Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-01 / 18. szám
Seattnár, 1900 SZATMAR-NÉMETI Május 1 dalmat, mely a másik nap eseményeinek felujitása alkalmával lelkünket elkeseredésében szintén nagy tettekre sarkalta. — Igen, mert április 11-ikének megünneplése a megnyugovás, a kiengesztelődés ünnepe akar lenni. Belenyugodni abba, mit szivünk másképen óhajtott és feledni nemcsak a kapott sérelmeket, de azt is, hogy oly ujjak adták azokat, melyek sebeink gyógyítására vannak hivatva, oh ehez vagy önmagát megtagadó erő, vagy a tétlen önmegadás bizonyos neme szükséges. Pedig egyik sem természete a magyarnak. De kiengesztelődve, baráti jobbot nyújtani annak, ki életére tört, ez már magyar szokás. Legyen tehát nemzeti ünnepeink között ez a kiengesztelődés ünnepe. És eme triumvirátusban annak legifjabb tagja, ha egyik örömét mérsékli, a másikunk enyhítse fájdalmait. De ne ölje el ama nagy és nemes tettekre való vágyakat és törekvéseket, melyeket a más kettő félszázad óta élesztget, hanem legyen a hármasság valódi, a nemzetet örök élettel tápláló szentháromság, mely a magyarnak ama isteni erőt adta, mely őt örök életre képesíti. E szt. háromságnak legifjabb tagja még csecsemő, pedig ha triunvira- tusnak tartják őket egyik bátyja, a másik öcscse. Olyan e közbelső testvér mintegy gyereknek maradt férfi, sehogysem illik a másik kettő közé. A bátyja sajnálattal, öcscse megvetéssel néz reá és mindkettő szégyenli a rokonságot. Pedig, ha nézzük őket, úgy tetszik mintha nemcsak édes, de hármas (iker) testvérek lennének, mert hisz a történelem napjai igen gyakran perczeknek is rövidek és mert ugyanazon szellemi áramlat szülte mindhárom ünnepet. Mi az oka hát annak, hogy e közbelső testvér oly hideg fogadtatásban részesül ? A történet megadja rá a feleletet. E testvérnek egyszer, még csecsemő korában gyilkos fegyvert szúrtak mellébe. Erősen sajgó, majdnem halálos sebet kapott; de azután mint a sebzett oroszlán harczra kelt támadójával. Küzdött sok ideig kitartó buzgósággal, rettenthetetlen bátorsággal. Csak akkor tette le a fegyvert, midőn ellenfele kérésére egy óriási hatalom jött leverésére. De ekkor is ez utóbbinak hódolt. És ekkor azért, — mert szabadságát, életét védte s mert annak, ki őt leverni nem tudta, nem hódolt, — büntetésül hosszas ideig rabigát, lánczokat kellett hordoznia. — Az idő telt, a körülmények változtak; a lánczszemeket a rozsda emészt- gette, a rabigát a barátság kötelékei kezdették felváltani. — A sokat kinzott testvér végre visszaszerezte szabadságát, de a kínok, a szenvedések elgyötörték s igy most, midőn a más kettő már virágzó ifjú, ő még mindiggyermek, majdnem csecsemő. — Ez a közbelső testvér története. És e testvérek a magyar nemzet édes gyermekei. Egyedül a középső az, ki uralkodója gyámolitására is rászorult. Bölcsője nem volt lágy pehelyből készítve, a tápláló anya-tej helyett majdnem halálos mérget itattak vele s a kegyetlen bánásmódra feljajdult csecsemő kezére nehéz békót ^vertek, de azért ha megfogyva s majdnem elsatnyulva is, él és testvérei sorába kívánkozik. Öleljük tehát mi is keblünkre s adjunk elgyötört testének éltető meleget. A nemzetnek e megkínzott gyermeke, a ragyogó márczius idusának iker testvére, április 11-ike. Az a nap, a midőn uralkodónk mindazon törvényeket, melyek arra voltak hivatva, hogy a nemzetet az egyenlőség, szabadság és testvériség eszméinek értelmében ujjászüljék — szentesítette. — Nagy és nagysága által örök emlékezetű e nap. Nagyságával, fenséges voltával egy nemzetet és annak uralkodóját a szeretet lánczával kötötte össze. Ama szeretet által, mely a felvilágosultság és haladást irta zászlójára és a mely boldogságot Ígért minden jó hazafinak. Boldog volt a magyar s jövő boldogságában kétszeresen bízott. Boldogsága hamar elmúlt, reménye hiábavalónak bizonyult. Hiába küzdött érette, hiába áldozták a legjobbak annak megvédéséért életüket. — Bebizonyult, hogy semmisem szent e földön. A már szentesített törvényeket nem tartották meg, sőt a remélt szabadság helyett az önkény következett. Ezért mellőztük oly soká e napot, ezért nem tartottuk méltónak a megünneplésre. — Ezért van, hogy e nap nemcsak az édes öröm, de a keserű fájdalom emlékét is felidézi lelkűnkben. Tehát mintegy egyesül benne a más kettő; első része márczius 15-iki örömünknek uralkodónk által való megpecsé- telése, második része október 6-iki gyászunk betetőzése. Az öröm rövid volt, a gyász is elmúlt; csak emlékezetünkben cl mindkettő. Ép ezért elválaszthatatlan e naptól a mindkettőn való visszaemlékezés. De feledjük a gyászt, feledjük ama keserű emlékeket, melyek örömünket megkeserítették. Feledjük, mert e nap emlékéhez kettős öröm fűződik. Az elsőt e nap eseményei adták, a másodikat az ezzel szorosan összefüggő kiegyezés. — így hát mintegy közre, c kettő közé szorulnak a fájdalomnak, a szomorúságnak napjai, mintha e közre szorítás által el akarnák venni annak fulánkját, hogy ne legyen az okozott seb méreggel teljes és ha nehéz is volt a fájdalom, annak clcnyésztével, hadd múljék el annak utóize is, hadd semmisüljön meg egészen. Emlékezzünk tehát csak arra az ápril 11-ikére, midőn több mint félszázados küzdelmek nyertek jutalmat, midőn öröm ragyogott minden magyar arczán, mert hisz uralkodója szivének legszentebb vágyait, lelkének legnemesebb törekvéseit szentesítette. Emlékezzünk arra, midőn ama fontos, a nemzetet egészen ujjászülő törvények szentesítése alkalmával igy szólt hozzánk királyunk: „Én magyar nemzetemnek szívből óhajtom boldogságát, mert abban találom fel a magamét is. A mit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve, ezennel át is adom az egész nemzetnek, kinek hűségében leli szivem legfőbb vigasztalását és gazdagságát.» Erre a nádor a nemzet nevében következőket válaszolta: «Egy boldogított, hálás nép környezi itt fölséged királyi székét. A nemzet szive soha forróbb szeretettel, több hűséggel nem dobogott feledelme iránt, mint dobog most fölségedért, ki a jelen törvények szentesítése által korunk ujjáalkotója lett . . . Valamint uj, életerős alapra fektették ezek a törvények a magyar alkotmányt, igy biztosabb alapot nyert általuk ama szt. frigy is, mely óhazát főlségedhez és királyi házához édes kapocssal köti." A királyi család a rendek és a közönség lelkes éljenzései között távozott, a főrendek és a követek pedig saját házukba mentek, hogy együttes ülésben hallgassák meg az április 1 1-én szentesített törvényeket. Ez volt a magyar nemzetnek e nap tényei által okozott első öröme. Hogy csak ezek után — 19 esztendőn át — mi történt, arról most hallgassunk. 19 nehéz esztendő eltelte után következett a második öröm, mely e nap emlékével szoros összefüggésben van; és a mely bekövetkezése nélkül e napot meg sem ünnepelnők. Ekkor volt a kiegyezés és ezután lett a- nemzetnek törvényes királya, ki esküje által mintegy újból szentesítette a 19 even át mellőzött törvényeket. Nem tudom melyik öröm volt nagyobb?! Az első alkalmával egy nemzet összes reményeit és vágyait teljesítette uralkodója; és teljesítette akkor, midőn azok megvalósításáért élni-halni kész volt a szabadságért, egyenlőségért és testvériségért lángoló nemzet. A második öröm akkor jött, midőn a jelzett eszmékért nemcsak vérét ontotta a magyar, de szenvedett is érette hosszú éveken át. Nem tudom mikor lehet nagyobb örömünk ? Akkor-e midőn hosszas küzdelem után vágyaink teljesüljenek; vagy akkor, midőn a már teljesült remények megsemmisültek s áldás helyett pusztulást látunk és szenvedünk s ekkor, a szenvedések után nyújtja felénk a gondviselés kezét és visszaadja azt, mit már bírtunk és a minek elvesztését nagy fájdalommal éreztük. Nem tudom, de úgy hiszem, hogy érdemesebb az örömre az, ki nemcsak küzdött, de szenvedett is érette. Az isteni gondviselés úgy akarta, hogy a magyar ilyen kettős érdemet szerezzen e nap alkotásainak élvezetéért. Kettős tehát az érdem, mely e nap emlékéhez fűződik, kettős az érzelem is, mely minden magyar keblében felujul e nap emlékezetére; legyen kettős a szeretet is, a melylyel e napot nemzeti ünnepeink közé foglaljuk. A más kettőhöz viszonyítva, tekintsük azok testvérének, vagy bárminő viszonyban állónak is, de ne feledjük soha, hogy a mi áldás ama uj szellemi áramlat által minket gazdagított, az mind e kettős öröm napjai által szállott reánk, azt mind ápr. 11-ike és a kiegyezés adták nekünk. Méltó tehát e nap a megünneplésre és méltók a magyar nemzet hálájára azok, kik királyi szavukkal erősítve, a szentség jelével ruházták fel ama törvényeket, melyek e magyar haza boldogitása végett alkottattak nagyjaink által. A boldogultnak maradjon fen mindörökké emléke, az élőnek kisérje áldás minden lépését, teljen a király! A »Szatmár-Némefi-i Ipari Hiteliszövetkezet« közleményei. — Közgyűlésünk az igazgatósági jelentést, úgy a mint az e lapok m. hó 24-i 17. számában megjelent, változatlanul jóváhagyó tudomásul vette, s beválasztotta az igazgatóságba Morvái János nyomdászt és Rostás Sándor bádogost, a bíráló bizottságba pedig Szabó Balázs fodrászt HÍREK. — Városunk polgármestere egészségi állapotának javítása czáljából Abbáziában tartózkodik s mint örömmel közölhetjük, a balzsamos levegőjű kies tengeri fürdőben egészsége rohamosan javul. —- Kinevezés. O felsége a király' Hibrovszky József nyug. m. kir. honvédezredes, dandár-parancsnoknak nyugalomba vonulása alkalmából a tábornoki rangot adományozta. — Kinevezés. Dr. Fodor Ferencz a salgótarjáni kőszénbánya társaság által bánya-orvossá neveztetvén ki, városunkból a napokban eltávozik. — Beiktatás. Biki Károly esperes, a szatmári ev. ref. egyháznak a Tabajdi Lajos váratlan halálával megüresedett egyik lelkészi állására meghívott lelkésze, vasárnap foglal’a el állását. Beköszöntő beszéde meghallgatására a hivek a templomot zsuffolásig megtöltötték. Jelen voltak az egyházmegye részéről Szegedi Antal gondnok, F. Varga Lajos főjegyző, Szabó Zsigmond ta- nácsbiró, Lengyel Sándor csenged, Kiss Bertalan keéri lelkészek s Bencsik István a n.-bány'ai egyházmegye esperese. Az uj lelkész a 40-ik zsoltár 8 —14. verseiből ki/onatosan vett szöveg alapján igen magvas, gondolatokban gazdag, tartalmas beköszöntő beszédet tartott, mely a hallgatóságra úgy emelkedett, valóban keresztyéni, fen- költ gondolkodásra valló eszmedus tartalma, mint hatásvadászatot kerülő egyszerű, de természetességénél fogva megkapó és lebilincselő külső előadásával kedvező hatást tett. Emelte az istentisztelet áhítatát a Dr. Vajai Imre, Márton Lázár, Hajdú Károly, Markos Imre és Hodossy Lajos által, Veress Lajos orgona kísérete mellett, a predikáczió előtt előadott fél fi négyes kar Kreu- szertől >Az Urnák napja ez.« Istentisztelet vé-
