Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)

1905-01-10 / 2. szám

Szatmár, 1905 Január 10. A városunkat érdeklő fontosabb ügyeket illetőleg ezúttal csak azt említem meg, hogy éppen ma vettem a szatmár-mátészalkai h. é. vasút költségvetését a helyesbbitett tervekkel. Az építési vállalat munkálatait legközelebbi tanácsülésünkből felterjesztjük a kereskedelem­ügyi minisztériumhoz s gondoskodni fogok, hogy az ügy mielőbb kedvezően inteztessék el. * A havijelentés tudomásul vétetvén többek hozzászólása után határozatba ment, hogy Kos­sut Ferencznek a város díszpolgárának egy önként jelentkező bizottsági tagokból álló kül­döttség adja át 'a díszpolgári okleveelet. Igazoló választmány határozatai. Közgyűlés tudomásul vette a legtöbb adót- fizetők 1905. évre érvényes névjegyzékét és a múlt év november 27-ikén megválasztott bizott- bizotlsági tagok igazolására vonatkozó hatá­rozatot. Tanácsi előterjesztések. Az 1904. év utolsó negyedében megtartott pénztár vizsgálatkor a városi közpénztárban levő készpénz és értékek rendben találtatván a jelentés helyeslőleg tudomásul vétetett, vala­mint tiszti főügyésznek azon előterjesztése is, hogy a városnak nagyobb jelentőségű pere folyamatban nincs, a kisebb peres ügyek nagy­részt befejezettek. Gazdasági szakbizottsági javaslatok. Az erdei termékek 1905i évi egységárai főerdész előterjesztése alapján megállapittattak. Alig van eltérés a múlt évi egység árakhoz ké­pest. A rendőri lapok kiadási költségét a köz­gyűlés egy évre megszavazta. Az iskolaközi nyílt árok kikövezéset köz­gyűlés közegészségi szempontból elrendelte. A Litteczky István előlépése folytán meg­üresedett II. oszt. számliszli állás javadalmát közgyűlés Flontás Demeternek utalványozta s az ő javadalmára rendelte el a pályázat kiírását. Anderkó László gör. kath. helyettes lel­késznek a kért személyes pótlékot a közgyűlés megfelelő jogcím hiányában megtagadta, azon­ban méltányosságból 10 hónapi elismerésre méltó működéséért 300 korona rendkívüli jutal­mat adományozott a megtakarított személyes pótlék terhére. A kültelki és szatmárhegyi gazdasági is­métlő iskolák felállításához a bizottság 22 hold ingatlan és 5015 korona pénzbeli hozzájárulást ajánlott meg. Most hogy Velencének csak a külső képéről idé­zem az emlékezetemet eszembe jut hogy a történelmi keretben kíváncsian kerestem a nagy patríciusok a hires velencesek unokáját, a nobilik büszke maradé­kát kik előtt úgy képzeltem — ha meglátom őket ka­lap levéve, tisztelettel meghajolva járhatok majd csak. Őket hiába kerestem. Az elhagyatott néptelen, uusztikas mese világban — a mellék utcák labyrint- jában piszkos veszekedő népség járt előttem, után- nam — kik ha nem kárpálták egymást — okvetlen barkarolát énekeltek. A fő utcákon a piazzán a ríván, a prokuraziák alatt ember ember hátán, — ha nem piszkos is a gúnyája — egymást kárpálta vagy barka- rolat énekelt. E mellett mindenki pózol — momentán hatással, kápráztató szemtelenséggel. — A hogy a ke­reskedő árut kínál, a pincér kávét hoz a rendőr pos- ton áll a katona flancol a hivatalnok sétál — az mind egy-egy megjátszott jelenet. — Ez biz szokatlan egy kicsit de azért kedves dolog is, — kedves főkép mert egyszerre szembetűnő hogy mennyi sok szeretette méltó könnyelműséget takar. Az ősök méltó unokáját tehát nem találtam meg. Találtam azonban helyettük egy csomó kiváló talen- tumu üzlet embert a kikről bízvást elmondhattam magamban, hogy vetélkedtek a mi üzlet embereinkkel. Mert ott aztán üzlet minden; a kenyér kereseti ágak képtelen változatosságát utón útfélen láthatja bárki az utca gyerek nevezetességekre mutogat, kikiáltó : elorditja hány óra, — egy fess ur üzleteket ajánlt i 5—6 nyelvű cicerone ugyan anyi nyelven kelleti ma­gát; egy kopott idegen kisegít a gondolatból, — másik figyelmeztet egy befutó tengerjáró hajóra, halárus, mozgó cukrász ivóvizes és még százféle, mind mind fizetést igényel a teljesített szolgálatért. Ez is egyik titka az idegenek forgalma élénkí­tésé üzletnek és azóta temértelenszer eszembe jutott hogy ez az a környezett a melyben az unalom telje­sen ismeretlen fogalom. Itt a legsplenesebb angol és a legbulább csalódottszerelmes is úgy jár fülig mo­solygó szájjal, hogy öröm nézni. A legtöbb idegen ezekért bomol Velencébe s nem a bámulatos palotákért melyek lassankint romba dőlnek s egymásután vesztik el műkincseiket. A kik pedig jövedelmet húznak a teméntelen idegentől ezt nagyon jól tudják, — azért a velencei speciálitásokat minduntalan szaporítják nem hogy rendszabályoznák. Am igazuk van Velencének is pénzes turista kell inkább mint poéta és ábrándozó. Dr. Shik Elemér: szatmár-németi. Jogügyi szakbizottsági javaslatok. A szatmári róm. kath. népiskola épületére vonatkozó szerződés a napirendről levétetett. A korcsmák, sörházak és pálinkamérésekre vonatkozó szabályrendelet tervezet elfogadtatott. Nyugdijválasztmányi határozat. A csendőrségi szolgálat bevezetése folytán elbocsátott rendőrlegénység nyugdijait és vég- kielégítési összegét a közgyűlés megállapította s f. évi janár 1-től kezdődőleg a nyugdijakat utalványozta, a végkielégítési összegek a hatá­rozat jogerüre emelkedése után fognak utaltatni. Hatósági átirat. Győr város törvényhatósága az állami köz- igazgatás közvetítésével járó költségek megtérí­tése tárgyában fölirt a kormányhoz s megke­reste városunkat is, hogy föliratát hasonló szel­lemű felirattal pártolja. Közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy a feliratot támogatni fogja. SZÍNHÁZ­Hófehérkét és a hét törpét zajos gyerek népség nézte vasárnap d. u. a színházban. Ők erre rég ké­szültek, merthogy minden rangú nézőnek volt már darab játszva eddig, csak a gyermekeknek nem. Ha vesszük, hogy fokozottabb örömöt alig lehet az apróságnak szerezui mint a színházat: gratia a Directornak a figyelmes beosztásért, Garai bájos Hófehérke volt és az igyekezetért a melylyel nem kicsinyelte az apró nézősereget hanem játszott nekik szive szerint, megérdemelte a sok gyerek kéztől csattogó őszinte elfogulatlan tapsot. Kár, hogy a többi müvtsznek nincs mód ugyanezért udvarias szókat írni. Igazán bámulatos volt milyen bátor Sággal negligálták mind azt ami regula a festett világban. Nevetgéltek, összesúgtak és ismét nevetgéltek. Pedig kérem ugyhiszem az Önök szempontjából komoly dolog a komédia játszás, mert kenyérkereset s ha ez ezután is gyakorlat marad mint alkalmam volt ta­pasztalni majd minden darab során, azelőtt is azután is: nagyon hamar elfogják veszteni azt a sok szere­tettel kevert becsülést a melyet az Önök foglalkozása iránt is érez már széliében hosszában mindenki. A „Hófehérke“ különben pattogva játszódott le, ami pedig elsőrendű kellék, a színjátszásnál. Nem igy az „Én Te 0“ az esti előadáson. Ez azt hiszem azért volt mert a játszók maguk sem bírták megszeretni a darabot, a melynek minden alakja modern cabinet alak de rendkívül ellenszen­ves is. A darab operett, sok szép