Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)
1905-04-02 / 18. szám
Szatmár, 1905 SZATMAR-NEMETI április 2, kül, sőt annak ellenére. No hál ilyet még nem látott a világ! És mégis meg akarják mutatni, hogy lesz belőle valami. Már annyit belátLak oda fenn is, ha ugyan náluk egyáltalán belátásról lehet beszélni, hogy a koalíciós többség ellenére, vagyis annak legmerevebb elleneiből, a Tisza-pártból, kormányt alakítani olyan : mintha Molnár János akarná békés mederbe terelni egy ortodox hitközségnek megzavart tanácskozásait. És megerőltetett érzékükre, mely ezt a képtelenséget végre észrevette, rögtön vissza is borul az az áthatlan bécsi köd, melyet mintha métermázsa számra hozattak volna Londonból. Igen, Angolországból, ahonnan most épen a tiszta parlamentárizmus alapelveit, a politikai váltógazdaság tanát és mintáját kellene áthoznunk, ők csak azt a vastag ködöt veszik át, melyet aztán nagy gonddal teregetnek reá a magyar nemzeti érdekekre. Ámde mi lássunk keresztül ezen a sürü sötétségen és lássuk meg a monarkia nagyhatalmi állásának követelményeit: adjuk meg a költségvetést és az újoncokat!? Hát egy toronyórát ?! igaz, a függetlenségi párt nem jutott többségre. Épen azért nem is kívánja, hogy a saját programmja váljék most valóra. Erre még egyelőre ráérünk. De többségre jutott az ellenzéki koalíció. Joggal követelhetjük tehát, hogy a koalíciónak programmja megvalósíttassák s nincs jogosabb követelés, mint mikor a többségre jutott koalíciós párlok nem csak részt kérnek a kormányzatból, de egyenesen maguknak vindikálják azt. Ez olyan tiszta és világos dolog, mint a tavaszi napsugár, melynek verőfényében fürödve még a verebek is ezt csiripelik. És még ha valami lehetetlen, teljesíthetetlen antidinasztikus pontjai volnának a többség programmjának ! Ilyen azonban távolról sincs. Mivel pedig a koalíciós ellenzék programmja a nemzeti követelményeket foglalja magában, külön államiságunk kidomboritása a főcélja: hát nem épen a legdinasztikusabb programúi ez, mely jellegzetes magyar államot akar megteremteni? Olyan magyar államot, amelyre a legnagyobb biztossággal támaszkodhatik a magyar király s amelynek polgárait már nem csupán A kapitány fölbömbölt. Nem, nem, már elhisz I mindent. Az ördögbe is, csak nem fog valami irkafirkát silabizálni ? Utálta az Írást még napiparancsban is. Egyszeriben megnyugodott hát és ledobta a köpenyegét és a kardját. — Tehát az unokabátyád ? — Úgy van! Éppen te miattad járt most nálam. — Na, ez különös. És miért ? A kis lány ekkor már a kapitány térdén lovagolt. A kis fehér ujjacskáival megsimogatta a kapitány állát és gügyögve duruzsolt: — Oh az én kuzinom nagyon bárgyú alak! Nyápic, ügyefogyott, mamlasz! A kapitány hízott a leírástól és megelégedetten ingatta a fejét. — Ne mondd! — De igen! Egy kész hülye. Oh, nem olyan daliás, férfias, mint te! Képzeld, az a tökfilkó ki szeretne bújni az uniformisból. Azt mondja, nem neki való a katonáskodás. Azt az egy évet sem bírja ki. Kért, hogy protezsáljam nálad. Valahogy dobasdd ki. Hát nem egy mamlasz, mi? A kapitány állát erősen csiklandozták azok az apró ujjacskák. Nevetett és jókedvűen mondta: — Ne félj, kis lány, úgy kidobatom, hogy a lába sem éri a földet. Másnap a szokásos időben széles jó kedvvel, mint egy ütközötet nyert diadalmas hadvezér rontott be a kapitány a lányhoz: — Kis lány! — dörmögte öntelten — azt a mamlaszt kidobattam! A kis lány huncutul nevetett és édeskésen mondá: a korona simboluma, hanem a hazafias együttérzés eltéphetetlen szálai fűzik össze királyával. Ezt, csak ezt lássák be végre olt fenn a Burgban, ennek a tiszta igazságnak és világos logikának sugarai hatoljanak keresztül most a budai várpalota nehéz selyemfüggönyein: és meg lesz oldva a gordiusi