Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-21 / 21. szám
Szatmár, 1901. Május 21. utczai ároknál fenforognak, szó sem lehet, annyira szükséges-e a kérvényben kiemelt közlekedési, közbiztonsági, szépészeti és közegészségi szempontból, hogy szemben azon ideiglenesnek mondható munkával, a mely végrehajtatnék, nyújt-e megfelelő előnyöket a közönségre nézve s megéri-e, talán csak nehány évig azon pénzbeli kiadást, a mely ezen ellenkező irányú eséssel biró boltozott csatorna építésére íórdittatnék ? Nem szándékozom bővebben foglalkozni a beadványban foglalt és a helyi viszonyokat nem ismerő téves állításokkal, hogy pl. az Árpád-utczai árok tisztán a feltöltött fülencsés-tó vizének lecsapo- lására volt hivatva, mert hiszen azzal ma már nincs összeköttetésben s mégis fenn kell azt tartani a Teleki-utcza felől Hunyadi közön átvezető és a Csokonai-utczai árok betorkolása miatt, de annál figyelemre méltóbbnak tartom részemről a szépészeti, közegészségi szempontokat, a melyek az Árpád-utczai árok beboltozása mellett szólanak és komoly megfontolást igényelnek. Az Árpád-utczai nagy ároknak, ha nem is egészen, de legalább részben való megszüntetése véleményem szerint — ma már a midőn a buzapiacz ezen utczára tétetett át s Így ott a forgalom tetemesen növekedett — közlekedési szempontból oly szükséget képez, a melyet figyelembe venni kell és bár áldozatba kerül és ideiglenes jellegű lenne is azon munka, mely végrehajtatnék, nézetem szerint ezen áldozat az ideiglenességgel szemben kellő kárpótlást fog nyújtani a közlekedés szabaddá tétele, biztonsága, sőt ha mérlegeljük a szépészeti és kiváltképen az egészségi körülményeket is, lehetetlen fel nem ismerni az elérendő előnyök szembeszökő voltát. A fenntebb elmondottak előrebocsátásával a következő javaslatot terjesztem elő. Mondja ki a tekintetes Tanács, hogy az Árpád-utczai nagy ároknak megszüntetését a buza-piacz rcndezhetése s a közlekedésnek megkönnyítése és szabaddá tétele érdekében szükségesnek, szépészeti szempontból pedig elodáz'natatlannak tartja s ezeknek elérése végett az árkot a sétatértől kezdve a Csokonai-utczai vizvezető árok betorkolásáig földalatti csatornázással, onnan pedig tovább a Hunyadi-közig s folytatólag a Teleki-utczáig betöméssel megszüntetni kívánja. Mivel pedig az ároknak 530 fm. hosszban való betömetése által az Atilla-utczárólTeleki-utczára menő csapadék vizek lefolyása elzáratnék, a betömést megelőzőleg a Teleki-utczán Hunyadi-köztől tovább folytatva az 52. házÓrámra néztem Félöt. Tehát egy félórát késtem a légyotról és a szerencsétlen Z. V. e miatt mérget ivott vagy főbelőtte magát. Talán elvágta ereit és most némán hörög, Kiszaladtam az utczára. — Segítség! —kiabáltan torkomszakadtából. — A postások kirohantak, rendőr jött, körülvettek. — Mi a baj ? — kérdezte a rendőr. —A 7-es számú lakó öngyilkos lett, — szóltam. — A tömegben nagy szenzácziót keltett ez a kijelentés. — Azért nem nyitja ki az ajtót. — Szegény teremtés. — Lakatost I így kiabáltak össze-vissza. Megjött a laka tos, két percczel később a mentők, majd a rendőrség. Valaki tüzet jelzett és a tüzőrség is a ház előtt termett gőzfecskendőivel. Őrült zűrzavar. Az ajtót feltörték. Benn a szoba sötét ho- májában feküdt a divánon Z. V. kisasszony. A leányzó nem halt meg, hanem csak aludtt. A rendőrfogalmazó felköltötte. — Mi az? Miért? Kinek? Hová? Riadozott a szép hölgy. — Csitt 1 Itt vagyok, édes — hangozott egyszerre száz ajakról. Előre Kirakodtam. — Itt vagyok édes — suttogtam én is. számú telek előtti átereszig uj nyílt vizvezető árok lesz ásandó, mely a Pázsit- uteza es közfelől jövő vizeket is befogadja és az északi nagy vizvezető árokba vezeti el. A javaslatba hozott munkálatokról alulírott a költségvetéseket elkészítvén, ;t következő eredmény mutatkozik. 1) A Csokonaiutczától a sétatérig terjedő ároknak földalatti csatornával való ellátása a vele kapcsolatos munkákkal együtt kerülne a) betoncsatornával az A) alatti költségvetés szerint 8412 kor. 90 fillérbe. b) téglafalazatú csatornával vízálló mészhabarcscsal építve s a hézagokat port- landcementtel kihúzva a régi törvényszéki épületből nyert ócska téglaanyag a B) alatti költségvetés szerint 8273 kor. 71 fillérbe c) az Árpád-utczai s Hunyadi közben levő nyílt ároknak betömése Csokonai-ut- czától Teleki-utczáig s egy uj vizvezető ároknak kiásása Teleki-utczán a C) alatti költségvetés szerint 2762 korona, összesen : 19448 kor. 61 fill. SZ AT MAR - NÉMETI HIRE K. Lapunk mai számához egy féliv melléklet van csatolva. — Személyi hir. Dr Chorin Ferencz, városunk országgyűlési képviselője vasárnap a gióf Zichy Géza hangversenyére városunkba érkesett. Este részt vett a hangversenyen, hétfőn délben kirándult a hegyre többek társaságában, hol Papp Géza tőjegyző a képviselő tiszteletére ebédet adott z kedden reggel a gyor vonattal visszautazott a fővárosba. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük, hogy azon többek által hetek óta terjesztett hir, hogy dr. Chorin Ferencz a politikai pályától visszavonul, illetékes forrásból nyert értesülés szerint nem felel meg a valóságnak. — Gróf Zichy Géza nálunk. Gróf Zichy Géza, dalegyesületünk diszelnöke, az európai hirü zeneszerző és zongora-művész, midqn közelebbi jubileuma alkalmával a dalegylet tisztelgő küldöttségét fogadta, azon kitüntető Ígéretet tette, hogy lejő hozzánk és jótékonyczélra saját szerezmé- nyeinek személyes dirigálása mellett hangversenyt fog rendezni. A dalegylet és városunk egész közönsége nagy lelkesedéssel fogadta a művész főur kijelentését s nagy várakozással tekintett a hangverseny által nyújtandó művészi élvezet elé. A dalegylet pedig hónapok óta készült vegyes karral 100 tagra egészítve ki magát, hogy a hon véd zenekarral együttesen minél művésziesebben beta lulja a nemes gróf által műsorra tűzött darabokat s ezáltal kimutassa köszönetét a kitüntető figyelemért, melyben illustris diszelnöke által részesittetett. A megérkezés. A hangversenynek városunk és megyénk egész intelligens közönsége által várva-várt napja végre elközelge- tett. Gróf Zichy Géza szerdán d. u. a gyorsvonattal megérkezett. Fogadtatás. A nemes gróf togadására a pályaudvaron nagyszámú előkelő közönség jelent meg. — Kivonult a dalegyesület is zászló alatt, mindazon hölgy és férfi tagjaival, a kik a hangversenyen leendő közreZ. V. akiben egy kedves barna nőre ismertem, a nyakamba borult. — Vártalak — szólott még mindig remegve. — Tehát ő az 1 — kiállott a postások kara 1 — Uram, szólt a rendőrfogalmazó, lesz szives megmagyarázni a dolgot. — De . . . — Semmi de, ön csendháboritást követett el, tehát köteles vallatni. — Bocsánat. En ... én randevúra jöttem. Itt a levél. A rendőrfogalmazó elolvasta és szemét Z. V. urhölgyre emelve sóhajtott. — Mit keres itt a sok postás? — Erre magam is kiváncsi vagyok. A sorból előlépett egy fiatal postatiszt. — Majd megmagyarázom szólt nevetve. A kisasszony nyílt levelezőlapon adott randevút. A légyottos kártya legalább harmincz kézen fordult meg, amely feljegyezte a kisasszony czimét. A harmincz ember elmondta jóbarátainak a dolgot s igy esett, hogy mi most vagy százan jöttünk el a randevúra. — Kisasszony — fordult a rendőrtiszt Z. V.-hez — máskor zártboritékban adjon légyottot. És miként Zrínyi Miklós, kirohant egyenruhás csapatával a kapun. Sziporka működés czéljából felkérettek. A házi gazda, Meszlényi Gyula püspök nevében és megbízásából Hehelein Károly prépost kanonok és Hámon Róbert szentszéki aljegyző jelentek meg a pályaudvaron a szívesen látott vendég fogadására. A mint a vonat az éljenzések közepette megállón, csakhamar látható lett a nemes grót délezeg, rokonszenves alakja, a ki Galba Lajos törv.-széki elnök kíséretében érkezett meg. Nyájas mosoly- lyal köszönte meg a közönség lelkes óváczióját s a szűnni nem akaró éljenzéseket, melyek csak akkor szűntek meg, mikor Jaskovits Ferencz, a dalegylet elnöke előlépett, hogy a kedves vendeget üdvözölje. Kifejezte rövid, lelkes, szép beszédében azt az örömet, melyet az egyesület és városunk társadalma a kitüntető látogatás felelt osztatlanul érez s üdvözölte a grófot, mint a zene ihletett lelkű, világhírű mesterét. Az éljenzések lecsilapodtával a gróf szívélyes szavakban kö szönte meg a nem várt lelkes fogadtatást s aztán hosszú kocsisor által kisértetve, a püspöki palotába hajtatott. Előkészületek. Meszlényi Gyula püspök, bajorországi utjából szerdán este érkezett meg, hogy házi gazdai tisztét kedves vendégével szemben személyesen teljesítse. Csütörtök és péntek a hangversenyi e előkészülés munkáival telt el. A színházban próbák tartattak, melyeken Zichy Géza mindig jelenvolt s a legapróbb részletekre kiterjedő figyelemmel telte meg a szükséges legutolsó simításokat. Elismerését fejezte ki a dalegylet és honvéd zenekar karmesterei előtt azért, hogy oly szépen végezték a betanítás nehéz munkáját s elismerésül úgy Méder Mihálynak, mint Nyári Józsefnek egy-egy értékes smaragd kézelő-gomb garnitúrát ajándékozott.TfaM^wrseKy.Riikánjön olyszámu és oly előkelő közönség egybe, mint a múlt szombat esté, midőn a Gróf Zichy Géza zene kompositióibó! gondosan összeállított hangverseny első előadása volt. Mondhatni, hogy a megye és város legkiválóbb családai találkoztak ez úttal a színházban, melynek minden helye el volt foglalva. A népszerű művész grófot, megjelenésekor peresekig tartó taps-vihar fogadta, mely után kezdetét vette, a magas szárnyalásu zenei előadás. Kár, hogy a darabokat sem megfelelő dekoratio, sem jelképező előadás nem kisérte és igy a közönség tisztán a zene-jelentő erejére szorítkozván, miután még szöveget is kevesen olvastak a classicus zene nem lehetett oly közvetlen hatású. így pl. különösen kiérzett adekorativ kiséret hiánya az. „Egy vár történ été“-bői, melyet az előzetes szavaló előadás csak hézagosán töltött be és világosított meg, noha Maróthy Mariska k. a. tiszta narrativ szavalata föltétlenül dicséretre méltó volt. Galba Lajosné kedves csengésű „Bölcső dalát“ és Dr. Vajai Inre „Szeren ídját“ kiváltképen pedig Orosz Alajos „Búcsúját“ tetszéssel hallgatta a nagy publicum. „R ó 1 a n d meste r“rből „Ivette“ keringőt énekelte Galba Lajos né n »gyón csinosan. A „zene“ czimü darabban a csoportosítás volt nagyon kedves és festői. Előadás után a Kossutkerti-kioszkban összejövetel volt rendezve, de azon, különösen a megyebeli családokból, feltűnő kevesen vettek részt. Vasárnap este ismét zsuffolt ház élvezte a művészi hangversenyt. A páholyokat s a földszintet is előkelő díszes közönség töltötte meg. Ott voltak: Gróf Hugonnay Béla főispán is kedves nejével és Dr. Chorin Ferencz orsz. képviselőnk fiával együtt. A vár története előadása után lelkes óváczió következett. Jaskovits Ferencz elnök átnyújtó a grófnak a diszelnökségről szóló oklevelet, melyet a gróf meghatva köszönt meg, kifejezvén, hogy ő nemcsak diszelnöknek, hanem az egyesület és a város tiszteletbeli karnagyának is tekinti magát. A nyájas megtisztelő kijelentésre falrengető taps és éljen volt a közönség válasza. Megemlékezünk még ez estéről azon gyönyörű hárfa-játékiól, melyben e régi, poetikus hang- I szeren Moshammer Ottó, az opera hí rfa-művésze részesítette a közönséget. A felhangzott tapsokra meg is ismételte művészi játékát. Estély. A hangverseny végeztével a Kossuth-kerti Kioszkba gyűlt a társaság. A fényes estélyen igen sokan jelentek meg s a szép holdvilágos enyhe éjszakán kezdetét vette a jókedvű tánczmulatság, melynek a hajnali órák vetettek véget. A vacsora alatt az ünnepelt művészt Dr. Fechtel János köszöntötte fel, mire a gróf szívélyes hangon válaszolva, városunk közönségéért emelt poharat. Ezekben számolunk be azon fényes ünnepségről, melyben a nemes gróf lekötelező egyénisége, művészi lelke részesítette városunkat s mely sokáig emlékezetes marad mindnyájunk előtt. A nemes gróf hétfőn utazott el körünkből, a viszontlátásra búcsúzván el szeretett daltestvéreitől és városunktól. — rt főispán távozása. Laptársunk a „Szamos,“ szemben múlt heti hírünkkel, nyilván gróf Hugonnay Béla úrhoz közel álló körökből, azt az értesülését közli, hogy a főispán urnák távo- vozási szándéka nem a közeli jövőre vonatkozik, hanem jóval távolabbi időkre. A magunk részéről is megerősíthetjük laptársunknak ezt az értesülését. A főispán ur valóban csak a távo- Folytatása a mellékleten.