Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-08 / 41. szám
K TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Me^jelenils. minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon-szám 80. h$Október hatodikán. A helybeli ev. ref. fögimn. emlékünnepélyén, 1901. okt. 6-án, elmondta : Mátray Lajos tanár, lapunk felelős szerkesztője. T. közönség! mindenüt, széles e hazában, megszólal ma a hála-érzelemmel telt kegyelet: a hősök, a mártírok iránt, a kik 1849. okt. 6-án halálukkal pecsételték meg azt az ember- feletti: nagy küzdelmet, melynek későbbi nyomdokain mai kedvező társadalmi és politikai viszonyaink fakadtak. Főgimnáziumunk is hódolva az általános nemzeti kegyeletnek, évről-évre egybegyül e helyen, hogy tiszta honfiúi érzelmének szivne- mesitő és a múltak magasztos emlékeit hűen megőrző, égbeható lángjával áldozzon a nagy nemzeti tragédiának, melynek legszomorúbb sorai, 1849. okt. 6-án, az aradi Golgothán mentek vérfagyasztó, teljesedésbe. Ötvenkét éve, hogy a tizenhárom honvéd tábornok vértanú halála szenteltté tette az aradi Golgothát, még is, virradván .e napra, vérünk lázongva fut szivünkbe, hivatkozva legszentebb érzelmeinkre, szivünkből agyunkba tolul a vér, kérdezve legmegasztosabb gondolataink közepeit is, hogy: Nemzet! Magyar nép! fáj-e még e seb? És a nemzet fájón int igent . . . Ötvenkét év gyászleple takargatja már az erőszakos, véres múltat . . . Ötvenkét év emlékezete szaggatja föl a sebet . . . mely fájni fog a magyar nemzetnek mig lesz egy szív, mely igazán, magyarán, dobbanni tud! Nem a bosszú, nem más ádáz érzelem zudul marczangolva e nap emlékén szivünkbe, a kegyelet szent érzete nem engedi azt, hagy: ne fájjon, ne zokogjon kitörő lélekkel e napon minden jó érzésű honfiúi kebel! Azért engedjünk szabad folyást igaz érzelmeinknek, mert, igy ünnepelünk szívből e napon, igy mutatjuk meg, hogy őseink drága vérével szerzett és a mártírok kiöntött vérén megváltott honnak igaz fiai vagyunk! Emlékezünk! . . . Magyarország egén 1848 márcz. 15-én derült föl újra, hosszú s nagy küzdelmek után a szabadság az alkotmányosság fényes csillaga; 1849-ben a szomorú emlekü Világosnál lett sötétté egünk; október 6-án, Aradnál hullott alá s temetkezet halálhörgésbe vérbe T . . az önkény uralom, gyászos sirhalmába a még alig éldeltt édes szabadság! Akkor is épen ősz volt . . . Komor borús, hideg októberi nap ... A szél kísértetiesen rázta a fák száraz lombjait . 7 . az embereket kínos sejtelem gyötörte . . . hogy^ eljött a bosszúállás öldöklő angyala ... És a fák sárga levelei reszketve hullottak alá . . . mintha azt susogták volna: vége! . . . vége. A te hőseidnek letiport országában nincs több virág takadás . . . nincs több kikelet! . . . Ősz volt . . . szomorúan hullottak a sárga levelek, hogy betakarják a mezőt, az erdőt, melyet honfiúi vér áztatott! Pedig elmúlásának előérzetében úgy kérte az édes anya-föld : . y Ha küzdve ... ha fájva .. . Mindegy ! Csak élj . . . Csak élj ! Ne hullj le ! Ne hullj le Te reszkető levél! Lehullt . . . eltemetkezett . . . Hiába remélt a nemzet, hogy: Világos után mivel már sem hős hadai nincsenek ... alkotmányunk is összetépetett ... a csend is oly siri a hazában . . . nincs többé mitől félni az Osztráknak, csak derengeni fog az engesz- telődés és . . . kölcsönösen elkezdünk feledni! Hiú remény! Hulló fa-levél! . . . Így gondolkozni csak nemes ellenfél tud, a ki azt tartja, hogy : Legyőztelek! Az ur én vagyok! De rajta leszek, hogy az okozott sebek ne vérezzenek tovább! A vérboszut lihegő, nemtelen érzelmű osztrák Kamarilla ellenben igy gondolkozott: Rajta leszek és mindent elkövetek, hogy a forradalomra való hajlandóságot kiirtsam a magyarból ! Az igaztalan megtorlás vérbosszújának keresztül vitelére keresett a Kamarilla egy tigris- lelkű, hiéna szivű embert, a ki csak nem régiben. is Breseiában igazolta, hogy a Kamarillá- nak milyen hóhérja tud lenni! Ez volt Haynau báró, vak eszköz a Kamarilla kezében, az öldöklések egy dühöngő őrültje, kinek mániája volt a halál... a bitó, a golyó. . . vagy a vársancsok undok, sötét tömlöczei! Erről a minden nemesebb emberi érzelemből kiforgatott, vad alakról, Haynauról igy ir egy szemtanú, volt osztrák katonatiszt: „A csatamezőn gyakran lehetett őt látni, a mint megállt egy-egy elesett katona véres tetemeinél és gyönyörködött haláltusáján. Ha pedig rájött a düh, pedig ez gyakran rájött, ilyenkor képes lett volna az édes apját is vérpadra hurczoltatni.“ Ez a „bresciai hiéna“ meg is felelt hóhéri küldetésének. A mint magyar földre tette a lábát, már két áldozata lön: a pozsonyi vár börtönében két honvédfogoly volt: Br. Mednyánszky László őrnagy és Gruber Fülöp tüzérhadnagy, kiket minden törvényes formalitás nélkül végeztetett ki 1849. jun. 5-én. Jun. 18-án már a pozsonyi evangélikus papot Rázga Pált akasztatja föl, mert lelkes prédikátora volt a magyar szabadságnak. Aug. 22-én egy Ormai Aufenberg nevű honvéd-ezredest, minden kihallgatás nélkül köttet bitófára. Egy pár nap múlva Streith Miklós bogiári róm. kath. plébánost löveti agyon, mert a deb- reczeni konventnek ápr. 14-iki nyilatkozatát a templomban felolvasta és megmagyarázta. T Á R C Z A. Elhalt szerelem. Mi vagyok most, tudom, néked: Végbúcsuja bezárt égnek, Kihűlt ajak fagyos csikja, Csillag fénye virradóra, Őrült mámor bűvös éjen, Délibábos, csalfa képzet; De az, a mi voltam régen, Nem vagyok most, tudom, néked. S tudod-e, most mi vagy nékem ? Pajkos kézben lepke szárnya, Gyönge nádszál zugó szélben, Késő ősszel rét virága, Messze tűnő hajnal-álom, Lidércz fénye éji tájon; De az, a mi voltál régen, Nem leszel már soha nékem . . . Szabados Ede. Az elbukott. Az édes apja hivatalnok volt egy egyszerű vállalatnak Havonta alig keresett többet 40 forintnál, a mi bizony nagyon kevés ahhoz, hogy egy tisztességes, négy tagból álló család gondtalanul megéljen. Az édes anyja is segíteni akart a férj nehéz munkáján s hogy a háztartás költségeihez legalább részben hozzájáruljon, megtanulta a ruhaszabászatot s hébe-hóba a jó ismerősök adtak neki munkát. Elza még csak tizenöt éves volt. A mint elvégezte a polgári iskola négy osztályát, édes atyja beíratta a kereskedelmi tanfolyamra, hogy ha netalán pártjában maradna legyen foglalkozása, a mely biztosítja számára a mindennapi kenyeret. Ettől a tudattól vezéreltetve, Elza szorgalmasan látogatta az iskolát, ámbár ha papája néha komoly arczczal kezdett neki beszélni a jövőről: a megélhetésről s azokról a lelketlen kalauzokról, a kiknek az a czél lebeg Csak szemük előtt, hogy megmérgezzék az ifjú leányok szívét, meg megrázta dús szőke fürtökkel díszített fejecskéjét s a papának minden tiltakozása dácsára is csak egyre azt hangsúlyozta, hogy ő nem hiszi ezeket. Tudta magáról, hogy szép. Az iskolás leányok között mindenkinek ő tetszett legjobban. Sőt a minap elárulta a mamának azt is, hogy szépség-versenyt rendeztek az iskolában. Huszonketten tanúlják az egyszerű és kettős könyvvitelnek legaprólékösabb elemeit s mindnyájan, közös akarattal határozták el, hogy a verseny bírálójául felkérik azt az öt jogászt, a kik minden áldott nap szakítanak annyi időt maguknak,-hogy az iskola előtt bevárják a leányok hazamenetelét. Persze mindegyik leány szentül meg volt győződve arról, hogy az öt jogász csak őt várja s ha néha-néha kifejezést adtak ennek, az irigység nem egyszer elfelejtette velük, hogy ők leányok, a kikhez a verekedés sehogy sem illik. így történt azután, hogy mindannyian azt hitték, hogy az öt jogász bírálata reájuk fog esni. Azonban kínosan csalódtak, mert egyhangú lett a határozat, a mely szólott eképpen: — Nemcsak az iskolás leányok-, de az egész város szépei között is legszebb Káldor Elza. A mint a leányok meghallották e lesújtó bírálatot, nyomban elhatározták, hogy hatályon kivül helyezik azt, mert a jogászokat Káldor Elza bizonyára le- kenyertzte, hogy ily egyhangú Ítéletet hoztak. De Káldor Elza mitsem törődött barátnőinek ez elhatározásával s miután most már megpecsételve látta szépségét, még lassabban ment el a jogászok előtt s hálából sokkal bizalmasabb mosolylyal fogadta a köszöntésüket. V Ezért nem hitte el soha, hogy ő vén leány maradjon, ez a tudat bátorította őt, hogy papuskája predi- kácziójára vállát vonogatva, mindig azt felelje: — Ha belőlem sem lesz asszony, akkor már az egész világon csak leányok lesznek. Kolb Mór hat. eng. ház- és birtok eladási, töriesztéses jelzálogkölcsön közvetítési irodája Szatmár, Kossuth Lajos utcza 2-ik szám. Aki házat, birtokot és erdőt venni vagy eladni kényelmesen (mérsékelt közvetítési dij mellett) óhajt, ugyszinte birtok vagy házra olcsó töriesztéses jelzálogkölcsönt akar, vagy bárminő helybeli vagy vidéki részvényre van szüksége, vagy azokat eladni akarja, velem lépjen érintkezésbe és meg fog róla győződni, hogy kiterjedt előnyös ismeretségem folytán hivatásomnak megtelelek Vidéki megkeresésekre azonnal válaszolok. Kolb Mór.
