Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1902-12-31 / 53. szám
Szatmár, 1902. SZAT MAR-NEMET I. Deczember 31. forgóit — minden fennakadás nélkül folyhatott; azonban később már a lakosság a kisajátítási eljárás eredményével, azaz a megítélt kisajátítási összeggel — a becsértékből 30% levonva képezi a kisajátítási összeget — nem volt megelégedve, s ennek folytán a sertés megbetegedést eltitkolni; igyekezett, melynek elpalástolá- sára maga a kondás is közreműködött. — így történhetett meg, hogy midőn egy ízben a sertésfalka a legelőn vizsgáltatott, egy darab betegségre gyanús sertés találtatott, melynél — kisajátítva — leölés után, a sertésvész meg- állapittatott. — Minthogy a 88 darabból álló egész sertésfalkát, — mint fertőzöttet — mind kisajátítani nem lehetett, a 9300. számú föld- mivelésügyi miniszteri rendelet értelmében, a zár 38 napra elrendeltetett. Ezen sertéskisajátitási eljárással Szatmár- Németi szab. kir. város területén ezen év folyamán 44 udvarban 1747 korona becsértékben 1222 korona 90 fillér kisajátítási összeggel 102 darab különböző idejű sertés szuratott le, a leszúrt és közfogyasztásra bocsátott sertések értékesitéséből 769 korona 41 fillér vétetett be; tehát a város által létesített sertéskisajátitási alapból évenként 1000 korona, mely a tanács által 2000 koronáig emelhető — csak 453 korona és 49 fillér fogyott el, illetve for- dittatott sertéskisajátitásra. Ha tekintetbe vesszük, hogy a város pénztára, minden egyes sertésvásár szünetelésével — helypénz, kövezet - és hid- v á m, továbbá marhalevél kezelésből várható jövedelemből, melyeket a város tudvalevőleg házilag kezel — hetenkint circa 240 koronát vészit, továbbá ha tekintetbe vesszük, hogy a sertésvásár 1895. év óta sertésvész miatt évenként legkevesebb 14, legtöbb 26 hétig volt lezárva; ezen kisajátítási eljárással a sertésvásár már 1902. évben is csak 4 hétig szünetelt, tehát a fenti számit- tással, levonva a kisajátítás után kifizetett ösz- szeget, a városnak már az első évben is 1947 korona tiszta haszna van; eltekintve azon kiszámithatlan nagy anyagi előnytől, mely a sertésvásár fenntartásával, illetve a zárlat rövidítésével a kereskedelemre és állatforga'omra befolyással van. — A feltüntetett 1947 korona azért mutattatott ki tiszta haszonnak, mert ezen sertéskisajátitás nélkül a sertésvásá- nem négy — de mint a tapasztalás bebizonyította, — legkevesebb 14 hétre is le lett volna zárva. Minthogy közös legelőre járó csürhe fenntartásával, ha a sertésvész a közös legelőre járó sertések között állapittatik meg, a 9300 számú -endelet értelmében — (amennyiben egy egész íálka közös sertést csak pótolhatlan anyagi áldozat árán lehetne kisajátítani) a 30 napi zár elrendelendő: a.Jcözbirtokosság, a városi tanács közbenjár., ara, elhatározta, hogy a közös csürhét egyszer és mindenkorra feloszlatja és igy sertésvé 'Z megállapítása esetén is, a fent hivatkozott rendelet 16 §-a értelmében ezen kisajátítási eljárással, a zár a menynyiben a beteg és fertőzött gyanús sertések esetenkint mind leszuratnak, a legrosszabb esetben is csak 8 napig tartandó fenn. Hogy az állategészségügynek a vázolt anyagi hasznok mellett, ezen sertéskisajátitási eljárással a sertésvésznek még csirájában való elfojtásánál csak használhatunk, e helyen fejtegetni feleslegesnek tartom. S. Iparfejlesztésünk érdekében. Beszédek és írások, nemkülönben rekrimi- nációk szerepelnek újból az iparfejlesztés terén. Az országos iparegyesület közelebb tartott évi közgyűlésén terjedelmes jelentésben mutatta be az egyesület egy évi működésének eredményét, mely számos szakosztályi gyűlés megtartásában és igen sok érdekes kérdés megvitatásában kulminált. A kereskedelmi miniszter roppant nagy munkában tárja az ország elé gyáriparunk monográfiáját, mely 'munka bizonyára tanúságot fog tenni arról, hog) minő súlyos akadályokkal kell a magyar gyárif rnak megküzdenie. Közben pec g panaszok merülnek fel, pl., hogy egyes hazai iparvállalatok, melyek vagy a kormány, vagy valamely népszerű egyesület támogatásában részesülnek, illetve ezek égisze alatt állva nyerték meg a fogyasztó közönség bizalmát, egyre hitványabb árukkal jelennek meg, másként mondva : presztízsüket a fogyasztók kizsákmányolására használják fel. Mindez aggodalommal tölt el bennünket az iparfejlesztési akczió tekintetében. Első sorban is ideje volna annak, hogy ne csak beszéljünk, ne csak írjunk, hanem tegyünk is. A pénzpiaczon csaknem két évig uralkodott depresszió jóformán elmúlt, pénzbőség jelei mutatkoznak, sőt éppen nálunk, ahol a 'őke az értékpapir-piaczrcl telje- 1 sen elidegenedett, a pénzkereslet hiánya nyomasztóvá kezd válni. Nem az volna tehát most már a feladat, hogy a közönséget a hazai ipar pártolására buzdítsuk, hanem hogy a tőkét animáljuk az iparfejlesztési akczióban való részvételre. Épp oly hazafias feladata volna ez a tőkének, mint midőn például a fővárosi kölcsön jegyzését tették hazafias kötelességévé. De ettől eltekintve az iparfejlesztési akczióba való részvéttel ma már hasznot hajtó vállalkozásként tűnik fel, mert lehetetlen az, hogy a kormány, a törvényhozás, a sajtó és más irányadó tényezők együttes akcziója ne lenne képes a fogyasztókban a hazai ipar pártolására irányuló készséget felébreszteni. De kell valamit mondanunk azoknak is, a kik sokat tehetnek a részben, hogy idegen gyárosok hazánkban megtelepedve, tőkéjükkel és szakértelmükkel a hazai ipar szolgálatában álljanak. Igen gyakran regisztrálunk mi oly híreket, melyek szerint külföldi gyárosok ezen vagy azon városnál az általuk létesítendő gyár javára megadandó, a városra nagy terheket nem hárító kedvezményekért kopogtatnak be. De ugyancsak igen gyakran megesik, hogy az efféle híreknek nincs folytatásuk, azaz a gyár létesítéséből nem lesz semmi. Az eredménytelenség két okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy igen lassan járnak el az efféle ajánlatok elintézésében, mert a \idéki városokba is beedzette magát a bizottsági tárgyalások végtelen huza-vonája, melyekbe az ajánlkozó beleőszülne, ha nem volna benne üzleti érzék, mely az időpazarlástól őt visszatartja s visszavonulásra készti. És ez természetes, hogy sokszor a köz kárára van. Színház. Örvendetes jelenséggel kezdjük meg heti refe- rádánk megírását. Közönségünk, mely ez ideig közönyt tanúsított az előadások iránt, lassanként belemelegszik a színház látogatásokba ugyannyira, hogy naponként elég szép számú közönség nézi végig az előadásokat. Azonban ne feledjük el, hogy csak kötelességét teljesiti a közönség ezzel, mert azt beláthatja bárki is, hogy ily színi évadot, min! a mienk, jó társulattal, precíz előadásokkal deficit nélkül »kihúzni« nem csekély feladat, s ha mégis jó előadásokat akarunk élvezni, ha művészi szórakozásra tartunk igényt, akkor tegyük meg kötelességeinket is, mert bármennyi ambiczió tölt is el egy társulatot, pusztán ambiczióból megélni nem lehet. Reméljük tehát, hogy közönségünk tömegesen fog hódolni a színművészet nemes szórakozásának és ezzel a jól szervezett társulatunkat a mindenképen megérdemelt pártolásban részesíti. Heti referádánk a következő. Csütörtökön Ordonneau 3 felvonásos operettjét a >Babá«-t hozták színre telt ház előtt. A ezimszerepet ban, mégis a többi hivatalnok örökké előbbre megy, ez mégis csak csúnyaság. Jó, jó, ha valaki áldott megelégedéssel nézi a napot, de hogy mások éppen azért tegyék lóvá folyton, az már még se járja, ott föl kell fortyannia valaminek a legalázatosabb ember fiába is. Mert hát Lósy Péter, mi tagadás, — azért nem ment előre, mivelhogy nem értette a módját. Dehogy törülgeti ő folyton a lábbelijét a direktor ur előszobájában, ő dolgozott, sokszor mások helyet is s ha úgy közbe az előléptetéseknél mellőzték, csak ép oly vígan fütyörészett, mint annakelőtte. Fütyölni, mellesleg legyen mondva, kitünően tudott. Ha kiment az erdőre és rágyújtott, hát megbolondította a madarakat, — a rigótól kezdve egészen a fülemüléig. így, fütyülés közben jutott eszébe, hogy egyszer mégis csak okosan, jobban mondva komolyan kellene beszélni Jolánnal. Hónapszám jegyben járni, mikor a hónapokból innen-onnan már esztendők is kerekedne*, az kipróbálja még a legnagyobb türelmet is. Péter legalább azzal állított be menyasszonyához, hogy fogytán a türelme, — most már vagy. Vagy hozzá megy, vagy-------— No vagy? — kíváncsiskodott Jolán... — No igenis, nagy kravált csinálok a bankban. Tudom Istenem még' ma előléptetnek. — Akkor hát fiam, mondta mosolyogva Jolán, — csak eredj szaporán és csinálj minél nagyobb kravált. — Ha úgy tetszik, ám legyen. A te kedvedért akár nekimegyek a falnak is. Elrohant. Berontott a legelső barátjába. s revolvert kért tőle kölcsön s mikor ez megk e minek, azzal torkolta le: — Semmi közöd hozzá. Adsz, vagy nem adsz? Bizonyos habozással nyomta csak a markába s még hozzátette: — Csak agyon ne lődd magadat vele, mert hát igazán kár volna érted Peti. — Szamár! — volt Lósy Péter minden felelete és elrohant. Benyargalt egyenesen a bankba s ott is az igazgatóhoz állított be. Egyedül találta. — Alázatos szolgája, igazgató ur, — köszöntötte szép illemtudással. — Jó napot fiam, — fogadta el a jóképű bácsi Péter köszöntését — ezt hát föl kell írni a mestergerendára, hogy maga is mutatja magát nálam. Soha sincs kérni valója, igazán csodálatos ember. — Bocsásson meg igazgató ur — mondta egészen komolyra válva Lósy Péter, az egyszer éppen kéréssel jövök. — No és mi lészen az ? az uj könyvelői állás tálán ? — Másra akarom kérni nagyságodat. — Csak ki vela hát szaporán 1 Péter előhúzta a revolvert és letette az igazgató elé az asztalra ezekkel a szavakkal: — Tessék igazgató ur, lőjjön agyon "ele, Az igazgatónak nem kellett több. Úgy visszahőkölt attól a revolvertől, mintha sziszegő kígyó lett volna. — Az ég sze — szerelmére! — volt minden, amit hamarjában kiböffentett — mit akar? — Mondtam már, lőjjön agyon igazgató ur. — Megbolondult. — Nem én. Bolond voltam, mikor esztendőszám szolgáltam elimerés nélkül. Most a menyasszonyom is elhágy, mert nem viszem semmire. Nem akarok tovább élni. Itt a pisztoly, ha mondom, lőjjön agyon. — Lőjjön agyon a sintér, te bolond — méltatlankodott az igazgató. — Pedig ennek megmuszáj lennie —• mondá határozottan Lósy Péter — mert ha agyon nem lő nagyságos ur engem, akkor én lövöm agyon a nagyságos urat. — Hohó galambom — kiálltolt föl az igazgató és elkapta a forgópisztolyt — tessék? nem úgy verik a czigányt. — Pedig úgy verik mégis, azt én mutatom meg — szólt vérfagyasztó nyugalommal a segédkönyvelő; belenyúlt a szebébe s onnan egy másik revolvert húzott elő. A helyzet mind kritikusabb lett. — Az Istenért! fiam, megállj! — könyörgött a bankdirektor. — Tessék na — biztatta Péter — itt állok még. Újra mondom, vagy az ur engem vagy én az urat. Meguntam az életemet. — Alkudjunk, fiam — rimánkodott a direktor — ha kinevezlek könyvelőnek talán más lesz az az élet mindjárt. Minek dobnád el magadtól, hiszen okos, derék, fiatalember vagy. sokra viheted még az életben. En szavatolok érte. A menyasszonyoddal oltár ele álasz, én leszek a kérőd... No jó? Elfogadod? Kiadjam Írásban ? — Az egyszer még megpróbálom. Nem bánom adja ki. Örömsugár futott végig az igazgató arczán : egy embert megmentett az élet számára. Leült s remegő kézzel állította ki Lósy Péter számára a kinevezési okmányt. A fiatal ember átvette s futott vele egyenesen Jolánhoz. — Persze megcsinálták a lakodalmai: a kérő a bankdirektor volt. Esküvő után tréfálkozott az igazgató Péterrel: — No ládd-e fiam, nem jobb az igy, mintha akkor agyonlőttelek volna ? Péter fölkaczagott. — Dehogy lőtt volna agyon, direktor ur. Vagy azt hiszi, nem volt annyi eszem, mielőtt a forgópisztolyt odaadtam, hogy kihúztam belőle az utolsó töltést is. — Gazember! — méltatlankodott a direktor. — Mi az? — toppant közéjük Jolán, a csinos menyasszony. — Semmi, leányom, semmi — felelt az igazgató ur — hivatalos dolgokról foly a beszéd. Éppen azt mondon, hogy valaki fölcsufolta a bankot. Kincs István.
