Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-22 / 12. szám

Szatmár, 1904.

SZATMaR-NEMETI

márczius 22.

SZÍNHÁZ.

Ezen közleményünkkel lezárjuk e rovatot jó időre E hó 28-ikán becsukják a színház kapuit s november végéig csendes lesz a múzsák hajléka. Rekapitulálva tehát ez alkalommal a jelen szini idény eseményeit elég kedvezőtlen összbenyomásról adhatunk számot. Azt kell mondanunk, hogy nem vagyunk kielégítve. S midőn fürkésszük az okokat, melyek elégedetlenségünket előidézik, túl kell mennünk a szorosan vett s kizárólag a mi színtársulatunkra vonatkozó kritika határain. Ezen okokat messzebb kell keresnünk.

Az egész vidéki színészet dekadencziában van. Nemcsak ami társulatunk, hanem sokkal nagyobb vidéki városok színtársulatai sem ütik meg a mértéket, sőt még azt a színvonalat sem érik el mint a mienk. Kolozsvár, Miskolcz, Kassa, Debreczen, Nagyvárad, Arad színházai nagyobbak, díszesebbek, mint a mi színházunk. Ezek a városok talán többet is áldozhatnak színházaikra mint mi, azonkívül az ott működő társulatok 50—100.000 korona évi állami szubvencziót is kapnak, s részint személyes tapasztalatból, részint szavahihető forrásból nyert felvilágosítás alapján állíthatom, hogy a fentebb elsorolt színházakon a reájok fordított nagyáldozatok csak annyiban látszanak meg, hogy az előadások valamivel díszesebben vannak kiállítva, de művészi színvonala semmivel sem áll magasabb mint nálunk. Valószínű, hogy a vidék többi városaiban is igy áll a dolog. Ennek a szomorú jelenségnek egyik főokát a főváros minden anyagi és szellemi erőt összpontosító és felszívó törekvésében látom, mely a vidéktől a színészet kiváló erőit is elvonja. Az is tény, hogy minden vidéki színészt sarkal az ambiczió, hogy a színészet Mekkájába, Eldorádójába, a fővárosba jusson.

A másik főoka pedig abban keresendő, hogy a vidéki színigazgatók kénytelenek a legváltozatosabb műsort összeállítani ha megakarnak élni és ha a közönség igényeit ki akarják elégíteni. Ennélfogva elő kell adatni az összes fővárosi színházak újdonságait, melyek a legkülönfélébb műfajokhoz tartoznak s a vidéki színésznek valamennyihez értenie kell, akár akarja, akár sem. A klasszikus darabok ma már senkit sem érdekelnek, az ezekhez való visszatérést a színigazgató saját bukásának veszélye nélkül meg sem koczkáz tathatja.

Már most mi következik ebből ? Az a fővárosi újdonság, melyet talán egy primadonna kedvéért vagy más jeles művész számára szánt szerepért irt meg a szerző, lekerült hozzánk. A mi színtársulatunknál például hiányzik épen azaz alkalmas erő, mely azt a szerepet a szerző szándékainak megfelelően megalkotni tudja. Mi természetesebb, mint hogy elvész az egész darab hatása s legfeljebb egy sikerült epizód alak kellemes benyomása marad meg, a többi szereplőt szokás szerint lesajnálja a kritika és a közönség a darabbal együtt.

Azt csak nem vonja kétségbe senki, hogy a Fedák Zsazsának irt szerepek Komáival, vagy Kornai ezen szerepekkel semmikép sem egyeznek. Más az egyéniségük, más a temperamentumok, hangterjedelmük, táncziskolájok stb.

A közönség követelményeivel szemben a vidéki színészeknek a sokoldalúságra kell törekedniök, hogy

minden irányban megfelelhessenek, mert Krőzusnak kellene lenni a igazgatónak, hogy minden szerepkört hivatott müvészszel töltsön be.

Ez a sokoldalúság pedig leginkább árt a színésznek, mert a fiatal színészt elrontja, egyénisége kifejlődését meggátolja az öreg színészt fásulttá, unottá teszi.

A vidéki színészet dekadencziáját nagyrészt a drámairodalom dakadencziája is okozza. Az újabb irodalmi termékek közt alig akad figyelemre méltó. Csoda-e tehát, ha a színészek elrontják Ízléseket a különbbnél különbb hülye szerepeken? Az idegenből átültetett Kloaka — darabokban, bohózatokban és az operettekben csakúgy rajzanak mint a bogarak a fizikailag és erkölcsileg lehetetlen jellemek és normális gondolkodásuktól megfosztott szanatóriumba való alakok. Bizony ezeken nem nagyón épülhetnek színészeink.

Most midőn búcsúznak tőlünk, tartozunk nekik ennyi elismeréssel, ostoroztuk őket eleget e rovatban a direktorral, rendezővel, szereposzlóval és szinlaposz- tóval együtt. Hibáikat szemökre lobbantottuk a szorgalom és ambiczió hiányát élesebben is megszóltuk. Az köteleszégünk is volt.

Különösen akkor, midőn azt tapasztaltuk, hogy az előadások fogyatkozásait egy kis igyekezettel és jóakarattal helyre lehetett volna hozni s midőn úgy az igazgató, mint a társulat rendelkezett a megfelelő eszközökkel s még sem emelkedtek a csepürágáson felül.

De nehogy félreértessem, meg kell jegyeznem, hogy nem azéri veszem oltalmamba az árva vidéki színészetet, hogy azt higyje már most az igazgató, hogy mi tőle többet nem kívánunk, sőt ellenkezőleg elvárjuk, hogy jövőre hozzon oly jó erőket s különösen két olyan elsőrendő primadonnát, a kiknek kedvéért, elnézhessük a társulat esetleges egyéb gyengéit. Az idei szezont tisztán a férfiak mentették meg, mert meg kell vallani, hogy azokban volt a társulat ereje. A hölgyek ne vegyék gyöngédtelenségnek ez őszinte vélemény nyilvánítást, de tisztelet a kivételeknek, bizony kevéssé voltak kielégítők. Aki rósz néven veszi ezt, tekintse magát kivételnek.

Mi azt óhajtjuk, hogy, ami sem Krémer Sándornak sem a többi vidéki színigazgatónak nem sikerült eddig, kisértse meg ő ezután s szervezzen egy minden irányban kielégítő társulatot.

A múlt hétről kevés mondani valónk van. Frizzó eltűnése óta csappant a közönség színházlátogatásai kedve, ami nem látszott meg ugyan a pénteki zónaelőadáson, de annál jobban meglátszott a Garai Hús jutalomjátékán és a többi színházi estéken, pedig a »Kis Lordc-ot érdemes lett volna megnézni, bárha több gondot fordítottak a darabba illesztett tarka-szin- padra, mint a darabra magára. A jutalmazott jó alakítást nyújtott a czimszerepben. A tarka-szinpad bőse Tábori volt a Frizzó paródiával, melyen a közönség jobban mulatott mint az eredeti Frizzó előadáson.

A színházi műsor a hét hátralevő napjain a következő:

Kedden, »Sötétség«. Szerdán, »Hajdúk hadnagya«. Csütörtökön, Nagy Sándor jutalomjátékául a »Szent- iváneji álom«. Pénteken zónában az »Arany-kakas«. Szombat és Vasárnap »Hajdúk hadnagya«. Hétfőn, utolsó előadásul a karszemélyzet javára »Egy görbe nap« újdonság. Ferencz.

H I R E K. ,

— Egyházi kinevezések. Azon alkalomból, hogy a szatmári róm. kath. egyházmegye száz éves fennállását érte meg, Ő felsége a király Szabó Norbert nagyprépost, apát-kanonokot a noviii czimzetes püspöki méltósággal tüntette ki s X. Pius pápa pedig Dr. Kádár Ambrus, Hámon József és Hehelein Károly prépost-kanonokot pápai praelátusokká, nemkülönben Szabó István pápai kamarás, püspöki iroda igazgatót Ő felsége a boldogségos Szűzről nevezett prinoni czimz. apáttá nevezte ki.

