Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-02 / 22.szám
Il VII. év. Szatmár, 1903. június 3. 22. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. ===== Telefon-szám 80. A helybeli lövelde. Mióta a varos, a közönség üdülésére és szórakoztatására, a Kossuth-ktrtet nagy költségekkel létesítette, a szomszédságában elhelyezett Lövelde kitelepítése föltétlenül szükségessé vált. Hogy ezt a német világból örökségképen ránk maradt pufogtató egyesületet, amely ellen a város terjeszkedésével, midőn is ez a házak közé be lett ékelődve, sok panasz hangzott el, a hivatalos város kitelepítette, a közönség közérdekének tett eleget. El sem is képzelhető ugyanis, hogy a vá- rt^é$ÍU'v^tén, pláne közvetlen szomszédságáéért S^SÍh^n látogatott közhelynek, meg lekéssen futni fegy olyan intézményt, a melynek vta^ai^&áY' nagyon gyéren voltak és vannak) csupa sz^a/ozásból, folytonos pufogtatással félemlitik a nagy közönséget, nyug- tmahítják az arra elterülő utczák lakónépét. Nem is említve azt a fontos körülményt, hogy ezen intézmény a Kossuth-kert területéből kiszakasztott volna egy jókora nagy területet, a józan gondolkodás előtt elég volna, a Löveldének belterületen való felállítása ellen azzal az egyetlen argumentummal tiltakozni, hogy a mai ideges világban el sem képzelhető azon abszurdum állapot, hogy a város belterületén közvetlen lakóházak között, egyetlen közhelyünkön, ahová az egész város közönsége kijár, lövölér legyen, mely a város összes lakosait, néhány ember pufogtató passziójáért, folyton ijesztgesse, rémitgesse, szóval: onnan kiszorítsa. Azt hisszük, a Lövelde tagjai belátván a sokat változott viszonyok közepeit a helyzet tarthatatlanságát, a maguk egyéni kedvteléseit nem is kívánják, ilyetén módon a város közönségének tetemes kellemetlenségei árán érvényesíteni. Azok a hangok tehát, melyek a Löveldének a régi helyen, vagyis a Kossuth-kertben való felállítását még ma is fentartják sőt sürgetik, nem tekinthetők ma már egyebeknek, mint okvetetlenkedéseknck, mint puszta szóhalmaznak, melynek czélja nincs, a nagyot változott viszonyok közepeit nem is lehet. Midőn a nagy közönség érdekében ezen néhány sorban, a Lövelde régen húzódó ügyében félszólalunk, egyáltalában nem a Lövelde ellen emelünk szót. Ezen egyesület, ha élni akar, ha ennek szükségét látja, kívánja, csak hadd éljen, a létezés véghatáráig ! A hivatalos város sem foglalt ellene állást, midőn kitelepitette, sőt még fejlődését kívánta előmozdítani, midőn az aránylag régi szűk helyiség helyett a külterületen, a hol senkit nem idegesitnek, a közönséget sem rémitgetik: egy megfelelőbb, tágas, szép nagy területet ajánlott fel. Ha a helybeli „Lövelde egyesület“-ben van életre valóság, egyetértés, belátás, úgy a város, mint a saját érdekeiket illetőleg, úgy két kézzel fognak kapni a város jóindulatú ajánlatán, mely midőn a összes polgárság testi épségét és soknemü egyéb érdekeit is lelkén viseli, a mint hogy viselni tartozik is, épen a „Lövelde egyesület“ sorsát rendezni és biztosítani kívánja. Különben: a legokosabb dolog lenne a katonai és polgári lövelde kérdését összesítve, együtt szervezni és fejlesztve fentartani. Ma úgy is sokat búsulnak a czéllövészet fontosságáról, melyben az ifjúságot is gyakorolni kell stb. stb. Hátha ezen kérdés életre való: akkor meg épen csupán a fentebbi módon lehet belőle valami. A magyar embernek különben a mai értelemben vett czéllövészet sohasem volt tulajdonsága. Egészen az 50-es évekig, midőn a hazánkba beözönlött sok német hivatalnok és a katona szellem ezt meg nem örökítette, nem is tudtunk e „Sistak“-ról, mint a magyar elnevezte, semmit. Ezen idő óta gyökeresedett meg a városokban ezen intézmény. így jött hozzánk és kapott helyet az „akkori város végén“. Ma azonban ott már belterület van, utczák és közhelyek, minek következtében ezen intézmény kitelepítése a város érdekében tett szükséges intézkedés volt. Veridicus. — Erdösi Sylvester János emlék-oszlopának leleplezése Szinérváralján. Az első magyar grammatika szerzője és biblia-forditó, Erdősi Sylvester János emlékoszlopát leplezték le pünkösd másodnapján, a tudós humanista születésének 400 ik évfordulója alkalmából. A szobrot szülőföldjének, Szinérváraljának közönsége T Á R C Z A. A kaczér halott. (Théophile Gantie-). Mielőtt rám oorulna sírom Örök homályu csendes éje, Kendőzzétek pirosra arczom S a szetrem alját feketére. Hadd legyek olyan koporsómban, Mint ama bűvös éjjelen: Legyen orczám pirosló rózsa S fekete árnyu kék szemem. Ne szemfedő takarja testem; Fodros csalánszövet ruhám Fehér redői közt pihenjek Rövid boldogságom után. E kedvencz öltönyöm viseltem, Midőn szerelmét nékem adta. Megszentelő tekintetével S azóta nem vettem magamra. Fektessetek, mikéntha. élnék, Kis puha csipke vánkosomra, Arczom körül pedig szegélyül Hajam pihenjen ráomolva. A mámoritó éjszakákon E vánkos volt fejünk alatt, Meg is számlálta ölelésünk S az édes, izzó csókokat. Imára kulcsolt két kezembe Opálkő olvasóm tegyétek, Velem volt teljes életemben, Maga a pópa szentelő meg. Hadd morzsolgassarn ott síromban, Ahonnan senki meg nem tért még. Ajkamra ő csókolta minden Miatyánkját és Üdvözlégyét . .. Francziából: Szabados Ede. Semmi. mely szétesik, mihelyt a szív azt mondja : nem dobogok tovább. így van ez? Dehogy! Jut is nekünk eszünkbe a halál! Nincs életünknek egyetlen percze sem, mely ne kínálna örömmel és élvezettel. Csak néha támad, az egyedüllét nyomasztó magányában valami érthetetlen hang, ilyenkor lep meg valami kimagyarázhatatlan, kényelmetlen hangulat, melyet mihamarabb igyekszünk lerázni és sietve térünk vissza a társas-életnek mindent feledtető hullámai közé. Magához vonz bennünket a zaj, a vidám társaság; habozás nélkül engedünk a könnyelműség csáb- jának, mely elszigetel a haszontalan elmélkedéstől s nem engedi hozzánk férkőzni az önmegismerését. Hanem aztán, mikor a vidám kaczagás közül kicsendül a lélekharang sokatmondó szava, mikor a gyászkocsi lassú döczögésének szokatlan hangja zavarja meg hangos nevetésedet, ugy-e, hogy akkor megtörik benned a hiúság s felemelt fejed gondolkodva hanyatlik meg tekinteteddel a port keresve, mely édes testvéred. De a jóságos Teremtő nem kényszeríti lelkedet, hogy e szomorú gondolatok közé bilincseld. Adott kedélyednek rugékonyságot, melyről a beteges elmélkedés nyom nélkül pattan le. Adott neked szórakozást, mely feledteti veled, hogy az óra minden in- gásán egy-egy életperczed tűnik tova, mely nem engedi észrevenned, mint szegezi össze az ács kopörsódot. És ha igy teszitek, nagyon okosan teszitek kedves embertársaim. A lüktető, meleg életnek joga van a napsugárhoz. A napfény alatt pedig csak világos igazság és derült öröm terem. Vegyétek ki részeteket f ér f i-> öltönyök, melyekhez ugyanott a legjobb • • ® minőségű szövetek is nagy raktáron tartatnak. Elismert pontos == és előnyös üzlethelyiség: 3Jt?űkEtcr ío városháaja kiszolgálás!! . . . meri a végtelenbe visz az elmélkedés; a Végtelenbe, melyet az elméiéi állított fel, de mely a megismerés elől örökre zárva marad. Követni akarom a gondolatot, mely képes áthatolni a hideg aetheren s a lángoló kráteren, de elmém megzsibbad, a mint ravatalodra tekintek s a mozdulatlanná vált arcza, melyen a viaszgyeriyák sárga visszfénye játszik. Ha ez ajk még egyszer megszólalhatna! Csak egyetlen hangban, egyetlen felkiáltásban 1 Vájjon a gyönyör vagy a megsemmisítő kin hangja volna az? Durva emberi kíváncsiság! Nem tudományszom- jad vonz ide, nem telkednek nemesebb, tanulni akaró vágya, hanem a kiváncsi félelem, mely megrettegtet arra a gondolatra, hogy te is igy fogsz egykor kihűltén, mozdulatlanul feküdni a szemfedo alatt s örülni, élvezni tudó Énedből rothadó salak válik. Nem jó e gondolaton évelődni. Megutáltaíja ve- lünk testünket, ezt a rothadásra mindig kész hullát,
