Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-15 / 20. szám

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. A tönk szélén. Sokan kezdik már belátni, hogy hátra maradtunk nagyon az idegen nemzetektől, sőt sokan vannak olyanok is, akik tapasz­talatból tudják a költő azon felsóhajtásá­nak teljesedésbe menését: »Pusztulunk, veszünk!» Tagadhatatlan, hogy nem elég azt be­látni, hanem a bajon segíteni kell. De hogyan és miképen? Hát arra nézve meg kell állapítani azt, hogy mi a baj ? A baj az, hogy szegények vagyunk, nincs pénzünk, nincs anyagunk, nincs produktumunk, nincs szóval semmink. Ha volna is valamink, annak értékével adó­sok vagyunk egészben, vagy legalább is jó részben és ha a meghatározott időben fizetni nem tudunk, következik a per, a végrehajtás és végül az árverés, amikor kitűnik, hogy amink volt, az mind ellett adva s adósságunk jó részben mégis fenn­maradt. Ez a tény. — Kérdem, mi idézte elő ezt az állapotot? —- Bátran kimondhatom: az urhatnámság, a majmolási vágy, az igényeknek szerfölött való fejlettsége, sok esetben a munkától való irtózás, a taka­rékosság teljes hiánya és csak igen kis mértékben a szerencsétlenség, sok esetben azonban egyetlen szorult helyzetének fele­barátjuk, polgártársuk által még szorultabb aggasztóbb állapotba hozása. Sokan, nagyon sokan társadalmi hely­zetüknél fogva nem tudnak szakítani régi életmódjukkal. Ezeket egy cseppet sem sajnálom, mert ha ismerik a baj forrásait és még sem szakítanak régi megszokott életmódjukkal, megérdemlik sorsukat. —- Azokkal nem is kívánok foglalkozni. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a ,,Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Vannak azonban, a kik érzik a bajt, de nem tudják az ókát s különösen nem tudják a módját annak, hogy a bajból mi­képen meneküljenek ? Ezeken a tanítók és lelkészek van­nak hivatva segíteni, mert ők érintkeznek napról-napra a néppel, ő nekik Van alkal­muk minden lépten nyomon példájukkal is előljarni a munkában, takarékosságban, az igénytelenségben; és egyedül az ő ér­demük lesz egy egész nép, egy nemzet vallásos, munkás, takarékos életének meg­teremtése ; viszont ha a nép vallástalan, tunya, pazarló, nem kis felelősség háram­lik reájuk. Azonban a' hatóságokra, különösen a felettes hatóságokra is nagy teher háram­lik, mivel ezeknek kötelességük annak el­lenőrzése, hogy mit és hogyan tanít­sanak. A főhatóságoknak az a kötelessége, hogy hosszas fontolgatás után állapítsák meg, hogy mire van leginkább szüksége min­denkinek. Amire mindenkinek züksége van, azt mindenkivel tanultassák meg az iskolában. Mire van szüksége földmi- vesnek, iparosnak, kereskedőnek? Amire csak a földmivesnek van szüksége, azt csak azokkal tanultassák meg, akik föld­mi vesek lesznek, — amire az iparosnak, azokkal akik iparosok lesznek és igy to­vább. Mai nap tanítják p. o. a népiskolában földrajzi. Kérdem, mi szüksége van arra, annak a földmivesnek, aki úgyszólván soha nem megy a 10-ik falu határáig se és különösen annak a leánynak, aki földmi- ves felesége lesz egykor? Nem sokkal he­lyesebb volna a háztartás vezetésének elemeivel megismertetni, szorgalomra, ta­karékosságra szoktatni. — Hát vájjon a HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok ntm adatnak vissza. tizedes és közönséges törtekkel való mű­veletre mi szüksége van ezeknek ? Egykoron török, tatár, kuruez, la- boncz pusztításoknak volt kitéve hazánk, akik elpusztítottak mindent, amit találtak és mégis takarékoskodtak őseink és da­czára a pusztításnak, rablásnak volt nekik mé­gis vagyonuk. Volt pedig azért, mert oktalan könnyelműséggel nem pazarolták el azt, a mijök volt divatos és fényüzési czik- kekre, pedig akkor nem volt annyi pénz, nem volt oly nagy forgalom. Házilag ké­szítették a fehérneműt mindenütt s az egyszer bevett krajezárt nem adták köny- nyen ki. Most nem dúlnak török, tatár csor­dák, nem vetnek óriási sarezot ki a ku­ruez és laboncz csapatok és mégis óriási szegénység uralkodik. Igen mert ezek elől igyekeztek elrejteni kis vagyonkájukat az ősök, de az unokákkal a divat és fényű­zés a hiúsággal karöltve dobálják ki ha- szontalanságokra a keservesen megkeresett forintokat. igen sokan vannak, akik nem takaré­koskodnak, mert azt mondják nincs miből. A legritkább esetekben lehet olyau ember, aki nem takarékoskodhatik. Akinek p. o. 2 fillérje van, azt nem tartja pénznek, igyekszik azon túladni, pedig ha a két fillért ma teszi félre, holnap a másik két fillért, 50 nap múlva máj' egy koronája gyűlt. Milyen jó azt akkor elővenni s va­lami hasznos dolgot szerezni belőle! Azonban tényleg vannak olyanok, a kik azért nem takarékoskodhatnak, mivel nincs miből, mivel csekély keresményük életük szerény fentartására sem elégséges Azok szívesen dolgoznának, de nincs mit! Itt az államnak kell közbelépni. T Á R C Z A, Hóvirágok. — Irta: Deézsy Pálné. — A pazarul kivilágított termekbe, belezug a hegedű hangja a többféle illatszerrel összevegyült levegőbe A karcsú párok, szilaj kedvteléssel, fel- hevült arczokkal járják az édes, mámoritó ke- ringőt. De mégis mintha az összegyűlt ifjúság vá­rakozva tekintene a nagyterem ajtaja felé, mintha nem volna mindenki itt. . . valakit várnak, a ki bizonyosra Ígérte a mai bálra az eljövetelét. Alig egy-két perez múlva, halk moraj hal­latszik; ő itt van! megérkezett! hallani a suttogó hangokat. — És látni egy csoda szép asszonyt, ki fény és boldogság között jelenik meg egy komoly férfi karján. A zene ujjongó hangjai ujult erővel meg- széditették a lázas fiatalságot, mindenki a szép »Tóvölgyiné, Margithoz» akart jutni. A követ­kező perczekbe bájos alakja csak egy-egy fordu­lónál volt látható. Margit boldog mosolylyal fogadta e tömjé- nezésí. Káprázatos szépsége tündökölt, őrült se­bességgel tánczolt fáradhatatlanul. Ez alatt férje észrevétlenül eltűnt. Mintegy futva menekült a hízelgők sokaságától, mert érezte, hogy minden kitüntetés, a mi őt itt éri, nem saját magáért történik. Ideges, ingerült volt, maga sem tudta miért? Még a legjobbbarátjában is kezdett kételkedni. Pedig szerette, imádta a feleségét. Jól esett az a tudat, hogy ez az ünnepelt, körül rajongott asszony az övé. Hisz igy képzelte el ő ezt magá­nak, a mikor még csak gondolatban epekedett érte! Mit nem tudna elkövetni ?.. mi nem volna neki lehetséges?., hogy ez az imádott asszony boldog ünnepelt legyen ! És most, hogy mindezt elérte, lelkét ki- mondhatlan fájdalom járja át. A mint futva me­nekülve, kint érezte magát a szabadban, föltekintve a csillagos égre, oly mély bánattal, hogy e te­kintet egy egész élet keservét mondá el, mélyen felsohajtott : Nincs hát semmi remény a mi vissza­adná őt nekünk? Még csak ártatlan beteg gyer­meke se tudja megmenteni a hiú csillogó világ­tól, a mely oly üres, oly végtelen sivár, érdek- hajhf szó ! . . . Egy perezre megállóit, hogy annál gyorsabban rohanjon el. Komor, mély csendben, egy éjjeli lámpa által homályosan megvilágított szobában, szegény kis ártatlan leányka kínosan vivődik a halállal. Nagy lázas szemei merően az ajtóra vannak füg­gesztve, érthetetlen szavakat suttog. Édes atyja halvány kis kezét, kezében tartja, ágya előtt térdel, lesi minden szavát szegény kis betegének, vele szenved. Lelkét kétszeres fájdalom járja át, siratja gyermekét és elveszett nejét. De haliga! mi az? mit beszél e gyerek? Mi rémek háborgatják lázas kis agyát ? Nem ! ez lehetetlen ! Ezt nem az ő imádott gyermeke mondja, ez neje lelkiismeretének lehet csak a szava. — Oh jaj nekem ! Apusként ne hagyj el 1 Hisz nekem nincs mamám ... Az a szívtelen hi­deg szép asszony nem az én mamám, ő engem nem szeret...-mindenkit .. . csak engem nem!., de ne engedjétek bejönni ! . . nem kell 1 nem kell! ... és vadul fölsivit. — Az égre csendesülj édes gyermekem 1 jó mamád szeret téged, ápol téged, most is itt volt, de én küldtem egy kissé pihenni. — Oh ne! ne ntond ezt apusként! tudom én jól, hogy ő most hol van. Neked is csak az fáj, tudom én, a mi nekem. O téged sem szeret.. Hogy vágyódom utánna, egy csókja után! de ide ne engedd! Nem kell, nem kell, mert nem szív­ből adja!.. . A nehéz kórtól gyötörve, újra fel- sivit, hogy aztán kimerülve, aléltan, párnáira ejtve fejét, egy pár perezre elcsendesüljön. Szegény Tóvölgyi, magánkívül, a legna­gyobb kétségbeesés között, nem tudja mit tegyen. Oivost most nem hívhat. A miket ez az ártatlan gyerek beszél, nem való idegen füleknek. Szerencse, hogy az ápolóné alszik. De mi lesz ha ez tovább is igy tart. Pia nem szűnnek meg ezek a lázas t pelődések. Oh Isten i csak véget érne ez a rettenetes éjszaka! Csak jönne a reggel! A kis beteg leány kínosan, nyögve hány­kolódik ágyán, egyszerre azt suttogja : — Miért nincs nekem ?». . oh miért ?. . . Ez alatt a büszke szép Margit átélvezte egy báli éj minden gyönyörét. Tudta, érezte, hogy min­denki neki hódol, érte rajongnak és ő az évad irigylett, legszebb asszony. Ez oly boldogsággal tölté el szivét, oly vi- dámá tette, hogy mint futó felleg, csak úgy je­lent meg egy egy pillanatra, a vád lelkében : a mig ő itt mulat, kis leánya komoly beteg. De azonnal meg is vigasztalta magát: eh mit gyöt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom