Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)

1905-01-03 / 1. szám

Szatmár, 1905. SZATMÁR-NÉMETI Január 1. Újév. A mikor az elmúlt éjszakának 12-ik órája betelt, két hatalmas szövetséges társ fogott keze egymással: a múlandóság és a születés, hogy az egyik búcsút mondjon annak ami volt; a másik pedig üdvözölje azt a mi van . . és a mi lesz! Ez az idők íorgandóságának, és az idők megmérhetlen tengerén hánykódó életnek az igazi jelképe. Az idő halad, s benne az élet működik : rombol és teremt. Rombol, hogy a romokon újakat hozzon létre, s az elavultak helyett job­bakat teremtsen, Az életnek ez a működése nem valami esetleges-szerű, hanem nagyon is természetes és szükségszerű feladata, mi elől akarva sem térhet ki. Mint a megmérhetlen idő folytono­san halad; úgy az életnek is folytonosan mű­ködnie kell.; mert különben hasonlóvá lenne a nagy álló tóhoz, melynek sima felületén ugy- szólva semmi élet, semmi változatosság nem látszik; — és csak büzhödt párát leheli ki ke­beléből. A Teremtő ellátta a világot mindennel, mint egy végtelen nagy tárházat, amelynek rendezését azonban — s mélységes titkainak kifürkészését és megfejtését az emberi tevékeny­ségre, az emberi észre hagyta fenn, hogy igy alkalma legyen nemcsak életképességét bizonyítani s mintegy dokumentálni, hogy a teremtettségnek ura: hanem hogy a világ­nak mintegy második teremtője. Hogy ezt az évezredek folyamán beigazolta, az minden kétséget kizár. Mert még kezdetben tüzet is csak úgy tudott gerjeszteni, ha két darab fát összedörzsölt: addig ma már odáig jutott, hogy majdnem természetellenesen életet is teremt. Sok fejtörésbe került, mig az emberi ész a természet titkait idáig tudt ■. fejleszteni. Úgy, hogy nem számítva a régesrégen letűnt embereket, ha csak azok, kik egy pár vagy csak egy fél századdal ezelőtt éltek a föld há­tán, feltámadnának, kétségbe vonnák, hogy a mai kor emberei tiszta lelküek, sőt határozot­tan azt állítanák, hogy a világot az emberektől teljesen elhódította az ördög ... a világ rossz szelleme. Pedig hát semmi egyéb nem történt- mint az, hogy az emberek a rohamosan fejlődő tudomány alapján igyekeztek a természet tit kait kifürkészni, s azokat az emberi nem cso­dás haladására értékesíteni,— és pedig olyan szép eredménnyel, a miről a régieknek éppen semmi, a mostani generációt megelőzött em­bereknek pedig nagy részéről még csak halvány fogalma is alig lehetett. Nem célunk ezekre kiterjeszkedni, mert nem egy hírlapi cikk szűk keretébe tartozó dol­gok ezek, hanem nagy terjedelmű tudományos munkába. S itt csak úgy mellékesen említettük fel,— ráakarván mutatni arra a nagy haladásra a mit az emberi ész-karöletve szívós enerzsiá- val — bámulatos módon megteremtett. Hogy helyesen történt- e,— s mindenben hozzájárul-e az emberi nem céljaihoz;— s megteremtette-e az igazi boldogságot ez a bá­mulatos fejlődés? — ez megint egy olyan különös kérdést képez, mit e helyen vita tárgyává tenni nem lehet. Mert itt megint olyan tág tere nyílik az okoskodásnak, a mi írásban egy kis könyvtárt tenne ki.— Nekünk, ez alkalommal nem lehet más fel­adatunk, mint az, hogy csak a mával foglalkoz­zunk a jövőre való kilátással.— E célból a múlt év eseményeiből leszűrt valóságot kell oda állítanunk az emberek elé, hogy a jövőre nézre bizonyos következményeket vonhassanak le belőle. Ne kalandozzunk a nagy világban össze­vissza, hanem térjünk vissza magunkhoz, nem-e az érdekelhet bennünket legközvetlenebbül ? S tegyük fel a kérdést; vájjon mit tapasztalhattunk nemzeti életünket illetőleg az elmúlt évben? Nagyon sajnos, hogy erre a kérdésre na­gyon kedvezőtlen választ kell adnunk; mert sok olyan történt, a mi nem-hogy előbbre ve­zette volna nemzetünket, de inkább visszave­zette; sőt nemcsak visszavezette, hanem felfor­gatta a békét, az egyetértést, a mi nélkül pedig haladni s boldogulni nem leaet. Beteljesedett rajtunk a költő ama sujtoló ítélete: „Átok fogta meg a magyart; mert ez együtt soha nem tart!“ A küzdő felek nem úgy ver­sengtek egymással, mint versenytársak ; hanem mint valóságos irtó felek, ami igen nagy baj. De miután ez a ‘ érdés olyan »ne nyúlj hozzám« természetű kényes valami, ezzel e he­lyen tovább nem is foglalkozunk. Foglalkozza­nak azzal azok, kiknek ez hivatásos feladatát képezi.— Mi pedig csak arra törekedjünk, hogy az olvasottakból a helyes következtetéseket von­juk le, és azokat adandó alkalommal a nem­zet üdvére ét vényesitsük; mert csakis igy köszörülhetjük ki azt a nagy csorbát, mit a nemzet testén az átkos viszálykodás ütött. Most pedig az újév napján egyesüljünk amaz óhaj kifejezésében, hogy az Ég Istene világítsa meg az ellenfelek agyát,— s keblei­ket pedig az egyetértés, az áldásos béke szent érzetével töltse be, hogy igy a Haza boldogitá- sára munkálkodhassanak. E reményben kívánunk — ha ugyan az meghallgattatnék — nemzetünknek, és benne minden egyes tagjának a múlt esztendőnél tel­jesen jobb,— és igy boldog újévet! Fodor György. Előfizetési lelhivás! Most midőn a „Szatmár-Németi“ IX-ik évfolyamára uj előfizetést nyitunk, nem mulaszt hatjuk el, hogy a közönség figyelmét fel ne hívjuk azon körülményre, miszerint a lap szer­kesztéséhez sikerült olyan uj erőket megnyer­nünk, kik telve munkakedvvel és lelkesedéssel kellő biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy a lap változatos és dús tartalommal fog meg­jelenni, hireit a legmegbízhatóbb forrásból fogja meríteni s a városi közügyek tekintetében is a legbiztosabb tájékozást fogja nyújtani. A lap irányát kifejtették a társszerkesz- tők szerkesztői előszavukban, ehez semmi hoz­záadni valónk nincs. A „Szatmár-Németi“ az ipari hitelszövet­kezet és a körjegyzők hivatalos közlönye s a vármegyei közigazgatás érdekeit is előmozdítja. A „Szatmár-Németi“ irodalmi részére ezu­tán különös gondot fordítunk s a lap számos barátjának szives Ígéretét bírjuk, hogy szer­kesztőségünket a lap ilyen irányú fejlesztésébeu támogatni fogják. A „Szatmár-Németi“ előfizetési ára rend­kívül csekély, ennél fogva azt a közönség sze­rényebb anyagi körümények között élő része is minden erőltetés nélkül is megrendelheti. A lap előfizetési ára: egész évre 4 korona, fél évre 2 korona, negyed évre I korona. A „Szatmár-Németi“ kiadóhivatala. SZÍNHÁZ­Karácsony elsó' napján délután a „Czigánybá- ró“ nagy operett! került szinre igen jó előadásban A czimszerepet Áldori László játszotta elég igyeke­zettel. Szentes Zsupánja megfelelő volt. Saffit Hugon- nay Irén mutatta be kissé kedvetlenül, de azért el­fogadó jó alakításban. Este a „Vöröshaju“ népszínműben gyönyörködött a nagyszámú közönség. Az érdeklődés azonban, miként nagyérdemű kö­zönségünk pszikhológiáját kiismertük, inkább az ün­nepnek, mint a darabnak tulajdonítható, mert ezen hanyatló műfaj már nem kelt figyelemét, ha még oly jó termék is mint a „Vöröshju“. Az előadás a jobbak közül való volt. Révész Ilonka kedvességével és gondos játékával Szentes tipikus alakításával, Tisztái pompás humo­rával segítette sikerre a darabot. Hétjöu, karácsony másod napján délután a „Pe- leskei Nótárius“ került szinre Szentessel a czimsze- íepben, este pedig az „Aranyvirág“ operettet elveni- tették föl a múlt évi műsorból. Kornai Margit ambi­ciózusan játszott ez alkalommal is mint mindig. Túl­ságos igyekezetének köszönheti, hogy a siker nem ál­lott arányban kifejtett buzgalmával, mert például a második felvonásbeli táncznál szertelenségre ragadta nemes hevülete s játéka többször mesterkéltnek lát­szott. Papír, Bay jól játszottak. Aldori olasz szövegű betétje szépen sikerült, ügy látszik, hogy lassankint meg­szokja közönségünk Áldorit jobb hiányban. Kőszegi Aranka csodálatos módon ez esién nem volt berekedve s szép tisztán zengedezte el ének számait, most vet­tük csak észre intoaácziójának biztosságát, hang­jának erejét és hajlékonyságát. Kedden este üreshaz előtt ment az „Áldozati bá­rány“, melynek bemutató előadása a lóverseny alkal­mával volt. Most sem mondnatunk róla semmi ujját Az előadás kissé diszkrétebb volt, mint első alkalom­mal, de ez nem sokat használt, mert a csiklandósabb részek kihagyása daczára is maradt elég finom pikan­téria, ami a kényesebb izlésü hölgyközönséget a páholyok homályos hátterébe való visszavonulásra késztette. Szerdán a „Pesti nők“ 'harmadik előadása volt uj szereposztással. Kornai Margit szerepében Hugonnai Irén lépett fel. Az előadás különben azjelőbbeniekhez hasonló színvonalon állott. Csütörtökön „Rómeó és Julia" Schakespeare örök­becsű drámája került szinre. Az előadás felülmúlta várakozásunkat, bár szó érhet hozzá bizonyos tekintetben. A sekszipiri alakok általában sokat beszélnek, épen azért az előadó művészeknek arra kell töreked­niük, hogy a páthoszt módjával alkalmazzák, hogy az anélkül is hosszú dikcziókat még hosszabbra ne nyújtsák. Az alakítás akkor a legmüvészibb, midőn leg­közelebb áll a valósághoz. Elismerjük, hogy Romeóék korában sokkal pózosabbak voltak az emberek, mint ma, de az már nem valószínű, hogy a legprózaibb helyzetekben is folyton deklamáltak volna. A felesle­ges páthoszból nem lehet kihámozni a jellemek raj­zát, Nagy Napoleon dicsőségének fénykorában egyszer udvarába hivatta korának egyik leghíresebb, de kissé önhitt tragikus színészét s bemutatta neki az udvari életet s a szereplő államférfiakat kivatásuk teljesítése közben. Mit tetszenek gondolni: miért ? Azért, mert ez a lágszellem, akinek jó ízléséről azok a mérhetet- jen mennyiségű műkincsek regélnek, melyekkel a jouvre csarnokait benépesítette s Párist felékesitette, nem sajnálta a fáradságot, hogy kiábrándítson egy, színészt, akiért egész Paris rajongott s hibáiból ki- gyógyitsa gyakorlati tapasztalás utján. A leczke sike­res volt. A színész e szavakkal búcsúzott Napóleon­tól: „Köszönöm, Sir, hogy vakságomból kigyógyitott, belátom, hogy a császárok és diplomták nem kiabálva intézik az országok és népek sorsát.“ S attól kezdve megszűnt deklamálui, de megtanult játszani. Azt ajánlhatjuk Pataki Rizának is, Kraszanai Er­nőnek is, hogy minél kevesebbet szavaljanak, mélyedje- nek jobban szerepeikbe s lehetőleg élethűen ábrázol­ják modelljeiket. Mindakeltő igen értékes alakításban mutatta be máskülönben a két főszerepet, de egy kis tanulmány­nyal még nagyobb sikert érhettek volna el. Közös hi­bájuk volt az is, hogy midőn ^kimerültek a sok dek- lamálásban, recitáltak még pedig meglehetősen szín­telenül­A többi szereplők közzül Szőke Sándor (Mercu- tió) Szentes (Lőrincz barát) és Gerő Ida (duenna) tűntek ki. HIRE k. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Dorcsák Jenő szatmári kir. törvényszéki joggyakornokot a nyíregyházai m. kir. pénzügyigazgatósághoz segédfogalmazóvá ne­vezte ki. Pénzügyi kinevezés. A m. kir pénzügyminiszter Körmendy Imre nagydobosi lakost, a nagykárolyi kir. pénzügyigazgatósághoz számtisztnek nevezte ki. — Esküvők. Suba János nagybányai borbélymes­ter, karácsony másodnapján esküdött örökhüséget Sza­bó György helybeli ipaios kedves leányának Juliská­nak.— Márton Lajos csizmadiamester, ugyancsak az ünnep másodnapján kötött házaságot Pinczés Gáspár iparos leányával Mariskával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom