Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-16 / 7. szám
Vili. év. Szatmár, 1904. február 16. 7. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR NÉMETI ! IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szálIodával szemben, Antal Kristóf úr házában, Boros (Weinberger) nyomda. Mindennemű dijak Szatmáren, f. kiadóhivatalban fizetendők HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. .............= Telefon-szám 80. ===== A Szatmárhegy rendezése. Hova tovább több és több azon szőlő birtokosok száma akik, különösen mióta vasúti közlekedésünk van, kipusztult szőlő területeiket beültették és a nyári üdülés szempontjából, többc-kevésbé kényelmes lakóházat is épitettek. A vasúti évi személyforgalom kimutatása pedig arról számol be, hogy igen nagy azoknak a száma, akiknek nincs szőlő birtokuk, tehát nincs nyaralójuk sem vagyis: nincs hová men- niÖK s mégis szívesen sőt nagy előszeretettel keresik föl a szomszédos hegyet. A város vezetőségének le kellett azzal számolni, midőn a vasúti vonal létesült a Hegyre, hogy ez Szatmárhegyünk fejlődésében határvonalat képez, ezután a Szatmárhegy be lesz telepítve, nyári lakokkal be lesz építve, nagy közönség fogja látogatni stb. stb. tehát: gondoskodni kell a közönség kényelméről is. r Es nem történt semmi. Ha megfigyelünk egy kiránduló vonatot, sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a Szatmár- hegyen, annak, akinek nincs szölőbirtoka, vagy épen valamely birtokoshoz nem hivott vendég, nincs miért a Hegyre menni. Sem elfogadható közhely, sem árnyat nyújtó pihenő hely, sem árnyékos séta ut sőt valójában semmi ut sincs. Fői megy az ember, kiszáll a vonatból és nézhet jobbra, nézhet balra, sem egyik sem másik helyen nem kínálkozik semmi vonzó, baktathat a göröngyös egyetlen szekér utón, ha egyáltalán lehet azon járni, vagy épen bevárhatja a legközelebbi visszamenő vonatot. Az ilyen ember nem mondja azt, hogy: jól érezte magát s az ilyen jelenség nem hat vonzó erővel a nagy közönségre s magára a T Á R C Z A. Takarj be . . . Emlékszem kis koiomban, Mikor nem alhatám, Vergődve igy esengtem: „Takarj be, jó anyám !“ S hogy betakart szelíden Gyöngéd, gondos keze, Megjött lelkem nyugalma Édes álmom is vele. Gyakorta jut eszembe Ma is gyermekkorom, Midőn bús éjszakákon Álmatlan hánykodom. És karjaim kitárom, Csak úgy, mint hajdanán S vergődve igy esengek: „Takarj be földanyám!“ Szabados Ede. hegyi vasúira, amelynek pedig fő bázisa a személyforgalom, nem kecsegtető. Épen ezért: a hivatalos városnak, a vasút igazgatóságával karöltve, minden lehetőt el kell követnie arra nézve, hogy a hegyre felránduló közönség ott, minden tekintetben, bizonyos számot tevő kényelmet találjon, hogy legyen miért oda vágyni és holott minél jobban fel keltse a közönség köréoen nem csak szórakozási, de egészségi szempontból is, a kirándulási kedvet. Ezekre vonatkozólag mi a magunk részéről egyben másban, a rendezés kérdéséhez, a következőkben kívánunk hozzá szólani: megfelelő és árnyékot nyújtó közútról kell gondoskodni, megfelelő gyalog járóval: ez az ábéczéje a Hegyrendezésének. A szőlőbirtokosok is tele vannak panasszal: nincs átjáró utjok! Ha a szomszédos szőlőbirtokosok megtagadják az átjárhatást, meg kell kerülniük egész hegyrészeket, hogy birtokaikba jussanak. Ez is tűrhetetlen állapot! Az idegeneknek serif leven hol megszállani vagy hely, hol sétálni, bekalandozzák a szőlőket, használják szőlőbarázda-utakat, amely pedig tisztán és egyedül az illető birtokos magán útja, vagy még az sem: csupán elválasztó vonal, a két szomszédos birtokos között. Hogy az ilyen dolgokból azután nem egyszer kellemetlenségek szármáznak, igen természetes dolog. Hogy az ilyen szerte-kalandozásokból vísz- szaélések is származnak, az is bizonyos és hogy azt ellenőrizni senki sem képes, az is természetes. '1 eremtsünk tágas és tisztességes közhelyet, melyet előszeretettel keressenek föl csak, akiknek nincs szőlő birtokuk. Az egy napig nyíló virág. Olt ültek egy mohlepte nagy kövön, a reggeli napfényben harmattól csillogó fölfutórózsák alatt. A leány letette szép szőke fejéről a szalmakalapot, melyet a szél minduntalan el akart kapni. Az ifjú előrehajlott és a leány der ült arczába nézet; — kezük — egymásba kulcsolva — a régiségtől szürke kő száraz mohán pihent. Fejük fölött halvány folyondárvirágok egész özöne hullámzott, ki-kidugva fejecskéiket a zöld lugas és piros kerítés közül. Alant, a fénylőlevelü erdő és a meredek országút mögött vígan folydogál a patak mély sziklaágyában. Mikor a szél erősebben fújt, a viz csapogása egészen fölhangzott hozzájuk, mint valami vígan lobogó láng, mely abban a pillanatban elalszik, mihelyt a szél megfordul. — Bár a fölkelő nap aranysugára világitná meg szerelmünk első napját, édes Margit! A leány a szavakra hirtelen elmosolyodott s meleg, kék szemét bele mélyeztette a férfi arczába s még jobban megszorították egymás kezét. Majd hátrahajtotta fejét a folyondár közé, úgy, hogy csakúgy imbolygóit a sok karcsuszáru virág, amint hozzájuk ért, s gyöngyöző harmatesőt hullattak szőke hajára. — Ugyan ne, még ne! — nevetett a leány s megrázta nedves fürtéit. Létesítsünk a piaczon kifogastalan, jó és bő vizű közkutat, a közönség számára. Közegészség szempontjából elsőrendű követelmény a fürdő. A Hegyen nyaraló közönség nem járhat naponta haza a városba fürödni I A Hegyen, megfelelő fürdőhelyiséget létesíteni, egyenlő a jó levegő kérdésevei. Ez elől sem lehet ma már kitérni. Ott, ahol átlag 800—1000 ember nyaral ahová időről-időre tömérdek nép vonul ki üdülni a viz kérdését meg kell oldani s ezzel meg lesz oldva a fürdő kérdése is s a Hegy jövője meg lesz alapítva. A Szatmárhegy, kellő gond mellett, a város igazi Tuszkulánuma fog lenni. Végül: a birtokosok szempontjából ki kell jelentenünk, hogy a mai slendrián pásztorkoüás korhadt intézmény, nincs semmi értelme, megfelelni, a hegyi viszonyok között, nem képest eltörlendő és helyette csendőröket kell létesítem Két csendőr a Hegyen többet ér mi az összes pásztorkodás és birtokosoknak ped,0 kevesebb kiadást okoz. Egyszóval: a közrendet is meg a szőlő s gyümölcs őrzését is más alapokra kell fektetni. A jelenlegi kertészeti állapotok korhadt intézményeken alapulnak a légi jó világból. Ma már gőzzel járunk a hegyre, sok minden megváltozott, mások a viszonyok, más intézményeket is kívánnak, hogy az arány megfelelő legyen, Tudomásunk szerint a városi Tanács foglalkozik, valami csekélyke irányban, a Hegyren- dezésének kérdésével. Kívánatos, hogy, annak, mit már csirájában, olyan irányt adjon, mely a messze jövőben is megállja helyét. Az olyan féle intézményt, mely máról-holnapra való, nem hivják semminek. — De édes Margit! — kiáltott az ifjú és fölugrott ültéből. — Csak nem akarod ezeknek a harmatos virághelyheknek a tartalmát mind szétlocsolni. Nagy vigyázattal hajtott meg most a férfi egy karcsú virágkejhet, úgy, hogy Margitnak egészen a szájacskájához ért. Telidesteli volt ez a virágkehely reggeli harmattal s az éjjel eset esővel. — Igyál, Margit! Margit mosolyogva rejté piczi forró ajkát a hűvös, halványpiros vízbe és úgy sziircsölte ... Az ifjú is oldailesztette száját a lányé mellé s úgy ittak együtt a bájos kis virágkehelyből, mely, mikor az ifjú eleresztette a virág szárát, hirtelen visszacsapódott a helyére a lugas közé. — Ez volt ami nászitalunk Margit! — Te, — kiáltott föl hirtelen a leány és merően nezétt az ifjú arczába, — tudod-e, hogy hivják erre mifelénk ezt a virágot ? — Nem tudom kedvesem. — Egy napig nyíló virágnak, — szólt csendesen a leányka. — Mert reggel kinyílik és már estére elhervad. — Egy napig nyíló virágnak ... És ki hívja igy? — A nagymama. — Az a vén asszony, ott ben ? — s fejével a lugas mögötl levő alacsony, vörös házikó felé intett, amelynek ablakán egy éltes nő nézett ki. — Igen, ő az! — s a lányka könnyedén fölkelt. — Aza kő, melyen most ültünk, a nagymamaköve»
