Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-04-22 / 32. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATWÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR NÉMETI-! IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. A függetlenségi párt tagjai fölhivatnak, hogy a pártügyek megbeszélése céljából minden nap, este 8 órakor minél számosabban jelenjenek meg az Iparos Olvasókör helyiségében levő függetlenségi körben. A függetlenségi párt irodája minden nap, reggel 8 órától kezdve hivatalos órákat tart a Csizmadia-ipartársulat l-ső emeleti kistermében. Vármegyei tisztviselők választása. A »Szatmárvármegye« cimü lapban: »Uj korszak uj emberek« cim alatt igyekszik valaki — szerinte — jól beosztani az esetleg megüresedő vármegyei tisztviselői állásokat, anélkül azonban, hogy az uj korszak szelleméhez híven egy kis szolgálati idő- és képzettségi statisztikát tekintetbe venne. Az uj korszak sokszor hangoztatott szelleméhez képest, jelen sorainkkal megpróbáljuk kimutatni, hogy a közvélemény, a nagyközönség érdekével az egyéni előhaladások miként lennének a vármegye tisztikarában érvényesíthetők. A főispáni állás most már be van töltve: es tehát kérdés tárgyát nem képezheti. Az alispáni szék kétségtelenül Ilosvay Aladár főjegyzőt illeti meg. Az ő helyére természetesen Nagy Sándor következnék, de ha irányában politikailag, vagy egyébb okból a vármegye bizalmatlan, — Jékey Sándor az, Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU. Felelős szerkesztő: Dr. Komáromy Zoltán. ki úgy szolgálati idejénél (14—16 évi,), mint képzettségénél fogva, különösen pedig az okból, mert a központban több ideig, mint aljegyző dolgozott és igy ez irányban nagyobb gyakorlaton szerzett, — a főjegyzői állásra a legtöbb joggal pályázhatnék. Azonban már a »Szatmár vármegye« fent nevezett cikkében kiemelt Péchy István főszolgabíró, főjegyzői állásra való hiva- tottsága iránt — ugyanazon mértékkel mérve — aggodalmaink vannak, mert ő szolgabiró is rövid ideig volt, és ott gyakorlatot szerezni rövidesen nem lehet; 1901-ben lett vármegyei II. aljegyző, és ott nem is lehetett annyi ideje, hogy a központi ügykörrel teljesen megismerkedjék, mert már 1904-ben főszolgabíró lett. Az ez állásban eltöltött szolgálati idő pedig határozatlan kevés arra, hogy a főszolgabírói hivatal minden feladatát valaki jól megismerje. Mi tehát természetesnek tartjuk, hogy a főjegyzői állást a vármegye oly emberrel töltse be, ki úgy szolgálati idejénél, mint munkakörénél fogva erre a mai viszonyok között a legalkalmasabb. És ha Nagy Sándor ez állásra — nem reflektálna — igy az aljegyzők köréből Mangu Béla vármegyei II. aljegyzőt kell arra legalkalmasabbnak tartanunk, mert ő úgy tudásban, mint szorgalomban oly munkaerőt képvisel, mely őt a főjegyzői állásra feltétlenül hivatottá teszi. Mangu ugyanis 1892 óta dolgozik a központban és 1895 óta aljegyző. Ha tehát a nemes vármegye valakinek java munkaerejét annyira fölhasználja, illő, és méltányos, hogy azt kellőképen honorálja is ; különösen SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10.............= T ele Ion-szám 80. .■ ----Mi ndennemű dijak Szatmáriul, a kiadóhivatalban fizetendók. pedig akkor, ha e választással, a közügynek is nagy szolgálaton tesz, és a központi ügyvezetést az alispánon kívül oly főjegyző kezére bízza, ki eddig mindég és mindenben a vármegye bizalmát megérdemelte. Igaz ugyan, hogy családi összeköttetésekkel nem rendelkezik, de miután folyton történik a hivatkozás a régi rendszer megdőlésére, — hát legyen csakugyan uj rendszer, mely csak az egyén és ember érdemeit akarja méltányolni és jutalmazni! Reméljük is, hogy Ilosvay Aladár mint leendő alispán tudni fogja azt a nagy érdeket méltányolni, mely a közügyek vezetésénél egyedül irányadó lehet, mely egyedül és feltétlenül parancsolja, hogy minden tisztviselői állás arra legalkalmasabb emberrel töltessék be. És habár a fentierre támaszkodva — az a mi szerény véleményünk, hogy a változatos: hol központi — hol rövid idejű járási szolgálat nagy gyakorlati képzettséget könnyen nem eredményez, — mégis ha a vármegye úgy látja jónak, hogy a főjegyzői állásra az erdődi járás főszolgabíróját emelje — már akkor igazán csak méltányosságot fog csak elkövetni, ha a két főszolgabírói állást, a két legrégibb központi aljegyzővel, Mangu Bélával és Kerekes Zsigmond- dal tölti be, a kik úgy szolgálati idejük, mint tudásuk és szorgalmuk révén erre kétségtelenül a legérdemesebbek. Legyen tehát a vármegye igazságos és minden bizottsági tag fontolja meg, hogy kire adja szavazatát és kire bizza a közügyek helyes vezetését! Dr. T A R C A. Őseink asztala. i. Olyanról írunk, a mi mindig korszerű ; a minek szintúgy megvan a maga története, mint akármely államnak, s a mely annál még annyiban érdekesebb, mert mindenki elismeri e tárgynak fontosságát s általános érdekét, ba nem is a múltban, de a jelenben mindenesetre. Hogyha visszamegyünk messze századokra, mikor még ott volt az otthon, a hol a korhadozó sátor, s ott volt a konyha, a hol a szükség helyet mutatott reá, néha a puszta földön, de gyakrabban a ló hálán, a nyereg alatt: sokat nem hozhatunk föl őseink Ínyencségének kimutatására. A mi kevésre szükségük volt, kitellett a nagyszámú nyájból, a föld terméséből, az erdőből, a patakok vizéből. Megették a húst, gyakran, a mi táborozásnál ma sem ritkaság, félnyersen, ittak reá, ha volt, valami lótejből készült arakszerü italt, vagy patakvizet; fűszerről persze még szó sem volt. A húsban nem voltak válogatósak. Megették a ló, ökör, juh és más kisebb állatok busát szerették a halakat s vadákat is. A lóhus különösen kedvelt lehetett, mert mikor Valha I. Endre alatt a pogányság zászlait fölemelte, az eltántorodott nép lóhus evésre tért; úgy látszik ez a pogány vallásra való áttérést jelképezte. Ezért tiltotta el szent István a lóhus élvezését, mint ősi, pogány szokásokra emlékeztetőt. A külföldi irók természetesen minden bolondságot ráfogtak őseinkre; az egykorú Regino emberhúst ád őseink szájába. Freisingeni Otto szerint mindenféle tisztátalan ételekkel éltek, sőt még az ő korában (a XI. században) is főételünk a ló- és macskahus volt, melyből őseink nagyon sokat ettek, s innen kapták a falók elnevezést. Úgy látszik őseink nyers vért csakugyan ittak, ha nem is rendes italt, de orvosság gyanánt. A régi népek fölfogása szerint a vér-ital bátorságot és erőt öntött az emberbe; s ha itták is ezt a magyarok, csakis e babonás fölfogásnak hódoltak. Italul tejből és mézből készült különféle készítmények szolgáltak. A bort csakis az európai civilizáció ismertette meg velük; hanem később annál serényebben törekedtek helyre hozni a mulasztást, s már Árpádkori királyaink közzül néhány abba ölte bánatát. Csakis ily töredékes adatok maradtak reánk a homályos pogány-korból, sőt még a királyság első szizadaiból is. Mikor aztán a belső állapotok megszilárdultéval a fényűzés mindinkább uralomra kapott az előbbi szokásokat is, melyekben a szükség volt a fő irányadó, fölváltotta a kényelem és a jólét. Mikor a magyar királyi udvar fénye ide csábította a külföld számos tudósát, ezek seregestől fölkeresik hazánkat, leírják tapasztalataikat, melyek reánk nézve rendkívül érdekesek és fontosak. Galeotto Marzio, jeles tudósa hazájának, Olaszországnak, hosszú ideig tartózkodott Magyarországon mint Mátyás király fiának Corvin János hercegnek nevelője. Ránk nézve valóban legokosabban tette volt az, hogy a nagy király jeles tetteiről és mondásairól egy munkát irt, melyet még becsesebbé tesz az, hogy az akkori műveltség állásáról is sokban fölvilágositást nyújt. Munkájából a XV-ik századi étkezési szokásokról megtudunk egyet-mást. Akkoriban a főétel őseinknél a hús volt, természetesen a legkülönbözőbbféle. Ették a lúd, kacsa, kappan, fácán, fogoly, seregély húsát, természetesen első sorban a marha , bárány-, gödölye-, szelid- és vaddisznóhust, ezenkívül a halak mindenféle nemét. Minden húst lében tálaltak föl, s e lé minősége minden húsételnél változott. íme a miben a francia konyha most reihekel, a sauce-ok különféleségében, az már őseink előtt sem volt ismeretlen. E husiét mindennemű fűszerrel készítették. Sáfrány, szerecsendió, fahéj, bors, gyömbér nagy szerepet játszott annak készítésénél; a nemzeti fűszer, a paprika, csakis a török hódítás alatt terjedt el minálunk. Ezek az erősen fűszerezett ételek nem igen lehettek a Mátyás király udvarában mindig nagy számmal idéző olaszok ínyére, kik ilyesmihez szokva nem voltak. — Négyszögletes asztaloknál étkeztek; ennek közepére tették a tálat, s kiki vett abból tetszése szerint; pedig külföldön, különösen Olaszországban, ekkor már elterjedt a szokás, hogy a főasztalmester kiosztotta az egyesek közt az adagokat. Nálunk kiki puszta Pörkölt A leskiválóbb kávéfaj°kbó1 ♦♦♦♦ Kapható: összeállított ♦♦♦♦♦♦♦♦ ^ j r j -m m keverék. Szentpetery M kávé!! ♦♦♦♦♦♦♦♦ ml kávé üzleteben.