— A százéves püspökség. E hó 23-án lesz száz éve annak, hogy a szatmári róm. kath. püspökség alapító levelét Ferencz király aláírta s öt vármegye területére szóló püspökséget. Ezen nevezetes évfordulót a püspökség hálaadó isteni tisztelettel ünnepli meg s azonkívül Meszlényi Gyula megyés püspök a székes káptalan valmint*az egyházmegye nevében Ő felségéhez hódoló feliratot intéz.

— Névnapi üdvözlet. Kristóffy József főispán névnapján Budapesten tartózkodván, a vármegyei központi tisztikar névnapja alkalmából őt táviratilag üdvözölte.

— Eljegyzés. Dr. Borgida Lajos helybeli tekintélyes fiatal ügyved f. hó 20-án jegyet váltott Reiter Zelma kisasszonnyal O-Radnán.

— Márczius 15-ike a kereskedő Írjak körében. A kereskedő ifjak március 15-ikének emlékét vasárnap dólután ünnepelték meg a kör helyiségében. A hevenyészett programm minden száma fényesen sikerült s igen szép közönség halgatta végig. Az ünnepélyt a Rákóczi indulóval nyitották meg, melyet Bunkó Vince zenekera játszott, ezután Lischpitz Samu egyleti tag szavalta el a „Nemzeti dai“-t. Majd Thurner Albert egyleti titkár tartott felolvasást márczius tőikének jelentőségéről. A felemelő és lelkesítő felolvasást leszült figyelemmel hallgatta a közönség s őszinte tapsokkal adott kifejezést elismerésének. Zakar János egyleti tag a „Szabadság napján“ czimü költeményt szavalta. Az ünnepélyt a „Szózat“-ial zárták be, melyet Bunkó Vince zenekisérete mellett énekelte az egyesületi ifjúság.

— Városi tisztviselők öröme. Szatmár város törvényhatósága tudvalevőleg a januári közgyűlésen elhatározta, hogy a tisztviselőinek fizetését fölemeli. A közgyűlési határozat e hó 18-án érkezett le a város közönségéhez. Nagy volt az öröm, mikor a tisztviselők arról értesültek, hogy a belügyminisztérium a hozott határozatot jóváhagyta.

Ennek folytán a főszámvevői hivatal a tegnapi nap folyamán utalványozta a tisztviselőknek 1904. január I-ső napjától esedékes pótlékát s azt az illető tisztviselők fel is vettek.

— iparkamarát Szatmárnak. Nem egyszer foglalkoztak már a helyi lapok a fentebbi kérdéssel és hangoztatták, hogy városunknak, a melyhez oly nagy vidék tartozik hiszen Máramaros Szigettől ie Debreczenig nincs iparkamaia-iparkamarát keli adni. Az iparkamarával vele járna az iparfeiügyelőség is, a mely hivatal bennünket, illetőleg a várost épen oly közelről érdekeli mint az iparkamara. Most, midőn városunk országgyűlési képviselője épen a kereskedelmi miniszter, helyén valónak tartanánk, ha a hivatalos város, a fentebbi, kérdéssel komolyan foglalkoznék.

— Közgyűlések. A szatmárnémeti kereskedő ifjak köre 1904 márczius 27-én d. u. 3 órakor s ezt köve- tőleg a szatmárnémeti kereskedelmi betegsegelyző egyesület évi rendes közgyűlést tart, melyre a tagokat ez utón is meghívja Paskuj Imre elnök, Thurner Albert titkár.

— Elhalasztott közgyűlés. A szatmárnémeti torna- és vivő egylet e hó 20-án tartotta volna meg évi rendes közgyűlését, azonban ez, tekintettel azon körülményre, hogy a tagok kellő számhan nem jelentek meg, f. évi április hó április hó 6-ik napjára lett elhalasztva.

— Óvónői kinevezések. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Kismszky Ilona óvónőt a kapnik-bányai felső telepi, Marosán Kornélne, Loloki Veronát pedig az aranyos-medgyesi ovodahoz nevezte ki.

— Uj postaügynökség. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Sonkád községben postaügynökség áliitasáék tel, melynek forgalmi köréhez nevezett község és a határán e;ő tanyák fognak tartozni.

— Pályázat szakiskolai ösztöndíjakra. A debre- czeni kereskedelmi és iparkamara ipari és kereskedelmi tanulók számára nyolez rendbeli 180—180 koronás ösztöndíjra hirdet pályázatot. A részletes feltételek a ren- dőrfőkapitányi hivatalnál tudhatók meg. Pályázati határidő 1904. évi juiius 15.

— iutaiomjátók. Csütörtökön veszi jutalomjátéká. Nagy Sándor, színtársulatunk rokonszenves fiatal tagja. Jutalomjátékául színre kerül Sekszpir remek alkotása a „Szentivánéji alom“. Úgy a darab, mint a jutalmazandó megérdemlik, hogy lelt ház legyen s kérjük is a közönséget a jutalmazandó iránti pártlogás végett.

Lépten-nyomon találkozunk leányokkal, asszonyokkal, a kik az ételeket két nagy csoportba osztják, a melytől hiznak s a melytől nem hiznak. Ha véletlenül az első csoportba osztott szegény étel valamelyike kerül az asztalra, bizony árván marad. Lehet, hogy szereti, mondjuk, majd meghal érte, titokban sóhajt s a pokol fenekére kívánja a kedves doktor urat, a ki ezt az ételt a veszedelmesek közé sorolta, mondjuk, mindezt végig gondolja, de móg sem eszik.

Különben az ilyen szegény szerencsétlen evése csak ízléstelen kóstolgatás. Le lecsipkednek egy darabkát az ételből, csontot rágnak, szóval minden lehetőt s lehetetlent elkövetnak, csakhogy az étvágyokat valahogyan tönkre tegyék. Hogy ezzel a „diéta“-vai együtt jár a kedvetlenség, életunság, örökös nyafogás, az természetes. De ne beszeljünk most arról. Miért akar a sok leány, asszony sovány lenni ? Talán egészség okából ? Nem. Azért, mert divat, éppen mint a sátga haj.

Mert minden csak divat. Hat hiszen divat ide, divat oda, a mig csak a hajat festetik be az asszonyokkal, vagy két ruhával többet préselnek ki, még csak hagyján. A festéket lemossa«:, a ruhát kifizetik, s mindennek vége. De ez a kövérség ellen való hadjárat, veszedelmes próba, s még a czélt sem érik el vele. Mert az egész a szépség számlájára megy. Előre is biztosíthatunk mindenkit, hogy a nem evés elcsúfítja az embert. Végre is a természet nagyon bölcsen cse-, lekedett, a mikor nem teremtett mindnyájunkat egyformának.

Csak egyenek önök jóízűen mindent, kedves leányok, asszonyok. Higyjek el : nincs szebb találmánya a teremtésnek a szép aranyos asszonynál még ha ,,erős“ is. S ha megszavaztatják a fétfiakat, száz közül nyolezvan az „erős“ek mellett fog dönteni s végre is ez se utolsó dolog. Ne hagyják elbolonditani magukat magukat ez ostoba díva..ói, a mely eddig megelégedett a külső testtel is, most már a belsőre, a legfontosabbra, a gyomorra veti magát. Csak egyenek, de foglalkoztassak kellően a testet. Higyjék el, a baj, mert önök annak tartják, nem az evéstől származik de a tunyaságtól.

Tessék csak igazi asszony lenni, háztájékkal, gyerekkel, ruha-javítással törődni, majd nem kell sóvá- nyitó kúra. A leányoknak se muszáj folyton, hogy úgy mondjuk zongorázva olvasni. Szóval változatos elfoglaltság s minden rendbe jön. De a szegény gyomrot megkinozni, az baibár dolog s kegyetlenül megbosz- szulja magát, szép asszonyok.

A dolog különben sem uj. A rómaiak történetében van egy lejezet. mely arról beszél, hogy divatban volt a — kövérség. Mindenki törte magát utána. Nos hát, kedves hölgyek, önök úgyis nagyon találékonyak egymás boszantasában : Ne törődjenek most az egyszer a mágnás hölgyek szilfidszerü karcsúságával, mondják ki rang, felekezeti és társadalmi külörnbség nélkül, hogy divatba jött — a kövérség.