Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-23 / 17. szám
V. év. Szatmár. 1901. április 23. TL 17. szaqfÖL TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. ájelenil^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI AR: ■'gesz évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában ;Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a ''adóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon-szám 80. A munkás otthona. A délvidék nagy ^városából,. Szabadkáról, egy igen fontos jelentőségű és üdvös eszme repült világgá. Arról van szó, hogy a szegény iparos otthonát biztosítsuk és inmunitást adjunk ennek az otthonnak minden végrehajtás alól. Ez.az eszme folyamánya korunk azon áramlatának, amely az iparos osztály érdekét mindinkább intensive védelmezni, támogatni akarja és főleg arra törekszik, hogy alapföltéleitconsolidálja. A kormányzat, hogy a munkás existenciáját, .a megélhetés indézkedései és a magasabb társadalmi osztályok támogatása kétségtelenül eddig is eredményes hatást értek el, de még mindig több azon iparosok száma, akik minden igyekezetük szorgalmuk mellett sem képesek magukat és családjukat tön- tartani. Ennek a nyomasztó helyzetnek okait, melyeket részben ismerünk és nagy részben nem ismerünk tüzetesen kutatni és bonczolni most nem akarjuk. Nagyszabású társadalmi kérdés ez, a társadalom nehéz politikája, amelylyel sokat foglalkoznak a kultur férfiak. Nekünk az a kötelességünk, hogy az iparos osztály nyomasztó helyzetét e n y h i ts ü k és megóvjuk őket úgy, ahogy módunkban van, az anyagi romlástól és erkölcsi sülyedés- től. Mert ez a két baj rendszerint együtt jár és nem csoda, mert a nyomorúság rossz tanácsadó. De ha az iparos osztály látja, hogy a társadalom segítségére jön és menteni igyekszik, ugv bizonyosan megfeszíti erejét és kitartással, megkettőzött energiával dolgozik és fölszinen tartja magát abban a vigasztaló tudatban, hogy a társadalom segitő forrása őt, mint becsületes munkást részesíti az üdvös támogatásban. A Szabadkáról jött eszme éppen ezt a czélt szolgálja. Régebbi törvényhozásunk az 1881 évi végrehajtási törvény intézkedett elsőbben arról, hogy az iparcsonak szükséges munkaszerei és feldolgozás alatt álló anyagkészletei (bizonyos értékig) a végrehajtás alól mentesek legyenek. Ezzel a törvény oltalmat nyújtott az iparosnak abban az irányban, hogy esz k ö z e legyen, amelylyel dolgozhassák. Intézkedett továbbá a végrehajtási törvény, hogy a foglalás oltalmával a szükséges ágyne- müek, a család tagjai számához mérten 2—3—4 párna, fönhagyassanak. Ezzel pedig a törvény lehetőve tette, hogy a szegény ember ha már az ágyát bútorát eladták, ne legyen kénytelen a kemény padlón aludni, hanem dobhasson a kemény földre egy-két párnát, amelyre a családfő és a családtagok fejüket nyugalomra hajtsák. Meg' lévén tehát mentve a kalapács, a gyalu, a ráspoly, a fűrész és a többi, az iparos dolgozhatik az álmát sem lopták meg, hát van ereje is hozzá, és most már kereshet kenyeret. De elfeledte a törvény, hogy házbért is kell fizetnie annak, akinek nincs háza és nem gondolt a törvény arra, honnan szerzi be a szegény iparos az anyagot, milyen terhes föltételek mellett szerzi meg a hitelt és ha már ezek meg is vannak, elegendők e ahhoz, hogy egy család élelme ruházata és a gyermekek kötelező neveltetése ezekből kikerüljön. A szabadkai indítvány azonban azt mondja, hogy az a kis hajlék éppen olyan nélkülözhetlen kelléke a minimális existen- ciának, mint az a fizikai eszköz, hogy az iparos csekély bútora és fölszerelése éppen úgy életszükséglet, mint az az egykét párna, hogy az iparos meleg otthona az a conditió sine quanon, a mely nélkül nincs kedv az élethez, kitartás a munkához és remény a boldogsághoz. Amilyen szívtelenség a fecske puha fészkét leütni, olyan kelletlenség elliczitálni annak a szegény iparosnak a kis bútorát és megütni a dobot kis hajléka fölött. Ne engedje meg ezt a jobb módnak társadalma és nyújtsa ki védő karját e törvényes rombolással szemben. Az eszme szép és nemes de sokat fordul még az idő kereke, mig ez az eszme testet ölt. A mi városunk derék- iparosai, akiknek helyzete aránylag kedvezőbb, többnyire abban a módban vannak, hogy békés otthonjukban háborithatlanul és eredményesen munkálkodhatnak. Az élet drágaságát és a szükségletek könyebb beszerzését hathatósan elősegíti a városunkban, éppen érdemes képviselőnk közbenjárása utján megalakított hitelszövetkezet és a vagyonosabb osztály feladata, hogy T Á R C Z A. A nővér. Malőr tábornok, a ki egy festői fekvésű kis városban élvezte jól megérdemelt nyugalmát, gyöngéd apja volt két leányának. Az idősebb, Leonora, tizennyolez esztendős volt, fekete szemű, szép barna lány, akiben csak úgy pezsgett az életkedv, élénkség és vidámság, kaczaja visszhangzott az egész házban. Legnagyobb öröme az volt, ha apjának vagy nővérének kedvére tehetett volna. A kicsike, vagy a gyermek, a mint két évvel fiatalabb nővérét nevezte, szőke, karcsú és bájos volt. Kék szeme álmodozva merült bele a végtelen semmiségbe. Soha testvérek tán annyira el nem ütöttek egymástól, mint Leonora és Hilda. Hilda roppant érzékeny volt, minden ezélzásra elöntötte a hullámos vér az arczát, Lórának az volt a szerepe, hogy mindent titokban tartson, a mi Hilda érzékeny lelkét kellemetlenül érinté. Az estéket hármasban töltötték beszélgetve, muzsikálva, olvasgatva. Néha egy-egyjó ismerősük is ellátogatott hozzájuk. Ha egyedül voltak, a papa mesélt igaz meséket katona életéből, a lányok áhítattal hallgatták. A franczia háború epizódját gyakran emle gette az öreg ur. — Súlyosan meg volt sebesülve, csaknem foglyul esett, mikor egy hű barátja megmentette. Aztán lelkes meleg szavakban szólott erről a hű kenyerespajtásáról. Martel hadnagy volt ez a derék ficzkó. — Azóta már rég a föld alatt pihen, de él egy derék fia, aki persze szintén katonapályának szentelte magát. Vadász és éppen most tette le az utolsó vizsgáját. Eg}' évvel ezelőtt anyját is elvesztette szgény Evald Martel. — Meg is látta az öreg a derék fiút és nagy örömmel várja napok óta. A tábornok már látta őt a nyáron, mikor a lányok fürdőn voltak, vie ők még nem ismerik. Apjuk annyi szépet, jót beszélt róla, hogy feszült várakozással tekintenek láttogatása elé. A nagyfontosságu nap elérkezett. Mindenki izgatott volt. A tábornok mindenütt ott volt de se- holsem lehetett megtalálni.: annyira el volt foglalva az előkészületekkel. Hogy a vonat érkezésig valahogy eltöltsék az időt, a tábornok sétát ajánlott. Alig tettek nehány lépást, a tábornok ernyőül szeme fölé tartotta a kezét, egy másodperczig merően nézett, aztán felkiáltott: — Gyerekik, itt van ! Csinos fiatalember közeledett a sétálók felé! — Ni, kedves Evald, milyen meglepetés I Aztán a lányok felé fordulva mondta: — Lányok, íme a mi jó barátunk. Megrázták a fiú kezét, miközben Hilda fülig pirult. A fiatal tiszt előtt roppant nehéz probléma merült föl. Két szép leány egyenlő igényekkel, egyenlő szépségek különböző genreban. De mikor látta Hilda szerény magatartását, szemérmes pirulását, látta világos szőke haját, a mint a napsugarában megcsillan', mikor belenézett abba a két csillagba; eldőlt a kérdés és Evald tudta, mi lesz vágyának czélja. Evald csakhamar állandó vendég lett a tábornok házánál. Sose beszéltek róla se ők, Evald és Hilda, egymás között, se a két testvér. Úgy is tudták, érezték, hogy szeretik egymást. Néha aggódva nézett Hilda nővérére. Úgy tetszett előtte hogy Lóra komolyabb, hallgatagabb lett. Egyre jobban eltűnt arczárói a pir. És ha Evald beszélt vele, olyan furcsa módon viselkedett, nyugtalankodott. Evald csak Hildát látta és a tábornok nem látott semmit, csak álmait, a melyek egyre jobban alakot öltenek. Egy este — már egy hónap teltt el Evald megérkezése óta, a-ki egész szabadságát a tá- bornokéknál töltette — a tábornok leányaival ült a kertbe, magához vonta Lórát és simogatni kezdte fekete haját. — Nos, kedves leányom, nem járnak-e ügy néhanapján furcsa gondolatok a fejedben? Nem szeretnél-e valakivel együtt felröpülni az égből a nagy boldogságtól? Nincs valami titkod ? Légy őszinte? Apáddal beszélsz. Hamarjában nem jött válasz a nagy kérdésre Felhőfoszlány vonult el a hold előtt, az arezok sötétben voltak. Végre Lóra megszólalt, határozottságot igyekezve adni hangjának — Én azt hiszem, apa, ezt a boldogságot egy szőke kis leány számára osztotta ki a sors, aki hallgatag fogadja a nagy szerencsét. 0 ezekről az édes érzésekről bővebb felvilágosításokkal szolgálhat. Van szerencsém a n. é. közönség b. tudó IrnyinifAQ TTliíllPl VAíílPt Kazinczy-utczáról Deák-tér 6. sz. alá özv. André Aalajosné úrnő házába mására hozni, hogy jó hírnévnek örvendő ivdl piLUb UlUIlClj Ciliül helyezem át és kérem a n. é. közönség szives bizalmát és pártfogását mivel műhelyemben a legpontosabban készítek mindennemű szalon garnitúrákat, ebédlő divánokat, lószőr és ruganyos matráczokat; ócska bútorok áthúzását, bútor csomagolást helyben és vidéken a belém helyzetett bizalommal megfelelően a legpontosabban eszközlöm. — A n. é. közönség szives pártfogát kérve maradtam mély tisztelettel CzígUS György kárpitos- és díszítő.
