Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-01 / 1. szám

Szatmár, 1901. január i. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 80. szám i-$~ Újév napján. Boldog uj évet! így köszöntik ma egymást az embe- i rek — szegények és gazdagok egyaránt. Adjon az Isten nekünk, illetve : váro­sunknak is boldog újévet, tiszta szívből kí­vánjuk. Szolgáljanak az elmúlt idők eseménye­iből levont következmények tanúságul és azokból okuljunk mindannyian. Mert egyikünk sem oly bölcs, hogy tapasztalásokra ne szorulna. Tervezhetünk, sőt alkothatunk is so­kat, de ha azokban nincs meg a tapaszta­lás szülte igazság, okosság, czélszerüség, vagy szükségesség, kárba veszett a mi fá­radságunk, vagy épenséggel káros hatású is az. Ha az emberek tapasztalatokra építe­nék dolgaikat, százszorta kevesebb volna a szerencsétlenek, az elkeseredett emberek száma. Azért hivatkozunk az elmúlt évek ese­ményeire, az azokban rejlő igazságokra, a belőlük levonható tapasztalatokra, hogy használjuk fel önhasznunkra, boldogulá­sunkra, — sőt nem is önhasznunk és bol­dogulásunkra, mert ha mi boldogulunk, ha dolgaink jól folynak, hazánk boldogulásán, felvirágoztatásán munkálkodunk és a saját ügyeink előbbrevitelével hazánk javát moz­dítjuk elő. Ezen értelemben kívánjuk hogy: „Bol­dog újévet“! És vajha ne csak puszta kívánság volna ez! És vajha kívánságunkat a várva-várt eredmény koszoruzná! Hiszen annyira rá férne mindnyájunkra — az egész országra — egy kis »boldog esztendő«! Hadd lélegzene szabadon föl már egy­szer a nemzet! Ne csak használjuk, Írjuk .. . mondjuk e szót: „boldogság“ hadd éreznénk is már egyszer igazán! Mert a múlt éveloől levont tapaszta­latok arrra tanítottak meg bennünket, hogy nem csak az egyes embereknek van bajuk, sóvár reményük, sok baja, sok sóvár re­ménye van magának a nemzetnek, az édes magyar hazának. Sok tagjában beteg a nemzet, azért fájó jelene, azért remél sóvárgóan egy bol­dogabb jövőt. Vajha ez az »uj esztedő« megvalósí­taná sovárgó reményeinké!. Vajha, midőn a beállott 1901. ik esz­tendő végén visszatekintünk, azt mond­hassuk el róla hogy: termésünk szaporo­dott benne, adósságunk kevesbedett, tehát: gyarapodott a földmivés, a gazda nép. Mivel pedig Magygrország nagy rész­ben földmivelő állam: tehát gyarapodott az ország. Vajha midőn leáldozik ez az „újnak“ mondott 1901-ik év, azt mondhassa róla az iparos: „De kár hogy elmúlt“! Volt munkám, dolgoztam szívesen, van is látszatja, raj­tam s családomon. Vajha fellendülne, alapot verne ez »uj esztendőben« a magyar ipar, mely az ország vagyonosodásának talpköve. Vajha elmondhatná a kereskdő is: panaszra nincs okom; tőkében, hitelben nem volt hiány; mert a kereskedelem az a csatorna, melyen a vagyon, a jólét a nemzetekhez beszivárog. Adjon a gondviselő jó Isten, ilyen ér­telemben, „Boldog újévet“ mindnyájunk­nak ! Ha pedig nehéz idők, megpróbáltatá­sok várnának ránk, a bekövetkezett „uj esztendőben,“ Istenbe vetett erős hittel vi­seljük sorsunkat, bár mily nehezek is len­nének azok, nem feledvén el egy perezre sem, hogy a ki nehézzé tette a mi napja­inkat, a ki szomorúvá tette a mi szivein­ket, az meg is könnyebbítheti és örömre is változtathatja azokat! Föl tehát munkára! Dolgozzunk lelki- ismeretesen, adjon a becsületesen végzett munkateljesítéséből eredő öntudat kedvet, fokozódó szorgalmat és kitartást! Adjon fogékony jó szivet, mely em­bertársaink bajában velük érezni, öröme­ikben velük vigadni tudjon. Mert: a megosztott öröm kétszeresen boldogít, a megosztott fájdalom pedig: felényi fájdalom. Az a tudat, hogy egymás iránt jó szívvel viseltetünk, meg fogja aczélozni lelkeinket a megpróbáltatás ftehéz óráiban. Minden körülményben pedig bizzunk a jó Istenben é.s nem fogunk csalatkozni! Boldog újévet! TÁRCZA. Az év utolsó napján. Ti száló évek rohanó folyója, Ti futva lejtő fényes habszemek ! Reményeinknek törékeny hajója. Szikláid közé hányszor tévedett 1 — Ez év is elmegy sebes folyásával Meg nem pihenve: napja futva fut, Oh mennyi könyüt, mosolyt visz magával! Alig a mul'.nak mély tengerébe jut. Kialvóban im a lobogó fáklya, Mély előbb fénynyel sugárzott felénk Mire éjre szállt halovány világa, Utainkon im mennyi bűt lelénk I Mosolyra sötét fátyolt vont a bánat A tűnő fény csak bus árnyát hagyá: Zokog a szív, mely holt reményt sirat Könyüt könyüre ejt a szem alá. Hányán vannak, kik reménytele szívvel Biztos tndással várták a jövőt. Szivükben édes bizva-bizó hittel Nyelének hozzá mindig erőt 1 De vihar jött, mely összetépte ágát, Sok szép örömnek díszét verte le, Sok szívnek fényes biztató világát Kioltá a sors romboló keze. És a ki bízott annyi szép reményben Öröm, s hitének ez év sírja lett — Csüggeteg szívvel bánatos szemében Megfagyott könynyel áll a rom lelett ! Vesztes szivének egy vágya maradt még Pihenni, hol ír van a fájdalomra, De az élet int: tovább... nincs itt a vég . . .. S uj vár épül a ledőlt romokra I Óh takard el év nyitott mély sírodba 1 Könyüt és bút vidd el a mélybe le ! Hadd boruljon rá minden fájdalomra Csöndes felejtés szemfedője le! Hadd épüljön fel az omladék felett Újabb reménynek biztos kőfala, Csüggedt szivekbe önts erőt, hitet Derengő újév fényes hajnala 1 Véríessy Ida. Kis hamis. Szellemes, ügyes, eleven kis leány volt, Iduska. Igaz gyönyörűsége telt benne mindenki­nek. Hanem azért édes, pajzán kis leány, a ki ugyancsak megtréfálta és letromfolta a fiatalem­bereket, ha társaság volt náluk. Ezért aztán el­nevezték kis hamisnak. Egyszer egy ilyen társaság távozása után igy szólt a kedves maina az ő aranyos leányához. — Már látom, hogy ügyes leány vagy. Szellemesen társalogsz, találóak a feleleteid s az­tán minden müveit társaságba illő kérdéshez egész könynyedséggel és nagy tájékozottsággal tudsz hozzá szólani. — Te még csak most veszed ezt észre kedves mamuskám ? — Mások lásd élesebben figyelték meg és régebben tudják ezt. — Ma különösen sek alkalmad volt hozzá. Soha még annyi kérdést fel nem vetettek ven­dégeink. Azután akár irodalomról, akár művé­szetről akár tudományos kéreésekről, sőt uram bocsás még ha politikáról volt is szó, minden­kor hozzá szólottái. Azután a kísértet, a szellem járásról, arról is mennyit beszéltél. Igazán nem tudom bogyan, mikor és hol tanultad te mind­ezeket ? — Hát kedves kis mamuskám, a mai leá­nyoknak sokat kell tanulni s akiben egy kis szorgalom van sokat megtanul magán szorga­lommal. ^ — Hanem azért a milyen bátran beszéltél a szellemekről, nem hiszem, hogy olyan bátorsá­god lenne éjjel, ha egy magad lennél egy szo­bában ? — Miárt ne kedves mamám? — Ejnye, ejnye, hát csakugyan ? — A sötétben sem szabad bátor léleknek félni. — Ne is félj szivem, mert a sötötség nem harap meg. — Hanem azért a múltkor még is meg­ijedtem. — Mikor?-— A mikor olyan sokan voltak nálunk és te egy perezre kivitted a lámpát. — Hát aztán miért ijedtél meg? — Megakartam ölelni, csókolni az unoka­fivéremet és attól féltem, hogy — eltévesztem. A mama elfordult és Iduska boldogan sut­togta : — De Kálmánt nem tévesztetten) el. A szerelem. Ha az asszonyokról jót mondok, azt mond­ják nem ösmerem őket, ha rosszat szólok azt ] mondják, hogy visszautasítottak. De azért jót is, rosszat is triondpk;

Next

/
Oldalképek
Tartalom