csomó. Ettől azonban még egy kissé messze állunk. Hál’ Istennek, már nem nagyon messze! Azonban még mindig tart a próbálgatás, mint lehetne, ha nem is ellenére, de feltétlenül megkerülésével a koalíciónak, kormányt alakítani. Vajúdnak a hegyek. S mivelhogy hosszas és nehéz a vajúdás, nagy úri tempó szerint külföldről is hívnak a beteghez tudós profesz- szort. Szögyény-Marich László berlini nagykövetünket is beidézték s most még nagyobb mederben folynak a kuruzslások, hogy világra jöjjön ama bizonyos egér, vagyis, hogy egy politikai programúi nélküli »ügyvezető« kormányt tudjanak létre hozni amolyan indiferens hivatalnok emberekből. - Persze csak ideiglenesnek mondanák ezt a kormányt, melynek az volna a célja, hogy a legfontosabb állami szükségletekéi, költségvetést és ujoncjutalékot, szerezze meg az országgyűléstől. Hiába való erőlködés! Csak nem tartják talán a többségre jutott egész ellenzéket olyan vályúra menendőnek, hogy most, mikor kezében a hatalom, kiengedje kezéből az egyetlen eszközt, a vér- és pénzadó megszavazását, amelylyel nemzeti engedményeket, sőt most már valóságos nemzeti eredményeket csikarhatna ki a megkövesedett szellemű bécsi udvartól. Ebből a próbálkozásból nem lesz semmi! Az egyesült ellenzék nem fog engedni követeléseiből, mert nem szabad engednie. És aztán várhatunk. Most már rajtunk a sor a taktikázásban : majd mi fogunk csinálni passzív rezisztenciák És meglátjuk, kinek lesz sürgős az újonc. És mit fog szólni a »nagyhatalmi állás?« Az is bizonyos, hogy a berlini nagykövet nem jött üzenet nélkül. Vilmos császár okos, éleslátásu ember. Jó barátja királyunknak, jó akarója nemzetünknek. Bizonyosan figyelemmel kísérte a magyar válságot és észrevette a nemzeti öntudat felébredését. És Szögyény-Marich bizonyosan hozott az üdvözleten kívül egy kis kollegiális jóakaralu üzenetet is, mely nem tartalmazhat mást, csak azt, hogy a német császár a királyt hű magvar nemzetének megértésére inti, inti pedig főkép a magyar király jól felfogott érdekében. Szeretjük hinni, hogy igy van s ha igen, akkor még csak annyit csatolunk ahhoz a figyelmeztetéshez : hallgassa meg a király a nemzetet, melynek Ítéletét épen ő provokálta, értse meg és érezze át követeléseinek jogosságát addig, — amig nem késő! Nagy Vince. — Megsemmisített mandátum. Szerdán hozta meg a Kúria az első Ítéletet a megtámadott mandátumok tárgyában és az első ítélet — megsemmisítésével végződött. A zsolnai mandátum sorsát döntődé el az Ítélet, amely helyt adott a petíció indokainak és Rudnay István zsolnai mandátumát megsemmisítette. Rudnay ellenfele Smialovszky Valér függetlenségi párti volt. A megsemmisítés indoka az volt, hogy Rudnay Istvánnak, mint volt szolgabirónak lemondása és e lemondásnak az alispán által történt elfogadása nem szüntette meg a főszolgabíróra ruházott hatáskört. Ez a hatáskör fenmaradt, mert a törvényhatósági közgyűlés a lemondásról a törvényes határidőben nem döntött. Ennélfogva a lemondás nem felelt meg a törvény kívánalmainak s igy a választás ez okból eo ipso érvénytelen. — A nagybányai petíció. A Ladányi Bay Lajos nagybányai mandátuma ellen a kisebbségben maradt Szappanyos Gerő dr, választói részéről beadott megújított potició tárgyalását a Kúria májú-. 