyar nemzetnek sebei« ... — Igyekezete hires röpiratát az irod. történetben épen jeles tolla miatt szereplő Ráday Pál. — Fölujulnak a tetemrehivás e napjai alatt, de a kiöntött vér színe diadalmas bíborrá változott, a fájdalom szavát az öröm riadó kiáltása öli el.— Büszke zaj, éljenzés, vidám megelégedés között jönnek vissza a száműzött ek két évszáz után rég itt járó szellemükhöz. Fény, pompa, főnkéit beszédek és az — anélkül is könnyen elragadtatásba eső — nemzet mámorossokadalma jellemzik a mai temetést.— Nen volt ilyen temetés még soha! A porladó hantokat a föltámadás dicsőségében viszik keresztül az országon. — A pap fekete palástja nem hozza magával a megilletődés könnyeit s a Libera megrázó dallam beleful az éljenzésbe — Pedig temettünk ! Temetjük azt, kit »a magyar sóhajai« állítottak a »pórhad« élére. Temetjük újkori magyarságunk ideális férfi alakját, kinél szebb, rokonszenvesebb, hatalmasabb földes ura akkor nem volt e földnek. Temetjük azt, ki nemcsak vagyonban, hanem fájdalomban, szenvedésben, bántalomban és keserűségben is a legtöbbet örökölte őseitől. Látszott ez egyéniségén isi Mintha mindaz a bánat mi a kuruc költészet soraiból, sorai közül a szivekre ma is hat, mind tőle v*tte volna íorrását, mind az ő jellemének színét viselné magán; mintha mind az az öntudatos büszkeség, mi ugyanezen költői maradványokból magyarságunkra emlékeztet, az ő lelkének visszasugárzása volna, Egymagában, a mi népünknek, — ennek a diadallal, bajjal, örömmel veszteséggel, de faji hivatott- ságának folytonos ismeretével élő, népnek — képviselője.— Ma újra temetik, mikor magyarságunk az ő dicsőségének nevében újra születik, uj temetésekor uj virágzást igér. Temetjük itthon, mikor annyi év eszményivé tette már alakját, mikor csodálkozva kérdezzük, hogy annyi mondának, annyi dalnak hőse, hogy pihenhet a veretes koporsóban, hisz a magyar előtt úgy él neve, mint egy görög félistené. Ismét temetjük. Teste most már köztünk fog pihenni és hazaszerető lelke eltölthet minket teljesen. Az egész ország lázban van. Várják, ünnepük . . . Hát mikor először jött? Mint a fergeteg, s mint az aszú földre hulló nyári zápor: vihara lesöpörte az ellent, áldásos ereje pedig uj erőt adott szenvedő és bosszúért esdeklő hazájának, reményt a sok ideig vérkönyet hullató magyarnak. Élete csöndjét, békés nyugalmát áldozta fel hazája függetlenségéért, s mikor kezébe vette a fegyvert, — igy mondják — az elsőn 300, a másik nap 3000 embere volt. Előbb saját uradalmának kicsiny népe, másik héten a szomszéd vármegyék fegyveres magyarsága hódolt előtte, egy pár hó alatt övé az ország és az év végén számot tesz Európa politikájában.— A magyar könnyű lovasság szép napjai ezek. Fölujul a múlt hadverő, vakmerő világa: száguldó hirtelen támadás, gyors diadal keresés és . . . szenvedélyes rövid tusák után magasan leng a szűz máriás lobogó. Először Tököly seregének, a bujdosóknk, a maradványa, a beláthatlan lápok szegény legénye, a hajdúság áll a rutén csapatok mellé, azután a köz és főnemes világ valláskülömbség nélkül és veszedelmes viadalokban vonul Yégig a német sereg szóttiport roncsai fölött. Fényes szép világa, véres, de diadalmas csatái a kuruc-időknek! Hosszú időre el rejtőző hatalmas föllobbanása a boszut kereső faj magyar szabadságharcának! Mennyi örökéletü személyesülése a nemzeti fajképi alakoknak ? ! — Bercsényi, a „magyar Cromvell“,— mint gúnyosan nevezi a német szolga lélek.— A hűség példaképe, a fejedelem régi, kipróbált barátja, az ősi vidám, költői szellem arisztokratája, k>’ szónok volt, gyújtó, lángra keltő szónok, és eszméién nemcsak élni, de szenvedni, sőt lemondani és nélkülözni is tudott. Azután az erélyes és elszánt, a polgári erényekben nagy Károlyi Sándor, aki a csatatéren tevékeny és fáradhatlan tábornok, imádságos és mégis félelmes hadvezér, magánéletben a munka embere, a poj segítője. Hát a félszemü, a vak Bottyán, a fegyelmet tartó szigorú katona, ez ellenség réme, a rettenthetlen Joó íászló * — .. ........ f, or a» es = a Gilvén József úr házába, a Szlávik Zsiginond úr üzlete mellé ekSfieier-iit^letét ^ Tisztelettel . éifi május hó l-én 1#^^ | Jód lyásüfló utóda*
