Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-09 / 31. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR NÉMETI I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. VIII. év. 31. szám. . 1904. augusztus 9. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. Társadalmi bajok. Mai társadalmi életünk nagyon kevés felemelőt nyújt. Visszavonást látunk a társadalmi ■élet minden fázisába. Irigykedő szemekkel vizsgálják tetteinket. Legnemesebb szándékainkat is meggyanúsítják és mivel az emberek nem találnak magukban semmi önzetlenséget, azt hiszik, hogy mások fáradozásának is az önösség a rugója. — Megszóljak azt, aki tehetségét, munkaerejét a köznek szenteli, alkotásait ócsárolják, megvádolják azzal, hogy népszerűséget hajhász, de restek nyomába lepni és hasonló tevékenységet kifejteni. — Irigylik másoktól a munka eredményét ahelyett, hogy ők is kamatoztatnák tehetsegüket. Hanem alkotás helyet bontanak, a fennálló kévéket ledöngetik, a helyzetet összezavarjak es mindebből a társadalmi életre és a közre háramlik a legnagyobb kár, mert a folytonos tüszúrasok következteben azok is abba hagyják a munkát, kik igazán önzetlenül fáradoztak. Nem szeretjük az együttes munkát. Félünk, hogy masnak több babér jut, mint nekünk. — Elsők akarunk lenni s ha ez nem sikerül, boszu- san letesszük a munka fegyverét es képzelt sérelmek közt visszavonolunk. Mihelyt aztán kilépünk a sorból felcsapunk kritikusoknak. Ez nem volna még baj, ha kritikánk tárgyilagos és Így igazságos volna, de hiányzik ebből a szeretet és nem javítani akarjuk ellenfeleinket, hanem arra törekszünk, hogy nevetségesekké tegyük őket. Mivel pedig a könnyelműen feldobott kő sokszor a feldobót üti meg érzékenyen, a legtöbb esetben az igazságtalan vád arra hull vissza, aki mindent megkritizál. De ha még ez nem is következik be, a SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Hám János-utca 10. szám, a törvényszék közelében. Bárdóly Ferdinánd ur házában, Boros Adolf könyvnyomdája. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. szeretetlenül megkritizált elveszti kedvét a munkához, a közügyek istápolatlanul maradnak, vagy kontárok kezébe kerülnek, kik aztán gyakorlatban valósítják meg a Csáky szalmájáról szóló közmondást. A társadalmat szétválasztó falakról nem is szólunk. Ez a modern kor egyik legsajnálatosabb tévedése, melynek sokszor a legszebb eszmék legjobb tervek áldozatul esnek. Már az evan- gyélium is elitéli az élet kevélységét, mely forrása minden rossznak, minden bomlasztó anyagnak. Ma nem a becsület szerint mérik az emberek értékét, hanem aranyai után. Aki kincsekkel tud dobálódzni, annak minden szabad, annak minden jól áll, annak mindent elnézünk, mindent megbocsátunk. Por kell ma a világ szemének, nem az igazság tisztitó ereje. Aranynak nézi a salakot és sokszor nem rosszakaratból, de hiúságból és tapasztalatlan szívvel gyöngyök helyett kövekkel rakja körül magát. Érzésünkben és gondolkozásunkban kell tehát megváltoznunk, ha azt akarjuk, hogy a a társadalmi élet szétágazó ereiben pezsgő vér lüktessen. Addig nem lesz javulás. Legyen bennünk több szeretet, több elnézés embertársaink iránt. Dolgozzunk magunk is, de ha mi nem érzünk kedvet a munkához, ne öljük meg közönyösségünkkel a mások munkakedvét. Ne a kutyabőrre legyünk büszkék, ne állásunk és vagyonunk tudatában hordjuk fenn fejünket, hanem, ha már a büszkeségről nem tudunk lemondani, legyünk büszkék arra, hogy használtunk a társadalomnak. Ez a nemes büszkeség senkit sem íog sérteni. . . HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. ===== Telefon-szám 80. .-.........-= Vá rpsi közgyűlés. Szatmár, 1904. augusztus 8. Tegnap délután tartotta meg a városi törvényhatósági bizottság augusztus havi rendes közgyűlését. A napirendre kitűzött görög katholikus lelkész-választás szép számban hozta össze a bizottsági tagokat. Nagy volt azonban csalódásuk, midőn az elnöklő főispán e tárgyat a napirendről levette. A közgyűlés képe különben igen komoly és nyugodt volt. A tanácskozás megnyitása után felolvastatott a főjegyző, mint helyettes polgármester alábbi jelentése. Tekintetes törvényhatósági bizottsági közgyűlés ! Törvényhatóságunk állapotáról s elnöki utón tett intézkedéseimről az 1886: XXI. t.