Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-08 / 36.szám

Szrtmár, 1903. SZATMAR-NEM ETI. Szeptember 15. 953°- S7- A szatmár-németi kir. ügyészségtől. !<ii 1903. Árlejtést hirdetmény. A szatmár-németi kir. ügyészség felügyelete alatti szatmár-németi kir. törvényszéki központ és a hatósága területén levő nagykárolyi, nagybányai, nagysomkuti, erdődi, halmi-i, szinérváraljai, fehérgyarmati és máété- szalkai kir. járásbirósági fogházakban letartóztatottak rendes élelmezésének, valamint a beteg letartóztatottak számára, orvosi rendelvény alapján kiszolgáltatandó étaiagok és élelmiszerek kiszolgáltatásának a jövő 1904. évi január 1. napjától kezdődő egy évre, esetleg az 1904,1905. és 1906. évekre leendő biztosítása czéljából, a Vezetésem alatti kir. ügyészség hivatalos helyiségében folyó évi szeptember hó 29-én délelőtti 10 órakor zárt ajánlati versenynyel egybekapcsolt nyilvános árlejtés fog tartatni. Az egy koronás bélyeggel ellátott és az alábbi kellékeknek megfelelőleg kiáliitott és fölszerelt zárt Írásbeli ajánlatok az árlejtés megkezdéséig az alulírott kir. ügyészségnél nyújtandók be. Később érkező aján­latot, valamint az árlejtés befejezése után tett utóaján­latok figyelembe nem vétetnek. Az Írásbeli ajánlatban külön-külön ajánlat teendő : 1. a rendes etadagra nézve, mely áll: 35 czenti- liter leves, 35 czentiliter főzelék (husnapokon 10 és fél dkgr. csont és zsiradékmentes .hús) és 56 dekagramm dekagramm kenyérből. 2. A böjti étadagra nézve, mely áll 112 deka­gramm kenyérből s végül 3. a betegek részére kiszolgáltatandó étkekre nézve, mely utóbbi ajánlatnál a számvevőileg megálla­pított kikiáltási árhoz viszonyított százalék-leengedés mennyisége tüntetendő ki. A bánatpénz összege 1600 koronában állapittatik meg, mely készpénzben, vagy szabály szerint biztosí­tékul elfogadható értékpapírokban az ajánlathoz mellék­lendő, a szóbeli árlejtésben résztvenni kívánók által pedig ae .árlejtés megkezdése előtt leteendő, kiemel­teidén, hogy még le nem bonyolított más, hasonló vállalatnak letétben levő biztosítéka, illetőleg az arra való hivatkozás, az előirt bánatpénzt nem pótolja. A kir. ügyészség által nem ismert vállalkozók előéletük és vagyoni állapotuk iránt magukat a zárt ajánlathoz melléklendő, illetve a szóbeli árlejtésnél be­mutatandó hatósági bizonyitványnyal igazolni tartoznak. A piaczi árak alapján számvevőileg megállapított kikiáltási ár: 1. a rendes étadagra nézve . . 29 fillér. 2. a böjti étadagra nézve ... 22 fillér. A betegek részére kiszolgáltatandó étadagok ki­kiáltási árai, valamint a részletes árlejtési feltételek, étlap es piaczi árjegyzék a kir. ügyészség irodájában a hivatalos órák alatt megtekinthetek. Az árlejtési feltételek ismerete, valamint az, hogy az ajánlattevő magát azoknak feltétlenül aláveti, az Írásbeli ajánlatban kifejezetten megemlítendő. Szatmár Németi, 1903. szeptember 7-én. Zsiga Miklós, kir. alügyész. 3438/1903. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A nagysomkuti kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Kővárvidéki Takarékpénztár mint végrehajtatónak Pap György és neje Bobb Mariska nagynyiresi lakos végrehajtást szen­vedők elleni 1024 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a kir. törvényszék (a nagy­somkuti kir. járásbiróság) területén levő nagynyires községben fekvő a nagynyiresi 160 sztjkben A I. 1234. 1410. 1694. 