Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-17 / 46.szám

Szatmár, 1903. SZATMAR-NEMETI. November 17. dekében, szavazzanak rám. (Éljenzés.) Ha pedig nem tartanak engem eléggé méltó embernek ; ha nem hi­szik, hogy az az ügy, amely rám van bízva, jó ke­zekben van: ejtsenek el. (Éljenzés.) Bízzanak ab­ban, hogy ez a kormány, melynek egyik tagja va­gyok, komoly férfiakból alakult s én legkevésbé sem kerestem a hivatalnak a díszét, mert bocsánatot ké­rek, ez a hivatal már nekem nem sok díszt adhat, életem végső éveit pedig igazán keservessé teszi, mert irtóztató nagy munka áll előttem. Hát engedjenek meg kérem, hogy mégegyszer apelláljak arra, hogy legyenek kegyesek amennyiben engem arra való em­bernek tartanak, szavazataikkal megtisztelni. (Hosz- szas éljenzés és taps. Fölkiáltások: HalljukKubinyit!) Kubinyi Géza: Ne gondolják önök, hogy mi ide a kereskedelmi minisztert, a hatalmon lévő férfiút ki­sértük el, hanem legyenek meggyőződve, hogy ez a tisztelet, ez a szeretet és ez a ragaszkodás Hieronymi Károlynak, az embernek szól. Beismerem, hogy az ellenzék küzdelme hazafias intentiókon alapult (Éljenzés.) s azok az eredmények, amelyek elérettek, az ellenzék küzdelméből folytak, de hogy azokat az eredményeket tényleg elérték, az a szabadelvüpárt s a szabavelvüpárt kebeléből kiemel­kedett jelen kormánynak az érdeme. Ezekkel mi ki- kielégitetteknek magunkat teljesen nem érezzük, a jö­vőtől többet várunk. De most pihenni, erőt gyűjteni kívánunk, hogy arra a magaslatra, a hova minden jó magyar ember szive vágyik, feljuthassunk. (Éljenzés.) A nemes intencziókon kívül azonban az ellenzék nagy részét sok mindenfé.e akna-munka vezette, s vezeti éppen most. Annak a kisded csapatnak az élén, amely zogy ebből a küzdelméből a szabadelvüség diadalma­san jusson ki, vállvetve dolgozott, egy férfiú állott, aki éjt-napot nem kiméit, hogy diadalra jussunk, aki­nek bölcsességéhez fordultunk, ha csüggedtünk, ez a férfiú Hieronymi Károly. (Éljenzés.) A midőn ő iránta ragaszkodásunkat fejezzük ki, egyúttal tiszteletünknek akarunk kifejezést adni Szatmár város polgársága iránt, akik ily férfiúban összpontosítják bizalmukat. A szabadelvüpárt nevében fejezem ki e tiszteletet. (Él­jenzés. Halljuk Gajárit ! Gajár i Géza orsz. képviselő: Látom magam kö­rül a díszes szabadelvű tábort. Ezen alkalommal nem­csak a szabadelyüpárt győzelmét látom arra a zász­lóra felírva, sokkal fontosabb dolog fog itt eldőlni. Az, hogy Magyarországnak közvéleménye a további békés működés terére lép-e, avagy helyesli azt az irányt, amely megakaszt gazdasági munkásságot tönkre tesz ipari, meprontja az államnak hitelét, s bennünket a keleti kis államocskáknak a sorába lök viszza is­mét hosszú évtizedekig. A m agyar népet, Szatmár város polgárságát lo­jálisnak, becsületesnek ismerem, s hiszem, hogy az a téríiu, aki egész életében munkálkodott, fáradozott, mindenkor csak hazájáért, hazájának hü (iái részéről munkásságának méltó pálmáját elveszi. (Éljenzés,) .HÍREK. — A programmbeszód. Hieronymi Károly prog- rammbeszédét vasárnap éppen 11 órakor kezdte meg a Pannónia dísztermében, a hova a választó polgárok nagy számban gyűltek egybe. Ezt megelőzőleg azon­ban a szabadelvű párt elnöke, dr. Keresztszeghy Lajos küldöttségileg indítványozta meghívni Hieronymit. Ke­resztszeghy ezen megnyitó beszéde és Hieronymi programmbeszéde a második oldal középső hasábján kezdődik. — Eljegyzés. Dr. Viski Sándor debreczeni kir. tszéki albiró vasárnap tartotta eljegyzését viski Veré- czy Antal kir: táblabiró tájos és szép leányával Ve- réczy Margittal. — Uj segédlelkész. Meszlény Gyula püspök nagy­bányai segéd lelkésznek Kertész Pál végzett theologust nevezte ki. Az uj segéd lelkész, ki a legkitűnőbb si­kerrel végezte a theologiát s csupán fiatal kora miati nem szentelték még föl, a napokban elfoglalta uj állását. — Uray Géza lett jelöltje a függetlenségi párt­nak, miután sem Hoitsy Pál, sem Sebők Gyula nem vállalkoztak, — igy Uray Géza tekintélyes ügyvéd, a függetlenségi párt elnökében állapodtak meg, ki a jelöltséget elfogadta s már Vasárnap meg is tartotta programmbeszédét a Szatmárhegyen. — A dalegylet zeneiskolája. Füredi Samu gor­donka művész és Clemens K. mannheimi opera éne­kes közreműködésével fényes hangversenyt rendezett e hó 14-ikén szombaton este a városi színházban. A hangversenyen Füredi Sándor hegedű művész, a ze­neiskola jeles tanára két szóló számmal szerepelt. Beethoven hegedű versenye volt az első, melyet igazi klasszikus mélységgel adott elő, a másik szám két részből álott, Swendsen románczából és Vieniawszky polonézéből. Az elsőnél a széles vonást és mély tó­nust csudáltuk, a palonéznél pedig a technikai készült­séget és tiszta csengő hangot. Az intonáczió balesetei Füredi ur előtt ismeretlenek. Játéka feltétlenül biztos, telve művészi öntudattal és előkelő felfogással. Clemens urnák igen szépen iskolázott tenorja van s azon két szám, melylyel a hangversenyen köz­reműködött, igazi élvezetet nyújtott, Füredi Samu gordonka művész mint vendég szin­tén nagyban hozzájárult a művészi est sikeréhez. Pop­pertől adott elő néhány tetszetős fülbemászó darabot, melyneknek precziz előadásával megbóditott magának a közönség osztatlan tetszését és elismerését. A zongora hegedű és gordonka trióról is csak a legmelegebb elismerés hangján szólhatunk. Az összes számokat Benkő Miksa zeneiskola ta­nár kisérte zongorán. A műsor befejező száma tisztán zongora hanver- senynek volt szentelve, s két hatalmas darabbal lépett fel benne Benkő Miksa zenetanár a zongora hivatott virtuózzá. Különösen Liszt rapszódiájával ért el nagy ha­tást, melyet igazi nagy művészettel adott elő s őszinte sikert aratott. Tekintettel arra, hogy ez első hangversenye a zeneiskolának, teljesen sikerültnek kell azt tartanunk. A magas színvonalon álló hangversenynek nem nagy, de disztingvált közönsége volt, mely egyszersmind a város egész zenekedvelő közönségét is képezte. Tény az, hogy a közönséget nevelni kell a mé­lyebb zenei élvezetek befogadására, s e tekintetben nemcsak nagy hiányt pótol a zeneiskola, hanem való­ságos missziót van hivatva teljesíteni. A kezdet nehéz, de a szombati hangverseny si­kere azon reményre jogosít, hogy e nehézségek miha­mar leküzdhetők lesznek. — Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter tisz­teletére a polgármester vasárnap délben ebédet adott a Pannónia különtermében, melyen a miniszter társa- s ágában érkezett képviselők és hirlapirókon kívül csak a helybeli hatóságok és közintézetek tejei voltak hiva­talosak. Az ebéden elaangzott pohárköszöntők sorá­ból kiemeljük a Dr. Fechtel János ragyogó ékes szó­lással és szónoki ihlettel mondott telköszöntőjét, mely­lyel az egész hallgatóságot elragadta. A minisztert, mint a tett és munka emberét és hazafit éltette. A lelkes beszédre a miniszter rendkívül barátságosan és meleg hangon válaszolt, érintve beszédében a politikai helyzetet is. Szólották még Gróf Hugonnai Béla főispán, Ku­binyi Géza képviselő, Domahidy István képviselő, Dr. Róth Ferencz törvényszéki elnök, Nagy László alispán, Dr. Pályi Ede hirlapiró, Dobieczky Sándor képviselő, Gajáry Géza képviselő, Dr. Papolczy Gyula t áblabiró, Dr. Fejes István ügyvéd és Dr. Kereszt szeghy Lajos ügyvéd. — Képviselőválasztás. Alkalomszerűnek tartjuk felújítani, hogy Nagybánya város, midőn Wekerle Sándor minisztert képviselőnek felléptette, az ottani erős és tekintélyes ellenzék, élükön a nagy népszerű­ségnek örvendő Nyireő képviselőjelölttel, Wekerle elé járult és meghajtván az ellenzéki zászlókat, igy szól­tak : Kegyelmes Uram ! A város érdeke elsőbb most, mint a mi politikánk, üdvözlünk, mint a város egy­hangú jelöltjét. Azt hisszük, nem szorulnak a fentebbi sorok magyarázatra. — A nöegyesület hangversenye. A nőegyesület 1 ázás tevékenységgel fáradozik a szombaton megtar­tandó »Katalin estély< sikerén, s bizonyos, hogy a siker nem is fog elmaradni, mert úgy az est jellege, mint az élvezetes műsor biztosítják azt és nagy szám­mal fogják vonzani a közönséget. — Hangversenyt tartott csütörtökön este Nánássy Géza a Vigszinház volt tagja a Pannónia éttermében melyen szavalatokat s a legszebb népdalokat, kurucz- dalokat mutatta be, melylyel a kevés számban meg­jelenteknek igaz elismerését vívta ki. — Színészet. A nagybányi szinügüi bizottság a napokban tartott ülésében tárgyalta Monori színigaz­gatónak kérelmét a helyhatósági engedély megadása tárgyában. A bizottság az engedély megadását nem javasolta s ennek alapján a városi tanács ily értel­mében hozta meg határozatát. A bizottság fel fogja szólítani Micsey F. György színigazgatót, hogy fen- tartja-e kérvényt a helyhatósági engedély megadása iránt, melyet ez év elején adott be s ha fentartja, az engedély megadását a bizottság Micsey F. György ré­szére fogja javasolni. — Krémer Sándor színtársulata. Deczember 1-én nyílik városunkban a négy hónapra terjedő szini sze­zon, melyre Krémer igazgató már össze is szervezte társulatát. A névsor a következő: Nők: Kornai Mar­git énekesnő, Revicki Rózsi énekesnő, Sziklai Blanka énekesnő, B. Polgár P'áni anya, F. Lányi Irma hősnő. Szabóné Margit komika, Garai Ilus naiva, Széli Gizella szende, K. herényi Irma társalgási. Bercik Mariska, Balogh Lujza, Kulinyi Karola, Liptai Irén, Kolozsvári Blanka, Vilii Erzsi segédszinésznők és kardalosnők. Férfiak : Ferenczi József baritonista, Toronyai Gyula tenorista, Szentes János Operette buffó, Tábori Emil komikus, Pápai Antal hősszerelmes, Papír Sándor énekes színész, Nagy Sándor szerelmes és bonvivant, Arnold Antal, Fehérvári József, Szabadkai József, Vá­sárhelyi Manó, Garai Károly, Perczel Oszkár, karéne­kesek és segédszinészek. Bátosi Endre jellem, Kréméi Sándor apa, Balogh Gusztáv karmester, Simándi Zsig- mond súgó, Doroghy László diszmester, Gubics Fülöp szertáros. — Megégett szakácsnő. Lapunk legutóbbi szá­mában megírtuk, hogy a petróleumlámpa felrobbanása következtében Farkas Lipót nagybányai lakos sza­kácsnője, Fried Léni súlyos égési sebeket szenvedett. A szerencsétlenül járt szakácsnő iszonyú kínok közt a napokban elhalt a városi kórházban. Megrendítő tragédiája intő példa lehet mindenkire, hogy vigyá­zatlanul ne bánjék a petróleum-lámpással. — Demeter nap. Madarász János nagybányai jó­módú gazda nagy ünnepélyességgel ülte meg fiának : Demeter névünnepét. A mulatság a legjobban indult, azonban úgy tiz óra tájban hivatlan ^vendégek top­pantak be, Öt legény állított be: Buttyán Demeter, Buttyán Sándor, Horzsa János, Filep Gyirászin és Contos Miklós. Madarász Gazda, hogy a botránt ki­kerülje, szívesen fogadta a legényeket, etette, itatta őket, azoban ezek rutul visszaéltek jóságával. Úgy két órakor, midőn már jól kimulatták magokat, nagy verekedést rögtönösték. Az egész családot úgy hely­ben hagyták, hogy ugyancsak meg fogják emlegetni Demeter napját. A rendőrség a verekedők ellen az eljárást megindította. — Meghívó. A szatmárvármegyi községi és kör­jegyzők egylete által 1903. évi november hó 26-ik napján délelőtt 10 órakor Nagykárolyban a vármegyei székháznál tartandó közgyűlésre. Tárgyak: 1. A törvényhatósági bizottság 709. sz. hatá­rozata egyletünk által a jegyzői fizetés rendezése ügyében beadott kérvény felett. 2. Nyugdi j-alap számadás felülvizsgálatára tagból álló bizottság választása. 3. Törvényhatósági bizottság 634. sz. határo­zata Drágus Gábor nyugdíj ügyében. 4. Törvényhatósági bizottság 708. sz. határo­zata a nyugdíjalap fizetőképessé tétele érdekében szabályrendelet kidolgozása iránt és az alapból 12384 korona kiutalása tárgyában. 5. Nyugdijszabályrendelet 4. §-a alapján 4 bi­zottsági tag választása. 6. Községi nyomda kérvénye. 7. Endrédy József körjegyző indítványa az egyleti hivatalos lap ügyében. 8. Egyleti számadás felülvizsgálása. 9. Jövő évi költségvetés megállapítása. 10. Központi jegyzői egylet 1903. évi közgyű­lési jegyzőkönyvének bemutatása. 11. Egyleti alapszabály 7. §. alapján az egylet további fennállása iránti hátározat. 12. Indítványok. 13. Tisztujitás, ha az egylet fennállása elhatá­rozlatik. Kelt Kis-Majtényban, 1903. évi november hó 12. Bodoky Béla, egyleti elnök. — Változások a nagybányai főgimnáziumnál. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Lukácsy György főgymnáziumi tanárt a nagybányai állami főgimnázi­umhoz visszahelyezte. Kmoschek Elek tanárt a zom- bori állami főgimnáziumhoz, Király Géza tanárt pedig a szolnoki állami főgimnáziumhoz helyeztetett át. — Tombola játék is lesz a nőegyesűlet szombati Katalin-estélyén, mely érdekessége ez estnek véletle­nül kimaradt a meghívóból, Az elnökség ez utón is felhívja azokat akik szívesek voltak tombola nyere­mények ajándékozását felajánlani, azokat mentői előbb küldjék be, hogy az összeszedésben e miatt fennaka­dás ne történjék. — Visszahelyeseti fögimnáziumi tanár. Város­szerte nagy megütközést keltett az a hir, hogy Gur- nesevits Lajos tanárt Nagybányáról áthelyezték. Az áthelyezés hire annál kínosabban hatott, mert az át­helyezést nem a köztiszteletben és szeretetben álló tanár kérte, hanem azt váratlanul, tudtán kívül ren­delték el névtelen feljelentések alapján. A város taná­csa azonnal megtette a lépéseket, hogy a névtelen s főleg igaztalan feljelentéseket a kellő értékükre szál­lítsa le s nagy örömmel adjuk hírül, hogy felsőbb he­lyen méltányolták a város tanácsának kérelmét s Gurnesevits Lajost visszahelyezték a nagybányai áll. főgimnáziumkoz. A névtelen levélírókkal, feljelentők­kel szemben nézeteinket mar tolmácsoltuk; most csak hálánknak akarunk kifejezést adni az illetékes körök iránt, hogy intézkedésükkel nemcsak egy méltatlanul megtámadottnak adtak elégtételt, de megnyugvást szol­gáltattak minden állami tisztviselőnek, kik ép oly ál­dozatai lehetnének a névtelen feljelentők ripök hadá­nak, mint Gurnesevits Lajos tanár volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom