Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-30 / 5. szám
! IV. év. Szatmár, 1900. január 30. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden, ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Uiczáink kikövezése. Megírtuk lapunk előző számában, hogy városunk németi részéből egy küldöttség járt a városházán, a mely szóban és Írásban kérelmezte a hatóságtól, Németi elhagyatott utczáinak rendbehozását, illetőleg kiköveztetését. Sajátságosnak, sőt visszatetszőnek kell mondanunk a helyzetet, mikor egy városrész lakosának magának kell kérelmezni azt, a minek egy ilyen forgalmas közle- kedésü városban, mint a mi városunk, elsőnek kellene lennie, t. i. magának a hivatalos városnak kellene azon lennie, hogy az utczák a csak kitelhető' módon kikövezve, tisztán tartassanak, hogy igy ne csak a közlekedés ne szenvedjen hiányt, hanem a közegészség is nyerjen abban, hogy^por, piszok el van távolitva. És mi történik ? az, hogy egy városrész kérelemmel fordul a városi tanácshoz, panaszba teszi, hogy mint gazdálkodók, vagy mint fuvarozó emberek, nem képesek jószágaik veszélyeztetése nélkül utczáikban közlekedni; panaszba teszik, hogy egyik utczájukban, az őszszel egyik polgártársuk polyvával telt szekere, az egész szekér polyva, a szekeres gubájával ott veszett a mély sárba, alig tudták az utczalakók magát az embert is kimenteni a feneketlen sárból! És bizony, sajnos! több ilyen karban levő utczája van németinek, a melyben sáros időben, teherrel járni életveszélyes. Csalódnék azonban az, a ki azt hinné, hogy ilyen sár-világ, vagyis ilyen köve- zetnélkül, utczák csupán Németiben vannak; csak széjjel kell nézni városunk területén és szomorúan kell konstatálnunk, T Á R C Z A. Az eldobott levél. — Magánjelenet. — Irta: Ifj. Jékei Károly. Margit (elmélázva jön be, kezében rózsaszínű levélkét tart; nézegeti.) Kicsiny levélke, mennyit beszélsz s minő csodás regét. Igen, regét, édes regét, melyet elsusog a fa, a lomb, a virág, a csicsergő madárka, elsusogja a szél, fülembe hangozza édességét s elmeséli boldogságát. Csodás regét beszél, szép regét. Fiatal volt a lány, üde, tetszetős, telve az élet minden paj- zánságával, varázsával, szépségével. Alig volt még 16 éves bakfis leány, amikor kikerült a kolostor sötét, homályos, áhitatos világából s belépett ebbe a zajos, lármás, örökké tolongó, zsi- valygó világba. S a szende leánykát mulatság- ból-mulatságba vitték s a hogyan az történni szokott, az ilyen fiatal, szende leányka mellé mindig szegődik egy-egy csinos utacs, aki vállalkozik arra a szerepre, hogy a tapasztalatlan, félénk leánykát bevezesse a világba. Akadt neki is. Csinos, rokonszenves, fiatal ember volt, megnyerő, nyájas modorú és főképen jó szivével bűvölte el a szép szőke leánykát. —- S édes Istenem 1 — mit tehetett volna mást az a szende gyermek, mint, hogy megszerette s szerette igazán, önzetlenül, ahogyan szeretni csak egy ártatlan gyermek tud. Eljött a szép tavasz. Napsugaras, ibolya illatos, madárdalos tavasz. A mulatságok elmúltak, de az éltető első tavaszi napsuSZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. I hogy nálunk megvan mindenfelé a kényelmes, de jó drága aszfalt, vagy beton mü-gyalogjárda, persze: in^rt ezt a házigazdák csináltatták meg, de aztán, ha a járdáról lelépünk, benne vagyunk a mély sárba. Nem különben sajnosán kell konstatálnunk azt is, hogy alig van az egész város területén olyan egy pár utcza, a melynek kövezete kifogástalan volna, a többi vagy uj kövezésre vár, vagy pedig felszedésre és újból való kövezésre. Nálunk minden évben történik itt-ott, szórványosan, egy-egy kevés kövezés és ez az oka annak, hogy az egyik már elromlik, mig a másik elkészül s Így nálunk, az utczák köveseiét illetőleg, folytonosan mostoha az állapot! Tavaszszal, őszszel, meg az ilyen télen, mint a mostani, a feneketlen sár, nyárban, vagy egyáltalában száraz időben, szinte elviselhetetlen a por ! Bizony Szatmár-Németi szab. kir. várostól, a mely lépten-nyomon azzal dicsekszik, hogy fejlődik és ezt örömmel írjuk javára, elvárnánk, mi lakosok, akik 98°/0 községi adót fizetünk, hogy utczáin- kon sáros időben közlekedni tudjunk, száraz időben pedig ne fojtogasson bennünket az utcza szemetjével por. Ne kellessen minden fertőző piszkot, szellőztetés alkalmával, ablakainkon, szobánkba bocsájtani, a hol pedig, magunk és családunk érdekében, egészségi szempontból, minden lehetőt megszoktunk tenni! Nem szólnánk semmit, ha a helyzet lehetetlenségének parancsszavára volnának ezek a tűrhetetlen állapotok, de kétszeresen szót kell tennünk akkor, midőn tapasztaljuk, hogy pl. az utczák általános gárral kidugta csücskéből illatos fejecskéjét a a mezők fecskéje, az ujhodó tavasz első hírnöke: az erdei ibolya s amint több és több halavány ibolyakékség tar ázott a tisztásokon, mindenünnen derült kedélyű, vig társaságok özönlöttek a szabadba : »ibolyaszedni.« — Nap, nap után kisétáltak ők is a temetőkertbe ; sirdombról-sirdombra járva szedték az ibolyát es kötötték csokorba. Egyszer pajzán- kodva kis testvérkéje sírjánál ültek és az ifjú onnan is szakított egy ibolya szálat és a gomblyukába tűzte. A leányka pajzánkodva kezére ütött: — Maga gonosz 1 mit csinál, az nem a mienk, az a kis Irmuskáé!? — S a fiatal ember nem szólt semmit sem, hozzáhajolt s egy édes csókkal zárta le csacsogó piczi-piros száját. A leányka elpirult, a szűzies szemérem tiszta, halovány pírja volt ez. Ránézett ifjára azzal a csillogó, fényes, nagy kék szemével, amelyben megbánás, gyötrelem, öröm szégyen tükröződött, s az ifjú csak annyit mondott: — Ezt már magától elloptam, ez már örökre az enyém 1 Örökre az enyém ! A csók volt-e örökre az övé, amelyet egykor tőlem lopott el, avagy az övé voltam magam is, a lelkem, a szivem? E levélke mindent elregél. Szeretett engem, szerettem őt, s most mégis olyan áthidalhatlan ür tátong közöttünk, s mindez egy szebb leány miatt. — Itt ültünk még csak nem régen is, ő lábaimnál ült, térdemre hajtotta szép, borzas fejét s reám vetette azokat a sötét, mélázó, értelmes szemeket s azok olyan szépen beszéltek. Elmondották, hogyan szeret, minő terveket sző napéjeken át, miképen eped látásomért, s hogyan j választaná a legborzasztóbb halált, ha én nem HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. kövezete már mind régen rendben volna, ha ezt általánosan, valamely alkalmas tör- lesztéses kölcsönnel egyszerre végrehajtotta volna a város. Hogy miért nem cselekszi ezt a város ? nem tudjuk és nem értjük ! Hasonlóképen érthetetlen, hogy mig ilyen fontos közszükségleti hiányok állanak főn, hogy gondolhattak városunk törvényhatóságának intézőbb emberei arra, hogy egy negyed millió forint költséget jóval meghaladó összegen szállodát teremtsenek, akkor, midőn akár szállodánk, akár vigadónk ma, az adott viszonyok között, van olyan, a milyen a czélnak megfelel, habár a kényesebb Ízlést nem elégíti ki, de a nehézményezett utcza-kövezetünk olyan gyarló, hogy ezt a fentebiekkel viszonyba hozni nem lehet. Pedig ez közszükség és még hozzá közóhaj, i Mnelyre léptennyomon szükségünk is van, mig amaz lehetett egyesek dédelgetett eszméje, de a nagyközönség vele nem rokonszenvezett soha! Hiszszük, hogy a jelen czikkünkben foglaltak iránt jóakaratu figyelemmel lesz a hivatalos város és nem várja be azt, hogy e tekintetben a panaszok minél sűrűbben nyilvánuljanak és az ő lovai, vagy ökrei is pl. akár az Árpád utczában, akár az István-téren — pedig ezek városunk főbb utczái — a sárba dűljenek és intó' jelül az utókornak, ott elpusztuljanak ! A kér. és iparbank rendkívüli közgyűlése. A kér. és iparbank f. hó 28-án tartott rendkívüli közgyűlése a részvényesek szép számú jelenlétében tartatott meg. A közgyűlés Dr. Nagy Barna indítványára elfogadta az igazgatóság jelehetnék egészen az övé 1 — S mégis ! .. . Egyetlen levelet írtam neki csupán; — egyetlent, amelyben megírtam (óllal azt, amit a távolból villám szárnyakon szerettem volna az idő minden pillanatában elküldeni. Olyan unalmas volt a délvidék illatnélkűli pálmaerdeje, a czitrom és narancsfák ezrei az ő nevét suttogták, kietlen volt a forró lég, habár melegségében az ő lehelletét éreztem. Naponta irt hosszú, édes leveleket, amelyeknek minden betűjét szerelmes könnyeimmel ázta- tám. S a sok unszolásnak engedtem, Írtam én is. Kitártam benne hü szivemet egész őszinteségében, hadd lássa, mint egy tükörben: „csak érette érző szivemet.« S aztán ismét láttam. Úgy találtuk mindaketten, hogy elválásunk óta szerelmünk csak erősbödött. Pedig!?... Tegnap azt mondtam neki, hogy megkértek és férjhez kell mennem 1 Erre ő halálra váltan csak annyit mondott: — Akkor közöttünk vége mindennek! — Önök közül azok, akik hasonló körülmények között voltak valaha, bizonyára elképzelik, minő kétség- beesés vett erőt rajtam. A Golgota minő fájdalmán ment végig szegény szivem! — Ah, ha reá gondolok . . . S aztán elrohant. -— Én utána siettem, ő észrevette és elővette zsebéből ezt a kis levélkét és az előszoba szegletébe dobta. Hogy kaptam azt fel onnan ? ! —talán ő is észrevette, de elsietett, mielőtt a szemébe dobtam volna hűtlenségét, csalfaságát, álnokságát. Szegény kis levélke, szerelmem, boldogságom tanúbizonysága. Hogy áztattam könyeimmel minden betűdet s »te vissza sírtál rám tekintve, fájdalmamat érezted.« Szegény kis levélkém, eldobtak, összetapostak a hűtlenek, akik nem ér-, demesek arra sem, hogy téged megcsókoljanak ‘t
