Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-10-21 / 84. szám

2-ik oldal. Szatmär, 1906. október 21. bizonyosok lehetünk benne, hogy a bekövetke­zendő munkaiatoknál a tervezet anyaga a leg­magasabb körökben is figyelemre log méltatni. Ezekről tehát kell nekünk beszélgetni és ha már laptársunk cikkirója impulzust adott arra, hogy az ügyvédek bajait szellőztessük, viszont mi a magunk részéről azt óhajtanok, hogy a lényeges reformok kérdésében minél többször, minél alaposabban és mentül nagyobb jóakarattal váltsunk egymással cikkeket. A totalizator. Országos lapokban országos hirü emberek tolla- | ból évek hosszú sora óta jelennek meg közlemények, i a melyeknek célja az, hogy a lóverseny jálékiázában | megszületett ^totalizator a földszinéről elpusztiltassék. 1 Köztudomású, hogy nálunk az ország s/.ivében j minő rombolást visz végbe tavaszszal, nyáron és ősz- | szel ez a rettenetes hazárd játék. Csupán a tél ad , egy kis pihenőt az embereknek, talán azért, hogy az évnek egy szakában megtakarítást is eszközölhessenek és a szezonban annál nagyobb hévvel rakják fel va­gyonukat — egy lóra. Ha statisztikát csinálnáuk arról, hány ember lett öngyilkossá a totalizator miatt, hány gazdag em­ber jutott szegény sorsra es hány szegény ember jutott koldusbotra, ez a statisztika végtelenül szomorú volna. A legnagyobb baj ott van, hogy a középosztály is rálép arra a lejtőre, a melynek magaslatáról ugyan a könnyű szerencse csillagát látja ragyogni, de a mely- j nek lépcsői végeredményében előbb-utóbb feltartóz- tathatlanul az örvénybe vezetnek. A mi szép fővárosunk demokratikus szelleme utóbbi időben mindinkább nagyobb tért foglal el. Tapasztaljuk, hogy azok a vezető-férliak, a kik a demokrácia zászlajával kezükben szerepelnek a fóru­mon, minő nagy hatalommal bírnak és működésűket, melyet a köznép és a közjó érdekében teljesítenek: a hatalom legmagasabb polcán élő tényezők is meny­nyire respektálják. És mégis különös, hogy a főváros közönségének eme »nagy hatalma« semmiféle óvintéz­kedést nem tesz arra a célra, hogy a köznép krajcár­jait és megtakarított utolsó fillérjeit magával ragadó lóverseny-játék a kellő határok közzé szorntassék és maradjon meg annak, a minek tulajdonképen lennie j kellene. A lóverseny gazdasági jelentőségén kívül szolgál­hat mulatságképen és úri passióul a mágnásoknak, de semmi körülmények közt lehet eszköz arra, hogy nem — kor- és rangkülönbseg nélkül szerencsejátékot szolgáltasson mindenkinek. Azt hisszük, hogy a de­mokraták Budapesten nem fogják már sokáig tűrni e lónál szokatlan — hátra kapja a fejét s a mint meg­látja a kocsit, neki iramodik a nagy világnak. Mindaketten kiestünk a kocsiból, szetencsére baj nélkül, hanem a szép guir.mirádlisban nem parádézott többé senki. Darabokra törte a Lepke. Sokat utazó emberek mondják, hogy a vonat­ban kitünően alusznak, hanem a mint a vonat megáll és nem zakatol, a leggyakorlottabb vasúti alvó is felébred. Hát szakasztottan igy járt a Lepke. Érezte a kocsit a háta mögött, de teljesen kihozta a lói sodrából, nem bírta megérteni, hogy ha szekér, miért nem zörög. Az Ő zörgéshez szokott fülei izgatottan hallgatták a különös susogást, bizegést, a mely a gummikerék nyomán támad. Ilyet az ő puritán vi­déki lófüle még nem hallott. S a jó, a jámbor Lepke, a ki — igenis : »a ki« — közelment a csépiő istergő gőzgépjéhez, de még a városi villanyos sem tette bokrossá, — most eszeveszetten megfuta­modott egy kocsi elől, a melyik nem zörög. Ez volt — mondom — a Lepkének egyetlen kirúgása a hámból, de ezt megbocsátottuk neki. Ugyan ki haragudnék a parasztemberre, a ki nem jól érzi magát a frakkban, klakkban ? Melyik falusi menyecske nem jőnoe zavarba, ha hirtelen