Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-12 / 46. szám
11 TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon^szám 80. Városi közgazdasági viszonyaink. Azon körülmény, hogy pótadónk, ha bármily csekélységgel is, de száll lefeléle, arra enged következtetünk, hogy városi közgazdasági viszonyainkban némi javulás felé közeledünk. Ha meggondoljuk pedig, hogy: épen városi közgazdálkodási viszonyainkra, csak a közelmúltban is, annyi sok volt a panasz, e helyzet némi javulása is, örvendetes tudomásul szolgál és általános az óhajtás, hogy: vajha állandó volna a javulás, melyet nyomon követne a magas közterhek apadása. Városi közgazdasági viszonyaink javulásához, emeléséhez, bizonyára két tényező kedvezőig1 járult hozzá: a városi erdőbirtokok szakszerű helyes és jövedelmezhetőbb kezelése, mely az uj városi erdész érdeme, azután a gazdasági tanácsos intézkedései, a ki, mint általában ismert jó gazda, úgy gyakorlati mint szakismereteinél fogva, egyik kiváló tényező arra nézve, hogy a város gazdasági viszonyai a rég kívánt irányban fellendüljenek. Epen ezeiv két körülménytől indíttatva, vetjük fel a kérdést, hogy mi fog történni a betarolt városi erdő helyek értékesítésével ? Értesülünk ugyanis, hogy a letarolt területek kitisztítására nézve a városi tanács abban állapodott meg, hogy három évre holdanként ingyen fogja kiadni és azután bérletes vagy vegy telepes gazdaságot fog vele űzni. Arról is értesülünk, hogy a gazdasági tanácsosnak, e kérdésben más állás foglalása van. Tudjuk, hogy pl. a volt Mocsár erdő talaja épen úgy nem fog adni valami jó mező- gazdasági talajt, mint nem valami jók a városnak az ezen területekkel szomszédos más földjei sem. Azt is tudjuk és hova tovább sajnosán tapasztaljuk, hogy legelő tekintetében nagyon gyengén állunk. Csak helyeselhető tehát a gazdasági tanácsos azon javaslata, hogy a letarolt erdőségek helyen legalább egy jó darab ideig, állandó legelőt kell létesíteni, a mely semmi költségbe nem kerül, haszont pedig fog adni annyit, mint a mennyi hasznot a város e területével szomszédos, már a mezőgazdasági üzemben lévő földjei adnak. Gondolkozva e javaslat fölött, ha való az, hogy a letarolt erdő területek értékesítése, mint legelő jó reménnyel biztat, annyival is inkább nagyon figyelemre méltónak kell tartani ezt, mert a város valamint a közvetlen közel környék, legelőkben elég szegény. így, ezzel a tervvel legelői bajainkon is segítve lesz, a város pedig megszakítás és bele fektetés nélkül fog jövedelemhez jutni és ez igen fontos dolog. Úgy tudjuk, hogy most a város a Köri- vélyes körüli földekért kap, holdanként 10 kor. bérletet, ugyancsak úgy halljuk, hogy ezt az összeget, jó, javult legelő is behozza. Miért tehát akkor egy kétes eredményű gazdadsági ágba bele fogni, midőn a városnak a jövedelem más és a közérdekben és inkább megfelelő módon, biztosittatik ? A fatuskók kiszedésével, a fentebb jelzett módon, három évre nem fog a város az erdő területekből semmi hasznot huzni sőt még azután is kérdés, hogy nagy mérvű befektetések u'án is, mire vállik be a talaj, mig legelői rendszer mellett biztos a jövedelem. Jó lesz tehát: mielőtt a koczka el lenne vetve, a tárgy felett nagyon komolyan gondolkozva és figyelembe venni, hogy ez a kérdés, a város jövendő gazdálkodására nézve, különösen arra, hogy közterheink apadjanak, eminens kérdés, mely, ha elhibáztatik, a város közönsége nagyon érzékeny kárt fog szenvedni. Nekünk pedig, a legnagyobb jó akarattal és a legtisztább igyekezettel arra van szükségünk, hogy városunk gazdálkodási rendszerében üdvös változás állván be, a nyomasztó viszonyok érezhető javulásába menjenek át. Városi közgyűlés. Szatmár, 1901 november 11. Elnöklő főispán üdvözli a szép számban összegyűlt bizottsági tagokat, megnyitja a közgyűlést; ezután a polgármesteri havi jelentés következett, mely első sorban a közegészségi állapotokról emlékezik meg, majd a bábaképző intézetek felállításának ismeretes ügyét adta elő, melyről előzetesen lapunkban bővebben emlékeztünk meg. Itt csak a történtek ismertetése volt. A szatmárrészi birtokrendezés ügyében a kiküldöttek igyekeztek a város érdekeit szem előtt tartani. A huszár laktanya építkezési tervei a hadtest parancsnokságnál vannak. Az elemi iskoláknál az államosítás ügyébep, az állammal kötendő szerződést legközelebb terjesztik fel a kormányhatósághoz. Közgyü'és vita nélkül fogadta el a havi jelentést, me'.y után Dr. Kelemen Samu ügyvéd, bizottsági tag interpellácziója következett a nagy-károly—mátészalkai h. é. vasút kiépítése ügyében. Az interpelláczió felolvasása után Dr. Kelemen Samu meggyőző érvekkel adta elő mindazon fontos gazdasági előnyöket, amely úgy a nyír-, mint a lápvidék nagy terű.étét Szatmár városa felé hozná azon esetben, ha a vasút nem Nagy- Károlytól, hanem a vármegye természetes góczpont- jából, Szatmárról indulna ki. Felhívja a polgármesteit, mint ki szivén viseli a város ügyeit, mit szándékozik tenni ez ügyben, illetve a városnak vasúti politikáját hogy fogja fel? Polgármester az interpelláczióra válaszolva, — melyről különben mi lapunkban már ismételten megemlékeztünk, — azt adja elő, hogy a mennyiben az interpelláczió csak tegnap adatott be, ezt teljességgel nem tanulmányozhatta át, azért interpellálót megnyugtatja a felől, hogy a lápi vasút előmunkálatainak kikérésére a vasutügyi bizottság határozatot is hozott. Végül a vetés-csenger-mátészalkai vasút ügyében — nem tekintve semmi érdek felé, — az előmunkálati engedély kinyerése iránt a legrövidebb idő alatt a tanács a vasutügyi bizottsággal egyetértőleg teszik meg a lépéseket. Dr. Kelemen Samu örvendetesen vette tudomásul a polgármester válaszát. Főispán pár szóval előadja, hogy neki kötelessége volt a várm. rendkívüli közgyűlés összehívása, melyet interpelláló, Dr. Kelemen említett és ebben belevonta az ő személyét is. Mátray Lajos bizottsági tag az iránt szólal föl, hogy reméljük, — a város jól felfogott érdekében, — hogy abból, miszerint a főispán az elnöke volt annak a gyűlésnek, egyáltalán nem következik az, hogy a főispán e kérdésben N.-Károly mellett van. Ezután a központi válasatmány újbóli alakítása tárgyában az uj tagok megválasztása következett majd Brand Imre II. oszt. Írnok elhalálozása folytán megüresedett irnoki állás betöltésére került a sor. A választás eredménye az lett, hogy a bizottsági tagok absolut többséggel Majdik Béla árvaszéki napidijjast választotta meg a megüresedett irnoki állásra, kit különben a kandidáló bizottság is első helyen ajánlotta a többi öt pályázóval szemben. A választás után a közgyűlés tagjai nagy számban megritkulva, a közgyűlés a tanácsi előterjesztéseket vette elő, melynek minden egyes pontja különben is valami nagy fontossággal nem bírtak, vita nélkül fogadta el. A számos balparti védtöltések megosztására vonatkozó egyezségi okirat tárgyalására közgyűlés egy rendkívüli közgyűlést hiv össze melynek határidejéül 1901. év deczember hó 3-ik napjának délutáni 3 óráját tűzte ki. A letarolt erdőtelepítések ügye már némi vitát támasztott, amennyiben maga a gazdasági tanácsos is nem osztja a tanács véleményét, mert ez teljességgel nem lenne üdvös a városra, mivel a legeltetési dij 3 évre már 24000 frtot tenne ki. A javaslat ellen felszólaltak még Mátray Lajos, a ki lapunk mai első czikke értelmében arra kívánta a figyelmet terelni, hogy a letarolt terület maradjon legelő, Dr. Keresztszeghy Lajos és Gyulay Lajos bizottsági tagok szintén ily értelemben szólaltak fel. Az 1895. évben megválasztott törv. hat. bizottsági tagok helyének betöltése iránt a tanács 1901. év november 24-ét tűzte ki, még pedig mind a négy kerületben egyidejűleg. Következtek végül a nyugdij-ügyi előterjesztések, melyek közül özv. Fogarassy Józsefné nyugdiját közgyűlés 287 koronában határozta meg. Lázin János, Szabó Lajos volt erdőőrök, valamint Milián Mihály nyugdíj iránti kérelmét közgyűlés nem találta teljesíthetőnek. A közgyűlés ezután fél 6 órakor véget ért. Színészet. Hétfőn, folyó hó 4-én zónaelőadásul fél helyárakkal Szigligeti Ede egyik örök becsű darabja, »II. Rákóczy Ferencz fogsága« lett előadva színészeink által. A színház félig telt meg közönséggel, mely sokat tapsolt Margittay Gyula (Rákóczy Ferencz) és Raskó Ernának (Amália), kik az egész estén át kitünően voltak disponálva. Szilágyi a Péter Knitelius szerepében a kétszínű és a vagyonhajhász zsenit, a pátert kitűnő alakításban adta vissza. Mészáros Alajos Lehmann Godofrédot, a Rákóczyért életét is feláldozó hü barát szerepét sok tudással oldotta meg. Bárdyné Anna mint Zrínyi Ilona rövid szerepében méltó a felemli- tésre. A többi szereplők feladatukat tisztességgel oldották meg Kolto Mór hat. eng. ház- és birtok eladási, törlesztéses jelzálogkölcsön közvetítési irodá a Szatmár, Kossuth Lajos-utcza 2-ik szám. Aki házat, birtokot és erdőt venni vagy eladni kényelmesen (mérsékelt közvetítési dij mellett) óhajt, ugyszinte birtok vagy házra olcsó törlesztéses jelzálogkölcsönt akar, vagy bárminő helybeli vagy vidéki részvényre van szüksége, vagy azokat eladni akarja, velem lépjen érintkezésbe és meg fog róla győződni, hogy kiterjedt előnyös ismeretségem folytán hivatásomnak megfelelek Vidéki megkeresésekre azonnal válaszolok. IColb Mór.