Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-28 / 22. szám
Szatmár, 1901. május 26 TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATM AR-NÉMETI-I ELŐFIZETÉSI ÁR: 1'gész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Pünkösdi hűség. A kereszténység egyik legszebb és leglélekemelőbb ünnepnapja: a piros Pünkösd. A nagy világi események történelmében az embeii erények legnemesebbiké- nek, a hűségnek diadalát jelzi ez ünnep. Azt az igazi hűséget, mely a Megváltó Tanítványait a golgothai szivetrázó események után is összetartá, hogy két - kedésök és kétségbeesésük között is, reménységöknek utolsó szálaival ragaszkodjanak azokhoz a világboldogitó eszmékhez és híven kitartsanak az Ur szent, magasztos és örök ügye mellett. Ha ez a hűség nincs az apostolok szivében meg, a messiási birodalom hatalmas eszméje már keletkezésekor legott csirájában elhal és megsemmisül. A tanítványok közül ki-ki ismét visszatér előbbi foglalkozásához, egyik a vámszedő asztalhoz, a másik a hálóhoz, de egy se merte volna venni magának azt a bátorságot, egynek szivét sem hatotta volna át az a határtalan, mindent legyőző lelkesedés, hogy az első pünkösdi ünnepnapon Jeruzsálem piaczán, épen az Ur ellenségeinek táborából, alapítsák meg az első keresztyén gyülekezetét. Az lehetett ám a határtalan ragaszkodás, az igazi hűség, midőn azok a lenézett és kigunyolt egyszerű tanítványok az igazság láthatatlan ereje által fellelkesülve, nyilvánosan és fényesen bizonyságot tettek ama vigasztalóról, ki maga is az igazságnak Lelke. Ilyen legyen a mi hűségűnk is, a mi ragaszkodásunk is azokhoz a szent eszmékhez és magasztos igazságokhoz, a IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. * Meójelenil^ minden kedden. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRiDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon-szám 80. ■<- ___ me lyeknek ugyan igen sokszor tüzpróbá- jok ez életben: a félreismertetés; de végeredményük mégis: a győzelem, a biztos diadal. Azokat az apostolókat is sokszor félreismerte a világ, sőt több ádáz gyűlöletének minden erejével ellenök fordult; de őket sem édesgetés, sem fenyegetés nem tudta az igazság útjáról eltántorítani, mert hüségök nem mától holnapig tartó szalmaláng, de örök és rendíthetetlen alapon volt felépülve. Nem csoda tehát, ha ők, midőn az igazságnak Lelke rájok kitöltetett, szivök legszentebb érzelmeit, s lelkesedésük egész erejét belevitték abba az óriási küzdelembe, a melynek édesen boldogító gyümölcse lön, mint biztos eredmény, a keresztyén egyház megalapítása. Oh ha ez a hűség nincsen akkor meg a tanítványok szivében, ha ők szilárd meggyőződésük egész állhatatosságával nem ragaszkodnak azokhoz a szent eszmékhez és magasztos igazságokhoz, melyekért a Mester a ke esztfán drága életét feláldozá, akkor ma nincsen keresztyén egyház, nincsen keresztyén társadalom és nem ünnepiünk lélekben és igazságban vidám pünkösdi örömünnepet. Igaz, hogy erősen tüzpróbára volt ám téve azoknak az egyszerű vámszedőknek és halászoknak hüségök; de ez, a küzdelem legerősebb hevében is kiállotta a tüzpróbát. Nem lehetett volna olyan fenyegetés, olyan ellenséges hatalom, mely az igazság útjáról eltántoríthatta volna őket, nem olyan halálos veszedelem, amely megejthette volna az ő állhatatosságukat és hüscgöket. Óh vajha az igazságnak és hűségnek eme hatalmas ereje ejtené foglyul ma a mi sziveinket is, hogy egyházunk igazaihoz a meggyőződés szívósságával ragaszkodjunk, hogy minden ellenünk törő akadályt sikerrel legyőzve, a diadal végre is a mienk legyen! Okány, 1901. május 25. dr. Márk Ferenoz. A szövő-székek felállításáról. Most harmadizben fogok tollat, hogy vármegyénknek egy nagy területére igen nagy fontossággal biró házi szövés és varrás iparáról még egyet-mást elmondjak. Különösen sarkaló körülményül szolgál ez alkalommal az Írásra az a kiáilitás is, a melyet nem régiben, Szatmáron, a »Szatmármegyei Gazdasági Egyesület“ rendezett, a melyen — habár fogyatékosán — de mégis a kezdet nehézségeit itt is számba véve, számra is, meg kivitelre is, sok csinos szövöttessel és varottas^al találkoztunk. És én meg vagyok arról győződve, hogy: ha a „Gazdasági Egyesület“, támogatva a megyétől, a vármegye egyes nagyobb városaitól, valamint: az ide tartozó iparkamarától, de különösen a kormánytól, gyakrabban fog (a mint kell is!) ilyes házi ipari kiállításokat rendezni, be fognak teljesedni azok a remények, melyekkel én, a népsorsán enyhítendő, elvagyok telve.-De térjünk a dologra. Két, igen fontos körülmény kell, hogy irányadóul szolgáljon megyénkben a szövőszékek felállítására. És pedig először a szövés, fonás, varrás, fehérnemühimzés és kidolgozás iránt a nép lelkűben található tnüérzék és másodszor a megyénkben, küma a T Á R C Z A. Menekülés. 01) jöjj szebb, boldogabb vidékre, Hagyd itt e zord, ridtg valót, Pacsirtadal lesz hajnal álmod, Lomb suttogása altatód. Himes lepkével kergetözve Bolyongjuk át a réteket, Fakadó rózsák illatában Zeng bűvös-bájos éneked. Ketten leszünk csak, önfeledten Járunk be minden szép helyet S fáradtan dőlünk pihenésre, Hol égbe vész a rengeteg. Hajnal-hasadtán, csókra vágyva Pihen majd ajkam ajkadon, Lelked szerelmi suttogással Uj, szebb álomba ringatom. Te nem felelsz; csodás beszédem Kétkedve, busán hallgatod S a légvár ime összedőlve, Mit lázas álom alkotott. De mit se teszi Add hát kezecskéd, Így küzdjük át az4életet, Szerelmedért, szivem szerelme Mindent, mi összes elvetek Megosztom veled kész örömmel, A mit számomra nyújt a lét, Hű szived lesz vigasztalásom, Ha olykor elborul az éj. Óh légy enyém! ezer veszélylyel Megbirkóz éretted karom, Szerelmedet, mely elrabolná, Hidd el, nincs földi hatalom. De ha az égnek rendelése, Hogy ne lehessünk boldogok Keblemből szivedet kitépem S érted örömest meghalok. Szabados Ede. Adél. A kávéház füstös, nehéz légkörében ismerkedtem meg vele, a mint ott ült a tükrökkel köritett kis asztalka mögött. Az utczán, majd valami nyilvános ünnepélyen találkoztunk s a tánezterem sima parkettjén. Kitünően tánczolt. A keringő dallamos üteménél oda borult mélyen a szivemre, mintha a vér lázas keringését, sebes dobogását akarta volna hallgatni. Halovány gyermekes vonásait gyönge pir lengte át s nézte mereven a keblemre tűzött rózsát, melynek szirmait leperzselte a báli éj forrósága. Én is néztem — őt . . . Piczike, pihegő ajkait, melyeken meglátszott az epedő mámor, sovárgó vágy s melyek annyi üdvöt, annyi gyönyört kínáltak a szomjas lelkemnek. — Adél 1 szóltam hozzá susogó ajakkal. — Jöjjön, hagyjuk itt ezt a lármát, a mi szerelmünknek jobb lessz a magány, valami elhagyatott, madárdalos berek 1 Nagy könnytelt szemeit boldogan emelte reám s igyekezett kivonni a terem mámoros légköréből. — Menjünk! S kifordultunk az ajtón, vissza se tekintvén többé. Ott lakott egész nap az ölemben, hogy kezdtem unni az ölelését. Lázas, mámoros boldogságában, mint egy vámpír szívta a lelkem a boldogságot. Csak egyszer szomorodott el nagyon, mikor hirét vette, hogy valamelyik padlásszobában egy szegény, nyomorult öreg asszony haldoklik, Kért látogassuk meg. Meglátogattuk. Adél odaszaladt a vonagló koldusnőhöz s összecsókolta a szederjes vonásokat. — Szegény anyám 1... A haldokló szigorú tekintetét reám em elte, kimondotta a nehéz, fájó kérdést: — A szeretőd í — Nem, nem, a férjem, válaszolta Adél s lecsókolta á szegény asszony fáradt szempilláit. Azután ismét reám borult s rimánkodott,