dallammal, de a mi­ket elfelejtettek rendezni. Egy igaz, hogy a hangsze­relés feltűnően szép és különleges. Abból a szempontból, hogy nyúzó napi munka után kel­lemes zenét hallgasson a szinházjáró: megjárja az Én Te Ő is. Mert a zene könnyebb szórakozás mint bármi más*s ha ezért mellőz színmű darabot a direktió zenés da­rabok mellett: az intézkedés helyes. Helyes ha gyak­ran láthatunk olyan szép operettet mint a hétfő esti Hajdúk hadnagya. Ez az előadás minden tekintetben kifogástalan volt, Sólisták, kar, zenekar, karmester egyik jobb volt mint a másik, a játék sem maradt hátrább. Ez természetes is volt, a szerző magyar, a dajab magyar, a játszók magyarok, a zene magyar motivumu, mit mondjak még: a közönség is magyar volt. Ha ezek a kellékek harmonizálnak, kis gonddal is nagy a siker Akár a szerdai Szécsi darabban az „Utazás az özvegység felé“-ben. Tartalmat nem ösmertetek, aki kiváncsi járjon színházba, de meg mindezt annak is kell Írnom aki látta a darabot s annak az ismétlések unalmasak is. A darab szerkezeti sikerültségei szembetűnök első sorban, a melyek összeállitása a szerző kiváló színházi tudásáról tanúskodnak. Itt látni egvyszerre, azokat a bizonyos nagy vonásokat a melyekkel cse­lekmény, esemeny, hangulat megrajzolva kell, hogy legyenek egy képen a mely a néző előtt 2 óra alatt le változik ugv, hogy tulajdonképen esztendők történe­tét egész csoportok eseményszerű cselekvéseit és ca- rakterek hangulatát látja az ember. A darab szatmári előadóit dicsérni kell a játékukért s csak az a kicsi kifogás van ellenök, hogy nem tanulják meg a sze­repüket s ezért gyakran furcsa nyelvbotlásokba esnek. Szőkét kell még figyelmeztetnem, hogy nem találja é maga is soknak a csengő kaczagását egy e fajta szerepben, mint a milyet az este játszott. Egy kicsit elhagyta magát ragadtatni, akár a Niobe csütörtöki szereplői aki ugyan gyalázato­sán üres ház előtt mókáztak, de ennek a ténynek a csúf voltát aztán valóságos akasztófa humoaral is mó­kázták ki. Semmi az, egy-két üres háztól máskor sem tört le a szatmári művészek igyekezete. Legyen csak zóna mentői több, lesz közönség mindég, a kelleténél is több. Tessék, ott volt a pénteki előadás zónában zsú­folt házzal. Az is igaz, hogy a darab is vonzott, meg hogy Krasznaytól is várt a közönség egy csomó szé- i pet mint Ocskay brigadérostól. A darab mindég örök­becsű marad Krasznay azonban nem volt jó a sze­repében. Ocskayt csak megtanulta de nem tanulmá- ; nyozta s igy színtelen nagy hangú szavaló brigadérost produkált. Kendi Boriska első rangú Tisza Ilona volt. Szép este volt szombaton a Fecske-fészek pre­mierje estéjén. Tele ház, első rangú közönség, csi­nos operett, ügyes játék: ezek villanyozták, nézőt és színészt. Tapsban és virágban volt duskálkodás. Mind­kettőből legtöbbet Révésznek adtak, aki jól játszott ügyesen tánczolt és szépen énekelt. A Kőszeghy sze­repe egy nagyon nehéz énekes szerep neki határo­zottan nem való, hanem Hugonnainak való. Vasárnap este megint csak a Fecske-fészek járta fokozottan jobb előadásban mint a szombati volt. VÁROSI ÜGYEK. — Rendkívüli közgyűlés. A város törvényhatósági bizottsága folyó hó 14-ikén szombaton délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az uj or­szággyűlést február 15 ikére egybehívó királyi kéziratot fogják kihirdetni. — Központi választmányi ülés. A polgármester f. hó 15-ikére, a rendkívüli bizottsági közgyűlést kö­vető napra tűzte ki a központi választmány ülését. Ezen gyűlés lesz hivatva megtenni az országgyűlési képviselő választás előkészítéséhez szükséges törvény­szerű intézkedéseket. — A tisztviselői nyugdíj bizottságba f. hó 5-ikén a tisztviselői kar a szabályzat értelmében saját kebelé­ből három tagot választott. Egyhangú felkiáltással let­tek megválasztva a bizottság [eddigi tisztviselőtagjaj úgymint: Békéssy Géza árvaszéki ülnök, Kőrösmeze; Antal főjegyző és Novák Lajos főszámvevő. — A gazdasági szakbizottság Kőrösmezei Antal főjegyző elnöklete alatt f. hó 5-ikén délután ülést tar­tott ezen ülés tárgyai közül itt csak az alábbiakkal foglalkozunk, a többiről lapunk más helyén van szó. A pénztári tüzmentes szekrények betörés elleni bizto­sítását a szakbizottság elvben elfogadta, azonban uta­sította városi tanácsot, hogy több biztosiló intézettől szerezzen be ajánlatot. A körtvélyesi tag szomszédsá­gában levő Kegyes György féle birtok megvételét a szakbizottság szintén hasznos és célszerű dolognak tartotta, azonban mielőtt a vételi ajánlat felett érdem­legesen határozott volna, visszsadta az iratokat a vá­rosi tanácsnak, hogy az ingatlanok tartozékait Jákó Sándor és Félegyházi Ferenc bizottsági tagok közben- jöttével becsültesse fel. Az uj törvényhatósági bizottság. A törvényható­sági bizottság 1905-ik évre véglegesen megalakult. A legtöbb adót fizetők névjegyzéke a bíráló választmány által is felülvizsgáltatván, végleg meglett állapítva az igazgató választmány f. évi január 3-iki ülésében. Ugyanezen ülésben igazolták a múlt év november 27-ikén megválasztott bizottsági tagokat is. Ezek sze­rint az uj törvényhatósági bizottság a városi tisztvi­selőkön kívül a következő tagokból áll: Legtöbb adót fizetők. Antal Dániel, Antal Kristóf, Bakó Lajos, Beer Mór, Bosszin József, Bölönyi László, Dr. Farkas An­tal, Fogarasi Sándor, Fried Emil, Dr. Frieder Adolf, Halmi János, Heinrich Viktor, Jankovics János, Jákó Sándor, Dr. Keresztszeghy Lajos, Kiszely Károly Klein Vilmos, Kollár Gyula, Korányi jános, Kovács Ábrahám, Kovács Leó, Dr. Lehóczky János, Lengyel Endre, Dr. Lengyel Márton, Markovios Ignác, Marko- vics Májer, Márkus Márton, Dr. Nagy Barna, Dr. Pa- polczy Gyula, Reiter Béla, Rohrlich Sámuel, Rózenfeld Miksa, Schvarcz Albert, Szatmári Adolf, Sz. Török János, Dr. Török István, Vaday Károly, Dr. Wallon Gyula, Wallon Lajos. . Választottak : Balogh József, Biki károly, Csomay Imre, Dr. Dómján János, Ekker János, Fehér József, Dr. Fejes István, Félegyházy Fe­renc, Gőbl Ferenc, Gyulay Lajos, Hehelein Károly, Heidlberg Imre, Jákó Mihály, Kató Antal, Dr. Kele­men Samu, Kótai Lajos, Dr. Kölcsey Ferenc, Krassó Miksa, Lévay József, Losonci József, Markos György, Miklusovszki Antal, Osváth Elemér, Pap Endre, Pethő György, Seres István, Steinberger Éliás, Szentiványi Károly, Tankóci József, Dr. Tanódy Márton, Teitel- baum Herman, Dr. Törzsök Károly, Dr. Vajay Imre, Verécv Antal, Virágh András, Wallon Ede, Uray Géza, Zabari Ferenc. — Hirdetmény. Felhivatnak mindazon hadmen­tességi díjkötelesek, akik az 1893—1904. évben lettek felmentve hadkötelezettségük alól, és 1905. évben a város területén tartózkodnak, beleértve az itt tartóz­kodó idegen illelőségüeket is, hogy február havában a hadmentességi dijfelvétel czéljából a kapitányi hi­vatal katonai ügyosztályánál jelentkezzenek. Továbbá azok, kik a f. évi fősorozás, utóállitás, vagy felülvizs­gálat alkalmával a hadkötelezettség alól felmentetnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom