Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)
1905-08-02 / 53. szám
IX. évfolyam. Szatmár, 1905. augusztus 2. szerda FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU orsz. képviselő. Felelős szerkesztő : Főmunkalárs : Dr. Komáromy Zoltán. ~ Nagy Vince. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ■ , —- Telefon-szám 80. ===== Mindennemű dijak Szatmaron, a kiadóhivatalban fizetendők. Emlékezés. 1905. julius 31. Ötvenhat éve már, lángban, harcban állott az egész ország, megmozdult a nemzet apraja- nagyja, hogy megvívja a titáni küzdelmet a legszentebb emberi jogokért, — a nemzet függetlenségéért, szabadságáért, majdnem ezeréves alkotmányáért. Szent volt a harc, mert szent volt a cél s hősök, félistenek voltak, kik fegyverre kaptak megvédeni 1848. március Idusának vívmányait. Vértanuk, kik éltüket áldozták a szent célért, kiknek mindennél becsesebb volt a haza becsülete, a nemzet szabadsága. És már diadalmaskodott a szent ügy, a magyar tricolornak száz és száz helyen szerzett hecsületet az ősi magyar virtus, mikor a sors sújtó keze ellenünk fordult s a zsarnoki túlerő letiporta a harcot, leöldöste, rabláncra fűzte a hősöket s vérbe fullasztotta a magyar szabadságot. Ötvenhat éve ma! Szomorú emléke a magyar történelemnek. A segesvári sikon halálos döfést kapott a magyar szabadság; legyőzve Bemnek vitéz, győzhetetlen serege. Túl hegyen, völgyön s kies rónákon, a segesvári sikon megelevenedett a föld ötvenhat évvel ezelőtt. Ágyuknak moraja, puskák ropogása tölté be a levegőt s a napfény ezer sugárban tört meg a feltüzött szuronyok pengéjén. Küzd a magyar rendiihetetlenül, de a túlerő legyőzi a dicsők harcát, porba hullt a tricolor, elveszett a szabadság. S a zugó habok felett, a hid karfájának támaszkodva áll 0 a nemzet szemefénye, a költők fejedelme, a magyar szabadság Iáng- lelkü dalnoka Petőfi Sándor. Szivének minden dobbánásával, agyának minden gondolatával kiséri a harcot, s amint elesett a tricolor, szivén találja őt is egy kozák dárdája s szive, mely mindig s szabadságért dobogott, megszűnt dobogni abban a percben, mikor elveszett a szabadság. Ötvenhat éve nyugszik jeltelen sírjában a névtelen hősökkel együtt Petőfi Sándor minden idők legnagyobb lyrikusa, a magyar költészet örök büszkesége. Üstökös volt, ki feltűnt, egy pillanat alatt a költészet egén, beragyogta vakító sugaraival az egész világot s eltűnt teljes fényében, teljes pompájában, hátrahagyva érző szivének egész melegségét. A szabadság lánglelkü nyughatatlan vérü dalnoka volt ő, ki lantjának Istentől adott csodás s addig nem látott, hatalmával talpra állitá a magyart, küzdelembe vitte a nemzet apraját, nagvját, harcra, kitartásra, diadalra hevité a harcost, A szabadságot versben soha, sem addig, sem azóta, sem nálunk, sem [e kerekvilágon, szebben, méltóbban meg nem énekelték, meg nem eszmenyesitették, mint megénekelte, meg- eszményesitette Petőfi Sándor. És valameddig magyar élni fog e földön5 valameddig dal kél a lant húrjain, mi büszke áhítattal fogunk gondolni reá, ki teljesen a a mienk volt s büszkesége lesz a világirodalomnak, melybe arany betűkkel véste be nevét, megszerezvén magának a ha llhatatlanságot. A szabadságért, függetlenségért küzdött a lant csodás erejével s kardjával, — a szabadságért halt meg, melyről annyit dalolt. A kiválasztottak kiváltságos halála volt az övé, úgy amint kívánta, ott esett el a harcmezőn, meghalt a hazáért, melyet nálánál forróbban, senkisem szerethetett. Ott nyugszik a közös sírban, a segesvári csatamezőn. Ami benne emberi, gyarló volt, ott vállt egyenlővé a föld porával. De lelke kiszállt a sírból, szelleme szárnyra keilt s él milliók és milliók agyában, szivében, mert lelkének, szellemének gazdagságával milliók és milliók lelkét és szellemét termé- kenyité meg. Ötvenhat év után milliók lelkében kél fel az emlékezés, száll a gondolat a segesvári nagy sirhoz, hol őrök álmát alussza a szabadságharc Isten küldötte dalnoka, minden idők költő fejedelme, nemzetünk büszkesége : | Petőfi Sándor. Dr. K. Z. | ____ I Réz gálic és egyéb tévedések. Irta és az »Iparos Otthon« estélyén felolvasta Dr. Sziícs Sándor. Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Az első felolvasásomat Hajdú Hadházon tartottam. Ott is, mint most elsőnek léptem az emelvényre. Bár akkor még a tulajdonképeni branzsomban a prókátorkodásban az utolsók közt is nagyon hátul voltam, még sem vállaltam uj működési téremen ezt at. elsőséget. Ezt a hirtelen előléptetést. Különben is ez a foglalkozásbeli utolsóság nem volt minden büszkeség nélkül: Az ügyvédbojtárok közt még a legifjabb joginast is valami büszke önérzet lelkesíti. De hogyne is, — hogy csak egy példát mondjak, bár felette éber szemekkel őrködik a törvény jóvoltából a gyámhatóság, hogy valahogy be ne folyhasson kiskorú eszével saját ügyei intézésébe, — mégis feügyelet nélkül járhat el az érett kornak kéviseleté- ben s teheti tönkre azoknak legfontosabb érdekeit. Közelebbről nézve mégis érdekesebb. Megtörténhetett volna rajtam is, — hogy mikor a nyári tilalom idő alatt nyulra vadászok, a szomszéd majoros tehenét hozom terítékre. Persze a lelkiismeretemet megnyugtathattam volna, — hiszen fegyverem csak nyulra volt töltve. A kártérítési kereset azonban el nem maradhat. A perbe a gyámot idézik, —- mert én kiskorú vagyok, a gyám megbízza az ügyvédét, aki történetesen az én gazdám, — aztán elküld engem a tárgyalásra s képviselem a magán ügyét, — amitől a törvény eltilt. Képviselem pedig a törvény alapján. Abban a korban a hasonló példákon okulva azt hisszük, hogy minden §-nak ki lehet csavarni a nya- • kát, minden alól van kibúvó. De hogy az elsőség alól nem volt kibúvó arról most már másodszor kell meggyőződnöm. Hej pedig tiltakoztam akkor is az elsőség ellen Első és utolsó nem leszek. Lényegileg egyforma baj mind a kettő. Az első szám még nem számit, az utolsó már nem. Az első számot a táncosok nem hallgatják— mert még szorítja lábukat a cipő, az utolsót, már nem, — mert már ég a talpuk. Az első lesz a dalegylet, — diktáltam a rendezőnek. Lehetetlen — mondja, — mert a versenykug- lizáson az összes dalegyleteink berekedtek egy hónapra. Akkor a tűzoltó zene-kar. Jaj — kiált — az közcsendháboritás miatt két havi silentiumot kapott. Már mint ügyvédbojtár is irtóztam a silentium szótól. Inkább beláttam, hogy a daltestvérek is, meg a tűzoltók is berekedtek — elsőnek a felolvasót kell előrántani. De azért védekeztem. Szent igaz, hogy végre is a közönségnek mindegy akár a zenekar mindent tulbarsogó hangjai mellett gyülekezik Össze, ajtó csattogás, selyem suhogás, székek borogatása, rendezők szoknyataposása és nevetgélés között akár a felolvasó hangja vész el a későn érkezők üdvözlései, az udvarlók első támadásai a ruhákra szórt irigy meg- i jegyzések és epés suttogások illatos zűrzavarában. No meg valljuk be a legtöbb felolvasásért leg- kevésbbé kár. De hát én erre a szerepre sehogysem vállalkozom. Abban az idődén még nagyobb súlyt fektettem arra, hogy ne csak magamsak olvassak fel. Addig meddig hogy kikötöttem, hogy nem leszek első, a rendező mig szorul mindent megígér. A válogatott műsoron tehát a 3-ik helyen pompáztam. Alig érkeztem meg azonban a hangversenyre a rendező a nyakamba borult s mézes szavakkal fogott körül: — Mégis csak elsőnek kell lenned édes jó barátom. — Nem igy szerződtünk ! — mondom s hidegen hárítom el ölelését. •— Az est sikere függ tőle . . . r tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy folyó évi augusztus hó 1-én Kazinczy-utcza 15. szám alatt levő kizárólagos festek-kereskedésemet, Kazinczy-u. 8. szám alá helyezem át, melynél fogva a raktáron levő' {estékeket mesés olcsó árakban árusítom. Tisztelettel Neumann Gyula kizárólagos festék nagy raktára ...i a „Festék-Királyhoz“ „ : SZ ATMÁR.
