Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-17 / 51. szám
V. év. Szatmár, 1901. deczember 17. 51. szám i w. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-N ÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megyeiemig minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a ,,Korona“-S7állodával szemlén. Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda) Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizet i.dók. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. ~>í Telefon-szám 80. Közterheink emelése. Közteher! Már magában is elég arra, hogy a mai élet nehéz viszonyai mellett, rossz behatást tegyen e szó „közteher“, annál inkább e kifejezés: V’z terheink emelése. Nincs kedvünk hangulatot csinálni a közterhek sokasága és nagysága ellen, kötelességből kifolyólag kell itt felvetnünk a kérdést, mint olyant, mely az ajánlattal homlok egyenest — legalább a mi felfogásunk szerint — épen az ellenkezőt fogja eredményezni, azt t. i., hogy jelenlegi közterheink is megmaradnak,sőtujakkalszaporodrak. Arról van szó ugyanis, hogy a legutóbbi városi közgyűlés többsége, hivatalos ajánlat utján, megszavazta az ingatlanok eladása, valamint öröklése után, a városi pénztár javára szedhető 1% adót. Lapunk felelős szerkesztője, ott, nyomban a javaslat tétel után kifejtette, hogy ilyen indirekt terhekkel a közönséget sulytolni épen úgy czéltévesztett, mint igazságtalan. Czéltévesztett; mert, ha életbe lép ez az újabb adónem, annak rendszeres vezetésére hivatalnokot kell majd tartani; ha volna is tehát valamelyes jövedelem, el fog csepegni-csupogni eredménytelenül, a közterhekből apasztani nem fog, nem tudhat apasztani semmit, mert: az egyik kezünkkel betesszük a pénztárba, de nyomban a másikkal meg ki kell újra adni. Az ilyes dologban nincs rátio! Aztán: igazságtalan is ezen l°/0 újabb adó javaslat, mert egyenesen megtámadja ingatlanaink becsértékét, illetőleg: leszállítja azok értékét, mert a vevő az átírási terhekkel mindig, jó előre leszámol és a vételárt úgy csinálja. Igaztalan ezen újabb adónem javaslat azért ir, inéit: mir’ 'el igazolja, mis;-érint a kisebb összegű adás-wvési tételek fordulnak elő gyakorta 100—1000 frtig, mely tételeket, igen könnyen érthető okokból, ez a javasolt adónem, különös módon is terhel, nehezbit, ez által városi közgazdasági viszonyainkra zsib- basztólag hat. Nem való tehát . z uj adónem mellett érvképen 1 1 ozott -on allrá-;, hogy ezt az adót az urak ti/ ii , men: a ki figyelemmel kiséri az ingatlanok forgalmát, ennek az állításnak értékét le kell hogy szállítsa egész a semmifokig. Az örökösök ? No még ez a kérdés képezhetne kivételt, abba még inkább bele lehetne nyugodni, hogy a ki örököl — inkább fizethet is. Még ha kivételt képezne a javaslatban az, hogy: 1000 frtig nem terhelő az l^/y átírási adó — ez is — az adott viszonyok között, tekintettel a szegényebb osztályra, enyhítené a bántó javaslatot. De mereven, minden megkülönböztető kivétel nélkül javasoltatván és fogadtatván el a tervbe vett adónem, nem mondhatunk rá egyebet, minthogy: czélszerütlen és igazságtalan. Jó lélekkel mondhatjuk, hogy ki volna az közülünk, a ki igazán nem akarná, hogy közterheink apadjanak? De ne uj adónemek behozatalával 1 hiszen ez a közterhek apadását kevesbíteni, önmagában rejlő sajátosságainál fogva sem eredményezheti. Csak emlékezzünk vissza: Néhai b. e. Boross Bálint, midőn azt indítványozta, hogy a Mocsárerdőt adja el a város, az lebegett előtte, és a város is azért ment az eladásba, hogy: a közterhek apadni fognak. No kérem: azóta erdő sincs, pénz, illetve ára sincs, de a közteher? az meg van — sőt nagyot nőtt — daczára, hogy az erdőt eladtuk! Ha százezrek nem tudták a közterheket leejteni, az indirekt adók aránylag elenyésző vagy semmi összegei hogy tehetnék azt? Látni való ezekből, hogy közterheink apasztására, a javasolt adónemek nem valók, azok csupán a közönség szekirozására jók. Ha közterheinket apasztani akarjuk, vessünk számot való vagyoni helyzetünkkel és gazdálkodjunk úgy, hogy a takarékosság utján érhessük el a felszaporodó közterhek apadását. Tudjuk jól, hogy a korszerű követelmények elől kitérni nem lehet egy városnak sem. Elismerjük, hogy a városok sokszor mennyi kényszer mellett vannak arra utalva, hogy a terhes feladatok teljesítését magukra vállalják. Mégis azt mondjuk, hogy: inkább akarunk positiv számokban kitett °/0 tű pótadot fizetni, ■mint belemenni beláthatatlan terjedelmű adónemek iánk erőszakolásába ! T Á R C Z A. Sirás. Magamon is sírok, Téged is siratlak . . . Jaj! mi lesz a vége Ennyi sok sirásnak? . . . Özönvíz lesz ebből, Új özönvíz, melybe Egy meg nem értett szív Álma lesz temetve . . . És ott a bárkában, Az özönvíz felett Álmodik tovább A megváltó szeretet. Pótor Elemér. A szökés. A kis Ililska tizennégy éves volt és « leánynövel- débe járt. A kis Sándorka még a húsz évet is alig haladta meg. A haját szemére fésülte, kis ujján a körmét húsz czentiméter hosszúságra növesztette meg; a nadrágocskája mindig ki volt vasalva: szóval igen szép fiúcska volt. A két gyermek az utczán találkozott először. Sindorka vakmerőén az Ilus kalapja alá nézett. így szokta azt a hamis. Iluska nagyon megharagudott, de azért nem állhatta meg, hogy halra ne nézzen. Sándor követte. „Fess fiú“, mondá magában. S megbocsátott neki; jó gyermeknek nem illik haragudni. Azontúl Sándor mindig követte az utczán, ba a növeldéből hazafelé ment. Iluska gavallérja miatt a kollégái között az irigység központja lön. A kis Elma egy nagy újfundlandi kutyát szokott maga után vezetni. Ezt ;gen előkelő vonásnak tailot- ták barátnői s irigykedtek reá, mert nekik nem volt újfundlandijuk Most a kis Anna be volt szerelve. Egy gavallér többet ér egy újfundlandi kutyánál is. Tün- tetet vele s a bizalmasabb barátnőinek megmutogaíta. — Nézd, mindig utánam jár, nem tudom, mit tegyek vele. Sándor még nem is szólt Húshoz, az intézetben már mindnyájan ismerték. Óh! egész luezat azoknak a boldog ifjaknak száma, kiknek neve ott naponta megfordul. — Te, ma láttam „őt.“ — Ah ! s megszólított ? — Nem mert, csak köszönt. Vagy: —■ Béla szebb, mint Sándor. —- Elemér szőkébb, mint Imre. — Nekem a szőke nem tetszik. — Csak eredj azzal a nyurga Pistával. így foglalkozott az intézet közvéleménye a kitűnő ifjakkal, kik között Sándorka a legragyobb népszerűségre tett szert. Iluska egy nap fontos hirrel lepte meg a barátnőit. — Tegnap beszélt velem Sándor. — S nem utasítottad el? — Én kikértem volna magamnak ! — Ah ! mit beszélt?! Ilus előkelő arezot vágott. —• Tudjátok — annyi haszontalanságot összebeszélt . . . Olyan nagy bolond. Egy hét múlva Ilus óraközben röviden ennyit mondott Elmának: — Ma délután szökünk. Kérlek, mondd meg az igazgatónőnek, hogy betegen fekszem. Természetesnek találta, hogy a szökés súlypontja az, hogy az elmulasztott órák igazolva legyenek a tanárnő előtt. Elma közömbösen kérdezte: — Hova szöktök ? — A terv ez: délután 4 órakor a Z . . . -utcza sarkán egy fiakker vár, abban Sándor vár. Én sürü fátyolt fogok viselni. Megkérdem a kocsistól : merre van a Szegfü-utcza? A kocsis be van tanítva. Ha azt feleli reá, hogy a „Hirnes réten“, akkor ő az igazi s én beszállok a kocsiba. — S ha nem azt feleli? — Akkor . . . nem szállók be a kocsiba ! Elma bámult a furfangosan kieszelt terven. — Mondhatom, ravaszok vagytok. S aztán ? minden létező kivitelben a legnagyobb választékban WEISZ CrTTULiA posztó és gyapjúszövet üzletében (Szatroai“, kieste-ver 21« sz.) szerezhetjük meg. Valamint a legújabb tíáli mellények. Báli idényre legjobbnak bizonyult fekete # szalon szöveteket
