Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-26 / 4. szám
Vili. év. Szaimár, 1904. január 26. 4. jzám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kör. Félévre 2 kor. Negyedévre ! kor. Egyes szám ára 20 fillér. Városunk érdekében. Azt hisszük, hogy abban egyetértünk mindannyian, hogy ránk nézve az volna a leghelyesebb országos és helyi politika, melynek nyomában közterheink számottevően apadnának, vagy megszűnnének, közintézményeink, úgy a kulturális, mynt az anyagiakat illetőleg, úgy fejlődnének, hogy a városokra újabb megter- heltetésekkel nem járnának. Ezt annyival inkább kívánhatjuk is, mert már ezek rég a levegőben vannak, miközben pedig a városok és községek megterheltetése egyre tart. Mennyi törvényhatóság küzd évek óta a legnagyobb anyagi bajokkal és az évek hosszú során át váltakozó kormányok nem látták meg a városok veszedelmét és nem akartak a törvényhatósági városok anyagi helyzetén segíteni. Politikai átalakulás küszöbére kellett az országnak érkeznie, hogy az uj kormány kilátásba helyezze a városok anyagi segítségét. Sajnos azonban, még csak az Ígéret hangzott el és ettől a kecsegtetéstől a megvalósulásig még nagy ut van hátra. A Tisza-kormány azt igeri, hogy a városok részére átengedik a fogyasztási adójövedelmeket. A Bánffy-párt is fölvette programm- jába a városok segítségét és pedig akkép, hogy a városokat az állami funkcziók végzéséért kárpótolják. Mindkettő kecsegtető, rózsás jövőt rajzol a városok elé, mert bármelyik Ígéret teljesülése egy pér százezer korona uj jövedelmi forrást SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában, Boros (Weinberger) nyomda, mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők jelent a városok háztartása számára. Például, hogy épen SzatmárrŐl beszéljünk, a fogyasztási adó jövedelmek átengedéséből a város pénztára évenkint mintegy 100,000 korona tiszta hasznot söpörne be, a mi azt jelenti, hogy a régi költségvetés fentartásával majdnem az egész pótadót törölni lehetne. Az állami funkcziókért való kárpótlás is óriási ösz- szegre rúg és bizonyos, hogy nemcsak Szat- már, de az összes vidéki városok föllendülnének, ha az államtól az említett kedvezményeket megkapnák. Ámde sokkal nagyobb a pesszimizmusunk, hogysem azt higyjük, hogy egy programra Ígéretei és a valóság között semmi ür sem tátong. Nem mondjuk, hogy ez az Ígéret mézes madzag lenne, mert hiszen nagyon is elérkezett az ideje annak, hogy valahára az állam is jobbik eszéhez kapjon és belássa, mikép a törvényhatósági városok anyagi elerőtlenedése veszélyezteti az állam érdekeit s hogy a városok tényleg óriási anyagi nehézségekkel küzdenek és megterhelésük sok irányban méltánytalan. Mert bebizonyított és megdönthetetlen tény, hogy a városokra nagy kötelezettség hárul akkor, midőn az állam jóvoltáért iskolákat tartanak fenn, az összes egyenes adó-munkálatokat végzik, a katonai terheket viselik és több ilyen tisztán, vagy legnagyobbrészt állami jellegű feladatot teljesítenek és ugyanekkor a polgárok súlyos megterhelés« daczára el kell, hogy hanyagolják saját kulturális szükségleteiket. A kérdés tehát megérett a megoldásra és a kárpótlás a vagy a segítés bármely módját HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek Kéziratok nem adatnak vissza. = Tel efon "szám 80. ===== választja is az állam, kötelességet teljesít nemcsak a városok, . de önmagával szemben is, mert erős nemzeti állam kiépitésézez és az állam anyagi erejének növeléséhez hozzátartozik a törvényhatósági városok méltányos támogatása is. Nem szabad mindent annak a hangzatos autonómiának a terhére irní. Keservesen meg- íizetnek a szegény városok azért az önállóságért, a mi csak frázis, mert hiszen az állam gyámkodása nagyon is problematikussá teszik a városok autonómiáját. Remélhető, hogy a sokat emlegetett, de mindannyiszor elodázott állami támogátást most már fölszinen tartja a politikában beállott újabb fordulat és a mostani nehéz, válságos helyzetben érzik a kormányok és politikai pártok is, hogy a városok jóindulatát is meg kell szerezniük, másrészt pedig a városok anyagi segítése az állam érdekének szempontjából sem halasztható tovább. Ilyeténképen állván a dolgok, mi is erősen bízunk abban, hogy a közel jövő, városunk pótadójának nagyfokú leszállítását vagy teljes megszüntetését rejti magában. És hogy ez, gazdasági szempontokból, mily nagy jelentőségű? Azt hisszük, nem szorul bizonyitgatásokra. — Az uj főispán. Napok óta ismételten az a hír volt elterjedve, hogy Kristóffy, az uj szatmárvármegyei főispán nem jő közzénk, nem kíván az itteni súlyos megyei és városi bonyodalmakban részt venni stb. Mint illetékes helyről értesülünk : ez a beszélgetés minden alapot nélkülöz. Krístójfy, az uj szatmárvármegyei főispán, már értekezett is megyei és városi közéletünk kiválóbb embereivel és meg is jelölte az T A R C Z A. Ha... Ha arra kérne engem úgy az ég, Legyek szelíd, alázatos ma még, Ad gazdaságod, kincset, teli zsebbel, Azt mondanám büszkén és kevélyen : nem kell ! Ha megkérdené tőlem úgy az ég, Egy „Miatyánkot“ elmondanék Az oltár előtt leborulva térdre? Durván taszítanám el magamtól — félre. „Mindent, mi csak szép, jó, nemes lehet, Hitet veszitsz el, kincset, életet. Elvinned innét semmit sem szabad, Csókot csupán, mii egyleánykaad“ . .. Ha ezt mondaná nékem úgy az ég, Halkan, szó nélköl, térdre hullanék. Ifj. Király Géza. Vadászat a havasokon. Egyike az ország legregényesebb völgyeinek az, mely a mármarosi bérezek közt, Szatmármegye határában, az országút mellett egy kis tengerszemnél kezdődik s fenn a fellegek közt, s Gutin több ezer méter magas sziklás tarfején vész el. Nyáron vadrózsáival, tölgy, feuyő, bükkerdeivel, csicsergő madaraival, viruló zöld pázsitjával egy ellopott része a paradicsomnak, télen méteres hórétegével, orditó farkascsordáival, széltől, vihartól megpaskolt, megcsonkított fáival úgy néz ki mint egy elátkozott sziget a legészakibb jeges tengerben. Mily fönséges mily bizar játéka a természetnek, mily fönséges ellentétek egy és ugyanazon esztendőben. Január derekán vagyunk. Mint egy fagyos rézkorong néz le a nap a párákkal telitett zenithről völgyünkre, illetve annak csak egy részére, hol pattogó máglyarakás körül szaporán járja a bütykös ó szivóriummal telitve s a gyakran fel-feltörő kaozaj félve száll tova a zord rideg völgyban. Vadászatra jöttek ki a vidék urai, hogy összemérjék erejüket a gyönge nyulacskák hosszú lábaival, az orditó éhes farkasok vérszomjas torkával. Istenem, de jó dolguk lehet ezeknek az embereknek, hogy ilyen időben felcserélik meleg ottkonukat a rideg havasi völgy ezer veszélyei. Most megszólal a havasi kürt, mélabusan zúgva át a völgyeken, — tudtunkra adva, hogy megkezdődött a vadászat, fel tehát sietve, helyére .megy mindenki. Dörög a fegyver, csaholnok a köpök s a tapsi fülesek bukfenczezve szágulnak tova, egy-egy ordas vérző sebét nyalva roskadt le a hóra, mérgesen szórva azt támadója felé, majd megtörik nézése, ellankad ereje, midőn füstölgő fegyverével a férfi hozzá ér már csak tehetetlen tömeg lesz a szegény meggyötört fenevad. A hajtás szélén áll az erdész egy fiatal, hatalmas szál német, ki puskájára támaszkodva nyugodtan nézi a menekülő vadat. Úgy látszik, nemesebbre vár. S nem hiába. Szétnyílnak az ágak, recsegnek a gályák s csakhamar megjelenik a szemhatáron egy őszülő agastyán kiéhezett alakja alig-alig vonszolja rozoga fegyverét, inig bágyadt szemeiből a hideg téli szél könyeket sajtolt ki. Istenem de nyomorufí lehet ez az ember, hogy ilyen időben elhagyta családi otthonát, ide jött ki élelmét keresni. Mert vadorzó, a vidék legelszántabb vadorzója. Megelégedett mosoly vonul el az erdész pirospozsgás arczán, mig az öreg fonnyadt barázdás vonásai egykedvűséget mutattak annak megláttakor. Egyszerre emelkedik lel mind a két fegyver s csodálatos, nem az agg sovány, dermedt, hanem a fiatal edzett, keztyüs kezei remegtek. így tart ez egy pár pillanatig, Aztán lehanyat- lik á vadorzó fegyvere, szemében ketségbeesejt lemondás tükröződik vissza magában mormogva : Nem, nem tudok gyilkos lenni. — Meg kell kötözni az ebet — orditja az erdész felhasználva a kedvező pillanatot s csakhamar kéthárom durvakezü, szivü hajtó gúzsba kötözé. — No jó madár, csapdába kerültél hát végre ? S még rám akart lőni — magyarázza fölény mosolylyal, de még mindig halvány arccal a körülte állóknak. Vége lett a vadászatnak. Folyik a bor, zeng a nóta, a komor völgv vig hangulatot öltött, tréfálva meséli mindenkinek kalandját, mig a rongyos öreg déltől késő estig összekötözve ott fekszik a havon. Elhamvadt a máglya, lefelé indult a társaság s ni, a jó kedvet már rémület váltja fel, a sötét éjsza-