1816. 2049. 2437. 2625. 2951. hrsz. a. iog- lalt külső földekből álló ingatlanokból a Bobb Mariska Papp Györgyné illetőségére 434 K. a 914 sztjkvben 1179 hrsz. a. foglalt ingatlan 13 K. az 1656 a hrsz. a. foglalt ingatlanig K. a 2240 b hrsz. a. foglalt ingatlan 06 K. a 2708 a hrsz. ingatlan 26 K. a 3349 a hrsz. ingatlan 11 K. s a nagynyiresi 916 sztjkvben 1135 hrsz. a. foglalt ingatlanra az 1881. évi LX. t.-cz. 156. §-a pontja alapján 114 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1903. évi november hó 5-ik napján d. e. 9 Órakor Pagynyires községébe a község házához kitüze- tik. Megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­árának 10%-át, vagyis készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-en 3333. sz. a. kelt. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-aban kijelölt óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabály­szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagysomkuton, 1903. évi aug. hó 25-én. A nagysomkuli kir. jbiróság mint tkvi hatóság. Szappanyos, kir. járásbiró. Mindenféle műhelyhez alkalmas használt asztalok igen olcsón kaphatók Weinberger Testvérek könyvnyomdájában. i-i ifi uumm elárusító és minta-csarnoka. A hazai ipar támogatásának, ország­szerte megindult mozgalma létre hozta Szatmár, Deák tér 5. sz. a. a volt Kerekes­féle üzlethelyiségébe a szatmári iparosok ELÁRUSÍT! ÉS IINTA-CSARIÁT. E csarnokban csakis hazai, sőt csakis szatmári iparosok készítményei kaphatók. Asztalos, lakatos, bádogos, ka­lapos, czipész, csizmadia, bognár kosaras, kocsigyártó, szíjgyártó, késes és sok más derék magyar megye­beli iparosaink boldogulását mozdítja elő ki ottan vásárol. Bármiféle más szatmári iparos szá­mára is elfogadnak ott megrendeléseket. Egy látogatás az iparosok ezen közös boltjában, hol még a legszegényebb iparos is bead­hatja áruit, mindenkit meggyőz arról, hogy a csarnokban az áru magyar készítmény, csodálatos olcsó, meglepően ízléses, dús választékú, úgy hogy a csarnokkal megismerkedni, min­den megyebeli embernek hazafias köteles­sége. Bármiféle bevásárlási és megrendelési megbízást készséggel teljesit a Szatmár-Németi i ipari hitelszövetkezet elárusító é3 minta-csarnoka. & 9 9 0 « // iii ii 8 I I 1 9 I I c? f «8 e ® 9 9 f i f ®99<b999&®9®9999999999999999999999999 l iXT ís== SS] lesi SSI J jj I m HP WEINBERGER TESTVÉREK KÉT GYORSSAJTÓVAL, KÜLÖNFÉLE SEGÉDGÉPEKKEL ÉS A LEGDIVATOSABB BETÜFAJOKKAL A MODERN IGÉNYEKNEK MEGFELELŐEN BERENDEZETT «KÖNYVNYOMDÁJA» SZATMÁRON, A „KORONA“ SZÁLLODÁVAL SZEMBEN. Ajánlkozik; mindennemű könyvnyomdái munkák, u ni hírlapok, folyóiratok, táblázatok, levélpapírok és levélboritékok, számlák, évi zárszámadások, bárczakönyvek perforirozva (lyukasztva) eljegyzési, lakodalmi és tánezvigahui meghívók, stb. stb, ^ ÍZLÉSES, GYORS, PONTOS ÉS JUTÁNYOS ÁRBAN való elkészítésére. Mindennemű nyomtatványhoz szükséges papírok raktáron tartatnak. Nagy raktár mindenféle községi, körjegyzői, ügyvédi és kereskedői <9 MYOITáTVáHYOKRÖL, ♦> a melyek itt olcsóbban kaphatók, mint bárhol. Előfizetésre és hirdetések közlésére a legalkalmasabb helyi lap a „SZATMÁR-NÉMETI“ a „Szatmárvármegyei Községi és Körjegyzői Fgyesületu hivatalos közlönye. SZATMÁRVARMEGYÉNEK LEGOLCSÓBB HETILAPJA. —if Előfizetési ára: Egy évre 4 kor. — Félévre 2 kor. — Negyedévre 8 kor. —— Hirdetések jutányos árban közöltéinek, -j^­m

Next

/
Oldalképek
Tartalom