31-én d. e. 10 órára tűzte ki. , — Március idusának törvénybeiktatása. Szirma Vidor dr., bajai ügyvéd és lapszerkesztő, törvényjavaslatot dolgozott ki, amely az április 11-ikét nemzeti ünnepé avató törvénczikk eltörlésére és márc. 15-ének, mint nemzeti ünnepnek törvénybeiktatására irányul. Baja város törvényhatósági bizottságának közgyűlése Bezerédy István, Szabadka és Baja városok főispánjának elnöklete alatt egyhangú lelkesedéssel magáévá tette a hazafias indítványt, amelyet pártolás végett az összes törvényhatóságoknak megküld. — Zemplénmegye bizalmi nyilatkozata. Zemplén vármegye törvényhatósági bizottsága keddi közgyűlésén bizalmat szavazott a szövetkezett ellenzéknek és Andrássy Gyula grófnak, egyben pedig tiltakozott az ellen, hogy Magyarországot jog- és alkotmány ellenére, országgyűlés nélkül kormányozzák. Zemplénmegye hazafias határozatát megküldi az összes törvényhatóságoknak is. Városi ügyek. — Okos gyerek vagy! De most bocsáss meg, nem tartóztatlak. Vendégem van. — Ki . . . kicsoda ? — Az unokabátyám. — Melyik? — A civil. — Hát olyan is él ? Merre van, azonnal szétlövetem ! A kapitány már be is rontott a mellékterembe, ahol a díván karfáján ott lovagolt hetykén, jókedvűen az önkéntes. Az arcát felfújta és szemtelenül pöfékelte a füstöt a kapitány felé. Skerlitz kapitány úgy nézte, hogy ő bomba, mely azonnal szét fog robbanni. Ráorditott a vi- gyorgó alakra: — Önkéntes! — Ah! A kuzin előkelő hanyagsággal állott fel s kissé megbiccentette a fejét. — Párrdon, kapitány! raccsolta kimérten. Én nem vagyok önkéntes. Csak voltam. Én Bothos vagyok, Bothos, a botháziak közül. H-val! A kis lány az én barátnőm ! Az ösztöndíjat a szinitanodában én fizétem érte. A lakásbért is! . . . Bothos a botháziak közül monoklit csapott a szemére és mosolygott. A kapitány dühösen fordult sarkon. Amikor az ajtót becsapta maga után, a köpenyegének balszárnya beszorult az ajtóba. A kuzin utána kiáltott: — Kapitány ur, ön be van csípve . . . Pakots József. Hogy városunk az utolsó évtized alatt óriási mérvben fejlődött s óriási áldozatok árán roham lépésben haladt azon cél felé, hogy nagy város legyen, el kell ismerniök még azoknak is, kik városunkkal nem szimpatirozva, mindenképen arra törekednének, hogy azt az absolut prestizst, melylyel városunk e megye területén kétségtelenül bir, kisebbítsék. Ennek belátásához nem kell semmi lokal patriotizmus, csak józanul, igazságosan néző szem. Hogy anyagi áldozatába került és kerül a fokozatos fejlődés a városnak s a városi polgárságnak, az igaz de az anyagi áldozatokat viselni kell, annak a nagy célnak érdekében, mely Szatmár városának teljes nagy várossá leendő kiépítésével okvetlenül járni fog. Városunk vezetői s polgársága, midőn nem kiméivé az anyagiakat és mégis reálisán, meghozták és meghozzák az áldozatokat, átlátták e nagy célt, megértették a kor intő szavát, megértették azt a nagy igazságot, hogy országos érdek fekszik a vidéki városok fellendítésén, mert az államélet s a társadalmi tagozódásra egyenes veszedelmet képez az, ha a vidéki városok természetes haladását megöli a főváros nagy arányú s egészségtelen irányú fejlődése; az állam életére s a jársadalom s egyesek jólétére végzetes hátrányokkal tár, ha egy államban egyetlen szellemi és anyagi központ létezik, mig a vidéki városok csak vegetálnák, mert a haladás összes eszközeit, lét feltétéit felszívja magába az ország fővárosa. Hazánk vidéki városainak fejlődése, csak a legújabb idők munkájának eredménye, a mint hogy a modern államélet kialakulása is csak a legújabb korra esik nálunk. A fejlődést késleltette a fővárosnak világvárossá tétele, mely az államnak annyi erejét vette igénybe, hogy a legújabb időkig gondoskodás tárgyát nem képezhette a vidéki városoknak központi támogatása. Már pedig be kell látnunk azt, hogy a vidéki városoknak nincs meg a módjuk, nincsenek meg a feltételeik arra, hogy saját erejükből megteremtsék mindazon intézményeket, melyek szükségesek ahhoz, hogy legyenek vidéki szellemi és anyagi gócpontok is, tavaszi és nyári angol SZÖvet- ujdonságok óriási választékban érkeztek meg Weisz Gyula posztó és gyapjúszövet ~ letébe ■.. ■ uzMartin Sohns et Go. Ltd Deák-tér angol gyapjúszövet gyáros egyedüli raktára ■■■■- S Z A T M a K. — 21. szám«
