Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1902-11-25 / 48. szám
Szatmár, 1902. SZATMAR-NEMETI, november 25. hatlan okmányokkal bebizonyítani, és ez az okmány gyűjtemény nem más, mint az 1900 évi népszámlálásról az _ szágos statisztikai hivatal által kiadott közsé- genkénti kimutatás. Nézzük meg elsőben is Szatmárvármegye es Szatmár-Németi szab. kir. város együttes végeredményét. E két törvényhatóság területén van összen 156,063 gör. kath. és 2260 gör. keleti. Nyilvánosan tudva van, hogy e két vallás követői nálunk oláhok és ruthének. Ugnancsak Szatmárvármegye és e szab. kir. város területén van 118,770 oláh és 279 ruthén vagyis gör. kath. és kör. keleti van együtt 158,323, — viszont oláh és ruthén van együtt 119,049. Eszerint Szatmárvérmegyében és e szab. kir. város területén van a görög szert, kereszténységnek 39,274 oly hive, a ki sem nem oláh, sem nem orosz. Nem lehet tehát csak magyar, mert e területen még csak sváb községek vannak, de azok mind róm. kath-ok. Ez a 39,274 gör. kath. hivő tehát született magyar. Miért? Mert a népszámlálásnál az űrlapok rovataiban ez a kérdés áll: mi az anyanyelve? És erre a kérdésre itt a mi szükebb hazánk 39,274 gör. kath. hive azt felelte, hogy az ő anyanyelve magyar, vagyis, hogy édes anyjától e nyelvet tanulta, e nyelven kezdett beszélni, hogy eszerint született magyar. Ha a szomszéd vármegyékbe elnézünk és azok népszámlálási végeredményét hasonló módon megvizsgáljuk, azt fogjuk találni, hegy van : Ugocsavármegyében 10,439 szül. gör. kath. magyar. Szilágyvármegyében 2945 „ „ „ „ Szabolcsvármegyében 56,406 „ „ „ „ Mármarosvármegyében 2306 „ „ „ Hajduvármegyében 13,493 ,, „ „ „ Biharvármegyében 18,123 „ „ „ „ Békésvármegyében 2520 „ „ „ „ vagyis összesen 145506 szül. g. k. magyar van a Tisza bal partján levő vármegyékben a Marosig. Pedig tudvalevőleg tömegesen vannak még gör. kath.-ok Bereg, Ung, Zemplén, Abauj-Torna, Borsod vármegyékben, hogy ha Szepes és Sáros vármegyéket nem is említjük, hol már magyar lakosság alig van. Egyszóval, ha inkább kevesebbet akarunk mondani, mint többet, bátran tehetjük a gör. kath. született magyarok számát 300 ezerre, kik 220 oly hitközséget alkotnak, melynek lakossága tulnyomólag vagy egészben magyar. E kétszázhusz hitközségből 130 van a munkácsi, 44 a nagyváradi, 38 az eperjesi és 8 a sza- mosujvári püspöki megyék kötelékében. Hazánkban számos oly püspökség van, melynek területén 150—200 lelkészet van. A 220 magyar hitközség tehát bőven kitenne egy egyházmegyét, erre kilátásunk nincsen. Csak azt kérjük, hogy a kifejlődött és tényleg gyakorlatban levő magyar isteni tisztelet zavartalan használatában megmaradhassunk. Hogy az aránytalanul nagy számban levő szláv és oláh egyházmegyék kötelékében a széttagolt magyarságnak nehéz helyzete van, az nagyon természetes. Küzdenie kell életéért, küzdenie elismertetéséért. A statisztika fenntebb számokban kifejezett eredményét én szeretném nagyon de nagyon fennhangon elmondani, hogy meghallják azt egyrészt menzetiségi hitsorsosaink, másrészt az egész magyar társadalom. Az egyházi szervezet erős kapcsolatával tárja ki karjait, e 300 ezer született magyar után a szláv és oláh nemzetiség. Alig alig tudunk szabadulni, sőt sokhelyütt létezésüket is egyszerűen letagadják, mert az ő felfogásuk szerint a gör. szert. kath. keresztény lehet orosz, ruthén, oláh, örmény, arab, görög, bolgár, szerb, — de mágyar, az nem lehet, és a ki mégis annak mondja magát, az az ő szemükben renegát uj magyar, Pedig hát itt nem 10—20 emberről, nem is egy nehány családról, de egy egész egyházmegyével felérő 300 ezer lélekrői van szó, kiknek létét a statisztika bizonyítja, és kik a népszámlálási űrlapok betöltése alkalmával önmaguk állították ki a hiteles bizonyítványt arról, hogy ők magyar