Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)

1905-03-15 / 13. szám

Szatmár, 1905. márczius 16. SZATMAR-NEMETI mentumos énekével egészen elbájolta a közönséget, mely nem győzött eleget tapsolni a kitűnő énekesnő­nek. A dalegylet énekelt most egy szép Honfi dalt, mely után színészeink a Bőthy-Rákosi féle Aranylako­dalomnak „Az ország szive“ cimü jelenetét adták elő. A legnagyobb kedvvel, hazafias ambícióval játszottak színészeink s egytől-egyig kiváló szépen játszottak. Pa­taki Riza nemes játéka, Szentes kitűnő Krausz bácsija, Krasznai hatásos Koltay-ja, Szőke, Tisztái és Ernyei buzgósága mind kiérdemlik a legnagyobb dicséretet. De nem lehet megfeledkezni a kitűnő rendezésről sem, mely a kuliszák közt buzgólkodó Pederdi kiváló ér­deme volt. A közönség együtt elénekelte a szózatot s az ünnepély szép emlékeivel eltelve távozott a színházból. — A kir. kath. főgimnázium ünnepe. Tegnap d. e. 10 órakor tartotta a kath, főgimn, ifjúsága március 15-iki ünnepélyét, melyen nagy számú és díszes kö- szes közönség jelent meg. Az ifjúsági vegyeskar szép éneke után Márkusz Lajos VIII. osztályos szavalat el a Talpra magyart tüzesen és lelkesedéssel. Ezután a vegyeskar szép magyar dalokat adott elő, mire Bérezi Béla VII. osztályos alkalmi költeményét Mol­nár Imre VII. osztályos szavalta szép felfogással és ritka szép előadásban. Úgy a sikerült óda szerzőjét, valamint az ügyes szavalót sok tapssal tüntette ki a közönség. Most Vinkler János VIII. oszt. tanuló tar­totta meg minden részében hatalmas ünnepi beszédét szónoki hévvel előadva, a mi a közönség osztatlan tetszését vívta ki. Ezután két zeneszám következett. Kishalmi Lajos VII. o. t. precíz és színes zongorajá­téka után az ifjúsági zenekar adott elő egy Szimfóniát, mely a Sándor Venczel vezetése és betanítása mel­lett méltó sikert ért el. Még egy melodráma jött: »Mi a haza ?« Ábrányitól, melyet Pirkler Zoltán VIII o. t. szép színezesse! adott elő, szavalatához a zongora kiseretet Biró Béla VIII. o. t. períektül látta el. Vé­gül az ifjúsági vegyeskar adta elő a Hymnuszt, ezzel a lélekemelő ünnepség végett ért. — A református főgimnázium ifjúsága is szép ünnepet ült tegnap délelőtt, melyre a főgimn. torna­termet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő intelligens közönség. A műsor első száma az énekkar csinos éneke volt, mely után Hajdú Árpád lépett elő s a Nemzeti dalt szavalta el ielkes hangon és szép hang­súlyozással. Az ünnepi emlékbeszédet Csüry Bálint VIII. o. t. tartotta, mely méltó volt a nagy nap emlé­kéhez s a nagyszámú hallgatóságot egészen magával ragadta. Ezután Boros Jenő szavalta el Vajthó László VII. o. t.-nak alkalmi ódáját eleven temperamentum­mal és szavalonak és szerzőnek bőven kijutott a tapsból. A főgimnáziumi énnekkar pompás záróéneke után bevégződött a hazafias ünnepély s a közönség a szereplők és rendezőség éltetésével eltávozott. — Március 15. a Szatmárhegyen. A szatmárhegyi hazafias polgársága ma délelőtt díszes ünnepélyt ren­dez a szabadság születésének emlékére. A városból nagy társaság ment ki a hegyiek ünnepségére, melyen Kelemen Samu dr. képviselőnk és Komáromy Zoltán dr. ügyvéd mondanak beszédet. Többek közt felmen­tek a Hegyre Uray Géza, Csomay Imre, Dómján Já­nos és még igen sokan. A délelőtti ünnepség után diszlakoma fog következni, melyen a szatmári kikül­döttek is megjelennek. — Március 15-iki lakoma. Szatmár város polgár­sága tegnap este ünnepi vacsorát tartott a Vigadóban, melyen mintegy 500-an jelentek meg s részt vettek azon a 48-as honvédek is, a kiket Uray Géza vendé­gelt meg. Az első felköszöntőt Kelemen Samu dr. képviselőnk mondotta, melyben a magyar szabadságra ürítette poharát. Utána Uray Géza a független polgár­ságot éltette ; majd Fekésházi Gyula és Gachal János a képviselőt, dr. Kelement köszöntötték fel. Komáromy Zoltán dr. a hölgyekre ürítette poharát. Még ezeken kívül számos hazafias felköszöntő hangzott el, melyek nagyobb részt vonatkozással voltak a márciusi nagy napokra és a politikai helyzetre. A társaság éjfél felé kezdett szétoszlani. — A kereskedő ifjak köre volt az első, aki már­cius 15-ikét megünnepelte. Vásárnap folyt le a szép ünnepség a városháza teljesen megtelt nagy termében. A két dalárda együttes megnyitó éneke után Páskuj Imre egyleti elnök hazafias szellemű beszéddel üdvö­zölte a megjelenteket, mire Szabó József adta elő „A rab“-ot Petőfitől, igen jó felfogással és kivteillel. Ezu­tán Jánossy Mariska k. a. énekelt egy pár dalt a Já­nos vitézből, még pedig tiszta, finom és kellemes han­gon, hogy úgy a színpadon sem énekelt nálunk János vitéz. Volt is rém sok tapsban része. Most követke­zett Osváth Elemér gyönyörű ünnepi beszéde, mely fénypontja volt az ünnepségnek s melyet kommentár helyett lapunk tárczájában közlünk. Végül dr. Komá­romy Zoltán szavalta el Ábrányi március 15-iki köl­teményét, az ő temperamentumos és kifejezésteljes előadásában, persze nagy hatással. Mire a két dalegy­let precízen előadott Honfi dala rekesztette be az énnepély műsorát. — Március 15-ike Mátészalkán. A szabadság emlék ünnepén, a mátészalkai iparos kör könyvtára javára a Hungária szálló nagytermében hazafias Ünne­pélyt rendezett este 7 órakor, a következő műsorral. 1. Hymnus. Előadta: az iparos Kör énekkara. 2. Nem­zeti dal. Petőfi Sándor költeménye. Szavalta : Horváth Sándor. 3. Kurucz nóták. Előadta : Nagy Dezső zene­kara. 4. Ünnepi beszéd. Tartotta : Vukovich István. 5. Márczius 15. Jakab Ödön költeménye. Szavalta: Cseha István. 6. Honfiak vigyázzatok . . induló. Előadta : az Iparos Kör énekkara. 7. A honfi álma. Sárosy Gyula költeménye. Szavalta : Csilla Antal. 8. Szózat. Előadta: az Iparos Kör énekkara. — Munkások ünnepe. A Szatmár-Németi szerve­zett munkások a világszabadság nagy harcosainak, Petőfi Sándornak és Táncsics Mihálynak emlékére, a Károlyi-ház termeiben, f. hó 19-én márcziusi emlék- ünuepélyt rendeznek, melyre a nagyközönséget ez utón hívja meg a rendezőség. A 11. számból álló műsor a legélvezetesebb számokból van összeállitvá. Belépő-dij nincs. Kezdete este fél 8 órakor. — A püspök temetése. Mint lapunk zár­takor értesülünk a Meszlényi Gyula temetésére, mely kedden d. e. 9 órakor fog végbe menni, Várossy Gyula székesfehérvári püspök íog ide­érkezni s ő fogja a temetési szertartásokat végezni. — Részvétlátofjatások a püspöki rezidenciában. Püspökünk halála alkalmából városunk intelligenciája nagy számmal jelent meg a rezidenciában részvétlá­togatásra. Mindjárt az elsők között Írták alá a rész­vétlátogatási ivet Dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő, Pap Géza polgármester s még igen szá­mosán. — Katonai szemle. J a hl Gusztáv tábornok, a kassai III. honvéd kerület parancsnoka, vezérkari fő­nöke, Breit József vezérkari őrnagy kíséretében tegnap délután a 2 órai vonattal városunkba érkezett, hogy a helyben állomásozó honvédség felett a szoká­sos tavaszi szemlét megtartsa. A magas állású főtisztet mindkét hadsereg tisztikara fogadta az állomáson, este pedig társas összejövetel volt a tiszteletére a Pannóniában. — A szemle ma reggel vette kezdetét. — Esküvők. Dr. Szijjártó Antal cs. és kir. ez- redorvos szombaton d. e. 11 órakor vezette oltárhoz a budapesti VII. kerületi plébánia templomban Tschep- pen Irén kisasszonyt. — Bartók László helybeli gyógy­szerész szombaton esküdött örök hűséget Kovácsy Gi­zella kisasszonynak Szász-Csáváson. — Szőke Béla helybeli tekintélyes kereskedő kedden délelőtt tartotta esküvőjét Holcmann Hermina kisasszonynyal, Holc- mann Dániel kedves leányával, Máramaros-Szigeten. — Uray Gyula nyomdász vasárnap d. u. 4 órakor eskü­dött örök hűséget Borsi Mariska kisasszonynak, Borsi Antal polgártársunk kedves leányának. — Esküvő. Cservenka János cs. és kir. 7-ik gyalogezredbeli hadnagy, f. hó 6-án esküdött örök hűséget Láncky Mariskának, néh. Láncky Lajos sze­retetreméltó, kedves leányának Bujánházán. A polgári házasságkötést Ilosvay Gusztáv főszolgabiró teljesitetle, az egyházi részt dr. Takács Károly józsefházai róm. kath. plébános végezte. — Eljegyzések. Pazuchanits Erzsikét, özv. Pa- zuchanits Ignáené kedves leányát csütörtökön este eljegyezte ifj. Bossin József gyógyszerész. — Szilágyi Gyurka szaniszlói földbirtokos f. hó 12-én váltott jegyet néh. Lázin Pál m. kir. honvéd százados leányával, Klári­I kával. — Nyisztor János (Alsó-Homoródról) eljegyezte Lindenmájer Katica kisasszonyt (Banicán). — Kossuth díszpolgár. Ungvár város kedden tartott közgyűlésén Kossuth Ferencet, az egyesült el­lenzék elnökét díszpolgárának választotta meg. — Áthelyezett járásblró. ő felsége Szabó István s^inérváraljai kir. járásbirónak saját kérelmére meg­engedte, hogy törvényszéki bírói minőségben az aradi kir. törvényszékhez helyeztessék át. — Uj járásbiró. Ő felsége a király Jancsó Gyula nagykárolyi kir. járásbirósági albirót a rahói járásbí­rósághoz járásbirónak nevezte ki. — Véglegesítés. Jurkovich Emil nagybányai fő­gimn. igazgatót a vallás- és közoktatásügyi miniszter jelen állásában véglegesítette. — Vizsgatétel. Tóth Tibor végzett joghallgató a múlt héten tette le a kolozsvári tudomány-egyete­men az első jogtudományi szigorlatot és pedig szép sikerre). — Egy érdekes átírat. A helybeli katonai állo­más parancsnokság egy érdekes átiratot, vagy katona nyelven szólva »Meghagyását intézett Krémer Sándor szini directorhoz. Az átirat figyelmezteti az igazga­tót, hogy a színészeknek nincs megengedve, ha sze­repük történetesen úgy is hozza magával, uniformis­ban játszani s felhívja, hogy ily irányban intézked­jék a jövőben. Ehhez az érdekes átirathoz, mely ille­tékes köröket is fog foglalkoztatni, van egy két sze­rény megjegyzésünk. Az egyik tisztán szinszerüség szempontjából. Hogyan képzeli el az állomás parancs­nokság azt, hogy uniformisos szerepet, pl. a a melybe a huszárok szerepelnek (ily A dolovai nábob leánya) megfelelő uniformis nélkül,,olyan katonai ogyenruha nélkül, milyeneket a valóságban ismerünk, színre le­het hozni ? Nem volna-e komikus, ha a deli huszár főhadnagy Tarján Gida, hajdú egyenruhában jelenne meg, vagy mind egy francia chevalier ? Bizouy maga az állomás parancsnokság boszankodna a legjobban egy ilyen magyar huszár ruházatán. A máisk meg­jegyzésünk még komolyabb ennél. Tudjuk azt, hogy az általános szabályok szerint, és aki nem jogosult katonai egyenruhát viselni, nem húzhat magára egy minden tekintetben szabályszerű katonai mundért, de ha az az egyenruha egy hajszállnyira is eltér attól, a mit az »Armee Vorschrift c előir, akkor az már nem katonai egyenruha többé s használatáért a katonai parancsnokságnak nincs joga panaszkodni. Mert csak panasz joga van a parancsnokságnak az egyenruha jogosulatlan használatáért, panaszjoga a polgári ha­tóságokhoz, de nincs joga arra s ezt akarjuk főképen az állomás paréncsnokság tudomására hozni, valakit eltiltani az uniformis használatától, nincs joga arra, hogy ilyen átiratot intézzen a színigazgatóhoz. Min­denki maradjon meg a maga jokkörében s a mint a civil hatóságok s mi az állampolgárok respectáljuk a katonni hatóság jokörét, úgy a civil hatóságon s mi az állampolgárok is megköveteljük, hogy a polgári jogviszonyban a katonaság magát a fenálló szabályok­hoz tartsa, mert ezekben a polgári viszonyokban is meg van a „Dienstweg“, melyet az állomás parancs­nokságnak is be kell tartania. — Gyászhir. Mély megilletődéssel vettük a le­sújtó hirt, hogy Bodnár Antal Virgil a jászóvári pre­montrei kanunokrend tagja, kassai főgimnáziumi ta­nár, Bodnár Gáspár képezdei tanár és Bodnár György segédtanfelügyelő testvéröccse, a múlt szómba!on reg­gel befejezte szép reményekre jogosított fiatal életét, 35 éves korában Kassán. — Halálozás. Klein Adolf dr. közös hadseregbeli törzsorvos f. hó 4-én influenzából keletkezett tüdőgyu- ladás következtében nehány napi betegeskedés után Eszéken elhunyt és ugyanott f. hó 5-én katonai pom­pával adták meg az elhunytnak végtisztességét, kit az­tán Budapestre szállítottak és a Rákos-keresztúri te­metőben nagy részvét mellett helyeztek örök nyuga­lomra. Az illetőben Klein Testvérek helybeli szabó ezég testvérüket gyászolják. — Gyászhir. Egy hosszúra nyúló, ritka tisztes­ségben és becsületben eltöltött élet ért véget. Szer- virth János nyug. elemi iskola igazgató-tanitó életének 86-dik évében rövid szenvedés után elhunyt Nagybá­nyán. A boldogult öreg tanítónak kiváló, hervadha­tatlan érdemei vannak a népoktatásügy terén, mely­nek tovább egy félszázadnál a leglelkesebb, a legkö­telességtudóbb bajnoka volt. — Gyászhir. Mándy Zoltán szinérváraljai föld- ' birtokosnak édesanyja, özv. Mándy Bertalanné 83 éves korában meghalt Szinérváralján. Temetése e hó 6-án volt a város nagy részvéte mellett. — ügyvédi kamarai választások. A szatmárnémeti ügyvédi kamara vasárnap tartott évi közgyűlésén vá­lasztotta meg ismételten tisztikarát s választmányát, a következő eredménynyel : Elnök Korányi János, hely. elnök Dr. Keresztszeghy Lajos, titkár dr. Schönpffung Jenő. ügyész Savanyu János, pénztáros dr. Harcsár Géza. Választmányi tagok: Dr. Böször­ményi Emil (uj), dr. Farkas Antal, dr. Frieder Adolf (uj), dr. Fejes István, Helmeczy József, Uray Géza és dr. Vajay Károly. Póttagok: Koroknay Károly, dr Makér Károly, Nagy József. — Helyreigazítás. Múlt számunkban közöltük a felűifizetéseket, melyek a Nőegylet jelmezestélye alkal­mából történtek. A Nőegylet elnöksége most annak közlésére kér fel minket, hogy a kimutatásból tévedés­ből maradt ki dr. Kelemen Samu neve, a ki 10 koro­nával járult hozzá az est jövedelméhez, a mit most köszönettel nyugtat az elnökség. — Heti műsor. Csütörtökön „Trilby“ színmű, Szőke Sándor julalomjátéka. Pénteken „Nebánts virág“ operette, félárban. — Szombaton „Aranypatkó“ énekes vígjáték. Vasárnap „János vitéz“ 10-edszer, Hétfőn „Szö­kött katona“ népzsinmü félárban. — Betörés Nagy-Kolcson. Veszedelmes látoga­tást kapott Tóth Dániel nagykolcsi lelkész valamelyik nap estélyén. Két három elvetemült ember, kik abban a hiedelemben voltak, hogy a lelkész lakásán van az egyházi alapnak, valamely nagyobb összege, az éj leple alatt betört a lekész lakába. A lelkész felesé­gére rázárták, a szoba ajtaját, hogy se menekülni, sem segélyért kiabálni ne tudjon s aztán egész nyugalom­mal hozzáfogtak a lakás kifosztásához. Több mint egy órán át munkálkodtak, felkutatva a ház minden zegét-zugát. azonban eredmény nélkül, mert pénzt nem tudtak találni. E hosszú időn át semmi segélyt sem kaptak a benszorult lakók, úgy hogy a betörők egész nyugalommal eltávozhattak. Kilétüket a legeré­lyesebb nyomozás dacára sem sikerült eddig megál­lapítani. — Elveszett f. hó 12-én vasárnap este a szín­házból kijövett egy duplafedelü női arany óra lánccal belső oldalán 1902. okt. 12 jelzéssel a becsületes megtaláló 10 korona jutalmat kap, jelentkezhetik la­punk kiadóhivatalában. — Hallotta kérem? A honvéd sörcsarnokban megérkezett a hires müncheni barátok Salvator söre, melyet szombaton reggel 9 órakor fognak csapra verni. Remélhetőleg ön is ott lesz e kiválóan fontos aktusnál. Nem is drága es a jó ital. Egy pohár 20, egy korsó 30 krajezár. * Pénztárnoknői vagy elárusitónöi állást keres egy helybeli leány, ki ily minőségben már alkalmazva volt. Esetleg gyermekekhez is elmegy. Czime megtud­ható lapunk kiadóhivatalában. * A ki szép és elegáns és tartós czipőt kíván hordani, az keresse fel Vuja János czipőraktárát Szat- máron, hol a tavaszi és nyári férfi- és női áruk meg­érkeztek és a legszolidabb árak mellett kiszolgál­tatnak. — Üveg és porcellán árukat rendkívül olcsón vásárolhat Weisz Albert üveg nagy raktárában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom