Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-01-21 / 6. szám

Szatmár, 1906. SZATMÁR-NÉMETI Január 21. jönnie, a leszámolás nagy napja, mikor a nemzet, az igazi, az egyetlen hivatott fórum fog j utalmazni vagy büntetni, akkor majd, ti ujjon nan keresztezett vitézek csak gyönyörködjetek- a kereszt fényében, pucoljátok jó fényesre fi ezt a kis klenodiumot, mert az lesz az egyet­len, miben gyönyörködhettek, ez lesz az egyet­len fény, mely rátok s maradékaitokra sütni fog, de ez a fény nem fog benneteket meg­menteni attól, n ogy jól kiéidemelt megvetésé­ben részesüljetek egy sokat szenvedett, sokat tűrő nemzetnek, mely a ti hitványságtoknak, gazságtoknak, pénzen megvásárolható szolga- lelküségteknek és csakis ennek köszönheti, hogy fel van dúlva az ország békéje, hogy nem tud­ja megérteni a király a nemzetét, nem mintha a jó akarat hiányozna benne, de mett ti kalan­dorok nem engeditek, hogy a magyar király magyarul lásson, magyarul érezzen együtt az ő magyar nemzetével. Addig pedig Rudnay Jakab es társai csak viseljék büszkén ezt a keresztet, melyet a nem­zeti ügy elarulasa, törvényeinknek megszegése, hazafiatlanság s tisztesség hiányának arán sze­reztek s melyet a hatalom a nemzet Golgothá- janak keresztfájából farag a „leggyászosabb ma­gyaroknak.“ Egy igen fontos sociális kérdés, I E becses lap legközelebbi száma ad hirt arról, hogy szatmár városából 222 egyén ván­dorolt ki 1905-ben Amerikába. A debreceni prot. lap pedig igy ir e tárgy­ban : »A föld kerekségen fővárosunk után New- York az a város, melynek legtöbb magyar la­kosa van.« Állapodjunk meg csak néhány röp­ke percre e tudósítások mellett. Igen komoly sőt aggasztó sociális kérdés ez, mely megér­demli a lelkiismeretes figyelmet. Édes hazánknak van elég földje, hanem ez a föld, mely tápláló kenyerünket adja, sa­játságos módon, csúszik lábaink alól kifelé. És a kié e könnye! vérrel áztatott hazai föld: az ezer éve itt lakó magyar nép, egyszer csak arra ébred, hogy a messze idegenben, Amerikában találja fel magát. Nincs hét, amelyen egész ha­talmas emberrajok ne kelnének át az Oczeá- non. Szomorú jelenség az, hogy a lefolyt esz­tendőben többen hagyták itt az édes hazai föl­Amint látom, egyiteknek sincs egyebe, mint keze, ; lába, meg hangja ... és mégis övé a sok nyáj, a í sok asszony, meg mi egyéb . . . Hiába mondották neki, hogy jóravaló ember [ minden cselekedetéért felelősséget vállal és elviseli a \ következményeket. Szolgál érte eszével és erejével, * szabadságával és életével. A fiú csak azt felelte, hogy ő olyan akar maradni, amilyen. Sokáig beszéltek még vele és végre azt a választ kapták, hogy ő a legelsők legelseje e földön. Mikor a vének látták, hogy a köteles tisztelettel sem akar adózni nekik, ismét a halai neméről akartak tanácskozni. Ekkor igy szólt hirtelen egy bölcs : — Megálljunk ! ... Én tndok egy büntetést, ! nagyon súlyos büntntést. Ti sohase eszelnétek ki j ilyent! A büntetés önmagában rejlik. Hagyjátok, men- ! jen az útjára! Adjátok vissza szabadsagát. A szabad­sága lesz a büntetése ! És ekkor valami nagy dolog történt. A fel- ■ hőtlen égből villám csapott le és iszonyatosat meny- ! dörgött. — Az emberek félénken görnyedtek meg és el- j szóledtek. És csak a fiatal, kitaszított sasfiók nevetett. ; Hangosan utána hahotázott az embereknek, akik most det s vándoroUak ki tőlünk, mint a hány szü­löttel szaporították a magyar anyák ezt az or­szágot. A helyzet annál sötétebbnek tűnik fel előttünk, ha meggondoljuk azt, hogy mig az újvilágba rendesen a munkás és egészséges emberek vándorolnak ki, addig azoknak tábo­rát, kik majd az eltávozottakat volnának hivat­va pótolni, ugyancsak megtizedeli nálunk a rémitőmérvü gyermekhalandóság, a nyomorú­ságos egészségügy, azaz magyarul mondva : a közegészség teljés hiánya. Az a kép, melyet ez adatok szerint jelen­leg Magyarország jövőjéről lefesthetünk ma­gunknak, nagyon sötét lehet. Fajunk szomorú pusztulását jelzi ez ! Annál sötétebb lesz ez a kép, ha meg­gondoljuk, hogy épen az a magyar faj vándo­rol ki honábul, amelyről jellemzően énekli a ko­szorús költő : »A nagy világon e kívül nin­csen számodra hely.« Hová lett a hires latin mondásnak mély értelme : »Extra Hungáriám non est vita ? !« Gondolkozzunk csak egy kissé e nyitott seb felett; hiszen saját vérünk folyik azon ki. A jelen aggasztóan szomorú politikai viszonyok mellett is megérdemli e fontos kérdés az em­beri figyelmet. Vájjon mi is akaszthtaná meg e végzetszerü áradatot ? Az a kormányakció, melyet a jelenlegi belügyi ügyvivő megindított s melynek első hirdetéseit tíiharmegyének cséfjai járásában épen a közelebbi napokban kezdte meg Ter- vey osztálytanácsos vezetése mellett egy kül­döttség, célhoz épen nem vezet. Ez nem fogja a kivándorlástól soha visszatartani a mi né­pünket. Radikálisabb kúra kell ide ; de amelyet a kormányok nenyuljhozzám — virágnak te­kintenek még ma. Hiába minden kísérletezés arra nézve, hogy olcsóbb kamata, törlesztéses kölcsönnel helyettesítse az állam a mostani uzsorás kamatú adósságokat. A nép nem sz e- reli vagyonát hosszú időre ellerhelni. Inkább nyögi a rémitő terhes kölcsönt; vagyha márnám Írja azt, összeszedi sátorfáját és megy Ame­rikába. Az államnak másoldalról kell a földéhezt és púsztuló nép felé a maga segitőkezét ki­nyújtani. Ott van birtokában első sorban a ré­mitő vallás alap és a papi vagyon. Nemzeti birtok az. Oszsza csak fel apróbb párcellákra és adja azt tiszteséges árért a népnek haszon­bérbe, azonnal megszűnik az újvilágba való népvándorlás. Micsoda szűklátókörű sociális po­litika is az, amely e roppant vagyonból meg- gazdagit néhány kortes kegyencet ; de a nép zömét pusztulni és zülleni engedni ? •! Tessék csak a kísérletet itt megtenni, ne pedig hosz- szulejáratu kölcsönökkel terhelni el a szegény kisbirtokos örökségét, De a kivándorlásnak van nálunk még en­nél szomorúbb lélektani alapja is. Nemcsak a föld van túlterhelve a rémitő adósságok miatt; s nemcsak az a baj, hogy sok kisbirtokos anyagi elmerülé.s előtt állván szökik a szószo­ros értelmében az anyai földől, amely aztán mindig jobban — jobban néhány birtokos ke­zébe csoportosul ... hanem megdöbbentőbb jelenség nálunk még az is, hogy itt, épen a a magyar kanaánban, nagyon sok az éhező em­ber. És ez a kép még sötétebb és siváraabnak tűnik fel előttünk, mint az előbb lefestett. A kinek csak érző szive van a köz nyomor iránt leheletlen, hogy meg ne induljon azon, hogy különösen igy téli időben lépten - nyomon láthat sápadt beeeselt arcú alakokat, a kikről mintegy leri a siralmas éhség. És ez a szomo­rúan megdöbbentő kép nem a munkaszeretet hiányát jelzi ám a magyar földön, hanem a munkahiányt. Ez kergeti leginkább idegenbe a mi véreinket is ; ez teszi néptelenné az orszá­got és kihaltá ma — holnap a községeket. Ez tölti meg bőven a hajókat s leszi magyar szó­tól hangossá a háborgó óczeánt. Álsociologu- sok ezen segítsetek mielőbb, mert rövid időn belől kikerül a magyar kézből a magyar fold.' dr. Márk Ferencz. A diszelnök. A politika nem hoz erkölcsi dicső­séget a szatmármegyei megyefőnöknek, Nagy László­nak, aki ez idő szerint még megyefőnök, de már legkö­zelebb kultuszminiszterként emlegették. Pedig úgy be­szélik, hogy ő ad benső tanácsokat P. Krislónak, mi­ként sanyargassa a törvényhatóságokat és a tisztvise­lőket. Hát nem elég ez Nagy Lászlónak? Más, igazabb dicsőségre kívánkozik ? „Mozgalom“ indult meg, hogy a 48-as idők egyik jeles harcosának, Vasvári Pálnak a szatmármegyei Nyirvasváriban emlékszobor állíttassék. A mozgalom szoborbizoltsági védnöke gr. Zselénszky Róbert. És diszelnöke mit gondolnak, ki? Nagy László. Nagy László törvénytelen megyefőnök egy hazafias mozga­lom elén, mint annak dísze! Micsoda kigúnyolása a nagy idők emlékének. Az abszolút hatalom embere a feaM^TITI —~~-f' kitaszítják és visszaadják szabadságát Szab.d lesz, mint volt az apja . . . De az apja, az nem volt ember ... ő pedig már ember! Törzsről-törzsre járt és rabolt magának nyájat, asszonyt, amint neki tetszett. Hiába lövöldözték utána a hegyes nyilakat, testét nem fogta semmiféle fegy­ver. Bátor, erős, ravasz és kegyetlen volt. Az em­berekhez sohasem fordult arccal. Kerülte őket. Csak a távolból látták őt az emberek, de akárki látta, fe léje lőtte nyilait. Sokáig csattangoit igy, de egy nap közelebb ment az emberekhez és amikor azok mogrohanták, kezét sem mozdította és nem védekezett. Ekkor az egyik bölcs, megsejtette tervét és gyorsan közéjük állott: — Ne nyúljatok hozzá ! Meg szeretne halni. Az emberek ekkor leeresztették felemelt keze­iket, nehogy megkönnyítsék annak a halálát, aki annyi rosszat tett ellenük. Körülállták és nevettek fölötte. A gúnyos nevetésre megreszketett a sasfiók min­den tagjában és önkéntelenül a melléhez kapott. Ek­kor hirtelen egy követ kapott fel és az emberek közé dobta. De azok kikerülték a dobást és a követ nem viszonozták kővel. Csak mikor a fiú kimerültén a földre hanyatlott, jöttek közelebb hozzá, hogy jól szemügyre negyék. A fiú felállt és megragadva egy földön heverő kést, saját mellének szegezte, hogy belédöfje, de mintha kőnek szegezte volna, eltört a kés. És iámét földhöz vágta magát a fiú és fejével ütötte a földel. De a föld is kitért előle, mert minden egyes ütés után gö­dör volt látható. — Nem bir meghalni! — mondták ujongva az emberek. Később aztán magára hagyták. A tiu háttal feküdt "a földnek és a magas, kéklő eget nézte, ahol mint fekete pontok, hatalmas sasok kóvályogtak. így feküdt arccal az égnek és szemeben annyi fájdalom volt, hogy ez a bánat az egesz földet megmérgezhette volna. És azóta ismét magára maradt. Szabadon, a ha­lált keresve. Nem érti sem az emberek szavát, sem az emberek teltet. Nem tud élni és nem bir meg­halni. Árnyék ő, amely mindig keres valamit — és siet, siet. És hí egy komor árnyék húz át a földön, amely sötétebb, nyugtalanabb és sietősebb, mint a többi, ott a sasfiók járt. V A« 1906. ovi most érkezett legfinomabb - és legizlésesebb =— ÚJDONSÁGOK ÜS! gyapjúszövet divatáruházában Deák tér 21. szám. megtekintését el ne mulassza senki mindenféle salon szövetek óriási választékban, valamint báli mellények is. JVlartin. Sonus «Ä O« JL*td* angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom