Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-16 / 3. szám
IV. év Szatmár, 1900. január 16. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Me^jelenil^ minden kedden, 3. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Az ipar munkája. Sok szó esik ma," írásban épen úgy, ; mint beszédben, az iparról, ennek fejlesztéséről és nemzeti szempontból minél magyarabbá tételéről. Vajha segitve is lenne úgy az iparon, mint nehéz helyzetű iparosainkon! Különös dolog is az az ipar! Nem irtózik annak munkása semmi nehézségtől, távolságtól. Hogy vájjon Makóról ered-e valami, vagy pedig Pekingből, előkelő-e avagy alantas, szép-e, vagy rút, — azzal nem törődik. Mint az evangyéliom a kisdedekről mondja, úgy az ipar is ekként szól: „Engedjétek hozzám jönni!“ Nem igazgyöngy és drágakő, sem pedig arany és ezüst körül nem forog az ipar dolga. Ezek mellett millió meg millió ember akár éhen is halhatna! Az alantas, az értéktelen körül mozog, a piszkos dohány körül, a jelentéktelen len és gyapot körül, a közönséges szén, vasércz, czukorrépa és hasonló terményei körül a földnek. A föld porából bugyog a gazdaság forrása, föl a hatalmasokig az éhezők, szomjazok és mezítelenek millióit látva el étellel, itallal, mezzel. Alkotó keze alatt csodák történnek. A koldus piszkos, utálatos rongyaiból a papirgyáros keze alatt értékes áru keletkezik. Büszke, magas épületekben őrzik azokat a rongyokat, mint kedves barátokat, hogy aztán hófehér papirt csináljanak belőlük. összeszedi a csontot, a hulladékvasat, értékesíti a szemetet; pénzt csinál a szegény ember keze sok-sok értéktelen dologból. így szedi föl az ipar a maradékot, a hulladékot a porból, a sárból... Olyan ő, mint a kalászszedő. Még a haszontalan pa- pirszeleteket is gyűjti. Hisz jól tudja, hogy krajczárokból lesz a forint, s akár kraj- czárt, akár forintot, de egyiket vagy a másikat minden bizonynyal ott lehet találni a lábbal taposott papirszeletek között is. Összegyűjti tehát, péppé zúzza, ezt meg formákba teszik s olajjal és enyv- vel keverik, megszáritják, esztergályózzak, sikárkővel csiszolják, befestik, és lakkiroz- szák. Mi mindent lehet rbből a papirma- séból csinálni! Apró skatulyákat, gyermekbabákat, kocsikerekeket stb. s az erfurti székesegyházban két gyönyörű gyetyatar- tót mutogatnak, a melyek szintén papirma- séból valók, s az oltár díszei! — Hát a bolondos farsangi időben, hány millió, — papirmaséből készült áiarezot szaggat el a hanezurozó fiatalság ! S ha — a gyermekbaba fejét papirmasóból készítik, — mellette a fűrészpornak is kijut a maga szerepe, ezzel tömik ki- a testet, a kezeket, lábakat; ennek isyuj értéket az ipar és szegény emberek ezrei keresik meg igy a mindennapi kenyerüket. S ott van a gyaluforgács. Pompásan alá lehet vele gyújtani a kemenezében, fellobban, vége van. Ám többet ér, ha eczetet csinálunk belőle. Nagy hordókba gyűjtik tehát, ezek fölé helyezett más hordókból szeszt csepegtetnek rája, minek következtében a szesz a gyaluforgácson szétfolyva igen nagy területen a levegővel érintkezésbe jut s igy a levegő élenyével egyesülve pompás és olcsó eczetet szolgáltat. Vagy lássuk a tajtékkövet. Mindenki látott már tajtékpipát, tajtékszopókát s hány mesterinasnak dobog fel szive ilyenek láttára ... hogy ha majd ő is segéd lesz, es szabad lesz dohányoznia ... majd ilyet vesz s szépen kiszívja feketére, fényesre! Ezer meg ezer munkás kéznek ad ez az anyag munkát. Régebben a feldolgozott tajtéknak jelentékeny része mint hulladék veszendőbe ment a fúrásnál, faragásnál, ámde módját találták már annak, is hogy hogy lehet a hulladéknak is hasznát venni. Finomra törik, szitálják, vizzel és valami kötőanyaggal (rendesen pipaagyaggal) tésztává gyúrják, megszáritják és azután épp úgy kezelik, mint az igaz tajtékot. Természetes, hogy az ilyen úgynevezett műtajtékból készült pipák és szopókák jóval olcsóbbak, s igy a szegényebb ember is megszerezheti azokat. Nem retten vissza az ipar az állati hulla bűzétől sem. Az állatok beleiből készült hurok nélkül nem volna vonós hangszerünk, pedig hát hiába, nem örvendene a magyar úgy a barna fiuk száraz fája nélkül; a trombiták csinnadrattájánál nem tud a magyar hévül ni, a csárdást sem ehhez költötték. Az állati bőrökből a cserzovarga, az inakból, szálakból és csülkökből az enyvfőeő tartja fenn magát. Különösen az utóbbi ért hozzá, mint lehet a haszontalan hulladékból valami értékeset előállítani. A mit az irhás az irhákról le- husolt, levakart, annak a fele még tiszta enyvet ad neki; még az elvetett keztyüt, a birkacsülköt, apró csontokat, a szőrte- telenitett nyúl- és házinyulbőröket és a cserzővargák műhelyének mindenféle hűlT Á R C Z A. A titkár ur. A helybeli nőegylet jan. 13-iki estélyén felolvasta Rákosi Viktor. A nőegylet választmányi ülésén az elnöknő fölemelkedett és szigorúan rám tekintve, igy szólt: A választmány tehát egyhangúlag kimondja, hogy husvétkor Esztergomba kirándulást rendez. Titkár ur, fogalmazza meg az egyhangú határozatot. A titkár ur azonos volt azzal az egyénnel, a kire az elnöknő szigorúan tekintett, vagyis velem. Én tehát feleltem : — Parancsára Nagysád. Szünet. — Megfogalmazta ? — Parancsára Nagysád. — Tegye hozzá, hogy előmunkálatok vezetésére egy tíztagú albizottság küldetik ki. Hölgyeim ! Kit küldjünk ki ebbe az albizottságba ? Megnéztem az órámat. Déli tizenkettedfél óra volt, mikor az elnöknő ezt a kérdést föltette Nyugodtan távoztam, megebédeltem, kávéházba mentem, három parti százas karambolt rávertem Freund Ignácz barátomra, hatszáz pont- tot csináltam az alsósban, kibiczem gyermekeinek szaloncukrot vettem s csak aztán tértem vissza. Mikor az egyesületi helyiségbe beléptem, újra megnéztem az órámat. Délután fél 4 volt. Ekkorra még csak két hely volt betöltve az albizottságban. Senkise fektetett arra súlyt, hogy ő bent legyen, de mindenki súlyt fektetett arra, hogy a másik bent ne legyen, mert hátha öröme találna lenni benne ? Az elnöknő szigorúan rám nézett: — Hol járt titkár ur? — Édesanyámat kisértem a templomba. — Az már más. Az egyletben mindig női okokkal, anyámmal, nővéreimmel és nagynénémmel szoktam mentegetőzni. A szerető fiúnak és testvérnek mindent megbocsátottak. És a mint körültekintettem, lelki szemeim előtt az elrontott ebéd miatt toporzékoló férjek, a leforrázott gyerekek, az összetörött poharak, a kapuban beszélgető cselédek és a kályhából kigurult tüzes széntől meggyuladt szőnyegek merültek föl. Oda hajoltam az elnöknőhöz : — Tessék nagysád a választást elhalasztani, majd én addig elvégezem az előmunkálatokat. Ez meg is történt. Előbb azonban átvettem a föllebbezést a már szerencsésen megválasztott két tag ellen. Különös, hogy egyleti hölgyeinknek a fölebbezés milyen örömet szokott okozni. Talán ezzel akarták maguknak az úgynevezett utolsó szót biztosítani. És most megmagyarázom, hogy az elnöknő miért nézett rám oly szigorúan. — Tetszik tudni, ő nagysága a minap keresztülvitte, hogy a titkári fizetésemet kétszáz forinttal fölemeljék, abban a reményben, hogy én hálából udvarolni fogok Emmi kisasszonynak. Emmi kisasszony az ő csúnyábbik lánya volt. Egy uzsonna alkalmával negyvenhét szeplőt olvastam meg az arczán. Akkor eluntam a dolgot és nem számláltam tovább, de lovagi szavamra merném mondani, hogy több van. Én nem hiszem, hogy az elnöknő el akarta velem vétetni Emmit, hisz én szegény kis legény voltam, ő pedig középgazdaságu leány, de kurizálá- sommal is fokozni akarta a leány értékét, azon egyszerű kereskedői elvnél fogva, hogy a nagy kereslet fölszökteti a portéka árát. Én azonban mindezideig nem feleltem meg várakozásának és ezért tekintett rám ő nagysága olyan szigorúan. Másnap a rendes időben megjelentem az irodában. Az elnöknő már várt és újra szigorú arczczal nézett rám. — Titkár ur, mit jelentsen ez ? És a fali órára mutatott. — Mi jelentsen mit, nagysád kérem ? — Ön abszolúte nem törődik a hivatalos órával. — De kérem, hiszen pont kilencz óra s nekem nem kell hamarabb megjelenni. — Az igaz, de azzal nem is törődöm. Nem erről van szó, hanem arról, hogy ön elfelejtette fölhúzni a hivatalos órát. És újra a fali órára mutatott. Az óra tényleg állt. — De kérem nagysád, hisz a hivatalos óra egy elvont fogalom, nem egy tárgy... — Csitt. Hivatalos óra az az óra, mely a hivatalban lóg. Ez csak világos. Beláttam, igaza van, mert ő az elnökfiő, én meg csak titkár vagyok, de e perezben meg mertem volna esküdni katonatiszti szavamra, hogy Emmi kisasszonyon legalább hatvanhét szeplőt számláltam meg.-— És most figyeljen ide titkár ur. Átnyújtok önnek tizennégy fölebbezést a tegnapi határozat ellen. — Az nem lehet, kérem ássan . . . — Mi nem lehet ?