uszályos, selyem ru­hába kellene neki járkálni? Vagy talán a bocskoros ember, a kinek lábát kimarja a kemény bocskor, nem volna-e esetlen a kényelmes lakkcipőben? Biz az mem járna benne pénzért sem. Jobban esik a paraszti lábnak a bocskor. Azontúl még jobban megbecsültük a Lepkét. — Bravó Lepke, jól viselted magad és úri ko­SZATMÁR-NÉMETI. lépfenének garázdálkodását. És ha talán gyöngék vol­nának azok a nagy urak ellen, a kik a lóverseny iutézményét a mai formájában föntartani kívánják — bizalommal forduljanak a mindenható néphez, a mely hogyha akar, mennyire tud tenni és kellő eredménye­ket elérni, bizonyítja a napokban töri ént franczia- országi eset, a mélynél az elégedetlen tömeg botokkal és ernyőkkel verte szét az egesz fényes és elegáns közönséget első és másodosztályú tribünjeivel egye­temben és ragadta el a tolalizatőr összes vaskazettáit, a szerencsés és szerencsétlen tippjeikkel együtt. Ez a példa igen mutatós. Reméljük, nem lesz reá szükség, hogy nálunk is megismétlődjék, de szivre- íett kézzel óhajtjuk, hogyha máskép nem lehet, ilyen forma Ítélettel legyen megbélyegezve ez a játék és a nép legyen az, a mely a saját mogrontóját pusztítja el a földszinéről. INNEN-ONNAN. Egy asztaltársasag alakult nemrég városunkban. Összeállónak nehányan, a kik együtt önkénteskedtek és hetenkint összejönnek fenntartani a katonakori barátságot. Elnökük is van. Egy asztaltársasági elnök­ségre mindenképen érdemes ur. Eljár az összejövete­lekre, elhallgatja a fiatalok katonakori meséiét, részt- vesz a kvaterkázásban. Az asztaltársaság hálás elnöke iráni. De mivel annyi pénzük nincs, hogy az elnök képét megfestessék, a múltkoriban nagyobb ünnepség keretében leleplezték az elnök ur jól sikerült — ama­teur — fényképét. Díszes rámában felakasztották a társaság állandó asztala fölött a vendéglőben. A le­leplezési ünnepély nagy dáridó keretében folyt le, a melynek során az elnök egy gyönge pillanatban be- invilalla az egész társaságot másnap ebédre. Másnap — természetesen — az egész társaság feketébe és fiakkerbe vágta magát és ment ebédelni. Minden asz­taltársasági tag névjegyet vitt magával a bejeieutés céljaira. Minden ur névjegyén rajta volt — mint már civileknél szokás — a tartalékos katonai rangja: tart. hadapród, tart. hadnagy stb. Csak egyetlen egy asztaltársasági tagnak nem volt a névjegyén semmi­féle tartalékos rang. Ő volt u. i. egyedüli a vendégek közt, a kit úgy vettek be a társaságba, hogy nem volt meg a kvalifikációja: nem volt katona. Avagy mint ezt kalonáéknáí mondjak: nem adatott meg neki, hogy el rje a legmagasabb kitüntetést, a mit civil elérhet: a tartalékos hadnagyi rangot. Roppant bán­totta a dolog. Restelte, hogy ő csak egy soros név­jegyen jelentse be magát, más mindenki dupla soros­sal. Kapta magát, elővett egy ceruzát és hamarosan odairt a névjegyére egy sort. Ilyen formán: X. Y. auf immer untauglich. * csiért, cifra szerszámért sem tagadtad meg egyszerű, falusi mivoltodat. Bizony külömbül viselte magát az én Lepkéin, mit egyik-másik férfi, asszony, tette volna. Lám, más lónak — ha csak egyszer jól tartják abrakkal — mindjárt oda. van a szelídsége. Olyan egynémelyik, mint a fiatal legény, ha pálinkát iszik: nem bir magával, de még más sem bir vele. II. Paraszt-lovak. Lám a Baracs Nagy Ádám szomszéd lovai mi­lyen istentelen dolgot vittek véghez. Egy kis pihenés­ben rőre kapott a két girhes csikó. Mikor aztán a szomszéd befogta őket, ágaskodott bennük a virtus, összedugtak, megkapták a nagy szekeret. Elszaladtak vele. Emberhalál lett a vége. Az öreg Salamon törté­netesen éppen akkor ment át az utca egyik oldaláról a másikra. Falun csendesen megy az ember, nem úgy mint a nagy városban. Villanyostól, robogó fogatok­tól, száguldó gépkocsiktól nem kell tartania. Szekér is ritkán jár nyári időn. A mezőn vannak. Az öreg Salamonnak nem volt ideje elugrani a vágtató bes­tiák elől. H:ába rángatta Baracs Nagy Ádám a lovak száját jobbra-balra, megesett a nagy baj. A rúd elütötte az öreg Salamont, a rudas ló éppen vaksze­men találta rúgni, a vastengelyü szekér álgázolt rajta. És ott maradt Salamon a csúnya, nagy sárban holtan. Pedig hát az Istentől — úgy beszélik a falu­beliek — nem ez volt neki rendelve. Mert megnyílt neki egyszer az ég. Nagy szó ez jámbor, öreg zsidók­Dr. Herman Lipótékról nemcsak külön rovaiot de egy egész külön újságol kellene szerkeszteni »Her­man Lipót és Vidéke« címmel. 5 mondd és olvasd : öt gyermeke van, a kik között primadonna, táncosnő, tragikai talentum van. Még a legifjabb sarja is a családnak, a ki mindössze két esztendős, adna anya­got a laphoz. Ez az egyedüli férfitagja (az apa kivé telével) a famíliának például a múltkor a következő- kép adta jelét annak, hogy nagy ember lészen belőle. Az édes apja Kis-Várdára ment, a hol a leánya — mint lapunk más helyén olvasható — vendégsze­repeit. Elutazása előtt sorra vette a gyerekeket, hogy kinek mit hozzon az útról. Egyik gyerek az Ellácska primadonnái csokrából kért virágot, Klárica cukker- lit, a fiú az gondolkozott, aztán kidüllesztelt melle! vágta ki: — Netem hozzon az apuszta ed plimadonnát, de tessz leden ész cinosz. Persze Dr. Herman Lipót büszkén látja fiában ébredezni a férfit és miníhogy most vőlegény, egyre azzal dicsekszik, hogy a gyerek »apja fia.« Természe­tesen ő ezt úgy érti, hogy Ő szeretne „fia apja“ lenni. d. HÍRE t\. Heti strófák. Hull a levél, hervad a lomb, Szüret elmúlt, — forr a bor, Hogy van kelmed, tekintetes Goluchowsky Agenorl Ne csodálja, hogy szivünkben Érdeklődés lángja forr, Borzasztóan szeretjük önt Goluchowsky Agenorl Szellő szárnyán kapjuk a hirt: Nem jár önre ott jó sor, Jöjjön hozzánk édes, kedves Goluchowsky Agenor. Tenyerünkön hordozzuk majd, Kijár Önnek tej, vaj, bor, Tárt karokkal várunk önre Goluchowsky Agenor. Munka után nyugodt enyhet Élvezhet itt mindenkor nál. Azt mondják, hogy annak a zsidónak, a ki egész életében jámbor, Istennek tetsző életet élt, különös menybéli kegyként megnyílik egyszer az ég. A mit aztán akkor kíván, az beteljesedik. Ritka dolog az ilyen nagyon. Hires szent embe­reknek adatik csak meg Istennek ez a kegyelme. Hát az öreg Salamon ilyen kiválasztottja volt Izrael Iste­nének. Hogy mit látott, mit nem az öreg a meny megnyílásánál: azt nem szabad elmondania senkinek. Térdreborult s mit kívánt volna egy jámbor, isten­félő, földi javakra nem vágyó zsidó ? Hosszú életet kért, hogy hosszú életen át szolgálhassa az Örökké­valót. Aztán ehol ni, egyszerre csak megbolondult két buta paraszt-ló és ilyen gáládul, istentelenül földbe juttatja Isten kiválasztottját. De azért ne gondolja senki, hogy most már nem hisz a falusi zsidó az Ur kegyelmében, az ég megnyíltában. A szegény, megboldogult Salamonnak fia mesélte el a szomorú esetet. — Bizony meghalt szegény. Csúnya halállal, nem jámbor, istenfélő zsidóemberhez illő módon múlt ki. Pedig ha az a két kutyának való állat el nem gá­zolja, hej de soká is elélt volna a jó apám, mert hát tetszik tudni, fiatal ur, hosszú élet volt neki Ígérve .... megnyílt neki az ég ... . Én jó falusi népem megmosolygom, de nagyon irigylem a te jámbor egyszerűségedet, a te bölcsel­kedés nélküli, becsületes vakhitedet. loó £ászló óra= és -------­-----­ék isíser-üacletét f. évi május hő l-én a Gllyén József úr házába, a Szlávik Zsigmond úr üzlete mellé h ■ ^ " ------------ Tisztelettel ................zzz ue iyeitem «i/fc* j0o ivás^ió i*tócio.

Next

/
Oldalképek
Tartalom