Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-09 / 28. szám

Szatmár, 1901. SZATMAR-NÉMETI Julius 9. tások igy szerencsésen — már tudniillik akikre — véget értek és a közgyűlés folytatta érdem­leges munkáját, nevezetesen a városunkban fel­állítandó bába-képző tanfolyam létesítése iránt a szükséges előzetes intézkedések stb. megtételére a közgyűlés vita nélkül elfogadta a tanács javas­latát. Egyhangúlag fogadta el özv. Fogarassy Józsefnének felebbezését a temetési költségek­nek kiutalása tárgyában. Bejelentetett a városi köz- és gyámpénztár múlt hó 28-án váratlan megvizsgálása, melynek értelmében minden rend­ben találtatott. A Kölcsey szobornak, áthelyezé­sére vonatkozólag: ugyanis a helybeli Kölesed­kor a szobrot a szatmári ev. ref. templomtérre ajánlja áthelyeztetni, közgyűlés a jövő évi költ­ségvetés terhére 4300 korona költséget kér a közgyűléstől megszavaztatni. Vita nélkül meg­adatott. Walkovics Sámuel kérvénye, melynek ér­telmében a bérösszegből elengedést kér, mivel ő a lakását és íürdőt sok ideig nem használta, közgyűlés, a tanács javaslatára, 1901. január 1-től 2000 kor. összegben állapítja meg az évi bérösszeget. Ezután a közgyűlés Milián Mihály szatmárhegyi rendőr nyugdíjazása iránti kérvé­nyét vette elő, aki a tanács javaslata kapcsán évi 272 kor. összeggel nyugalmaztatok. Heves vármegye közönségének a katonai előfogatok kiállításának rendezése tárgyában közgyűlés ha­sonlókép felír a kormányhatósághoz. Ezután sorba jöttek a szabadságoltatás iránti kérvények, u. m.: Litteczky István Il-od oszt. számtiszt 4 heti szabadság engedélyezése iránt. Péchy Antal tb. főkapitány 6 heti szabadság megadása tárgyá­ban. Békéssy Géza árveszéki ülnök egy havi szabadság engedélyezése iránt. Nagy József számtiszt 4 heti szabadság megadása ügyében. Pap Géza főjegyző 6 heti szabadság igénybe vétele tárgyában. Közgyűlés a kérvényezőknek ezen kérelmét mind teljesíthetőnek találta, és a kért szabadságidőt megszavazta. A közgyűlés ezután hat órakor véget ért. HI R E K. — Előfizetőinkhez az uj évnegyed beálltával az­zal a szives kéréssel járulunk, hogy előfizetéseiket meguji tani szíveskedjenek. Nemkülönben a hátralékos előfize­tőinket is kérjük, hogy a lejárt előfizetéseket bekül­deni méltóztassanak. — Személyi hírek. Hértnán Mihály polgármester szombaton délután szabadság idejéről vissza érkezett és hivatalát el is foglalta. Galba Lajos kir. t.-széki elnök 8 heti szabadság idejét f. hó 8-án kezdette meg, mely idő alatt felső-eőri birtokán fog tartózkodni. Az elnöki teendőket távolléte alatt Dr. Papolczy Gyula kir. it. táblai elnök fogja végezni. Kőrösmezei Gusztáv mindenütt kémkedett utána. A papucshős igazi min­tája a malboronghi herczeg volt. Egyik hadjáratából ezt irta a feleségének: — Ez idő szerint hatvanezer olyan katonával kell szembeszállnom, a kit Európa legelső hadvezérei ve­zetnek, de félannyira sem félek tőlük, mint tőled édes, ha haragos vagy. Kevés ember van a világon, a kinek életére na gyobb befolyással van az asszony, mint Lincoln Áb­raháméra, az Egyesült-Államok elnökére. Első szerel­mét elragadta a halál. Később megszeretett egy másik leányt, de mikor megkérte a kezét, kosarat kapott. Végre eljegyezte Todd Mari kisasszonyt. Úgy látszik, előre sejtette, hogy nem jó vége lesz ennek a házasságnak, mert a jövendőbeli elnök az esküvő nap­ján otthagyta a menyasszonyt. Jó barátok ismét össze­hozták a párt és másodszor is kitűzték az esküvő napját. A mikor Lincoln az esküvőié öltözködött, egy kis fiú megkérdezte tőle, hová megy és Linczoln — a ki érezte a jövőt — azt felelte: — Azt hiszem, a pokolba megyek. Lincoln úgy engedelmeskedett a feleségének, mintha csak rabszolgája lett volna. Egyszer valaki föl­kereste Lincoln asszonyságot, hogy kérdőre vonja, miért volt udvariatlan az unokahugával szemben. Lin- czolnné rátámadt az illetőre és annyira szidta, hogy ijedten Lincolnhoz menekült, a kinek elpanaszolta a történteket. Lincoln végighallgatta a panaszt, azután igy szólt: — Kedves barátom, nagyon sajnálom, hogy ez történt önnel, de kérdezni akarok öntől valamit; mondja csak, nem tarthatta volna ki még néhány perczig azt, a mit nekem a sors intézéséből már tizenöt év óta kell kitartanom ? a budapesti nemzeti színház jeles tagja a nyári szün­időkre rokonaihoz városunkba érkezett. — Kossuth Ferencz Szatmáron. A szatmári Kos- suth-párt diszelnöke Kossuth Ferencz, Hentaller Lajos és Szinnay Gyula orsz. képviselők kíséretében f. hó 7-én d. u. a két órai gyorsvonattal városunkba érke­zett. Az indónáznál Uray Géza pártelnök meleg hangú szavakkal üdvözölte Kossuth Ferencz és társait, mire Kossuth meghatva mondott köszönetét a szives fogad­tatásért. Ezután lovasbandérium élén hosszú kocsisor kíséretében megindult a néptömeg, mely mindenütt viharos éljenzésekkel kisérte a vendégeket Uray Géza ügyvéd pártelnök házáig, a hol is a vendégek szállva voltak. Rövid pihenés után dúsan terített asztalhoz ült az illustris társaság, kiknek sorában ott voltak Hár­mán Mihály polgármester, Böszörményi Zsigmond, Dr. Korbay Károly főkapitány, Kossuth István stb. stb. Az aszta'nál több és igen sikerült toaszt hangzott el, melyek megannyi tetszést arattak. Az ebédnek, mely a szives házigazdának igaz és őszinte vendég­szeretetével volt fűszerezve, 4 órakor volt vége, mely után nemsokára, rövid pihenőt tartva, a képviselők a Kölcsey-ulczai Vigadóba mentek, hol is az ezerekre összegyűlt néptömegnek, Uray Géza mint pártelnök ajánlotta a választó polgároknak, hogy a vendég kép­viselőket hallgassák meg, mire első sorban is Kossuth F'erencz kezdett beszélni. Beszéde a mely majdnem háromnegyed órát vett igénybe, minden tekintetben a szónoklat mesteri munkája volt, melyben a nemzet kívánalmait fejtegette. A néptömeg igen sokszor viha­ros éljenzésekkel szakította félbe a szónokot. Hen­taller Lajos orsz. képviselő lépett azután elő, ki szinte erős, meggyőző hangon és éljenzésektől kö­vetve mondotta el beszédét, melyben kiváló gonddal szidta Ugront Barthát és pártját, a mi bizonyára nem jól illett a keretbe. Szinnay Gyula orsz. képviselő be­szélt még, rövid velős hangon, s a polgárokat lelkes egyetértésre és egyesült kitartásra buzdítván. A be­szédek elhangzása után a terembe vonultak a képvi­selők valamint a választó polgárok is, a hol a Kossth Ferencz azon nézetének adott kifejezőt, hogy a vá­lasztó polgárok nekeressenek idegenben jelöltek, ha­nem nézzenek szét maguk között és csak abban az ezetben ha tényleg ilyen nem akadna, fogadják el a központ által ajánjott jelöltet, nagyon kiérzett Kossuth­nak szavaiból, hogy a helyi jelölt személyében Uray Gézára cséloz, egyesek hangoztatták is az Uray ne­vét. A választók nagy többsége azonban nem voltak hajlandók az Uray jelöltségét támogatni mire maga Uray Géza is kijelentette, hogy nem fog reflektálni a jelöltségre, hanem vagy 2—3 hét múltán egy gyűlést hiv össze és akkor a választó polgárok saját belátá­suk szerint határozzanak. Kossuth Ferencz záró sza­vai után a gyűlés lassan oszladozni kezdett. A kép­viselők tegnap a reggeli vonattal utaztak vissza Bu­dapestre. — Uj albiró. Egry István, helybeli kir. tszéki aljegyzőt, O felsége a király az erdődi kir. járásbíró­sághoz albiróvá nevezte ki. Áthelyezések a tisztikarban. Lovag Meisel Károly cs. és kir. gyalogezredbeli főhadnagy Miskolczra, Steinfeld Mór főhadnagy és Milterbacher Alfonz had nagy Szatmárra lettek áthelyezve — Uj plébános. Dr. Schlauch Lőrincz nagyváradi bihoros-püspök, a Kir.-Daróczon üre-edésben levő p’ebánosi állásra, Krisztik János nagyváradi s. lelkészt nevezte ki. — Uj doctor juris. Szűcs Sándor ügyvéd jelölt, a múlt héten a jogtudományból a doctorátust a buda­pesti egyetemen jó sikerrel letette. — Eljegyzés. Holland B. József fényképész köze­lebb jegyezte el Krémer Gizella úrnőt, a németi-i óvoda vezetőjőnét. — Adomány. A helybeli székes káptalan a helybeli kath. legényegyesület újonnan építendő házának költ­ségei fedezésére kétezer koronát adományozotr. — Halálozás, id. Demidor Ignácz városunknak egy régi és közbecsülésben álló tekintélyes polgára és sok éveken át városi bizottági tag f. hó 4-én elhunyt, életének 84. évében. Az elhunyiat nagy kiterjedésű rokonság gyászolja. — Bugyi Gyula nyug. számtisztet, Debreczen va­ros törvényhatósága számtisztté vzlasztotta meg. — A gazdasági szakosztály, f. hó 2-án ülést tar­tott, molyén először is tárgyalás alá vette a Kossuth- kerti bérlő Walkovics Sámuel vendéglősnek azon kér­vényét, melyben tekintettel arra, hogy a régi gőzfür­dőt és a lakást huzamosbb ideig nem használta az évi 3000 kor. bérösszegből a város engedjen valamit. A városi gazd szakosztály tekintettel a felhozott in­dokokra a kérelmet részben méltányosnak találta oly formán, hogy az évi bér összeg 3000 kor. helyeit 1901. január 1-től 2000 korona összegben állapíttas­sák meg. A bizottság ezután a helybeli Kölcsey kör ké­relmével foglalkozott, mely szerint: a Kölcsey-szobornak a Deák-térről az ev. ref. templom előtti térre leendő áthelyezését maváévá tette. A bizottság tekintettel arra, hogy a szobor kisméreténél fogva a Deák-térre éppen séggel nem való és hogy a ref. templom előtti kert­ben mindenesetre jobban fog mutatni javasolta a szo­bor áthelyezését melyre vonatkozólag a jövő évi költ­ségvetésre 2300 korona összeget ajánl fölvenni, a szobor áthelezésének költségéül. Harmadik tágy volt a méntelepen felállitandó jégvermek terve, e tárgynál azonban bővebb tárgyalásba a szakosztály ezúttal nem volt hajlandó bocsátkozni, hanem kiadta a tanácsnak, miszerint intézkedjék az iránt, vájjon milyen nagyságú jégveremre lesz szükség a méntelepen s egyúttal a deb- reczeni ménlótelep parancsnokságát is e tárgyban hala déktalanul keresse meg. — Pártgyülés. Mint lapunk múlt számábai< meg­írtuk, a régi párt intéző bizottsága, a »Szatmár-Németi függetlenségi 48-as párt« ot, rövid időn belül egybe fogja hívni és intézkedni fog, hogy a párt a közelgő képvi­selő-választás alkalmából, zászlót bontva, azt tisztes­séges győzelemre vezesse. — Alapvizsga. Grósz Sándor joghallgató, lapunk munkatársa, a debreczeni jogakadémián az alapvizsgát sikerrel tette le. — Tánczmulatíág. Az iparos ifjak Otthona he­lyiségében fényesen sikerült tánczmulatság volt vasár­nap este. A csínnal és ügyesen kivilágított kerthelyi­ségben nagyszámú tánezoló közönség gyűlt egybe; mely késő reggeli órákig is együtt volt. — Gyászhir. Özv. Andre Alajosné, szül. Walloa Alojzia f. hó 8-án délelőtt fél 11 órakor, életének 74-ik évében elhunyt. A megboldogultnak hült tetemei hol­nap délután 5 órakor lógnak a Deák-téri házból a hi- dontuli sirkertbe őrök nyugalomra tétetni. — Béke lengjen porai felett. — Baka Antal simái ev. ref. tanítót, a ki Simá­ban a selyemhernyó tenyésztését meghonosította s szép sikerrel űzte, junius 13-án a kisújszállási tekin­télyes egyház presbyteriuma 10 pályázó közül tanító­jává választotta. — A szatmár-németi-i ev. ref. egyházi tanács az 1901. évi junius hó 2-án tartott 100 éves emlék- ünnepélye alkalmából elhatározta, hogy az egyházi beszédet elő- és utó-imádságával együtt kinyomatja és 20 fillérjével elárusítja. A befolyó tiszta jövedelem az orgona alapé leend. A munka már e héten kikerül a sajtó alól. Felhívjuk rá olvasóink figyelmét. — a vallás és közoktatásügyi miniszter által, Ko­lozsváron t. hó 10-én kezdődő szünidei rajztanfolyantfá városunkból Juhász József róm. kath. népiskolai ta­nító lett felküldve, mely alkalommal mintegy 250 kor. segélyezésben részesül. A városi óvoda egyesület, mely tudvalevőleg felöt­lött, vagyonát mintegy 35000 kor. értékben a múlt hé­ten vette át Pét hő György gazd. tanácsos éá Kertész- ffy Gábor városi pénztáros. — Halálozás. Dr. Léderer Mózes, Tasnád varos főorvosa, Szilágy vármegye tb. orvosa, Dr. Léderer Zsigmond halmii ügyvéd édes atyja, e hó 3?án Tas- nádon 82 éves korában, félszázados orvosi működés után, elhunyt. Temetése 4 én ment végbe Tasßapjön rendkívül nagy részvél mellett. Nyugodjék békében. — Pályázat. A in. kir. posta-, távird^- és táv­beszélőnél betöltendő 135 gyakornok-jelölt állásra ezen­nel pályázat nyitíatik. Ezen állásokra az 1883. évi 1. t-cz. 14. § a alapján mindazok pályázhatnak,'« kik középiskolát vagy ezzel egyenrangú más tanintézetet va, y érettségi vizsgával sikeresen elvégezték, 18-ik életévöket betöltötték és magyar állampolgárok. Bővebb értesítést minden postahivatal ad. — Halálugrás a robogó vonatról. Talpas György batarcsi oláh ember vasárnap Szatmárról Nevetlenfaluba utazott a déli vonattal. Még mielőtt a vonat Nevelen- faluba ért volna, Talpas eddig ismeretlen okból leug­rott a robogó vonatról. A szerencsétlen ember vaió- szinü'eg életével fizeti meg vakmerőségét, meit az esés következtében agy-alap repedést szenvedett. A súlyosan sérült embert beszáilitották Halmiba, hol az első segélyt Dr. Steiner orvostól kapta. — Zuhany-fürdő Szatmárhegyen. A Szatmárhegy- piaci állomás régi váróterméből a szatmár-erdödi h. é. v. iizletkezelősége zuhany-fürdőt akai csinálni, a me­lyet a Szatmárhegyre most a vonaton hordott vízzel táplálnának. Úgy tudjuk, hogy a Szatmárhegyen igen sok szükséges s ezen berendezéssel a mostani üzlet- ke/.elő-igazgató még elmenetele előtt óhajtja a közön­séget meglepni. — A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület által a múlt évben alakított „Északkeleti vármegyei szövetkezet“ szávetségének intéző bizottsága f. hó 3-án ülést tartott, melyen megjelentek gióí Csáky László elnök, Szeőke Barna alelnök, Szatmár sz. kir. város törvényhatósága képviseletében Papp Géza, Szatmárvárinegye törv.-hat. képviseletében Böszörményi Sándor, Ugocsavármegye törv.-hat. képviseletében dr. Varga János, továbbá a

Next

/
Oldalképek
Tartalom