Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1902-12-02 / 49. szám

Szatmár, 1902. SZATMAR-NEMETI. Deczember 2. — A „Szatmári Kölcsey-Kör“ a következő gyűjtő- ivet bocsátotta ki: Mélyentisztelt Közönség! A „Szatmári Kölcsey-Kör“ az áthelyezett Kölcsey- szobor környékét díszes vasrács-keritéssel szándékozik körülvétetni, mely kerítés diszére fog válni a környék­nek úgy, mint a városnak. A hivatalos várostól erre a czélra a Kör már 1162 koronát, azonfelül, hogy a város a szobrot je­lenlegi helyére 1750 korona költséggel helyeztette át. A városi Tanácshoz benyújtott kölségvetésünk és tervrajzunk szerint még: 2394 koronára van szükségünk. A hivatalos várost pedig már több költséggel nem terhelhetjük. A m. t. Közönséghez, kiváltképen ennek tehető­sebb tagjaihoz fordulunk tehát és bizalommal kérjük, hogy adományaikkal legyenek szívesek a Kört támo­gatni, hogy nemes áldozatkészségük folytán már a jövő év tavaszán szép parkban, díszes vasrács-kerités­sel övezett térj,közepén álljoo Kölcsey Ferencz szobra, nki e varosnak, Szatmárvárvármegyének, de az egész országnak: mint iró, a szó valódi értelmében vett liberslismusával, mint hazafi, tántoríthatatlan hűségé­vel, mint ember, szinte utolérhetetlen erényeivel vált az idők végtelenségéig nevezetessé s általában be­csültté. A „Kölcsey-Kör“ nevében hazafias tisztelettel ? Szatmár-Németi, 1902. nov. hó 30. Kende Zsigmond, a Kör elnöke. Bakcsy Gergely, Dr. Fechtel János, Dr. Fodor Gyula, Dr. Fejes István, Kölcsey János, Radó Bertalan, Mátray Lajos, Schik Elemér, a gyűjtő bizottság tagjai. — Színházi műsor. Krémer Sándor színigazgató az első heti műsort a következőleg állította össze: Kedd, Czigánybáró (operette). Szerdán, Édes otthon (vígjáték újdonság). Csütörtök. Lotti ezredesei. Pén­tek, Csikós, (népszínmű). Szombat, Svihákok (operette újdonság). Vasárnap, Szép juhász, (népszínmű). — Felolvasó estély. Az iparos ifjak köre de­czember 7*ikén vasárnap este a „Pannónia“ szálloda nagytermében felolvasó és zeneestélyt tart igen ér­dekes műsorral, melyre ezúton is felhívjuk az érdek­lődők figyelmét. Hangverseny után táncz lesz. — Zenekar alakítás. A kir. kath. főgimnázium­ban az ifjúság kebeléből egy 22 tagból álló zenekar alakult. Az újonnan szervezett zenekar Sándor Venczel vezető tanárral élén a f. évi deczember havában Mikes Kelemen emlékének szentelt önképzőköri diszünne- pélyen fog bemutatkozni a nagy közönség előtt. — Adomány. A helybeli áll. el. iskola szegény sorsú növendékeinek felruházására — az eddig elszá­molt 8 korona adományon kívül — ujabbar. Dr. al- bisi Bakcsy Domokos orvos ur volt szives adomá­nyozni, mely adományért a segélyre szorult isk. nö­vendékek nevében hálás köszönetét nyilvánítja az áll. isk. tanitó-testület. Eddig e czélra befolyt 10 korona. — Dalestély. Az iparos dalegyesület szokásos dalestélyét deczember hó 26-án, karácsony másodnap­ján fogja megtartani. — Elemi iskolás fiuk templomozása. Dr. Jéger Kálmán t. orvos egy beadványt terjesztett a tanfelügye­lőséghez, melyben az elemi iskolás fiuk és leányok templomozását kéri beszüntettetni. Tekintettel a kis gyermekek közt nálunk eléggé otthonos járványos betegségekre, ez az állapot annyi­val.^ is inkább beszüntetendő, mert pl. a gimnáziumi tanulók fűtött helyiségben tartanak isteni tiszteletet akkor, mikor az elemi iskolások a hideg templomba mennek. — Urvacsora-osztás az ev. híveknek. Decz. 7-én, vasárnap d. e. Szatmáron Révész János nagybányai luth. lelkész úrvacsorát fog osztani az ev. híveknek, kiknek megjelenését kéri.-— Nagyszabású tarka-színpaddal egybekötött tré­fás tánczestélyt készül rendezni a szatmári izr. gyer- mek-felruházó nőegyesület deczember hó 20 ikán a „Pannónia“ nagytermében. A fényes programúi magában foglalja a siker biz­tosítékát. A tánczestély iránt óriási az érdeklődés. A meg­hívók épen most küldetnek szét. — A Társaskör estélyei. A Társaskör választ­mánya legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy időn- kint a kaszinó termeiben részben hangversenynyel egy­bekötött estélyeket, részben férfi társas vacsorákat ren­dez, melyekre városunk más egyleteinek, különösen a dalegyesületnek szives közreműködését is kérni fogja. Az első concert estélyt deczember 6-án esti fél 8 óra­kor adja, melyen dr. Schönfiug Jenő felolvas, Komá- romy Zoltán Dr. Böszörményi Emil költeményét sza­valja. Lesz egy zene szám is. — A férfi társas va­csora a dalegylettel karöltve lesz rendezve személyen­ként egy korona ellenében. Mér eleve is felhívjuk a nagy közönség s főkép a kaszinó tagjainak figyel­mét a választmány kezdeményezésére, mert az eszme igen életre való, jó és hogy termékeny is legyen, csak tőlünk függ. Mi azt hiszszük, hogy a terv, ha testet ölt, a maga kiviteleben vonzó, összehozó, egybekap­csoló hatással lesz arra a társadalomra, melynek tag­jai barátságos együttlétben ritkán ülnek össze a fe­hér asztalnál. Az eszme fel van vetve, a dolog indul, tegyük útját simává és diadalmassá. Hézagpótló vol­táról nem kételkedünk. Az estélyek állandó rendező bizottsága Veréczy Antal táblai biró elnöklete alatt Dr Schönpflug Jenő, dr. Böszörményi Emil, dr. Fechtel János, Bartha Kálmán és Osváth Elemérből áll. — A városi színház tűzrendöri vizsgálata. A szinügyi bizottság, a rendőrség, tűzoltóság, mérnöki hivatal és az első magyar ált. bizt. társaság kiküldött­jének közbejöttével a városi szinházat tűzrendöri szem­pontból megvizsgálta és úgy a vízvezetéket, mint a fűtő készüléket kifogástalannak találta; a vasfüggöny huzó készüléke jól működik; a villamgilágitás kifogás­talan és a tűzbiztonsági szempontból szükséges felsze­relések rendben és készletben vannak. Minélfogva a próbák és szinelőadások megtartására az engedélyt megadta. — Csődök. A helybeli kir. törvényszék a múlt héten két kereskedő ellen rendelte el a csődeljárást. Az egyik Fischer H. helybeli rőfös kereskedő, a másik Reiter Lajos nagykárolyi ruhakereskedő. Előbbi­ben Hadady Lajos dr. szatmári, a utóbbiban pedig Adler Adolf dr. nagykárolyi ügyvéd neveztettek ki tömeggondnokká. — Talált zálogczédula. A Deák-téren a minap egy 60 koronás elzálogosított arany lánczról szóló zálog­levél találtatott. Tulajdonosa átveheti a főkapitányi hi­vatalban. — Sikamlós utón. Szűk szavú távirat érkezett rendőrségünkhöz csütörtökön Aradról. A távirat szerint Schön Janka 18 éves szép fiatal leány 1200 korona elsikkasztása után megszökött s valószínű, hogy út­ját Szatmár felé vette. — Megőrült iparos. Nagy Lajos helybeli kalapos mestert — mint közveszélyes őrültet — pénteken a nagy-kállói országos elme-gyógyintézetbe szállították. — Rendőri felhívás. A közbiztonsági szabály- rendelet 1 §-a értelmében felhívom a háztulajdonos és házbérlőkyi. hogy e felhívásom vételétől számított 14 nap alatt minden lakót és cselédet a kapitányi hi­vatal bejelentő osztályánál annál is inkább bejelen­teni el ne mulaszszák, mert ellenkező esetben a mu lasztás 100 koronáig terjedő pénzbüntetést von maga után. Még azon szabályellenességet is tapasztaltam, hogy daczára a köztisztasági szabályrendelet 7. § ban előirt azon intézkedésnek, miszerint: „minden házas­telek tulajdonosa megfelelő anyagból olyan megfelelő nagyságú szemét és trágyatartót köteles készitettni, mely a két hétig gyűlő szemét és trágya befogadá­sára elegendő legyen, a mikor is az összegyűlt hul­ladék gazdasági czélokra felhasználandó, vagy pedig a kapitányi hivatal által e czélra rendelt helyre ki­hordandó“ ; ennek ellenére s daczára a már egy Íz­ben kibocsátott felhívásomnak, még ma is igen sok háznál a szemét és trágya az udvaron szerte szórva tálálható. E felszólítás vétele utáni 14 nap alatt a ház- tulajdonosok telkükön alkalmas helyen szemét és trágyatartót készíttessenek, ellenkező esetben a mu­lasztók 100 koronáig terjedő pénzbírsággal fognak büntettetni. Szatmáron, 1902. nov. 28-án. Tankóczi Gyula, h. főkapitány. — Megszűnt sertésvósz. Nagy László alispán a helybeli főszolgabírói hivatalt táviratilag értesítette, hogy a Sárközujlakra elrendelt sertésvész-zárlatot fel­oldotta. — Katonai lóösszeirás 1903 ra. A honvédelmi miniszter rendeletet bocsátott ki valamennyi alispáni hivatalhoz, hogy a hadsereg czéljaira szolgáló lovak, kocsik, öszvérek és öszvérszamarak összeírása iránt intézkedjenek és hogy az összeírást legkésőbb 1903. márczius 1 — 15-ig okvetlen foganatosítsák. Az ilyen összeírásokat évről-évre eszközük azon okból, mivel mozgósítás esetében az igy beszerzett pontos adatok aiapján lehet a lókészlet konczentrálása iránt sürgő­sen intézkedni. — A telefontitok megsértése. A telefontitok a mi büntető törvénykönyvünkben védelmet nem talál. A levéltitok, távirati titok megsértésének megtorlásá­ról gondoskodik a törvény, mely — az igaz — még abban az időben lett megalkotva, mikor a telefont nem ismerték ; de hát ez nem zárja ki azt, hogy a telefontitok megvédésére ne gondoljunk. Erre a hézagra mutat rá most a „Jogtudományi Közlöny“ egy figye­lemre méltó czikke, melynek írója kiemeli, hogy a telefonos beszélgetés manapság mint közlési mód sok­kal fontosabb már a levélnél, táviratnál is és hogy a legfontosabb közérdek, a kereskedelmi-, a család- és magánérdek megköveteli a törvényes megvédését. A cziklc konkrét javaslatot is hoz a paragrafus meg­szerkesztésére. Eszerint az a telefonhivatali alkalma­zott, a ki a központban idegen telefonbeszélgetést ezélzatosan meghallgat, vagy erre másnak módot nyújt, vagy azt a mit hallott, mással közli: elköveti a tele­fontitok megsértését ; megsérti a telefontitkot azon magán ember is, aki az idegen telefonba arra való készülékkel bekapcsolja magát és igy kihallgatja a beszélgetést. Súlyosabban minősül az eset ha az igy megtudott beszélgetést az illető kárositására használ­ják föl. — Megfagyott. A korán beköszöntött télnek mir is áldozata van. Német György napszámos valószínű­leg részegen botorkált haza. A hóstánczi majorban azonban a hídon túl elesett és azon a helyen elaludt. Másnap teljesen megfagyva találták meg a járó-kelők. Hulláját a hasonszenvi kórházba szállították. — Értesítés. Értesítjük az utazó közönséget, hogy a naponkint reggeli 6 óra 40 perczkor Szatmár-Gőz- fürészről és reggeli 7 órakor Deák-térről induló villa­mos menetet — mint tapasztalat szerint szükségtelent — folyó hó 29-től teljesen beszüntettük. A szatmár-erdődi vasút iizletkezelősége. — Halálos végű baleset. Tatár János szatmári gőzmalmi munkás tegnap reggel szokott napi munká­jára indult majorbeli lakásáról a gőzmalom felé. Út­közben betért Klein S. italmérésébe egy pohár snapszra, melynek elfogyasztása után az üzletből távozni készült. Amint azonban az útra kilépett, elbukott s oly szeren­csétlenül esett el, hogy holtan terült el a földön. A hirtelen érkezett segély már felesleges volt, az orvos csak a beállott halált állapíthatta meg. A szerencsétlen embert szivszélhüdés érte. 18 év óta áll a szatmári gőzmalom-társulat szol­gálatában s mint iparkodó, jóravaló munkást ismerték. Ezelőtt 6—7 évvel ugyancsak tragikus körülmé­nyek közt vesztette el feleségét, aki öngyilkosság ál­dozata lett, marólúgot ivott. Hátrahagyott öt kiskorú gyermeke most már teljesen árván maradt. — Parafa-dugó-gyár Szatmáron. Guth Ábrahám helybeli lakos Zrinyi-utcza 30. szám alatt parafa-dugó­gyárat létesített. Az uj gyár — minthogy az engedélyt már megnyerte — üzemben van. — Csodaszép karácsonyi ajándékok érkeztek Weisz Albert üvegkereskedésébe. A 7 űlűt QllQnU fáid sokszor már akkor Í\L CICI (Hallj iílja rejti magában a pusz­tulás csiráját, ha külsőleg még viruló egészségnek ör­vend. Némely ember, a ki sorvasztó tüdőbetegségben szenved, embertársait megörvendezteti szép arczu és erős testalkatú külsejével és csak az orvos gyakorlott szeme képes felismerni állapotának veszélyességét. Tartós köhicsélés rendszerint a kérhetetlen tüdővész előhirnöke : a légzőszervek megbetegedései u. m. to­rok- és légcsőhurut, rekedtség, asthma, tüdőhurut, vér­köpés, lélegzési nehézségek, mellszorulás, tüdőcsucs- affectiók stb. mind szabad utat engednek e borzasztó betegség befogadására. A ki az említett betegségeket figyelemre nem méltatja, annál inkább vétkezik maga, ellen, miután tudja, hogy létezik olyan szer, mely még a legmakacsabb esetekben is sikerrel használtatott és mégsem használta. Ez a szer a »Pectora«. A ki valódi „Pectorát“ akar hozatni, forduljon közvetlen a Diana gyógyszertárhoz, Budapest, Károly- körut 5, a hol azt 2 koronás csomagokban szétküldik. Aki nehézségben, görcsökben, vagy másféle idegbetegségben szenved, kérjen ezek gyógyitásmódjának ingyen és bérmentve kapható ismertetőt. Schwanen Apotheke, Frankfurt. Felelős szerkesztő: Mátray Lajos. Főmunkatárs: Ferencz Ágoston. Epilepsia. 500/1902. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszék 1902. évi V. 11590. számú végzése következtében Kacsó Lajos ügyvéd által kép­viselt fehérgyarmati takarékpénztár javára Bornemissza Katalin és társa ellen 170 kor. s jár. erejéig 1902. évi november hó 15-én foganatosított kielégítési végrehaj­tás utján le és felülfoglalt és 1100 koronára becsült kö­vetkező ingóságok, u. m.: lábas jószágok s egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a fehérgyarmati kir. járásbíróság 1902-ik évi V. 219/3 számú végzése folytán 170 kor. tőkekövetelés, ennek 1902. évi április hó 5. napjától járó 6n/o kamatai, ‘/»“/o váltódij és eddig összesen 120 kor. 46 fillérben biróiiag már megállapított költségek erejéig Sonkádon, Farkas László lakásán leendő eszköz­lésére 1902. évi deczember hó 16-ik napjának délelötii II Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándéko­zók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták, s azokra kielégítési jogot nyer­tek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Fehérgyarmaton, 1902. évi decz. hó 1. napján. Fodor Károly kir. bir. végrehajtó. Srüőiugast intessünk minden ház mellé és házi kertjeinkben. Erre azonban nem minden sző­lőfaj alkalma«, (bár mind kutzó természetű) mert nagyobbrésze ha megnő is, termést nem hoz, ezért sokan nem érlek el eredményt ed­dig. Hol lugasnak alkalmas fajokat ültettek, azok Lővén ellátják házukat az egész szőlőérés idején a legkitűnőbb muskatály és más édes szőlőkkel. A szőlő hazánkban mindenütt megterem s nincsen oly ház, mely­nek fala mellett a legcsekélyebb gon­dozással felnevelhető nem volna, ezenkívül más épületeknek, kertek­nek, kerítéseknek stb. a legremekebb dísze anélkül, hogy legkevesebb helyet is el.oglalna az egyébbre használható részekből. Ez a legháladatosabb gyümölcs, mert minden évben terem. ■sí' A fajok ismertetésére voi atkozó színes fénynyo- matu katalógus bárkinek ingyen és bérmentve küldetik meg, aki rímét egy levelezőlapon tudatja. -C­Érmell&t első azőlfíoltványtelep Nagy-Kágya, o. p. Székelyhid. ■DMiiian wmmm— ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom