Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-19 / 3. szám
ségü vályog talajjal biró területet igényel a külön szaktanitás gazdesági ism. iskolánál. E §. második pontja szó szerint a következő : »E terület leehtőleg a község belterületén, vagy ahhoz közel legfeliébb 1.5 kilómétej távolságra jelölendő ki és csakis egy tagban, vagy a menynyire ez lehetetlen volna, legfeljebb két és egymástól egy kilóméternél nem messzebb eső részben hasítandó ki. Gyümölcstermelésre és szőlőmivelésre szánt terület mindig egy tagban adandó a termés megőrzésének egszerüsitése czéljából.« Ezeknek hangsúlyozásával nem akartuk mi a szerződés intézkedését kicsinyelni, sőt épen az ide vonatkozó pontnak nagy fontosságát emeljük ki, mikor rámutattunk az uj intézménynyel együtt járó körültekintő szervezésre és ebből a város lakosaira kiható nagy előnyökre. Any- nyira nem felelne meg a 10 hold, ilyen nagy horderejű gyakorlati minta gazdasági iskola célszerű működtetésére, hogy a reá építendő gazdasági épületek, gépek és felszerelések értékének kamatja magában is lebillentené a merleg serpenyőjét az anyagi haszon rovására. E czélra legalább 25 hold terület és megfelelő befekletés szükséges. Szóval nagy embert gyermekruhába bujtatni nőm lehet.-iy. Szatmár, 1904. SZÍNHÁZ. a múlt bét műsora nagyobbára ismétlésekből ál- ott. A »Drótos tót,« »Aranyvirág,« »Bob herczeg«-ről tehát nincs mit írnunk. Szerdán Molnár Ferencz kitűnő bohózatát, a „Doktor ur“-at adták félház előtt. A repriz gyengén sikerült. Tavaly sokkal jobban ment. Szentes mintha elfeledte volna szerepét, pedig talán ebben volt legnagyobb. A múlt évben oly tökéletesen alakította Pu- zsért, hogy utolérhetetlennek véltük. Sok bosszantó körülmény is játszott közre, a mi tönkre tette a hatást, például a Il-ik felvonásban a tolvajlámpa megtagadta a szolgálatot s ez épen elég volt, hogy élvezhetetlenne tegyen egy egész felvonást. Az átöltözködési jelenetnek is a színfalak mögött kellett volna megtörténnie, nem a közönség előtt. Voltak azonban sikerült részek is, a miről meg kell emlékeznünk, úgymint a Garai Ilus és Papír, továbbá Ferencziné és Nagy Sándor alakítása, valamint a Tábori kitűnő maszkja és némajátéka. Szombaton este Gavault és Charvay bohózatának a »Csodagyerek«-nek bemutatója volt. Csodálkozunk azok Ízlésén, kik ezt a darabot mulatságosnak és szellemesnek tartják. Ez egy közönséges disznöság, amelyhez hasonlót aligha játszottak színpadunkon. Többször adtunk kifejezést e rovatban annak, hogy a világvároSTrirmiwnrivn 11 ... ■nimii Be rta szemét gyermeken nyugtatva, diszité fel ruháját myrtusszal, egyetlen menyasszonyi jelvényevei. Mikor készen volt vele, ölébe kapta gyermeket, ajkat arczához érintve susogta: — Holnap holnap ismét boldog leszek. Fenyői Kálmán nem tudott szobályába maradni. A hideg,széli talán jót tesz lázas agyával s ment neki a hűvös éjszakának. A hegyek felől erős szél csapott arczába, de ö szabadon hagyta kabátját s gyors lépesekben sietett felfelé. A meredek ut egeszen kifárasztotta az, Ördög hasadékaig ért mát föl megállt kissé pihenni égő homlokát a hideg kőhöz szorította miközben fogai között morzsolta: — Holnap, holnap. Visszanézett a városra melynek házai egybeolvadva söiétlettek. Az egész tájék föle a hold csalogató fényt vetett a sötét felhők kőzett vissza. Most epen az „Ördög hasadékába“ világit. Fenyői lázas szédőlő aggyal sokáig elnézte hosszú érnyékát mely a hasadék sziklái kézött majdnem a fenékig nyúlt le. A hold elbújt a fellegek mögé. Sötétség s halotti csend van köröskörül. Berta lépett ki a temetőből, gyermeke apjának siajára tett koszorút. Gyönyörű fiatal szőke ne jő vele szemközt gyászruhában kisirt szemekkel. — Vájjon kit gyászol! utána nézett de az csakhamar eltűnt a sírok között. Berta könyes szemeivel fel hézett az égré. Tetszik ez neked Istenem ! Sóhalytott s fájó lelke még jobban elszomorodott. sok romlott ízlése kívánhat csupán ilyen szellemi táplálékot, de a mi, — bizonyára egészségesebb erkölcsi érzékünk tiltakozik az e fajta ízléstelenségek ellen. A franczia bohózatok különben, úgy látszik, mind ezen a csapáson haladnak s tért hódítanak maguknak a mi színpadjainkon is, a minek az lesz majd a szomorú következménye, hogy a vidéki színházak, melyek helyzetüknél fogva ezt a műfajt is kénytelenek kultiválni, lesülyednek a Drettli színvonalára s a direktoroknak előre kell majd jelezni a „szolid családi műsor“ -t. Egyébiránt az előadás elég gördülékenyen folyt s Szentes, Ferencziné, Széli Gizella, Nagy Sándor, Tábori. Toronyi nagyban buzgólkodtak az előadás sikerén. Mindazonáltal nem kérünk többet belőle. A színház ugyan tele volt, de ez egyszer respektálhatná az igazgató a közönség jó ízlését s reméljük nem követ el az ellen hasonló merényletet. Kötelességének eleget tett, hogy mint újdonságot színre hozta, anyagi sikere is volt mellette, de ezen darabbal elérhető további sikereit bátran alárendelheti a közönség müigényeinek. F. S Z A T M A R - N E M ÉTI. HÍREK. — Á városi tisztviselői kar búcsúja Gr. Hugonnay Béia főispántól. A városi tisztviselői kar ma reggel Nagykárolyba ment át, hogy Gróf Hugonnay Béla volt főispántól elbúcsúzzék, miután a főispán egészségi állapota miatt nem jöhetett Szalmára, hogy távozása alkalmából a tisztviselői kartól búcsút vegyen. As elválás hat évi együttműködés után felidézik mindazon emlékeket, melyek városunkat volt főispánjávaal ' egybefüzte, s oda konkludálunk, hogy sajnálkozásunknak kell kifejezést adnunk a válás pillanatában, mert a főispán iészéről mindig a legnagyobb jóakarattal találkoztunk s érdekeink iránt való meleg érdeklődését tapasztaltuk, s most azzal a kívánsággal mondunk neki istenhozzadot, hogy a magánéletben találja fel a leg nagyobb megelégedést és boldogságot. — Névnapi tisztelgés Pap Géza polgármesternél. Szombaton a városi tisztviselői kar testületileg jelent meg Pap Géza polg ármesternél, hogy névnapja alkalmából a szeretet és tisztelet adóját lerója. Nem a város első tisztviselőjéh ez, hanem a nemesszivü önfeláldozó tisztviselőtársnak, aki a munkában magát csak elsőnek tekinti az egyenlők között, — szólott ez az őszinte üdvözlés. A tisztikaron kívül a polgármesteri tisztelői és jó barátainak egész sokasága üdvözölte. — Személyi hir. Gróf Hugonnay Béla vármegyénk volt főispánja f. hó 13-én a gyorsvonattal Budapestre utazott, ahonnan f. hó 18-án este a gyorsvonattal Nagykárolyba visszatérni elköltözködése foganatosítása végett. — Uj vármegyei bizottsági tag. A nagykárolyi IV. választó kerület fofyó hó 15-én Dr. Róth Ferenczet, a szatmárnémeti kir. törvényszék kiváló képzettségű s köztiszteletben és közszeretetben álló elnökét egyhangúlag vármegyei bizottsági taggá választotta. — Áthelyezés. A debreczeni kir ítélőtábla elnöke Poszvék Zoltánt a szilágysomlyói kir. járásbíróságnál alkalmazott joggyakornokot a lécsői kir. járásbírósághoz helyezte át. — A szinügyi bizottság hóinak délután ülést tart, melynek tárgya a szatmár—eperjesi színi kerület választmányi tagjainak megválasztása és a „Csodagyerek“ előadásának megtiltása lesz. Bízunk is a szinügyi bizottság helyes felfogásában és tapintatásában s reméljük, érdeme szerint fog e bírálaton aluli triviális és aljas darabbal elbánni. Eddig talán ez az első alkalom mely a szinügyi bizottság erkölcsi hivatásának betöltésére kínálkozik, s bizonyá-ia fel is fog emelkedni ezen ne mes hivatása magaslatára, különben az igazgató levette a darabot a műsorról a szinügyi bizottság további intézkedéséig. — Eljegyzés. Binder F. Milán posta és távirda tiszt a napokban eljegyezte Tóth Géza m. á. v. hivatalnok bájos leányát Margit kisasszonyt. — Gyászhir. Dr. Csengeti Mayer József ügyvéd f. hó 16-ikán hosszas és súlyos betegség után elhunyt. Temetése tegnap délelőtt nagy részvét mellett ment végbe. A halottasháznál Dr. Jordán Sándor főrabbi tartott mélyen megható gyászbeszedet. — Uj rend a városi közigazgatásnál. Vége lesz az eddigi patriárchális viszonyoknak s ezután már nem jöhet a közönség tetszése szerint tudakozódui, s zaklatni, sürgetni a városi hivatalokat és tisztviselőket, hanem csak a napban meghatározott óráiban. Ideje is volt már az ilyen intézkedéseknek, mert kitartó nyugodt munkához sohasem foghatott az a tisztviselő anélkül, hogy most ez, majd amaz rá ne nyissa az ajtót s kérdezősködjék valamely közügy vagy magánügyének állásáról. A segéd hivatalok pedig sokszor valóságos ostromnak voltak kitéve, mert hozzászokott a közönség, hogy ha nyomban meg nem kapta a hatósági intézkedéseket, határozatokat, már ott ült a kiadó nyakán. Azzal senki sem gondolt, hogy mikor dolgozik hát az a hivatalnok, ha idejét a zaklatással megrövidítik. Ezzel a közigazgatás gyorsasága és pontossága rendkívül sokat fog nyerni, mert naponkint legaláob 6 órát nyugodtan és zavartalanul dolgozhatik minden tisztviselő. Két óra áll a közönség rendelkezésére, mely tökéletesen elég arra, hogy a kiváncsiaknak megfelelő értésités adassék. Tehát a városi tanácsnál és polgármesteri hivatalnál, valamint a tanácsi előadóknál az elnökiügyosztályban magánfelek azután hétköznapokon csak d. e. 11-től 12-ig, d. u. 4 tői 5-ig, vasár- és ünnepnapokon pedig csak d. e. 10-töl 11-ig nyerhetnek értesítést. Ezen időn kívül teljes joggal megtagadhatják az értesítést bárkitől, mert ahóz szó sem férhet, hogy a városi tanács a város közönség által alkotott szervezési szabályrendelet 159 §-a alapján fel van ruházva korlátlan joggal ilyen intézkedések léteiére. Tehát a közönség is saját érdekében helyesen teszi ha ezen helyén való és czélszerü intézkedést tiszteletben tartja. — Eljegyzés. Lendvay Márton a nagykárolyi fő- gymnásium kedvelt tanára, a napokban váltott jegyet Bransch Bertuskával, Bransch Mihály a n.-károlyi h. é. vasút üzletvezetőjének kedves leányával. — Protestáns-bál Az idei farsang kétségkívül egyik legfényesebb mulatsága a febr. 6-án tartandó protenstánsbál lesz. A rendezőség, mely négy megye ifjúságából alakult, már megválasztotta tisztikarát élén Bartha Kálmán elnökkel s nagy buzgalmat fejt ki a a bál sikere érdekében. Tekintve pedig a jótékony czélt, az egyház orgona alapjának gyarapítását, mindenki szívesen váltja ki a belépőjegyet, melyeket Koós Gábor előlegesen árusít. — A szatmár-mátészalkai vasút közigazgatási bejárása f. ho 12-ikén vette kezdetét városunkban s folytatólag Csengerben, Porcsalmán és Mátészalkán f. hó 15-ikéig tartott. Az eredmény kedvezőnek mondható, sőt amennyiben a vonal kijelölésénél az érdekelt községek kívánságát kielégíteni sikerül, még reményen felüli részvényjegyzésekre van kilátás. Grégersen G. és fiai építési vállalat mindenesetre rajta lesz, hogy a különböző érdekeket kielégítse. — Az ipartanodái bizottság pénteken délután 5 órakor dr. Fejes István elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen Kótai Lajos, mint az ipartanodák igazgatója bejelentette, hogy az iparos tanonczok közül 1903. de- czember végéig 585 tanuló iratkozott be és a rendszeres tanítás 1903. november hó l-ső napján kezdetét vette. Az iparos tanonczok folyton gyarapodó számára való tekintettel, az igazgatóság kénytelen volt két újabb tanerőről gondoskodni és igy Székely Józset és Mihály Ferencz állami iskolai igazgatókat a tanév végéig utólagos jóváhágyás reményében felvette. A bizottság a két uj tanító felvételét jóváhagyólag tudomásul vette s azonkívül őket, a miniszteri rendelet értelmében meg is választotta. Élénk megbeszélés tárgyát képezte azon sajnálatos körülmény, hogy az ev ref. és g. kath. vallásu iparos tanoncziskolai növendékek lelkészei a vallásoktatást nagyon elhanyagolják. A bizottság tehát elhatározta, hogy az illető lelkészi hivatalokhoz felhívást intéz a hitoktatás lelkiismeretes teljesítésére, mert ez az iparostanoncz iskolánál az istentiszteletet pótolja, amennyiben a legtöbb iparos tanuló sohasem látogathatja a templomot s nem vehe részt istenitiszteleten. — Loránffy estély. A f. hó 23. a Panonnia termeiben rendezendő Loránffy estélyt, jótékonysági és kulturális szempontjából, a n. é. közönség szives jóindulatába ajánljuk. Az estély védnökei: Domahidy István elnök, Thurman Olivérné elnök, Biki Károly alelnök, Osváth Elemér pénztáros, Dr. Hadady Lájos ellenőr. Bakó Ignáczné, Böszörményi Zsigmondné, dr. Chorin Ferenczné, Csaba Adorjánná, Dezső Kálmánná, Ifj. Farkas Antalné, Fogarasi Sándorné, Helmeczy Józsefné, Ilosvay Endréné, Jékey Ilona, Jékei Sándorné, Kovács Leóné, Kölcsey Jánosné, Ifj. Losonczi Józsefné, Majos Károlyné, Moldován Lászlóné, Sepsy Károlyné, Szentiványi Gyuláné, Uray Gézáné, Uray Kérolyné, Dr. Vajay Imréné. Kezdete esle 8 órakor. Belépti-dijak: személy-jegy 2 korona, család-jegy 5 korona. Erkélyülés 2 korona. Jegyek előre válthatók s erkélyülések előjegyezhetők Osváth Elemér pénztárosnál (ev. ref. főgimnázium) — A jótékony nöegyesiilet azon választmányi tagjai, kiknél még gyűjtő ivek vannak felhivatnak, hogy adománygyűjtés czéljából utczáikat járják be s úgy a múlt évi mint a folyó évi gyűjtés eredményét az ivekkel együtt legkésőbb február 1-ig szolgáltassák be, mert február hó első felében az egyesület évi rendes közgyűlését tartja s addig a számadásoknak és jelentéseknek el kell készülniük. A - elnökség. _________________Január 19.