Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-31 / 31. szám
IV. év. Szatmár, 1900. Julius 31. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Aratás után. Végre elérkezett az aratás, melyet oly sokan várva-vártak Szatmár-Németi sz. kir. város polgárai közül is, De ugyan miért? Lesz bizonyára olyan, a ki e kérdést bolond beszédnek tartja, én daczára annak, mégis felteszem, hogy miért? Azért várták, hogy a jó Isten bő tárházából megáldott évi munka eredményéből ismét betakaríthassák az évi kenyeret adó búzát, hogy az elszakított feleslegesből egy kis ruhácskát, egy kicsit jobb táplálékot lehessen a testet kimerítő nehéz munka árán szerezni a felnőtteknek és a gyermekeknek, s adósságaikat kifizethessék. Hiú reménység . . . Hisz azért, mivel nem számítottak arra a polgárok, hogy itt az adófizetés ideje is, s ami még a kölcsön vett összegek kamatai kifizetése után fennmarad, azt nem lehet fordítani egy kicsit jobb táplálék beszerzésére, egy kicsit jobb ruházkodásra, mivel az ami az adósságtörlesztésre, a jobb táplálékra, a jobb ruházkodásra volt szánva, elnyeli az adó különféle neme, de nem csak a felesleget, hanem az évi kenyérre szánt búzát is el kell adni, hogy ha ki akarja fizetni a mostoha viszonyok között előbb nagy sokasága a hátralékos, s esedékes adókat, még sokan örvendhetnek, ha az kitelik. Hol van a jobb ruházat, hol a jobb táplálék, sőt az évi kenyér is ? Hát az adósság törlesztésből mi let: Felelet: Semmi, semmi, semmi, mindet az adó nyelte el. Mily rosszul esik a csalódottaknak a csalódás, de mennyivel rosszabbul esik, ha az éhséggel küszködő esik el a szájba tehetőtől, csalódik a maga és családja fenEötvös-uteza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. maradását biztositó táplálék megszerzésében, s nyomorogni kell tovább is a testet fárasztó, kínzó, idő előtt tönkretevő munka mellett. Mi marad még hátra ? Az, hogy a becsületes utón haladó kénytelen letérni a becsület útjáról, kapzsivá, szószegővé, törvényt nem tisztelővé legyen, áruba bocsássa nem csak munkája1, hanem becsületét, hitét és önmagát, és törvény által tiltott utón szerezze azt meg, a mi szükséges a maga és családja fentartására. De nemcsak a földmives csalatkozik, csalatkozik az iparos is, a kereskedő is, mivel a nagyobb, várt üzlet fellendülés elmarad. így nemcsak a földmives, hanem az iparos is, a kereskedő is kénytelen a tiszta erkölcsöt elhagyni, s vergődni még egy ideig, mig ha van valamije, azt is elkótyavetyéljék. Ma már odajutottunk, hogy nagyon örvendünk, ha valahogy megtudunk élni, s a meglevőt keservesei:, megtartani, kényelmünkről, s a hasznos befektétésről le keli mondanunk. Daczára, hogy ide jutottunk, sem magunk nem törekszünk veszedelmes helyzetünkből menekülni, sem az arra hivatottak nem akarják, hogy terheinken köny- nyitve legyen, mert ha magunk akarhatnánk komoly, elhatározott szándékkal jobb helyzetbe jutni, redukált igényekkel, tisztább gondolkozással, nagyobb takarékossággal még sokan segíthetnének magukon, de mind az kényelmetlen, igy megfontolás nélkül a szükségesnek látszó dolgokra adjuk ki a véres verejtékkel sze- zett pénzt. De nem gondol velünk s igy nem igyekezik kiszabadítani más sem, nem küKESZPÉNZ FIZETÉS MELLETT JUTÁNYOS ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Kéziratok nem adatnak vissza. lönösen azok, a kik arra hivatva volnának, sőt még nagyobb terheket igyekeznek reánk róni. Az arra hivatottak alatt én a város vezetőit értem, a kik a helyett, hogy ta- takarékoskodnának a véres verejtékei szerzett fillérekkel, többszörös tízezreket fecsérelnek el, nyakas, megátalkodott, csökönyös eljárásokkal amellett, hogy sokszor a legkényelmetlenebb, s hozzáférhe- tetlenebb, igy a leginpraktikusabb felesleges dolgokra lesz fordítva a pénz özön. Napjainkban volt napi renden az óvoda ügye a közgyűlésen. Az óvó czélja legfőképen az, hogy a kis gyermekek testi épsége, egészsége, sőt élete a felügyelet hiánynyal ne veszélyeztessék. Ez okból kellene már mentül hozzá férhetőbbé tenni az óvót. Az úgy történhetnék meg, ha mentül több ilyen óvó állíttatnék fel. Ki lett fejtve a közgyűlésen, hogy két óvoda felállítása, s fentartása épen any- nyiba kerülne, mint az egy helyre összevont kettős óvó, azért még is némelyek megfoghatatlan okokból e mellett foglalnak állást, holott két helyen óvó felállítva alkalmasabb, hozzá férhetőbb lenne, így a czél- nak inkább megfelelő. Nem gondolnám, hogy az ok az ev. ref. egyház telkének eladása volna, mert hiszen az egyház e telek árét megkapja mástól is, memcsak a várostól, vagy talán jobb árat remélnek a várostól kaphatni, mint egy magán embertől? Szerintem a város sem fizethet a telekért többbet, mint a mennyit meg ér, mert ha többet fizetne, úgy a más hit- felekezetü polgárok megrövidittetnének, az pedig a felekezeti harezok felidézése okából is kerülendő. Nem fogadható el azért az egy óvoda T Á R C Z A. A néni mesét mond. Volt réges-rég egy rut leányka, Ki egy szép ifjúnak megtetszett S a szép ifjú pirulva vallott A rut leánynak hű szerelmet. Oh Istenem, oly boldog voltam, Midőn ajkam csókkal lezárta, Mert tudjátok meg, mit tagadnám? — Én voltam az a rut leányka. És találkoztak napról-napra Es napról-napra nőtt szerelmük S úgy éreztéiv, soh’sem borul be Az élet kék ege felettük: De végre is el kelle válnunk 3 én árva lettem, jaj de árva, Mert tudjátok meg, mit tagadnám? — Én voltam az a rut leányka. Az ifjú sok, sok szép levélkét Küldött gyakorta kedvesének S édes, vigasztaló szavára Oly szép lett megint ez az élet. Elárasztottam csókkal, könyel Minden sorát remegve, vágyva, Mept tudjátok meg, mit tagadnám? — Én voltam az a rut leányka. Egy napon az ilju s arája Boldogan állt oltár elébe, Kezük’ a pap egymásba tette,-Áldást mondván szivük frigyére. S én félnoltan estem a templom Küszöbén össze, könnyben ázva, Mert tudjátok meg, a menyasszony Nem én voltam, a rut leányka . . . Szabados Ede. A rendez-vous. — Irta: Marosán János. — Ficskó ur rossz napokat élt, feleségével folyton hadilábon állott. Igen, most mind a ketten kitartóan küzdöttek a létért. Mindaketten akartak a kormányon ülni és a házi rend fölött uralkodni. Ficskó ur a papucskormányról álmodozni sem akart, mi szeretett hil/esét roppant bosszantotta s megesküdött mindenre a mi nőknek jogot ad, hogy inkább meghal, minthogy férjét lábai előtt letiporva ne lássa, minthogy ő ne viselje a > kalapot.« Ficskó ur csakhamar észrevette neje politikáját és minden igyekezete oda irányult, hogy az ne érvényesüljön és az ő szent jogaiból egy atomnyit sem akart engedni. Ez volt aztán oka a már majdnem három éves háborúnak, a létért való küzdelemnek. Ficskó ur látva, hogy neje is kitartóan küzd, habár jogtalanul és semmi alap nélkül, kezdte reményét veszíteni s belátta, hogy, ha ez még mindig igy tart és az asszony nem kapitulál, neki el kell buknia ; de hogy ő papucs alatt küzdjön, őtet felesége dirigálja, olyan nem létezik a föld-golyóbison, inkább öngyilkos lesz, legalább nem lesz gyáva és nem adja meg magát épp a feleségének. Mert hogy feleségének eszeágába sincs a béke olajágát nyújtani, onnan következteti, hogy a minap is, de majdnem mindig, a menu oly ételekből állott, melyeket még halála után sem enne meg ő, már t. i. Ficskó ur. A leves mindig koz- más, a kenyér meg mindig száraz, holott a pék minden nap süt, még kétszer is. Egyik étel só- talan, a másik meg olyan mintha tenger-vizbe főzték volna. Bor meg soha sem kerül az asztalra, csak ha vendégek jönnek, de akkor is olyan, hogy az eczetes-savanyuságától kinyílik a bicska az ember zsebébe, fényes nappal csillagokat lát az ember, ha egy pohárral megkóstol b lőle. Persze a vendégek csakhamar ajánlják magukat és megátkozzák még azt a perczet is, a mikor Ficskó úrhoz indultak vendégségre és egy jó darabig még a határon sem lehet látni őket. Ficskó ur ilyenkor lármáz, kiabál, az udvariasságot, vendégszeretetet hangoztatja, mire neje újra jogaival, a konyhapénz takarítással válaszol, ebből lesz aztán egy csinos kis csetepaté, háború mely sokszor a végletekig fajul el. Az ilyen szcé- nák Ficskó urat aztán egészen tönkre teszik és azért vert gyökeret lelkében ama eszme, hogy ő bizony az ilyen ezudar háborús élet elől a halálba menekül. Sokat törte a fejét azon már, hogy mikor és hogyan végezné ki magát ? Ebben a modern szecessziós világban, melyben immár minden szecessziós, még a feleség