anyanyelvűek, tehát született magyarok. De meg kellene ezt hallani a nagy magyar társadalomnak is. Az a felfogás, mely a görög szertar- tásu keresztényt a magyarság kötelékében elképzelni nem tudja, a magyar társadalomnak is együtt eredendő ősi bűne, és ebben a túlzó nemzetiségi érzület és a magyar sovinizmus teljesen egyek. A való tények előtt minden gondolkozó elmének meg kell haj- lania és mikor az elméletet és érzületet leczáfolja maga az étet, akkor biztos, hogy az az elmélet hamis. Épp igy téves a magyar társadalom túlzóinak felfogása is, mely elismeri magyarnak a róm. kath.-t, az ágost. ev.-ust, az ev. ref.-ust, csak a görög szer- tartásu keresztényt nem. Tessék elhinni, közel egy félszázada küzd a gör. kath. magyarság elismertetéséért. A sajtó a legrokonszenvesebben karolta fel mindig ügyünket, de azért alig vette észre á társadalom, hogy vagyunk, élünk, ríni szeretnénk és felőle akár holnap meg is halhatunk. Midőn a Thun-féle patens a protestáns egyházak autonómiáját elnyomással, megsemmisítéssel fenyegette, az egész magyar társadalom mint egy ember felemelkedett, tiltakozott. Katholikus főpapok keltek a protestáns egyházak jogainak védelmére. Ez a merénylet meghiúsult. Mert érezte a magyar társadalom, hogy a protestáns egyházak autonómiája a magyarság védbástyája, azt tehát lerombolni nem engedte. Az 1900. évi statisztika szerint a görög szertartásu kereszténység hazánk lakosságának 24 százalékát, egynegyedét teszi. Ezen kereszténység területén erős vévőbástyája van a szlávságnak az ó-szláv nyelvű istenitiszteletben, az oláhoknak az oláh nyelvű kultuszban, — hát a magyarságot Magyarország e negyedrészében mi védi, mi képviseli ? Az a 220 magyar egyház, az a 300 ezer született magyar görög szertartásu keresztény. Kellene tehát, hogy a magyar társadalom valláskülönbség nélkül vegye tudomásul létünket, és mint egy emher oltalmazza meg életünket mert a görög szertartásu kereszténység területén bizonynyal ér annyit a magyarság érdekeben a magyar istenitisztelet, mint a mennyit ér a protestáns egyházak területén annak önkormányzata. Válószinüleg azt gondolhatja most e díszes hallgatóság valamelyik tagja; tossz a magyar 'kormánynak nemzetiségi politikája. Hisz a kormány feladata lenne e téren minden lehetőt megtenni. Engedelmet kérek, a tétel nem egészen helyes. Igaz, hogy ez a kérdés nagyon közelről érinti a magyarság létérdekeit, de mégis első sorban egyházi kérdés, tehát oly terület, melyhez avatatlan kézzel nyúlni igen veszedelmes. Tulajdonképen mi is a kormányzat feladata : a társadalom fejlődése során felmerült és kiforrott eszmék intézményekben való megtestesítése. Vegye át csak a mi érdekeinket az egész magyar társadalom, képviselje csak azt minden magyar anya a családban, minden magyar férfi a közéletben, járja át e kérdés létjogosultsága a társadalom minden tényezőjét, az eredmény el nem marad, mert a társadalmi közérzület megnyilatkozása ellenállhatlan erővel megvalósítja a kiforrált eszméket és intézményéik által biztosítja azok fennmaradását. De azt kérdezhetné valaki, azok a görög szertartásu magyarok, hol voltak eddig, hogy csak most jelentkeznek, eddig miért hallgattak. E kérdésre az a feleletem : ott voltak, a hol volt a mlgyar állam és társadalom még ezelőit 100 évvel iflBfclzelőit 100 évvel mi volt Magyarországon magyar ? Azt lehet mondani semmi. Latin volt a bíráskodás, a közigazgatas, latin az iskola, latin a törvényhozás és bárki teljes joggal jó magyarnak érezhette volna magát, ha tu dott beszélni latinul. Mi indíthatta volna á görög szertartásu magyarságot a magyar nyelv kultiválására, midőn egyetlen intézmény sem kedvelteite meg azt vele és midőn közfelfogás, törvények, régi gyakorlat őt éppen szertartása folytán minden fenntartás nélkül akarata ellenére is a szláv vagy oláh nemzetiség soraiba kényszeritelte. A mint azonban a magyarság ébredni kezdett, vele ébredtünk mi is, és islemtiszteletünkben a magyar szó már a múlt század első felében is tért foglalt, a 10. század második feleben pedig mindig erőteljesebben érvényesült. Ez a hazafias törekvés érdemünk e már mostan nekünk? Nem, nem érdemünk! Kötelességünk, mert mi nem azért kérjük a magyar istenitisztelet lörvé- nyesitését, hogy magyarokká legyünk, de mert magyarok vagyunk és azok akarunk maradni is. Én soha sem hallottam, hogy egy róm. kath. vagy ev. ref. papra azt mondták volna, hogy hazafias. Miért, mert az egész természetesnek talalja mindernd, hogy egy róm. kath. vagy ev. ref. pap csak jó magyar hazafi tehet, pedig kérem hazánk területén sok róm. kath. és sok evangélikus pap van, aki nem magyar, sőt sokszor nagyon is erősen német, vagy tót, és mégis ezen vallások papjait és híveit a köztudat feltétlenül és mindig a magyar állameszme tán- torithatlan híveinek tartja, viszont a gör. kath. egyház papjai és hívei azok a köztudatban minden kivétel nélkül oroszok, olahok. Hát ez kérem nem jól van igy; mert a köztudat hibás irányzata sokakat visszaüz a nemzetiségek ölelő karjai közzé, másokat kibontakozni nem enged, a kik pedig mégis még áldozatok árán is szakítani akarnak azzal, hogy őket oláhokul vagy oroszokul tekintsék, azokat e szándék elszakítja vallásuktól és akkor a vallásához hű nagy tömeg levonja a még hamisabb következtetést: íme a magyarság ellensége a görög szertartásu kereszténységnek, óvni, védeni kell tehát a híveket a magyar szótól, mert az egyet jelent a hitehagyással. Azt kérdezheti magában valaki: miért mondon én el ezeket éppen a Szatmár-Németi társadalmának és éppen az itt összegyűlt díszes hölgy közönségnek. Kifejtem ezt is. Városunk fekvése Szatmár- Németit praedestinálja arra, hogy e téren a társadalmi tevékenység kiinduló pontja legyen, mert egyrészt e várostól nem messzire jön össze a magyar, az oláh és ruthén nyelvek határa, másrészt e város területén három gör. kath. püspöki megye van képviselve, nevezetesen a munkácsi püspökséghez tartozik a né- metii gör. kath. hitközség, a szatmárit 1853-ban a szamosujvári püspökséghez csatolták, a hegyi gör. kath. hitközség pedig 1884-től fogva a nagyváradi püspökséghez tartozik. Az itt megindult társadalmi tevékenység tehát két nemzetiség és három gk. püspökség területére viheti át hullámgyürüit és azért fontos, hogy éppen itt a mi városunkban induljon meg a helyes akczió. De hogyan? Első szavamat a magyar nőkhöz intézem. És mit remélek töljük? Először azt, hogy minden gör. kath. vallásu és magyar anyanyelvű férfi ismerősüket, rokonukat, barátjukat, gyermeküket, férjeiket, ha netalán még buzdításra szükségük lenne reá fogják bírni, hogy a gör. kath. magyarok országos bizottságához szívvel lélekkel csatlakozzanak; e Budapesten élő, de itt Szatmár-Németiben is helyi bizottságot fenntartó testület programmját, mely a naptár egyesítést és a magyar anyanyelvű gör. kath.-ok részére a magyar isienitiszteletet kéri, sürgeti, szervezi, feltétlenül magukévá tegyék. Másodszor irtsák ki szalonukbói, s körükben megforduló társaság közludatából azt a balhiedelmet és bihás társadalmi felfogást, mintha mindenkinek a ki gör. kath. vallásu, már éppen azért oláhnak vagy orosznak kellene lenni, mert vannak és voltak mindig ezen egyháznak magyar hívei is. így fogják megkönnyíteni azok munkáját, kik sokszor félreértve, sokszor kicsinyéivé, de mégis erős akarattal oda törekszenek, hogy a szép magyar nyelv legyen olyan szent a gör. kath. hivő előtt mint az oláknak az oláh nyelv, az orosznak az orosz nyelv. Ugyebár tisztelt hölgyek és urak, sokáig tartott az én bemutatkozásom. Azaz hogy még adós is vagyok vele. Nem távozom tehát innen, mig igére temhez híven ki nem jelentem, hogy igen is én nem vagyok sem oláh pap, sem orosz pap, hanem — gör. szert. kath. magyar pap. Színházunk kapunyitása. (L.) Színházunk e hó 29-ikén megnyitja kapuit. Újra hangos lesz a múzsák hajléka és a „kiéheztetett publikum“ bizonyára gyönyörrel áldoz ismét Tháliának. Áldozzák is! Elvárjuk Szatmárváros művelt közönségétől, hogy színházunk megfelelő művészi erőkből szervezett társulatát nem csak pártolni, de fényesen honorálni is fogja. Szellemi életünk reputátiójának tartozunk ezzel. Meg vagyunk róla győződve, hogy hazánkban nemcsak a vidéken, de fővárosunkban is a szellemi életnek központja a színház, sőt városunk szellemi életében még sokkal nagyobb űrt tö t be a színház, mint a mindent magában összpontosító fővárosunkban. A kisebb városok társadalma úgyszólván rá van utalva színházára, mint egyedüli helyre, hol képzi önmagát, szólakozik és a nyilvánosság előtt megjelenik. Több gondot és figyelmet kellene tehát fordítanunk színházunkra, mint egyik legfontosabb kultur tényezőre, mint a mennyit általában fordítunk. Hogy többet ne említsünk, készséggel elismerjük, hogy a színház rendkívül nagy befolyással van ízlésünk fejlesztésére, művelődésünkre mégis közönynyel viseltetünk a színház szellemi vezetése iránt, mely oda van bízva a direktorra, az ő lelkiismeretességére. Ez nem jól van igy. Sajnos! ma a színészet kenyérkereset. Az igazi színész ritka, mint a fehér holló; s az is csak a régebbiek között akad. Az „aktor“ nem érzi hivatását. — Kenyér a czél, nem a művészet; a jó és igaznak keresése. Gondoljuk csak meg, hogy elménk, gondolkodásunk, világnézetünk képzésének munkájában mily fontos és kiváló szerepe van a színészetnek! Ez felelősségteljes és nehéz munka. Ezt biztos és jó kézbe kell letennünk. A színpad véghetetlen előnyét a legközvetlenebb hatást, a szót és cselekvést együtt, nem szabad Könnyelműen kiszolgáltatnunk kicsinyes czéloknak. A színművészet munkájában első sorban ne a szórakoztatás czélja vezesse (mint ez általában dívik) a színház látogató közönséget sem az élvezethajhászat, hanem a művelődni, tökéletesedni vágyás esztétikai érzékének fej- lsztése s csak másodsorban a kellemes időtöltés vezesse a színházba. Mikor a közönség csak »édes kulturmé- zet nyalogatni« és fáradt idegeit csiklandoz- tatni jár színházba, az már az azon útra terelt társadalom betegségének egy tünete. Fájdalom ma nagy részben igy vagyunk. A közönség elfordult a valódi szellemi élvezetektől. Idegeinek is munkát kíván. Sakespeare, Moliére, Goethe, Madách ismeretien föld előtte. Ha ismeri is csak fölüle- tesen. Mert nem akar, nem tud, sőt nem is bir azokhoz emelkedni, Ibsen, Jósé, Echegaray, Hauptman, Gerhardt idegrontó és képtelen cselekvényei igazolják csak. A kedélybeteg társadalomnak, mely fenékig ürité az élvezetek poharát, mely erős és nehéz harezot viv a létért, kényérért, csak az élet sötétebb képeivel és durvább jelenségeivel lehet érdeklődését felkölteni, avagy épen felcsigázni. Ebben a munkában színházaink vezetői kevés kivétellel nem ismernek határt. A vidéki természetesen utánozza a fővárost s maholnap egészen le aljasodunk a párisi boulevard színházak nivean-jára. Folytatás a mellékleten. Koib Mér hal. eng. ház- és birtok eladási, törlesztéséé jelzálogkölcsön közvetítési Irodája Aki házat, birtokot és erdőt venni vagy eladni kényelmesen (mérsékelt közvetítési díj mellett) óhajt, ugyszinte birtok vagy házra olcsó törlesztóses jelzálogkölcsönt akar, vagy bárminő helybeli vagy vidéki részvényre van szüksége, vagy azokat eladni akarja, e czéggel lépjen érintkezésbe és meg fog róla győződni, hogy kiterjedt előnyös ismeSzaímár, Kossuth Lajos-utcza 2-ik szám. retsége folytán hivatásának megfelel. Birtokokat bérletre vagy eladásra sürgősen keres. Vidékre azonnal válaszol.
