Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-29 / 44. szám

Szatmár, 1901. S.Z ATM AR-NÉMETI. Október 29. sittatott és a megindított nyomozás beszüntettetett. Az e tárgyban hozott ügyészségi határozat kiemeli, hogy Dr. Lukács László előző politikai és társadalmi szerep­léséből kifolyólag büntetve is volt, joggal volt fel­tehető, hogy az általa hirdetett búcsút az állami rend és nemzetiségi béke elleni izgatásokra fogja felhasz­nálni és igy az államhatalom kezelőjének joga és kö­telessége volt ezt a közérdekre veszélyes gyülekezést meggátolni, annyival inkább, mert ez a búcsú az előbbi években is mindig el lett tiltva. Fölemlíti az ügyész­ségi határozat, hogy a fegyveres erő jogosan volt használva, hogy az istentisztelet megtartásában a nagy­bányaiak nem gátoltattak. Dienes D. a karhatalmat a felsőbb hatóság intézkedésére rendelte ki. — Iparkamarai tagok. A városi törvényhatóság által alakítandó ipartanácsba rendes tagokul Jákó Mihály és Bölönyi László rendes, Páskuj Imre és Lit- teczky Endre póttagokat beválasztották. — Menetrend. Az államvasutak téli menetrendjé­ben f. évi november hó 1-től, minket illetőleg sem az érkezésekben, sem az indulásokban változás nem lesz egyéb, mint az, hogy a hozzánk d. u. 2 óra 20 perez kor érkező gyorsvonat csak Mármaros-Szigetig fog közlekedni. — Hj gazdasági tudósitó. A földmivelésügyi mi­niszter Kölcsey Rudolf nagyszokondi lakost Szatmár vármegye erdődi járásának területére gazdasági tudó­sítónak nevezte ki. — Gőzmalmi tűzoltóság. Fleckenstein István nagy- gőzmalmi főmolnár, városi ő. t. szakaszparancsnok vezetése alatt a gőzmalomban alkalmazottak közül 21 ember lett tűzoltónak kiválogatva, kiknek nevezett fő­molnár lesz oktatójuk és egyúttal parancsnokuk is. — Uj menetrend. F. évi. november hó l ével uj menetrend lép életbe. Ez nyári menetrendünktől a kö­vetkezőkben tér el, az eddig csak pénteken reggel 3 óra 20 perczkor. Szatmár hídfőtől indult vonat úgy mint tavaly télen ismét naponként közlekedik, az estve a Népkertből kifelé menő vonatunk megint 1 órával előbb azaz 4 óra 20 perczkor fog indulni, a d. u. 12 óra 20 perczkor induló vonatunk csak Szatmárhegy- piaczig jár a Szatmár Népkertből az előtt 6 óra 15 perczkor induló vonatunk csak pénteken azaz a Szat- márhegy-piaczi vásárnapokon fog közlekedni. Szatmár- hegy-piacztól ezelőtt csak pénteken és vasár- s ünnep­napokon d. u. 2 óra 10 perczkor indult vonat ezen­túl naponként közlekedik, s a károlyi erdődtől este induló vonat fél órával előbb estve 7 ói a 20 percz­kor fog indulni, s Szatmár Népkertbe este 9 óra 40 perczkor érkezni inig a Szatmárhegy-piacztól a nyáron délelőtt 10 óra 40 perczkor indult vonat a télen csak a szatmárhegyi vásárkor azaz pénteken közledik. — Az üzletkezelőség. — Tüzek. Tegnap két ízben is volt tűz, az első a délelőtti órákban özv. Joó Ignáczné lankáján, a má­sik este fél 8 órakor, a dinnyés-kertben Lévay József mészáros lankáján, hol az illetőnek mintegy 20 forin- tott érő kazal szalma égett el. A gyakori tűz esetek minden esetre különösnek tűnnek föl és egészen nyu­godtan megállapittható mindenütt a gyújtogatás. — Holdfogyatkozás. Vasárnap este holdfogyatko­zás volt, azonban ez — mint részleges — az amúgy is felhős égen nem volt tisztán észlelhető. — A korai dohányzás. Nagy baj, hogy a fiatalság nagyon korán hozzászokik a dohányzáshoz, ami ár­talmas szervezetére és egészségére. Most az Országos Nemzeti Szövetség a baj orvoslására fölolvasásokat, meggyőző előadásokat fog tartani, hogy azt a rombo­lást kimutassa, amit a serdülő gyermek szervezetében a dohányzás végez. — TŰZ a vidéken. Vármegyénk Puszta-Hidegkut községében kedden délután nagy tűz volt. A község házainak fele — az amúgy is szalmás fedelű házak — elégett. — Utóellenörzési szemle. A m. kir. honvédségnél nem november hó 9 én — mint az hirdetve volt — ha­nem november 24-én fog a József főherczeg laktanya helyiségében megtartatni. — Befütött a vagyonával. Az ungvármegyei Őr- darma községben szomorú sors érte Klein Ármin bérlőt, a nyáron kóbor czigányok jártak őrdarma vi­dékén. Klein féltette tőlük a megtakarított pénzét, ezer- ötszáznegyven koronát és a kályhába rejtette el. Most, hogy az időjárás hirtelen zordra fordult, Klein felesége tüzet rakott a kályhában; javában lobogott mára tűz, amikor Kleinnak eszébe jutott az elrejtett pénze. A kályhához rohant és kikapta az égő zsarátnokot, de már későn; a bankók mind hamuvá égtek. — Az agglegény »ors«. Ahol a társasélet nem fejlődött ki teljes virágában, az agglegénynek rossz dolga van. Amig fiatal, csak megjárja valahogy, de ha megvénül és ha öreg korában sze­relmes lesz . . . Akkor kezdődik csak a baj. A mi agglegényünk szerelmes. Szegény leányt szeret. Szegény leányt oltár elé vinni egy szegény agglegénynek kész veszedelem ! Mit tegyen ? Tanács­kozik jó barátaival, gyógyító balzsamot keres szerelmes szivére. Mindhiába. A józan ész és barátai azt tanácsolják neki, hogy házassága által egy szegényből na csináljon két koldust. Leiké- ■« nek egyensúlya kezd inogni. Már-már lemondani készül az élet­ről, midőn megjelen előtte szerető anyja képe, kinek ő az egyet­len kenyéradója, támasza. Előtte lebeg imádottjának szerelmes tekintete. A szív szeretető folyton harezban áll az ész józansá­gával és ismerősei úgy bánnak vele, mint a kibe csak hálni jár a lélek . . . Egy napon azután hivatalából sürgős ügyben kérették lakására. Két ur várta már. Minden bevezetés nélkül egy rakás pénzt olvalstak le asztalára. Ellenértékűi csak a nyerő sorsjegyet kérték Török A. és Tsa bankháza (Budapest, V, Váczi körút 4 a.) kiküldöttei, akik azért jöttek, hogy a nagy nyeieményt ki­fizessék. Anya és fiú örömkönnyezve, egymást nyakába borulnak és épp e pillanatban érkezik a most már szerencsés leányzó is. Az eljegyzésen a vendégek számtalan lelkes pohárköszöntök- ben emlékeztek meg a szerencséthozó bankházról és egyhangú­lag hangoztatták a beszédek végén: „Éljen a szerencsét hozó Török bankház!“ — Hányán születtek augusztusban. Augusztus hó­napban a magyar korona országaiban élve született 61,773 gyermek, a halálozások összes száma volt 37,432, a népesség természetes szaporodása tehát 24,431. Na­gyon szomorúan hangzik azonban az, hogy a 37,432 halálozás közül 20,562, a gyermekek száma, akik hét esztendősnél fiatalabb korban haltak el. 'Főbb, mint húszezer apró koporsót tettek Magyarorászág földjébe egy hónap leforgása alatt. Hatvanhárom olyan község volt az országban, amelyben augusztus hónapban a halálozások száma több, mint öttel múlta fölül a születéseket és ezek között volt hat olyan, amelyek­ben egyetlen gyermek sem született, ellenben halál eset hatnál több fordult elő. (*) „Érmelléki első szölöoltvány-telep“ Nagy-Kágya hirdetését a t. ez. olvasóközönség szíves figyelmébe ajánljuk. — A kílenczedik osztálysorsjáték. Sohase volt szerencsére olyan nagyon szükségünk mint most. Na­gyon időszerű tehát a m. kir. osztálysorsjáték kilen- czedik sorsjátéknak beköszönte. Már nem uj intéz­mény hazánkban az osztálysorsjáték, hiszen nyolez sorsjátéka megkedveltette közönségünkkel, és meg­gyökereztette a beléje vetett bizalmat. Kifogástalan működése, kezelésének abszolút korrektsége, szeren­cse esélyeinek renekivüli kedvező volla, ny'ereménye- inelc sokasága és nagysága, a sorsjegyek vásárlását mindenki számára könnyítő osztályrendszer a magy. kir. osztnlysorsjátékot népszerűvé, sőt egyenesen köz­szükséggé tették. A most kezdődő IX osztálysorsjá­ték első osztályára szóló sorsjegyek már kaphatók. Ennek az osztálynak húzását az idén novemker 21. és 22-én tartják irug. * Selejtes és kimustrált finom üvegáruk feltűnő olcsó árban kaphatók Weisz Albert üvegkereskedé­sében Szatmáron. Felelős szerkesztő: Mátray Lajos. Szerkesztői üzenetek. N. N. 1. a III osztályú kereseti adónak az általános jöve­delmi pótadóját n magyar állam egész területén kétféle képen szabják ki és pedig: a 10 százalék ha az. állami adó Budapes­ten 80 koronát, másutt 60 koronát nem haladja meg : b. 35 szá­zalék ha az állami adó Budapesten 80 koronát, másutt 60 ko­ronát meghaladja. 2 a házbér és házosztályadóról itt részletes felvilágosítást helyszűke miatt nem Írhatunk, hanem Kovács Imre székes fővá­rosi hivatalnok adókezelési szakkönyvéböl az összes egyenes adókat és azoknak járulékait könnyen megismerheti. Ára egy korona, kapható a szerzőnél. Budapest IX. Gát utcza 20 szám. T erményárak a legutóbb megtartott hetivásáron. termények Mótermázsánkónt kor. | fii. II kor. fii. Tiszta búza .... 13 80 14 Kétszeres .... 12 60 j 12 80 Rozs ................. 11 40 I 11 60 Árpa ........... 10 30 1 0 50 Zab............... 11 1 0 1 11 40 1 engeri .... 9 20 | 10 _ Kása.............. 18 _ 19 _ Fe hér-paszuly . . 11 60 10 Tarka ............ . _ _ _„ Szi lva . . . 36 — 38 _ „ füstölt.............. _ __ i _-_ Sz alonna................. 1 10 1 1 2 Krumpli zsákja .... 2 20 2 40 Czitera (Elégia) teljes felszereléssel jutányos árban eladó. Bővebb felvilágosítást ad özv. Ábratiám Gerőné, Hidköz 4. sz. 3374/1901. Iksz. Árverési hirdetményi kivonat. A n.-somkuti kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Nagybányai részvény- takarékpénztár végrehajtatónak fárcza János végre­hajtást szenvedő elleni 38 kor. tőkekövetelés és járu­lékai iránti végrehajtási ügyében a nagy-somkuti kir. járásbíróság területén lévő Szakállasfalu községben fekvő, a szakállasfalusi 182/11. sz. tjkvben A 1. 1—4. sz. alatt irt ingatlanokra az 1881. évi 60. t.-cz. 156. §. d) pontja alapján egészben 437 koronában; továbbá a szakállasfalvi 266/11. sz. tjkvben A I. 1—44. sz. a. irt ingatlanokra az 1881. évi 60. t.-cz. 156. §. a) pontja alapján egészben 50 koronában, végül a szakállasfalvi 649. sz. tjkvben A I. 8—13. rsz. a. irt ingatlanokra 178 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendeltetik. Egyben, miután a fenti ingatlanokra a Kővárvidéki takarékpénztár javára 75 írt, 90 írt, 103 fitt, 150 frt, 125 frt, 120 frt és 300 kor. s jár. erejéig, továbbá a szakállasfalvi gör. kath. egyház javára 35 frt s jár. erejéig végrehajtási jog van feljegyezve, ezen hitelezőknek a fent elrendelt árveréshezi csatlakozása kimondatik és hogy a fennebb megjelölt ingatlanokra az 1901. évi november hó 16 ik napján délelőtt 9 órakor Szakállasfalván, a község házánál megtartandó nyilvá­nos árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881 évi LX: t.-cz 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. éyi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügymi- njszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t.-cz. 170. § a élteimében a bánatpénznek a bíró­ságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt N.-Somkuton, 1901. évi aug. hó 30. napján. A n. somkuti kir. jbíróság, mint tkvi hatóság. Sebe, kir. járásbíró. Hirdetmény. # Ezennel közhírré tétetik, hogy miután a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium ellenőrző közegei a Magy. Kir. Szab. Osztály­sorsjáték (IX. sorsjáték) I. osztályára szóló sorsjegyeket felülvizsgálták, azok a főárusitóknak árusítása végett kiadattak. Az I. osztály húzása 1901. november hó 21. és 22-én tartatik meg. A húzások a Magyar királyi állami ellenőrző hatóság és királyi közjegyző jelenlétében, nyilvánosan történnek a Huzási teremben (IV., Eskü-tér, bejárat a Duna-utcza felől). — Sorsje­gyek a Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték valamennyi árusítóinál kaphatók. Budapest, 1901. évi november hó 3-án. Magy. Kir. 8zab. Osztálysorsjáték Ingazgatósága. Lónyay. Hazay.

Next

/
Oldalképek
Tartalom