-cz. 72. §. n. pontja éi elmében havi jelentésemet a következőkben terjesztem elő: Városunk önkormányzati s közigazgatási ügyei általában a törvények és szabályoknak megfelelőleg intézteitek s az ügyek kezelésében akadályok, nehézségek és összeütközések nem fordultak elő. A polgármesteri, évijulius hó 26-án kezdte meg a közgyűléstől nyert szabadságidejét s távolléte idejére törvényszerű helyeLtesitésével engem bízott meg. Röviden beszámolva az ezen idő alatt felmerült jelentékenyebb mozzanatokról, melyek a várost érdeklő ügyekben előállottak, első helyen kell megemlékeznem arról, hogy Grégersen G. és fiai vasutépitő-vállalat a szatmár-mátészalkai vasút vonalvezetésére vonatkozó variáns terveket a nagyméltóságu kereskedelmi miniszter leiratához képest elkészítette s azokat a városi tanács folyó év augusztus 2-iki üléséből indoT Á R C Z A. Szegény leányok bálja. A városban az volt a nézet, hogy e bál föltétlenül sikerül, mivel Lép Arnold és Csuka Tivadar állnak a rendező-bizottság élen. Ott lesz az egész inteligencia és a leányos mamák valósággal törik magukat a jegyekért. Bizony kár volt a meghívó szélere nyomatni, hogy a hölgyek kéremek a legegyszerűbb öltönyben megjelenni. De hiába erősködtek Lép Arnold és Csuka Tivadar, hogy »vagy rendezzünk elegáns bált, vagy ne csináljunk semmit«, a rendező bizottság elnökét, a hófehér szakállu öreg Mén Gábort, nem lehetett kapacitálni. Egyre a maga bölcsességét dörmögte: — Rósz termés volt, aztán száj- és körömfájás is pusztított, hadd érezze a nimet is, hogy a magyarnak nem telik cifra köntösre . . . A mi pedig a két éles szemű rendező megjósolt, bekövetkezett. A város előkelő hölgyei mikor elolvasták a meghívó széljegyzékét, kacagtak. — Tessék, ha most valaki ad magára és csinosan jelenik meg, az is megtörténik, hogy megszólják. — Csak r.em mehetünk el az otthonkában? — Micsoda bál az, amelyek a hölgyek öltözékére nem adnak semmit? Szóval az említett szél jegyzék általános megütközést keltett s a legtöbb hölgyet ingerelte a rendezőség eljárása, melyet tapintatlannak bélyegeztek, — A kor végre nőinktől is követeli a magáét, — magyarázta Lép Arnold. — Aztán az ilyen megjegyzés káros hatását különösen érzik a kereskedők és az iparosok. Ha azt mondják, tessék egyszerűen megjelenni, akkor a sok szövet kereskedő nyakán marad; a varrónőnek, cipésznek pedig nincs munkája. Miből mulassanak a kiskereskedők, kisiparosok leányai, ha az öregektől elhúzzák a jövedelmet? Bizony nincs haszna senkinek az ilyen okosságból. A »széljegyzet« dacára a leányok már hetek előtt lázasan készülődtek s a bál kezdetekor már az első órákban kiderült, hogy még a legszegényebb leány sem hederitett a figyelmeztetésre. Egytől egyig a tőlük telhető áldozattal állították ki a báli ruhát, s látszott, hogy csinosság dolgában mindenik túl akarná szárnyalni a másikat. Akik érezték, hogy ez sikerült nekik, azok boldogan mosolyogtak, mig a legyőzettek busán vonultak meg a mutatósabb toilettek mögé. Lép Arnold és Csuka Tivadar roppantul adták a gavallért. Lép Arnold kereskedősegéd volt, de lenézte a társát, mert állítólag némi örökség nezett rá. A valóságban pedig ő nézett az örökség felé. Csuka Tivadar pedig szobafestő létere tájképeket is festett, amelyek a helybeli borbély-műhelyek fődiszei voltak ás több előkelő borotválkozó ur által részben megnézettek, részben mcgcsudáltattak. A két ur, aki máskor egymást is kicsinyelte, ez estén igazán önfeláldozó nyájassággal érintkezett a bál szent ügyének érdekében. (A tiszta jövedelmet megvakult öreg dijnokok fölsegélyezésére óhajtották fordítani.) Különösen Lép ur páratlan udvariasságot fejtett ki. A legszegényebb leányhoz is olyan olvadozó hangon beszélt, mintha azonnal meg akarná kérni. Mégis leginkább a szőke leányok előtt ingott. Látni való volt, hogy a szőkeség előtt minden pillanatban összerezzen. Nyilván valami titka lehet ennek a jelenségnek. Talán valami nagy, óriási titka, A jelenlevő hölgyek közül sokan törik a fejüket, hogy megfejthessék a rébuszt Csuka szobafestő urat ellenben higadt komolyságában nem zavarná ki a világ egész női serege. — Ismerem őket . . . ismerem, — mondogatja s ilyenkor ravaszul hunyorít a szemével. Soha egy percre sem feledkezik meg művészi egyéniségéről s bárha szobafestő is, mégis bizonyos magaslatról tekinti a dolgokat és az embereket, mert folyton a jövő Csuka Tivadarja lebben szemei előtt, aki nem a fertályos lakásokat pingálja többé, hanem templom mennyezeteire füst freskókat, melyeket a jövendő kor emberei is megbámulnak. Mindezt igen szépen megmagyarázza Szál Amáliának, a főkondoktor legidősebb leányának. Szerény hangon kérdezi, vájjon eléri-e célját? Szál Amália, — két nagy szeméből is látszik, hogy jó lélek, — vigasztalja : — Meglátja Csuka ur, eléri a vágyát. De nyomban utána teszi halkabban. — Különben van-e, akinek nem volnának vágyai ? Körüljáratták tekintetüket önkéntelenül a tágas teremben, mely tele volt a társadalom apraja emberével. Közepén az ifjúság. Előadó leányok, dijnokok, írnokok, különböző segédek karján. Az erőtől és reménységtől duzzadó ifjúság ez, mely még nem érzi a szegénység gondjait, bajait. Csak a fiatalság erejét, nagy életkedvét érzi, mely annyi reménynyel csalogat, annyi boldogsággal biztat. Fölzendül egy uj keringő vérpezsdítő zenéje és szórványosan táncra kerekednek a párok. Csuka Tivadar ur es Szál Amália is eltűnnek a forgatagban. Lép ur pedig egy hosszú nyakú, gyöngyszürke ruhás hölgygyei táncol, aki úgy hosszú, csupasz nyaka, mint
