Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-01 / 35.szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁRNÉMETI! IF ARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE Me^jelenilj minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre 1 kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weirxberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza.---------------- Telelon-szám 80. Rákóczi-ünnep rontás. Tehát a Rákóczi fenségesen nemes és magasztosan hazafias szellemének szentelt ünnepségünk sem lesz az, aminek és aminőnek lennnie kellene! Ebbe a magasztosnak Ígérkező ünnepségbe is bele fog vegyülni a széthúzás, az egyenetlenség, a viszály . . . Szomorú dolog, hogy mi nem tudunk egy nyomon haladni . . . nagyon szomorú dolog, hogy mindig akadnak vállalkozók arra, hogy a becsületes és egy czélra törekvő nemzeti szellem megnyilatkozása elé akadályt gördítsenek és azt megrontsák. Ez történik most is. A íiszabecsi Rákóczi-ünnepség alkalmával egy ünneplő lélekké, szívvé kellett volna alakulnia az egész magyarságnak, nekünk, kik közelségében vagyunk a nagy történelmi emléknek, különösen arra kellene törekednünk, hogy a magasztos ünnepet meg ne sértse, meg ne tépázza semmi disszonanczia. És mi történik ? Maga a rendező-bizottság követi el, következetesen, mintha hivatalból dirigáltatnék, az ünnepség rendezése körül azokat a lépéseket, amelyek nyomában egyenetlenség, szertehuzás, szétszakadás támad, amelyek nyomában okvetlenül be fog következni az ünneprontás. Méh mi történik ? Szatmárvármegye kezdeményezésére Ugo- csavármegye és Szutmár-Nemeti sz. kir. város hozzájárulásával, azon történelmi tény megörökítésére, hogy II. Rákóczi Ferencz most 200 éve, hogy Tiszabecsnél megverte az osztrákokat és átkelt a Tiszán, emléket áilit és ennek leleplezését f. é. szept. 20-án, lehetőleg széleskörű ünnepséggel köti egybe. Mégis a rendező-bizottság oda vitte a dolgot, hogy: a íiszabecsi emlékoszlopot Tisza-Ujlakon állíttatja fel, vagyis: ezzel meghamisítja a históriai tényt; továbbá: hogy az ünnepség minden mozzanata Tisza-Ujlakon, Ugocsavármegye területén fog lezajlani s ezzel megsérti a Szatmár- vármegyeiek közérzületét, inert: II. Rákóczi Fe- reneznek, eltekintve attól, hogy a fentebb említett történeti ténye Szatmárvármegye területén ment teljesedésbe, annyi sok működése, itt lakása, birtokai, stb. stb. . . . hadseregének e megye területén való gyakori és hosszas tartózkodása, stb. stb. fűződik mi hozzánk, Szatmár városiakhoz, vagy megyebeliekhez, hogy bennünket igy egy-kettőre mindenből kitudni, csak enyhén szólván is: nem járja, nem szabad. De menjünk tovább: Szatmárvármegye és Szatmár-Németi szab. kir. város együttesen, mintegy nyoleztizedrészben járulnak az ünnepség költségeihez anyagilag hozzá és Ugocsamegye csupán két tizedrészben viseli a hozzájárulási költségeket. No már most T. Rendező-bizottság, vagy Szatmárvármegye! nol itt az igazság, hogy mi, mig egyrészt a dolgok bajában, terhében teljesen részesedünk, addig az ünnepség végkivitelében, dicsőségében nem, azt ma és mindenkorra odaadtuk Ugocsának .... hogy miért? Bizony én nem tudnám megmondani . . . ennek Nagy László szatmárvármegyei alispán ur a megmondhatója. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy: ha II. Rákóczi Ferencz szellemének, magasztos honszerelmének bárhol e honban emléket állítanak, az ott, ahol van, ahol létesittetett, mindenütt helyén van, mindenütt az utókor hálás szerete- tével és megbecsülésével fog találkozni. De ha emléket állítunk Szatmárvármegye kezdeményezésére tulajdonképen annak, hogy: 1703. julius hó 14-én Szatmárvármegyében, Tiszabecs község határában aratott II. Rákóczi Ferencz fényes győzelmet és Tiszabecsnél kelt át a Tiszán: akkor ne menjünk át Ugocsa- megyébe, Tisza-Ujlakra, azért a furcsaságért., hogy a Íiszabecsi emléket más, idegen területen állítsuk fel. A rendező-bizottság tapintatos és részre- hajlatlan eljárása mellett, ezen ellenmondások bizonyára nem állottak volna elő és a rendezés további folyamán nem kényszeritette volna az ünnepség fejleményeivel egyet nem értő közönséget arra, hogy a tisza-ujlaki ünnepély napján Tiszabecsen egy másik, a történeti tradicziók- nak megfelelő ünnepélyt rendezzen és Tiszabecsen T Á R C Z A. Két szív története. Irta: Erdőssy Vilmos. (Folytatás és vége.) — Oh én szerencsétlen — kiáltá kezeit tördelve — mi lesz velem, mi lesz belőlem ? . . . Midőn kissé megnyugodott, magához kérette édes anyjáf; elmondotta neki a történteket. Anyja elővette egész rábeszélő tehetségét, hogy leányát a válságról lebeszélje; elmondotta, hogy a férfiak mind egyformák, mind hűtlenek, Eliz azonban megmaradt szándéka mellett. — Nem, nem anyám ! ha nem akarsz elevenen eltemetni, egy szóval se kényszerűéi, hogy továbbra is e férfi házában maradjak. Én kész voltam megbocsátani, de ő még bocsánatkérésre sem méltatott. Úgy viselte magát, mintha nekem az ő dolgaihoz absolute semmi közöm se volna, azt hiszi, dúsan kárpótol aranyaival. — Kerüljük a botrányt leányom. — o is ezt mondotta, de én nem látom be, hogy én csupán csak azért, hogy egy válóperrel kevesebb legyen, — egy egész élet golgotháját szenvedjem végig az ő oldala mellett Nem, sohasem. A világ úgy is tudja, hogy szeretőt tart s biztosítalak, inkább elitéi, ha mellette maradok a fényben, pompában, mintha elválok s becsületes maradok a ■szegénységben. Majd én beszélek Bélával — Kár lesz fáradnod, mert mos! az egyszer hajthatatlan maradok. Kérlek, könyörgöm, ha anyai szeretetednek legparányibb ólomja él még szivedben, úgy boldogtalan leányodat ne kényszeritsd itt maradni. Először is rád, nem szivemre hallgattam, megkóstoltam a boldogtalanság keserű poharát, ne kívánd, hogy fenékig ürítsem azt. Viharban született ez a házasság, vihar söpri el. Természetes lefolyása ez az előzményeknek. Biztunk a lehetetlenben, boldogok akartunk lenni a lehetetlenben ! . . . későn láttuk be, hogy a boldogság csalóka délibábja után futottunk. Csalódtunk, de talán még idejében vetíük észre a csalódást. De hát hiába! az emberi szivek harmóniáját ép oly nehéz felismerni, mint a virágok illatát. Hidd el jó anyám, úgy érzem magam, mintha valami láthatatlan bilincstől szabadultam volna meg, melytől eddig moz dúlni is alig voltam képes. Jó dolgom volt, minden kérésem teljesítve lett, mégis úgy éreztem, mintha idegeimet valami különös, zsibasztó érzés marczan- golta volna. Sokan irigyelték, rózsásnak tartoíták helyzetemet de azt csak én tudtam, hogy a rózsa szirma s levelei elhervadtak, számomra nem maradt más mint a rózsa szúró tövisei. De ugye nem panazs- kodtam, néma fájdalommal, megadással tűrtem a tövisek szúrásait, de most a szivemet sebezték meg, s ha meg nem szabadítom magam tőlök, újra megsebeznek s előbb-utóbb elvérzik. Menekülök hát, mig nem késő. Be is váltotta szavát. Összepakolta leánykori ruháit, ékszereit, emlékeit köztük azt a négy szál piros rózsát, melyeket a főhadnagytól kapott s minden szó, búcsú egyetlen könyhultatás nélkül hagyta ott férje palotáját. — S midőn a belváros egy kis bérházának negyedik emeleti kétszobás lakásába beköltöztek, szabadnak, boldognak érezte magát. Később anyja ellenzése s haragja daczára beiratkozott magán tanulónak a Zöldfa utczai tanítónő képezdébe. * Két év múlt már el, hogy férjét elhagyta s mire a válóper befejeződött, kezében volt már tanítónői oklevele is. Rokonai befolyása által csakhamar meg is választották a főváros egyik elemi iskolájához. Tavasz volt épen; virágillatos, rügyfakasztó tavasz, mely uj életei lenei fűbe, fába, virágba, napsugárba, emberbe egyaránt. — Kisétált ő is a fenseges természetbe; érezte, hogy a tavaszi nap melegére nemcsak a természet jégpánczélja olvad fel, hanem a kétségbeesettek és szenvedők fásult szive is kienged. A budai hegyek ózondus levegője, a rét s mező virágai, a madarak édes danája gyógy balzsamként hatottak szivének fájó, vérző sebére. Érezte, hogy uj életet lehelt ő belé is a természet hatalmas Gondviselője. Érezte, hogy most már neki is kedve van: élni, küzdeni! Midőn hazaért cselédje egy sürgönynyel fogadta. Szive hangosan dobogott, szemében egy fényes öröm- köny csillant meg, hangosan kiáltott fel. Ez ő tőle jöhet. — Lázas örömmel bontotta fel. Szive sugallatában nem csalódott; a sürgöny tényleg a főhadnagytól jött s ez állt benne: „A lapokból olvasom megválasztását. Gratulálok. Mi történt? Újra szabad lett? Felutazhatom-e ? Kézcsók Mezőssylől.“ Tizszer, nem egyszer olvasta el azt a néhány, de sokat mondó szót; kívülről tudta már annak tartalmát, de azért újra. meg újra elolvasta, s hangosan kéreezle önmagától, avagy laptól : — Igaz ez ? Lehetséges-e, hogy ő még nem feledeti el? Képese érettem ledobni aranysujtásos atilláját ? Aztán, hogy a főhadnagy se várjon sokáig a válaszra, sietetett a távirdába. „Ha tud megbocsátani és feledni, úgy jöjjön mielőbb. Eliz“ jTjrjr áfAWAV KönyvesvevőkneR különös árkedvezmény Használt ItoIJL szép’ tiszta állaP°tban> papír, író-, rajz- és festöszerek co F Egyes müvek, valamint egész könyvtárak a legmagasabb árban megvétetnek. MBlhÄ könyv- és papirkereskedésében Szalmás*, Deák-tér, Fehér-ház alatt. Vidéki megrendelések utánvét, vagy az összeg beküldése mellett azonnal elintéztetnek.
