Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-20 / 8. szám
IV. év. Szatmár, 1900. február 20. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: E gész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után so kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Társadalmunk fejlődése. Visszatekintés a Széchenyi Társulat egy évi működésére. A jelen kor kérdései között, melyek uj irányt szabnak az emberiség fejlődésének, egy sem vonja annyira magára, de egy sem érdemli meg jobban figyelmünket, mint a közművelődés és közoktatás, mely elvégre is a magyar haza fenállásá- nak, jövő szellemi felvirágzásának, sőt általában véve boldogulásának is a legbiztosabb talpköve. A közművelődés és népnevelésnek úgyszólván már a fogalma is magában hordja az emberi életnek mindazon üdvös feltételeit, a melyektől: egyesek, családok és álladalmak erkölcsi és anyagi jólétének helyes irányban való fejlesztése s minél magasabb színvonalra emelése függ. A közművelődés és közoktatás nemcsak a kiváltságos osztályok beczézgetett gyermekeit dédelgeti, de magához öleli a kunyhók egyszerű szegény lakóit is; nemesi: főleg áthatva a népnek legalsóbb rétegeit, a szó legfönségesebb értelmében embereiket alkot belőlök, hogy az élet nagy küzdelmében necsak bátran megállhassanak, de a kitűzött czélt, a tiszta morális eszközök felhasználása által, mint önálló és független gondolkozást! egyedek, necsak, elérhessék, hanem a nemes versenyben, kíki a maga szorgalma és tehetsége szerint, mindnyájan résztvehessenek. Csakis természetszerű dolog tehát, hogy ma már nemcsak az állam és a számtalan hitfelekezetek, de a különféle társulatok is — vállt a vállhoz, kezet a kézben — mintegy versenyeznek abban, hogy édes házánknak kulturális életében minél üdvösebb missiót tölthessenek be, hogy az uj század hajnala úgy köszöntsön bennünket magyarokat, mint a kik majd a müveit nyűgöt európai népek bármelyikével is kiállhassuk a nemes versenyt ! Tagadhatatlan, hogy nálunk még sok tenni való van ezen a téren. Az állami költségvetésben még mindig hasonlithat- lanul nagyobb tételekkel szerepelnek a gyilkoló eszközökre kontemplált kiadások, mint a béke legbiztosabb eszközei: a közművelődés és népoktatás fejlesztésére hozott áldozatok. De hisszük azt is, hinnünk kell, hogy ezek most csak átmeneti intézkedések, mert el kell jönni mielőbb annak az időnek, a midőn az erre hivatott állami tényezők, a kormányok belátják azt, hogy csak akkor töltenek be igazi nemzeti íeladatot, ha legelső és legfontosabb teendőjük a közoktatás emelése, a közművelődés általánosítása lesz. Az a nép, az' az ország, mely nem a tiszta erkölcs ápolása és az értelem fejlesztésére fekteti a fősulyt, csakhamar. e!«aü. ul és elvész. A halál jegye már homlokára van írva az ilyen nemzetnek. Csakis idő kérdése az, hogy mint lélek és élet nélküli hulla mikor dől alá a- megásott szomorú sirba. Messze csapongnának gondolataink kitűzött tárgyunktól, ha mind felsorolnók most itt azokat a mulasztásokat, melyeket eleink elkövettek e téren a múltban. De hát kit is vádolhatnánk már utálago- san érte ! ? Tény, hogy az egyházak, főként a protestánsok, minden szegénysé- gök mellett is, erejök feletti áldozatot hoztak a hazai népnevelés oltárára. De kivette a nemes versenyből a többi hitfelekezet is aránylag a maga részét. Talán mindenek közt legmostohábban bánt el ez életbevágó kérdésnél maga az állam. Nem volt meg mindig a kellő érzéke a népnevelés szent ügye iránt. Az osztrák járomban nyögő kormányok idegen érdekeket szolgáltak a kultúra terén is. Tétlenül s talán kárörvendve is nézték, hogy majdnem össze- roskadva a teher alatt, mint emelik vál- laikon a köznevelés és közoktatás óriási kiadásait, a hazai hitfelekezetek, igen sokszor ártalmára épen a nemzeti eszmének, a magyarosodás eíőhaladásának. Csakis a legközelebbi időkben hangzik erősebben a jelszó: a közoktatás, a népnevelés első sorban az államnak fökötelessége, elenged- hetlen feladata. De még mindig távol állunk attól is, hogy a népnevelésnek igazi fundamentoma: az óvó és gyermekmen- hely intézmény olyan mérvben valósuljon meg országszerte, a mint azt a közoktatási törvények egyenesen megkövetelik. Ezt a még mindig eléggé parlagon hagyott mezőt műveli s áldásos működésével itt fakaszt igazi örömvirágokat az a szép jövőjű'; Széchenyi társulat, melynek egy évi fontos működéséről szó esett e lap legközelebbi számában. Tanuló szobám magányos csendjében szinte örömmel dobbant meg szivem, midőn ennek a derék társulatnak egy évi működését elol- vasám. Hazám, szülőföldem szép határán él és ténykedik e társulat s ne csudálja senki, ha jól eső örömmel pihen meg lelkem mindenen, a mi annak a népnek művelődése érdekében történik. A nagy Debreczent az: „iskolák városa“ szép jelzővel szokták megtisztelni. Én azt hiszem, hogy Szatmár is kiérdemli T Á R C Z A. Azt beszélik . . . Azt beszélik a faluban, Faluban, Barna kis lányt szeretek én Valóban. Hadd beszéljék a faluban, Faluban, Hogy én téged szeretlek is Valóban. Nem lehetünk egy pár rózsám Valóban, Nem engedi biró uram a Faluban. Verje meg az ég ötét a Faluban! 4 Másutt leszünk mi boldogok Valóban. Nem veszlek el téged rózsám Valóban, Mert te mást is szerettél a Faluban. Ha te engem megcsaltál is Valóban : Mással leszek én boldog a Faluban. Marosán János. A hásasság — orvosság. Van nekem egy jókedvű pajtásom. Asz Béla a neve. Becsületes neve Kovács Béla ugyan, hanem a kártyajáték iránt tanúsított nagy előszeretete miatt Ász Bélának kezdtük csúfolni. Eleinte haragudott érte, de később — mert az ember még a rosszba is beletörődik — maga is annyira beletörődött — maga is annyira megszokta, hogy jobban értett róla mint a Kovács névről. Ha pedig vidám fiuk társaságában keveredett s a társaság tagjai közt volt olyan, akit még személyesen nem ismert, maga is igy mutatkozott be neki: — Ász Béla vagyok ! Nagyszerűen hangzott ez a név az ember mindjárt oda gondolta a tercet s Béla barátunk egy eleven terez Ász Béla lett. Azt a tréfát különben kártyajáték közben mikor klabriászban ő volt az osztó, akárhányszor megcsinálta, hogy terez ász Bélát anzagolt. Azután persze gyorsan kisült a turpisság, egy rongyos kilenczes terce volt s ahhoz számította hozzá önmagát. Mert Béla szenvedélyes játékos volt. Minden szabadidejét a kártyaasztal mellett töltötte el. Délután a hivatal előtt, este a hivatal után a harminczkét levelii biblia híve volt s megesett vele akárhányszor az is, hegy egy egész éjjelen át tartó játék után a kártyaasztaltól ment ahivatalbaÁsz Béla ezért nagyon sok. erkölcsi predi kácziót kapott tőlünk. Eleinte félválról vette, azután bosszankodott érte, később beletörődött, míg végre be'átta a leczke igazságát s felfogadta, hogy szakit a kártyajátékkal, de velünk is — és megházasodik. Ász Béla szenvedélyes kártyás, de szavát- tartó ember volt. Eljegyzett egy szemrevaló szép leányt s három hétre kitűzte az esküvőt. Daczára ennek mégis kártyázni járt, a kalabriász mellett aludt és ébredt. Mert ezért is megleczkéz- tettük, kijelentette, hogy ez csak ideiglenes dolog már, amint megesküszik, vége lesz a kártyavilágnak. Vártunk türelemmel. Nem sokáig kellett várnunk, bekövetkezett az esküvő napja. Hivatalosak voltunk a lakodalomra, mi a jó barátok valamennyien. Megtörtént az esküvő Este a lakzi. Ettünk és ittunk az uj pár egészségére. Olyan kitűnő hangulatban voltunk, hogy észre se vettük a vőlegény, vagyis inkább a boldog férj eltűnését. Ittunk tovább, mulattunk a fiatal asszonyt, akit egyszer csak elnyomott a buzgóság és elaludt. Ott hagytuk szegényt s elmentünk a legközelebbi kávéházba egy feketére. Reggel felé járt az idő, minden túlzás nélkül lehetett hét óra. Hogy beléptünk a kávéházba, majd sóbál- ványnyá változtunk. Ami Béla barátunk ott kártyázott az ő rendes kompániájával. Szóhoz se juthattunk, mert megelőzött Ász Béla bennünket. Rólunk jutott eszébe, hogy nem ott az ő helye. Ijjedten ugrott fe[ s elkiáltotta magát. — Ezer Béla kaszsza 1 Most jut eszembe, hogy én tegnap megházasodtam. Azzal be sem várva a mi leczkénket, elrohant. Azóta kerek égy esztendő telt el és Bélát soha sem láttuk. Tegnap sült ki, hogy a fiú még többet kártyázik, mint az előtt, csakhogy a — feleségével. Okos asszonyt kapott. Tudta
